Grafomán hajlamaim eddigi megnyilvánulásai:

  • Keserű pirula
  • Ölelj át
  • Magyar orvos Ikeaországban

2011. június 4., szombat

Hogyan szerettessük meg magunkkal a paradicsomlevest?

A paradicsomleves ősi ellenségem volt egészen mostanáig. Csak a pontosítás végett az a bizonyos menzai, langyos híg piros szlötyi, amiben a betűtészta úszkált feltételezhetően egy megalomán közétkeztető agyában változott paradicsomlevessé, holott nyugodtan nevezhették volna langyos piros rosszízűnek is. MIért is utáltam ennyire? Mert az én boldogult gyermekkoromban nem sokat számított a gyermek ízlése tetszik nem tetszik fiam, ez az ebéd ezt eszed, ha nem vagy hajlandó magadtól akkor majd az ovónéni megetet. Így is lett, ötévesen könnyen terrorizálható voltam. (Amúgy teljesen abszurd, nem?????) A paradicsomleves a gyomromba vándorolt majd egy óra után viszontláttam, ott virított a parileves a betűtésztákkal együtt a fehér csempén egy kiadós öklendezés után.
Ezután (és a paradicsomos káposzta után, ami hasonló sorsra jutott) vagy huszonöt évig nem ettem paradicsomot semmilyen formában. Végül rászántam magam a nyers paradicsomra, de még onnantól kezdve is eltelt pár év amíg például sütve meg bírtam enni és még ízlett is. Na ja, ovis korom óta senki sem kényszerít evésre.
De a paradicsomleves.....az valahogy tabu maradt.
Egészen e hét elejéig amikoris a két szatyor kaja mellé adott kis receptfüzetben meg nem pillantottam a paradicsomlevest. ÚÚúúúúúú, gondoltam, lehet hogy ezt mégis kihagyom....de aztán úgy voltam vele hogy üsse kő, ember főz, én dógozok, nem nekem kell a fövő paradicsomot szagolni, ha nagyon rossz lesz akkor elgurulok a pizzáshoz.
No de az uram a dietetikus Linával együtt zseniálisat alkotott. A paradicsomleves hihetetlenül finom volt! El se hittem, hogy én mondtam de belevettük a családi repertoárba.
Így készül:

két vöröshagyma és egy piros paprika felvagdosódik és nagy fazékban kis olajon megpirul
két fokhagymagerezd megpucolódik belenyomódik az előzőbe
hozzájuk társul 6-7 paradicsom, 9 dl víz, 1 zöldségleves kocka, 1 kanál méz, 1 kanál fehérborecet és 10 percig főnek nagy egyetértésben
miközben rotyognak, egy konzerv kb 20-25 dkg fehér bab, 1 nagy csokor bazsalikom, egy gerezd fokhagyma, 4 kanál olaj és 6 db napon szárított olajos paradicsom a botmixer kése alá kerül
egy fél uborka és egy sárga paprika 1-2 centis darabokra vagdosódik
egy félbarna jellegű kenyérből három, egyenként kb 2 centi vastag szelet beugrik a levesbe, majd jön a botmixer és mindent szétcincál a levesben ami még nem főtt szét
jönnek a fűszerek, egy kiskanál sambal oelek, egy kiskanál só és bors ízlés szerint
megkóstoljuk és mézzel-fehérborecettel finomra hangoljuk az édes-savanyú arányt a levesünkben
a szervírozás pedig a következőképpen történik: leves a tányérba, zöldségek a tetejére, a babos-bazsalikomos cuccot meg egy szelet kenyérre kenjük és ezt esszük a leveshez

Betűtészta helyett roppanós friss zöldségek vannak benne, a bazsalikomos babos kenyér hihetetlen finom, úgyhogy ez a fajta spanyol parileves a téli hidegekre is átmentődik.
Valódi gasztronómiai élmény, mondom én, aki több mint két évtizedig paradicsomra nézni se bírtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése