Grafomán hajlamaim eddigi megnyilvánulásai:

  • Keserű pirula
  • Ölelj át
  • Magyar orvos Ikeaországban

2010. május 19., szerda

Térítek

Persze csak idézőjelesen. Amira életében másodszor látott gyerekorvost. Az elsőt kétnaposan látta, akkor nézték meg hogy megvan-e feje-lába, a második tali most jött el, kéthónaposan. (hogy megy az idő, már két hónapos, eszemmegáll)
Sok beszélnivaló nem volt, mert nincs vele probléma, néha nyűgös, meg nem alszik ő se sokat, legalábbis éjjel nehezebben alszik, de ez ilyen, majd elmúlik. A doki megvizsgálta, nem nőtt ki a második feje sem és az egyik lábát se hagyta el, így gyorsan végeztünk. A doki viszont nagyon rácuppant a levendulaszínű kendőmre amiben vittem, fogdosta, hogy milyen anyag, van-e valami trükk a dologban, pl egy rejtett zseb amibe rakom a gyereket és a védőnővel együtt kíváncsian figyelték ahogy Amira bemutatja amit a hordozott gyerekek szoktak, előbb laposakat pislog majd elcsendesedik a kendőben.
Aztán jött a lelkendezés (részükről) hogy ez milyen szuper, mert milyen szép a kendő, hogy nem olyan merev mint a babybjőrn (méghacsak ez lenne a baj a babybjörnnel)és hogy dél-amerikában is milyen sokat hordoznak és azok a gyerekek milyen nyugodtak, milyen biztonságban érezhetik magukat stbstb, szinte felmondták a "törzsanyagot" hogy miért hozdozzunk. Akkor kicsit propagálhatnák is, ha már ilyen jól tudják. De valamiért mindig mindenkinek csak dél-Amerika ugrik be, holott Afrikában meg Ázsiában is sokkal többen és sokkal többet hordoznak mint itt az öreg kontinensen. Én is voltam már mexikói nő legalábbis egy mellettem parkoló öreg néni szerint....
Bár ami azt illeti, ma megint összefutottam ugyanazzal az anyukatárssal akinek pont engem emlegetett a védőnő, hogy én hordozok és kérdezzen engem, mert a lány szeretne hordozni, szeretné megúszni az állandó babakocsizást, a védőnő pedig mi mást mint babybjörn kengurut javasolt, csak az annyira neem tetszik a lánynak, engem meg látott a múltkor a Zarában csücsülő Amirával és megértem, hogy jobban tetszett neki mint egy babybjörn.
Így ma miután Amira lemázsáltatott, megvizsgáltatott kicsit beszélgettem ezzel a lánnyal, mondtam neki hogy jöjjön el hozzánk ott aztán kipróbálhat mindent.Azt hiszem nem ijesztem el a nagy rakás kendővel, előszedek kettőt meg egy csatost, az úgy egész emészthető elsőre.
Bár nem vagyok kereskedő, de a régi orvoslátogatói reflexek igényfelmérésről, termékprezentációról, kommitmentről és összefoglalásról még mindig működnek és olyan szépen ”meglátogattam” ezt a lányt hordozóügyileg hogy ihaj, azt hiszem kendőügynöknek sokkal jobb lettem volna mint amilyen a gyógyszereké voltam. De még nem késő :)

2010. május 15., szombat

életünk napjai

Kerstin, a dagmamma aki napközben saját otthonában tevékenykedő óvónői minőségében Noémire vigyázott nyugdíjba megy. Ami nekünk csak azért nem jó mert Noémi nagyon szeret nála lenni. Rajta kívül négy gyerek van, Elin, Hanna, Viktoria és Anton. Viktoria és Anton testvérek, és Anton négyéves kora ellenére rendszeresen a nadrágjába kakil, de Kerstint nem izgatja túlzottan, tudja hogy egyszer úgyis megszokja hogy vécébe kakiljon. Anyukájuk orosz. Hanna anyukája egész véletlenül magyar, apukája finn, ő pedig svéd. Noémi, hát ő szittya magyar kislány, egyedül Elin az aki svéd-svéd felmenőkkel rendelkezik. Ez az igazi európai népek olvasztótégelye.
Amióta Amirával itthon vagyok, heti 15 órát lehet Noémi Kerstinnél. De ennek is vége júliustól. Ami akkor még nem probléma mert végülis itthon vagyok, de neki szerientem jót tenne heti 15 órában a saját korosztálya. Így aztán zajlik az ovikeresésben.
A kommunális, azaz az önkormányzati ovik nem nagyon győztek meg. Gyerekmegőrző-fíling. A Montessori-ovi viszont jó benyomást tett és úgy néz ki felveszik Mémit augusztustól. Ma voltunk szétnézni, persze miután reggel kiimádkoztam Mémit az ágyból. Tegnap este nem volt hajlandó a saját ágyában aludni, kiszedte a matracot, ráfeküdt a rácsra és kijelentette hogy ott fog aludni. Kis fakírtanonc. Közben énekelte a kedvenc énekeit, a szünetekben pedig azt mondogatta hogy ”Mémi alszik a fekete ágyban”, azaz abban a babybay-ben akar aludni ahol Amira szokott. No, így nem érdemes altatni... A fekete ágyról annyit, hogy nem fekete hanem sötétbarna, de kétévesen az is szép hogy az összes színt tudja csak a lilát meg a barnát keveri. Üsse kavics, a törpe jön közénk, Mémi mehet a feketeágyba, csakhogy nem nagyon fér bele, egy papírlapot nem lehetne a feje-lába és az ágy közé tenni. De őt nem zavarja, ott akar aludni. Odaveszi országos nagy cimboráját a szürkemacit és szó nélkül elalszik a feketeágyban.
Közben rájövök hogy nem lesz jó ha Amira meg én ott alszunk ahol Noémi mert ha Amira megnyekken Noémi felébred. A múltkor pedig hajnai 4 és 7 között Mémi ébren volt és Amira szájába akarta dugdosni a cumit mire ő tiltakozott én pedig igyekeztem ébren maradni hogy ne vesszenek ezen össze. No akor én cuccolok a Törpillával Mémi szobájába, én a matracra, Amira meg Mémi ágyába. Az éjjel óránkénti ébredésekkel telik....nem eccerű, de nem is meglepő. Mémit is hallom felsírni de az apja menedzseli a helyzetet és visszaalszik.
Hát ilyen előzmények után nem vagyok túl friss, de a rutin az rutin, mindkét gyerekre tiszta pelenka kerül, felöltöznek, enni kapnak, utána Mémit be a babakocsiba, macikávé a kezébe nyom, szürkemaci a kezébe ad és megyünk traktort nézni. Innen nem messze építkeznek és ott szokott dolgozni egy sárga traktor/munkagép. Ezt minden nap meg kell nézni. Mémi persze ki akar szállni, de rábeszélem hogy ne szálljon ki és gyorsabban tolom a kocsit. Amira rámkötözve alszik, vele egyelőre nem kell tárgyalni hogy üljön nyugton.
Az utca végén Mémi vehemensen tiltakozik a további kocsizás ellen, ”Mémifutfut” és már szalad is, elesik, bőg. Vigasztalom. A szomszéd kövér Garfield kinézetű macskája menti meg a helyzetet, akkor a cicát simogatjuk, miután persze megpusziltam a bibiket.
No, most már csak el kell indulni az oviba mert ma megyünk szétnézni meg mondani valamit nekik hogy akkor jövünk-e augusztustól vagy sem. Amirát sikerül kihámozni a hordozókendőből úgy hogy ne ébredjen fel, cumika szájba cuppant, bele az autósülésbe, padlógáz. Nem ébred fel, nem bömböl. Az ovi 15 percre van. Tegnap munkaszüneti nap volt, sokan kivették szabinak a mai napot, összesen három gyerek van az oviban. Elég nyugis. Körbenézünk, Mémi megetetheti a halakat. Két óvónő van, én korombeliek, tetszik ahogy Mémivel beszélnek, kedvesek, nyitottak, nem tukmálják rá magukat amikor az elején mögém bújik, megvárják amíg ő közeledik. Szétnézünk bent, majd kimegyünk, és onnantól kezdve Mémit nem lehet leszedni a mászókáról meg a csúszdáról. Eleve úgy jött be hogy meg kellett neki ígérni, hogy kifele jövet csúszdázhat. No akkor most kiéli magát. Közben kiderül hogy az ovinak saját szakácsnője van, 14-en vannak a csoportban 2 óvónővel.
Az említett három gyerekből kettőt elvisznek 11-kor marad egy kisfiú, meg Mémi, aki a csúszda után lapátozni azaz homokozni akar, majd autózni, seprűzni meg mindenfélét amit lát. Hiába mondom neki, hogy annyit játszhat még amennyit akar, ő itt és most akar játszani, igaza van, a jelenben él.
Nagy nehezen sikeürl kirobbantani az udvarból miután az utolsó gyerek is eltűnt az óvónővel. Indulnánk haza, és egy kis lejtőn kell lemenni hogy az autóhoz érjünk. Noémi fogd meg a kezem-mondom, mire ő ”neeeeeeem mémi futfut” és elkezd lefele szaladni. Tudom, hogy el fog esni és bőgni fog, hiába kiabálok utána hogy állj meg, nem tud megállni, összeakadnak a lábai, elesik és bőg. Vigasztalom de azért jól le is szidom hogy mekkora butaságot csinált és mennyire megijesztett. Természetesen fel kell vennem és vinnem a kocsiig. Jó hogy porzik a vesém különben most tuti bepisilnék, hogy 5 kiló rámkötve, 13-14 meg oldalt lóg rajtam. A nagy sivalkodásra Amira felébred és a változatosság kedvéért bőg. Kajával el lehet hallgattatni és miután ez bevált Noémi kezébe nyomom a mutyimézeskalácsot, erre ő is elhallgat. Jaj de jó.....most már csak a Törpillá bugyiját kell kicserélni, ölben pelusozok, persze pont akkor pisil, de a reflexeknek hála csak pár csepp megy a gatyámra. Nem baj, reggel óta pár csepp babakaja, macikávé és narancslé is került rá, kis pisi már fel se tűnik.
No akkor már csak cumitartót kell venni Amirának mert a mostani csatja tegnap eltört. A bababoltban két hapsi az eladó. Nem tudom honnan szalasztották ezeket az eladó ürgéket, de két ilyen lassú teszetosza béna fickó nincs még a világon. Majdnem otthagyom a cumitartót de aztán felsejlik bennem az éjjel amikor kétségbeesetten keresem a cumimumit és inkább várok amíg végeznek guccimamival. Eltart egy ideig amíg sikerül kiválasztani a megfelelő babakocsit. Mert addig fizetni se lehet amíg egy másik kedves vevővel foglalkoznak. (Amira közben csuklik és egy embereset rámbuktázik, akkorát, hogy a cucc végigfolyik a bal vállamon, oldalamon, jut a hátizsákomra és még a nadrágomra is. Ezt már rezignáltan veszem tudomásul, elvégre minden nap többször buktázik akkorát hogy átáztatja a textilpelenkát és a ruhámra megy.)
A szóban forgó hölgy egy igazi jelenség, nagyon meg van dizájnolva a haja, a körme, a sminkje, a ruhája, nemsokára szül, de magassarkúban nyomja. Én annak örülök hogy a szememre sikerült némi festéket mázolni miután úgy csináltam mint aki Mémit is kifesti mert neki is szépülni kell a tükör előtt ha én azt teszem. Műkörmeim utoljára az esküvőmön voltak....és az se tegnap volt.
A jelenségre visszatérve mindig elámulok hogy hogy bírják az ilyen lédik, nekem szerencsém volt a téli terhességgel, a téli cipőim nem túl nőiesek, de annál melegebbek és kényelmesebbek. Gonoszul arra gondolok hogy jön még kutyára teherautó meg guccimamira babaköpet, de közben rámkerül a sor, Mémi megkapja a blokkot (tőlem, mert a teszetoszaeladóhapsi nem érti miért gebeszkedik és nyújtja a kis mancsát) és már tépünk is haza. Megint szerencsém van Amira csak az utolsó 3 percben tiltakozik az autózás ellen, nem végig.
Hazaérve babazene bekapcsol, Mémi a cédéhez tartozó énekeskönyvet nézegetni, befejezem az ebéd összecsapását, közben hallgatom kábé századjára a bugyuta énekeket a tengeribeteg kalózról, a pukizó kecsöpösüvegről meg a trollokról akik kecskét akarnak enni. A paradoxon azonban hogy egyre jobban tetszenek ezek a buta kis énekek.... nincs sok esélyem mert szinte egész nap ezek cirkulálnak ide-oda a fejemben, mert vagy ez megy, vagy red hot chilli peppers akiknek Mémi nagy rajongója. Amíg megsül az ebéd kiporszívózunk, megetetjük a kutyát. Spenótos lazacos páj azaz pite lenne, de ”Mémi nem kér krokodilt”, azaz nem kéri a zöldet így az övéből kivakargatom a spenótdarabokat. Ebéd abszolválva, most már csak a kutyát kell kivinni mert 4 órája nem volt kint. Mémi babakocsiba be, Amira rajtam, megyünk a tóhoz, hátha a csendes erdei úton bepunnyadna Mémi. Amira persze alszik, most napközben semmi se kelti fel, na de éjjel majd virgonckodik.
Noémi természetesen nem alszik be, ”Mémi megy a tóhoz a Mazsival a babakocsiban”-t magyaráz. A tóba köveket kell dobálni, nekem is, közben azon igyekszem, hogy a gyerek se essen a tóba és a kutya se tudjon beugrani a vízbe a kavicsok után. Nem könnyű összehangolni. Ha Noémin múlik még most is a tóparton ülünk és kavicsot dobálunk, de elkezdenek gyűlni a felhők, pár csepp eső is esik megázni pedig ő sem akar, sikerül rábeszélni a hazamenetelre. Gyalog akar jönni de már olyan fáradt hogy alig bírja a lábait rakosgatni, no akkor be tudom rakni a kocsiba. Hazaérve lefeküdni nem akar, de tudom a megoldást, berakom az etetőszékbe, elérakom a hellókittis rajzolósfüzetét és öt percen belül a szürkmemacira borulva alszik. Akkor meg Amira kel fel és enni akar.
A nap hátralévő részében a net előtt butulok amíg abban az isteni ajándékban van részem, hogy mindkettő egyszerrer alszik, majd mikor Levente hazajött vacsorázunk, játszunk Mémivel, majd jön a fürdetés, aztán nézhet egy Álmok kertjét és utána nagy nehezen elalszik a fakírágyon, mert a matracot megint kiszedi és a deszkákra fekszik. Mosógép-mosogatógép kipakol, kutya megpisiltet és elhatározom hogy megnézem a Lostot a tévében, de elalszom mire odajutnék.
Hát ilyen ez nap nap után. De nem cserélnék senkivel. :)

2010. május 14., péntek

Most már tényleg itt a tavasz






Ilyenkor aztán egész nap kint lóg az ember és lelkiismeretfurdalása van ha a házban van mert ki tudja mikor fog megint ilyen szépen sütni a nap? A napsütés az ritka, drága kincs. Így estefelé pedig olyan lágy fénybe, meleg színekbe burkolja a nap a tájat, hogy az elmondhatatlan, ezt látni kell. SOkáig, nagyon sokáig tart míg besötétedik, nem ám olyan hiphopp leszálló a sötétség mint délebbre, van idő végignézni ahogy az aranyozottság egyre feljebb kúszik a fenyőfákon mígnem egyszercsak teljesen eltűnik. A reggeli ködből kikelő nap látványa hasonlóan költői, ha tudnék festeni csak ezeket festeném. Jobb híján fényképezek.

2010. május 10., hétfő

Noémi

Mémi olyan édes. Úgy szereti Amirát. Folyton simogatja, puszilgatja, törölgeti a száját ha buktázott, pelust hoz neki, töröli a fenekét, a cumit dugdossa a szájába, fogja a cumisüveget és engem utasít hogy vegyem fel ha megnyekken. Este alig lehet lefektetni mert a puszirituálé úgy zajlik, hogy "mégeccerutolsóóóóó" akkor puszit ad neki és még ezt 10x eljátssza. Sose volt még, hogy szándékosan bántotta volna, egyszer ugyan ráejtett egy könyvet, no de ettől lesznek olyan sokat kibírók a második gyerekek :)
Ugyanakkor ő is mászna a hátammra és így együtt már a húsz kilót súrolják....de persze ha én akarom a hátamra tenni azt nem hagyja, csak amikor neki van kedve, általában amikor Amira elaludt rajtam.
Mostanában ő is baba lett, etetni kell, a pelenkázón pelenkázni, már ha hagyja és nem kell közelharcot vívni hogy a kakis pelust levegye.
És közben egyfolytában magyaráz, mondja mondja mondja és olyan szövege van hogy ihaj, most pl akedvence hogy "anyakérszmég", azaz vegyek még ennivalót ha már nincs a tányéromon, meg hogy "anya megette összes maradékot" amikor már semmi sincs a tányéron.
Mindenféle nyakláncot, karkötőt magára aggat, öt hajcsatot rakat a hajába, minden tükörben megnézi magát. Jó látni hogy nőci, hogy ennyire nagyon nőci, kis okos szép cicamica!

2010. május 3., hétfő

Állomány




Jelenleg ez van készleten....lassan tényleg boltot nyithatnék. De így hogy öthetes bébi van a háznál legalább ki tudom élni a kendőmániám. :)

2010. május 2., vasárnap

Tavasz



Tussilago farfara. Nemtom mi a magyar neve. De ha ez a kis sárga virág megjelenik akkor tudja a viking, hogy már úton a tavasz. Nem baj.....éjjelenként néha még fagy, de egyszer már volt 18 fok is délben.
És elolvadt a combig érő hó is, ezt se bánom. Már csak az kell, hogy kizöldüljenek a fák.

2010. május 1., szombat

Pszichomókus, az meg ki?

A könyvemben ígértem egy rövid szösszenetet arról mi a különbség a pszichológus és a pszichiáter között. A tapasztalat az, hogy ezt a kettőt rendszeresen keverik az emberek, ami nem csoda, elvégre van átfedés a munkájuk között, de messze nem ugyanaz. Akkor lássuk.
A pszichológus a bölcsészkarra jár öt évig (illetve lehet hogy manapság már tovább is járhat, az én időmben még ennyi ideig tartott a képzés) azaz ELTE és társai. A pszichológus nem orvos, nem ír gyógyszert. Ha jól emlékszem akkor az egyetem öt éve után jogosult a pszichológus cím használatára és később van lehetősége szakosodni.
A pszichiáter orvos, ezért ő az orvosi egyetemet koptatja hat évig - majd miután az egyetem elvégeztével általános orvos lett - van lehetősége szakosodni sebésznek, bőrgyógyásznak vagy éppen pszichiáternek. Öt év elteltével a szakvizsga letételével válik szakorvossá. Mint orvosnak van joga gyógyszert rendelni és bizonyos törvény szabályozta esetekben kényszerkezelést alkalmazni.
A mai képzési forma szerint egyből az egyetem elvégzése után lehet választani, hogy a pszichiátria mely ágával kíván az illető foglalkozni, felnőttekkel, gyermekekkel vagy éppen igazságügyi vonalon képzeli el a jövőjét. Pár éve ez utóbbi kettő még ráépített szakvizsga volt, azaz első körben felnőtt pszichiáteri szakvizsgát kellett szerezni. (ugyanakkor miután évek óta nincs szerencsém a magyar szakorvosképzéshez, előfordulhat hogy az igazságügyi pszichiátria továbbra is ráépített szakvizsga, itt északon a kezdetektől külön van)
Szerencsés esetben a pszichológus-pszichiáter együtt tud dolgozni sárdobálás és egymás lehülyézése nélkül. Kevésbé szerencsés esetben nem.
Elő-előfordul, hogy egyes pszichológusok úgy gondolják, hogy pszichiáterekre és gyógyszerekre nincs szükség és tévesztik meg ezzel a laikusokat. Ugyanakkor valóban előfordul, hogy nem minden esetben optimális/szükséges a gyógyszerelés.
Ahogy az is előfordul, hogy egyes pszichológusok évekig aszalják a betegeket akik évekig járnak a terápiába és nem lesznek jobban.
Nem könnyű ez. Nem is fogom tudni a tutit megmondani, hogy hogyan kellene, de van még mit javítani mindkét oldalon.