Grafomán hajlamaim eddigi megnyilvánulásai:

  • Keserű pirula
  • Ölelj át
  • Magyar orvos Ikeaországban

2013. március 14., csütörtök

Aki olvassa néhanapján a blogot az tudja, hogy némi szarkazmus vegyül azért a sorok közé amikor svéd honfitársaimról írok, annak ellenére, hogy szeretem őket a magam módján. Miket írnék, ha nem szeretném őket? :) De most jöjjön valami amit jól csinálnak, itt speciel megérte a sok tervezőmöte meg flip-chartos hogy javítsunk a helyzetünkön kávés-sütis brainstorming, valszeg a projektmenedzser is egy feketeseggű külföldi mert tényleg effektív ami az útleveleket illeti. Ötünknek tokkal-vonóval, héthetes megetetésével együtt fél órába telt az igénylés-fényképeszkedés, mindez hétfő reggel. Ma délután kaptam sms-t hogy mehetek, elkészültek. Azért ez elég jó volt, a szolnoki okmányirodában talán a sorszámhúzásig jutottunk volna. Az útlevél nagyon dizájnos, egy műanyag lapocskát is beleékeltek valahogy, öt évig érvényes, a gyerekeknek is és nagyon praktikus, mert mindannyiunknak egyszerre fog lejárni. Kisami mondjuk úgy néz ki a képen mint egy kis szurtos purgyé, elég nagy a kontraszt Mémikével aki mint a jól fésült úrikislány úgy mosolyog a képen. Ádibádi, hát....biztos én tartottam rosszul a kamerába, de mentségemre legyen szólva, a fejemre volt borítva egy műanyag lepel, hogy fehér háttér előtt tudják fenyképezni a dedet és ugyan nagyon messze volt Guantanamótól az élmény, de három másodperc után már piszok rosszul éreztem magam azzal a halotti lepellel letakarva és ahogy hallom a rendőrkisasszonyt, hogy most jobbra, most balra, ki kéne nyissa a szemét, arra bele kellene néznie, mindjárt megvan, ó nem, nem jó, újrakezdjük, közben Ádámbádám tekereg, pukizik, nyekereg, megint pukizik és nem igazán kooperál. Végül csak lett kép róla is, de nem ez fog a családi fényképalbumba bekerülni. Az én képem, az egész jó, kólönben is harminc felett ha felkelsz és nem fáj sehol akkor vagy meghaltál vagy nagyon jó napod van, ahogy a férjem szokta mondani. Most már a jobbik rész lesz hátra: kitalálni hhová menjünk és mikor, részemről holnap és a melegbe, mert tegnap megint leesett egy adag hó és finoman szólva is elegem van a télből. Megyek is nézegetni a felhozatalt, holnap meg veszek egy lottószelvényt.

2013. január 27., vasárnap

Habemus papam....

helyett: habemus nomen, azaz van nevünk! Ugyan még teljes tíz hetünk lenne, hogy eldöntsük a fiatalúr nevét, de ennyire még nem lettünk svédekké, hogy addig húzzuk ameddig lehet. A rokonságot is sikerült megnyugtatni, hogy a szűkebb család első hímnemű unokája nem lesz sem Óriásmadár, sem Tejszag, ugyan nem követjük a hagyományokat, nem kapja a büszke (és kialvatlan) atya nevét a gyermek, ellenben az lesz a neve ami az első embernek: Ádám. Lefutottunk pár kört magunkkal is meg egymással is, mire megegyeztünk, részemről a két közel-keleti eredetű leánynév után jöhetett volna valami ír hangzású, de az a szittya vezetéknévhez nagyon-nagyon nem passzol, még akkor sem, ha a szittya nevet svédül ejtjük. És Ádámnak lenni jó, mert magyarul Ádám, svédül AAAAAAdám, angolul meg Edöm :) és így az északi féltekét már elég jól lefedtük, no jó Kínát nem, elismerem. És a névnap szeptember 9 mielőtt még az a vád érne, hogy kitoltunk vele mert egy hónapon belül van a szülinap, névnap, karácsony. Isten hozott kicsi Ádám!

2013. január 22., kedd

minden ugyanaz, másképpen :)

A nagy körszerű diagramistenség, amit szülésznőék használnak január hármat dobta ki mint a szülés időpontját. És mivel mindkét eddigi gyerekem 41 betöltött hét után született, nem is számoltam azzal, hogy január 10 előtt többen leszünk. De hogy még egy hetet ráhúz, azt én sem feltételeztem és nem is vettem jó néven. Egészen január tízig megvoltam a magam kis bajaival. Hogy éjjel kettő előtt nem alszom, hogy itt fáj ott fáj ég a belem stbstb, ez úgy mind belefért. Tizedike után kezdtem pszichésen dekompenzálódni, főleg amikor 18-ra, azaz betöltött 42. hétre találtak nekem egy időpontot egy orvoshoz, mert addig nincs ám semmi, de nem ám, így van a protokollban, csak azt tudjuk és csak azt követjük, fejünket nem használjuk, svédek vagyunk és szülésznők, mi jobban tudjuk. Az isten is svéd szülésznő. (azért azon az egész terhesgondozás alatt elcsodálkoztak, hogy azt ne mondjam megütköztek, hogy honnan tudom hogy nem fogok anti d-t kapni, ha én negatív vagyok elvége a gyerek lehet pozitív vagy nem? Bátorkodtam felhívni a szíves figyelmüket, hogy az apjuk is negatív azaz tudom ki az apjuk, lehet hogy ez manapság ritkaság, de higgyék el, télleg tudom, személyét is, vércsoportját is, és a végén már azt mondtam hogy az övék a következő Nobel-díj ha mégsem lenne a gyerek is negatív. A legszánalmasabb, hogy nem értették a vicc lényegét. Ennyit a képzésről) És eljött tizenhetedike, amikor már három olyan napon voltam túl, hogy biztos voltam benne, holnap születik, mert elkezdett este fájni, úgy feküdtem le, hogy sokat már úgyse fogok aludni, és mindig megviccelt, mert reggel lett anélkül, hogy történt volna bármi is. Tizenhetedikén hajnalban a szokásos Kisami megjelenik, ”pisilni kell” kimegyünk, aztán ”kérek tejet” kap, aztán ”veletek akarok aludni” odajön közénk, közben fáj fáj, dehát eddig így is fájt, nem különösebben érdekel a dolog. Fél hatkor azért már felkelek arra, hogy ez nem túl frankó így, hogy tíz perc alatt háromszor fáj. A lányoknak elvileg ovi van délelőtt, gyakorlatilag a héten még nem voltak az ovis hányós-fosós miatt, Lev meg menne dolgozni, de mondom neki, hogy inkább ne menjen elvégre az utóbbi két hetet tiszta szívjóságból dolgozta, mert már nem számoltak vele, csak éppen kisember úgy gondolta dolgozzon még a fater, én nem jövök. Viszont ahogy kinéz most a dolog lehet hogy mégis el kellene menniük az oviba elvégre úgy terveztem, hogy akkor születik ez a kis ember amikor a csajok az oviban vannak. Összeszedik magukat, lépnek, én meg fájok tovább. Nem túl vészes amúgy, néha eltelik 5-6 perc is közöttük. Így telik a délelőtt, kezdek mérgelődni, hogy nem haladunk sehova se, van néhány igen gonosz fájás, de mind kezelhető a korábban leírtak szerint. (aki tudja az tudja, aki nem az olvassa el Kisami születését és az említett szakirodalmat) ami új a repertoárban az a Kárpátia számok éneklése, felfedezem ugyanis, hogy így nekem sokkal viccesebb, fáj így is, de legalább szórakoztató. Különösen a falurossza volt nagyon hasznos. Híres falu az én falum, Sok jó ember lakja, Közepében sáros utca, Se vége, se hossza, Csak egy ember háza táját, Növi be a dudva, Itt lakik a falu rossza Még az ág is húzza. Gémeskutak ágaskodnak, A megye határban. Igazságot ne keressünk, A gonosz pletykákban, Rossz az, aki rosszra gondol, Vigye el a kánya. Én vagyok a falu rossza, A fene se bánja. Templom mellett áll a kocsma, Az ajtaja tárva, Itt mulat a falu rossza, Míg bírja lába. Nem kellek az ördögnek sem, Vígan ezt dalolja, És a csapos talicskával, Este haza tolja. Bölcsebb lettem, mint Salamon, Tanultam pár dolgot, Okosabb, ha nem tudják, Hogy játszom a bolondot. Ha az utcán végig megyek, Megelőz a hírem, Erre jön a falu rossza, Mentsen meg az Isten. Hajladozó vén eperfa, Földig lóg az ága. Próbáltak már eltemetni, De minden hiába. Készült nékem fakereszt is, Dőlt betűvel írva, Itt nyugszik a falu rossza, Béke poraira. Délben még mindig semmi de hosszú hónapok óta először eszünk egy ebédet a gyerekek nélkül mi ketten. Scifibe illő élmény. Ebéd után még bizoyntalanabb leszek, felhívom Gerdát. Aszongya három után tud eljönni a melóból, abban maradunk hogy telefonálok ha kell. Utána telefonálok a szülészetre csak informálódás végett. A következő beszélgetés jászódik le: -régóta fáj? -fél hat óta -milyen gyakran? -3-5 percenként fáj, néha nagyon -van otthon fájdalomcsillapító? -van, de eddig nem kellett, anélkül is jól vagyok -nem úgy tűnik, hogy ezek igazi fájások, be kellene venni két paracetamolt, beülni egy kád meleg vízbe aztán ha elmúlik akkor ez még csak nagyon a kezdete akkor még eltarthat pár napig mire elindul, de ha nem vagy biztos benne gyere be -de minek vegyek be gyógyszert ha anélkül is jól vagyok? -mert azt szoktuk jaavasolni, hogy az elején válasszák ezt a fájdalomcsillapítást illetve a meleg fürdőt ha igazán fáj akkor ez úgyse elég - nem kellene egy ctgt csinálni? -neeeem most még nem, ha ez még a kezdeti fázis akkor semmi értelme majd ha igazi fájások lesznek, ha meg nem születik ma meg akkor holnap úgyis mész az orvoshoz, majd akkor csinálnak egyet. No ezzel ki lettem segítve, (hogy is volt a mondás, a terrorista meg a szülésznő között az a különbség, hogy a terroristával lehet tárgyalni) most bemenni semmi értelmét nem látom, akkor elkezdenek erősködni, hogy kövessük a protokolljukat, vegyem fel a szülőruhát, vizsgáljanak, stbstb, nahát ez nekem nem bejövős köszönöm, inkább akkor maradok és várok még hátha. Viszont igen mérges leszek és bekapcsolom a sokadik klasszikust ezúttal a jedi visszatért. Az utóbbi napokban túl sok filmet néztem ez is egy jele annak hogy már piszokul elegem van, de valamit csak csinálni kell. Miközben a kis evok macik csépelik a birodalmiakat arra jutunk, hogy most abbahagyta magát a fájás, jöjjenek el a csajok az oviból, aztán lesz ami lesz, nemsokára Gerda is befejezi a melót aztán meglátjuk. Lev lelép a csajokért én meg elalszom horgolás-jedinézés közben. A ”pukk” hangra ébredek és hogy vagy bepisiltem vagy a vizet csurgatom. Tépek ki a fürdőszobába, konstatálom, hogy ez nem pisi. No most vagyok meglőve, mert innen hogyan tovább, elhasználtam az egy szem törülközőt ami itt volt, nem gond, a mosókonyha csak két méter légvonalban ott biztos van pár amire remekül rá lehet engedni a babauszodát. Hm....nagyon jó háziasszony voltam és mindent kimostam, némi szennyes ruha befigyel ott hátul, de az fehér, nem lesz jó. Kezd izgis lenni, mert a telefon meg a konyhában rekedt és minden fájással engedik le az uszodát.....hát, akkor nincs mit tenni, előkapom a kutya egyik törülközöjét, menjen arra a cucc, aztán várok. És mostantól kezd úgy igazán fájós lenni, mert piszok gyakran jönnek és már a kárpátia sem segít, csak hogy hagyjuk őket fájni és megtörténni, csak szépen hagyja magát a szülőnő mint a fű a réten amikor fúj a szél, nem akar ellenállni, nem harcol ellene, csak szépen hagyja, hagyja, hagyja a szelet fújni mert ő akkor is fúj ha én kapálózok ellene, csak nekem lesz rosszabb. Nemtom mennyi idő telhet el, talán egy félóra, amikor hallom beállni a kocsit a feljáróra. A csajok csöngetnek, de hogy én nem hagyom itt a barátomat, a mosógépet az már biztos. Jól bele lehet kapaszkodni, rá lehet feküdni, nem túl puha, de ha most lefeküdnék valszeg meghalnék. Így maradok, majd beengedni őket az apjuk. Anyaaaaaaa......miért pisiltél be már megint?-kérdezi Kisami amiben ugye bennevan, hogy nem az első alkalom, hogy összepisilem magam, aztán mondom neki, hogy nemsokára megszületik a kistesó, mire aszongya, hogy jó. Aztán ”nééééézd, csináltam neked karkötőt” és hoz egy kis elefántos-bálnás-kutyusos-macis-teknősös-fókás-halacskás karkötőt, a rózsaszín-lila-sárga-türkiz színkombináció véletlenszerű elosztásában és felhúzza a kezemre. Kiderül, hogy ovi után még bevásároltak meg elmentek tankolni, most van 3:40. Lev elég gyorsan belátja, hogy itt most cselekedni kell, de amíg nincs itt Gerda addig mi nem tudunk sehova se menni. Ez is egy nagy beszélgetés volt, még valamikor 2-3 héttel ezelőtt, az ő részéről nem kevés cuba librével szorongáscsökkentő célzattal, az enyémről meg nem kevés irigykedéssel, hogy én nem ihatok, míg végül egy felet én is leküldtem csak hogy én is bátrabb legyek, mely beszélgetés végén annyiban maradtunk, hogy vízelfolyáskor vagyok hajlandó kórházba menni és onnantól kezdve ő felel azért, hogy karnyújtásnyi távolságnál senki sem jön közelebb hozzám, nem kérdez, nem javasol semmit, csak békénhagy, ha így akar segíteni, remek, de ha nem akkor azonnal eljövök. No és most pont itt vagyunk, hogy egyre fogy az idő, mert egy ideje már elment a víz, és fáj mint a fene. De végre visszakapom a telefonomat meg a töltőjét is, mert közben elérte a kritikusan alacsony szintet (látni azért a pszichés dekompenzációt ugye, feltöltetlen telefon, de kimosott törülközők). Gerda úton van, én meg elkezdek fázni. Kisami benéz és hív, hogy jöjjek csokis sütit enni, azt hoztak a boltból. Hú, kicsim, én most nem tudok, te edd meg a tiedet az enyémet meg tegyétek el, megeszem majd később. Jó- mondja és elszalad. Hallom ahogy a két kis maci előszedi a tányérokat, sütiznek, kapok végre törülközőket is, egy megy a hátamra hogy ne fázzak. A házépítési protokollban valszeg nem volt benne, hogy a mosókonyha legyen jó meleg esetleges szülés idejére. Lev kapacitál, hogy öltözzek föl, meg szedjem össze magam, nem vagyok egyszerű én se mert kb félperces fájásszünetek vannak és ez azért kemény munka. Ajtót most már magamra csukom, és pár percen belül megjön Gerda, de mire idejutunk, már kezd megváltozni a fájások karaktere, és akkor már tudom, hogy inkább az ooops I did it again-t kellene énekelnem, mert most már biztos nem megyek sehova két tolófájás között, nem akarok az ember új kocsijába pottyantani egy gyereket. Itt is elég gyorsan történik minden, Lev néha benéz, tesz pár javaslatot, amit elhárítok elég útszéli stílusban, mire aszongya, hogy jó, csináld csak ahogy neked jó. Gerda olvas a lányokkal az ő szobájukban, mert nem hallom őket egyáltalán. Ők lehet hogy hallanak engem mindenesetre buksi már kint és ez is fáj, Lev idegeskedik, hogy a feje már kint van, de több nincs és nyomjak, de éppen nincs fájás akkor kb annyit tudok mondani hogy ne aggódjon majd kijön a következővel na és ez az ami fáj amikor a kis zsírmalac egésze megszületik. De akkor már vége és elállt a szél, elült a vihar, túlélte a fű is. Most van 16:45 kb 1-1.5 oraja csurgott el a víz, ennyit a nem igazi fájásokról. Hát szívem, ennek töke van, nem is kicsi-hallom és ez megint olyan amivel nem számoltunk....mert ugyan volt egy szülésznő aki a 16. héten fiúnak látta, de kukit nem tudott mutatni, mi pedig kerestük egy párszor önszorgalomból de mi se találtuk, ebből pedig azt a (most már látjuk) téves következtetést voltuk le, hogy akkor lány. Tanulság: mindig készülni kell mindkét fajta névvel. Nemsokára elkezd torkaszakadtából ordítani, Lev nem találja a babaruhákat, Noémi segít neki megkeresni. Kisami benéz. Anyaaaaaaaaa, miért pirosoztad össze a padlót?-kérdezi és a szemén látom, hogy kicsit megijedt. Na ja, ott állok egy vértócsa közepén télleg nem egy épületes látvány. Nincs semmi baj, cica, csak megszületett a kistesó, ezt elfogadja, majd megkérem hogy keresse meg a Gerdát biztos elbújt valahová és becsukom utána az ajtót. Most már csak a kórházba jutást kellene abszolválni hogy békerüljön ez a kis ember a nagy mókuskerékbe a nagy nyilvántartásba különben rásütik a bürokraták, hogy a marslakók hozták. Ezúttal kijön a mentő nem úgy mint a múltkor, megérkeznek, és hallom a nagy örvendezést, majdhogynem összeborulást, kiderül Lev ismeri a nőt is, a hapsit is. Teljesen jó arcok, kicsit szurkolnak ők is le ne pottyantsanak a jeges kocsifeljárón a hordágyról, de végül remekül megoldják. Látom ahogy a szomszéd a konyhájában matat és nagyra értékelem, hogy nem csődülnek ki családilag megnézni micsinál itt a mentő. Valszeg a mínusz tíz fok is közrejátszik, hogy nem szaladgálnak ki ha nem muszáj. Homokszem megint van a gépezetben, a központ telefonál, hogy nem találnak ide a mentősök, mert nincs benne az utca a gps-ben, közben már itt vannak. Izé.....még csak lassan két éve lakunk itt, mikor friissítik már a cuccaikat. Mert az jó, hogy most nem volt semmi akut dolog, de aki tényleg rosszul van annak nagyon nem jó ha a mentő nem talál ki.... Az utak állapota....ajánlok egy mentőtúrát így fekve annak aki a felújításukról dönt. A szülészeten már úgy fogadnak, hogy hát, ők vártak engem, miért nem jöttem. Mondom nekik hogy én nem erre emlékszem, hanem hogy vegyek be valami lájtosat és várjak. Kínos nagyon gondolom, pedig most már van otthonszülős protokolljuk is, a múltkor még nem volt, nagy is volt a fejetlenség amikor megjelentem. Azóta írtak egyet, de úgy látszik még lehet rajta csiszolni. De a szülésznő csodák csodájára normális, én is meglepődöm, sok mindent nem kell csinálnia velem legalábbis, én nem sérültem, (ugyeugye, ha nem akarja senki jobban tudni akkor alakul az szépen ahogy kell) kisembert megmérik, 4620 gramm, volt plusz két hete hogy magára szedje a mit kell, 55 centi, 1 fej 2 kéz, 2 láb 10-10 ujj, akkor hevesen tiltakozik majd punnyadozik, (hűha, meglepi, B negatív, aztaaaaaa, ugrott a Nobel-díj) így néha benéz, aztán tép a többiekhez, mert sokan vannak akik ma akarnak megszületni. Kapok enni, nem kell kérni se :) Jók nagyon ezek a hangszigetelt szülőszobák, csend van, béke van, félhomály, csak lazázok , közben szagolgatom ezt a kis bébit, nagyon jó. Órák telnek el és nagyon kerek a világ. Tízkor átgurítanak a beteszállodába, ahol legalább ugyanakkora tévé van a falon mint otthon és szép kis kultúrált szobákban alhat anya-apa-bébi. Az uram erről lemaradt, mert neki most megint a takarítós része jutott (mint mondotta a kádat lényegesen egyszerűbb volt kitakarítani holott az is horrorfilmbe illő volt) én meg itt urizálok a szállodában. Ja és fizetni kell, nem ingyen van a dolog, legalábbis akkor nem ha senkinek semmi baja, akkor kerül ide az anyuka, ha valami gikszer van akkor nincs szálló, akkor a rendes babás helyen vannak, tévé nélkül. Ismét találkozom egy szülésznővel aki szintén magyar, a világ nem kicsi, hanem még annál is kisebb, de mivel este fél 11 van nem társalgunk sokat. Megjegyzi milyen szép karkötőm van és akkor veszem észre, hogy télleg, rajtam maradt. Másnap mielőtt hazamehetnénk egy agyonstresszelt, nálamnál évekkel fiatalabb gyerekorvos nézi meg a törpét, leragad ott hogy nincs Apgarja a gyereknek, szidja a szülészetet miért nem írták be, te olvastad a szülészeti dokumentációt-kérdezi a doki a nővért. Nem, nem, így ő, gondoltam majd utólag. Miután ezt így előttem megtárgyalják, felém fordulnak és kijelentik, hogy nincs Apgarja a gyereknek, ők nem olvasták el mit írtak róla a szülészeten, és most telefonálni fognak. Jó-mondom és gonoszul mosolygok magamban. A telefon foglalt, akárhányszor hívják. Közben megnézik a kis embert és mire végzünk azt mondják hogy addig nem mehetek haza amíg ez el nem rendeződik. Ismét dühbe jövök és egy rövidebb expozét tartok abból, hogy éppen nem árt ha elolvassák ELŐRE mit írnak a kedves betegről továbbá a nagy telefonálgatás helyett megkérdezhettek volna engem is, akkor rövid úton megoldhatták volna a problémájukat mert megmondtam volna, hogy otthon született ergo ne várjanak Apgart de ha hisznek nekem ugyan nem a rendes szomatikus gyerekorvos vagyok hanem a bolondabbik fajta a gyerekcihiáter, de azt én is meg tudom mondani, hogy teljesen jól volt amikor megszületett és hogy 9-10-10 vagy éppen 10-10-10 az már eléggé lényegtelen. Pislognak és nem esik jól nekik, no de ez a legkevésbé sem az én bajom. A kolléganőt azért megjegyzem magamnak, ha odajön hozzám a neuroteambe, márpedig fog, hiszen anélkül nem lesz szakorvos akkor majd adok neki elég olvasnivalót. Gonosz-gonosz-nagyongonosz vagyok. Viszont hazajöttünk (a csokis süti is megvárt) és azóta próbálom utolérni magam, az agyamat eddig a magzatvíz blokkolta, most az anyatej, de remélem lassan rendeződik ez is, most már csak nevet kellene találni ennek az emberkének. Noémi és Amira lázasan ötletelnek, de a Hókuszpók, Törpapa és hasonló nevek nem jönnek szóba így marad a Julskinka azaz karácsonyi sonka (még karácsonykor azt próbáltam a gyerekeimnek szemléltetni mekkora egy kisbaba és megmutattam nekik a karácsonyi sonkát, hogy kb ekkora és ilyen nehéz, azóta rajtaragadt a név) vagy éppen Tejszag de azt hiszem ez eléggé kitolás lenne vele úgyhogy még nem írtunk semmit a nagy papírosra amire majd a nevét kell felvésni. Hát....jó móka volt ez is. Special thanks to Gerda

2013. január 11., péntek

Találós kérdés: mi ez?

No, ki tudja, mi ez? A jóhiszemű, gyakorlott olvasó azt hinné: hordozókendőkupac. És, nem jár éppen messze az igazságtól, de.....a helyes választ én sem tudom még nem döntöttem el hogy eufemisztikusan szenvedélynek vagy obszesszív-kompulzív zavarnak nevezzem. Bár a dolog úgy fest, hogy a kép nem túl friss, tegnapi, azóta a szám hárommal csökkent és eggyel nőtt azaz a nettó állomány csökkent. És ma találkoztam egy másik "betegtársammal" aki elhozta kölcsibe az állománya tíz százalékát, öt kendőt, ja és ez csak az éppen egyik legnépszerűbb fajta, a többit csak megmutizta képen. Hát....ilyen idők járnak, az anyukák már nem a pelenkák nedvszívóképességéről csevegnek hanem a kendőkről. Mindenesetre kicsit mosolyogtam magunkon elvégre a lányzó kocsijának csomagtartója felért egy kisebb vagyonnal, saccra kijött volna belőle egy családi nyaralás a távol-keleten. Nem bírtam nem arra az időkre gondolni amikor az én kocsim csomagtartója azzal a bizonyos kék csodagyógyszerrel volt tele amitől fiúk-lányok boldogok lesznek. Aztán tovább nem gondolkodtam túl sokat a dolgon, mert nem láttam értelmét, az nagyon kedves volt, hogy elhozta kölcsibe az egyik keendőjét, amire már régóta csorgattam a nyálam és amiből nem sok van széles e világon, sokba kerül és most hogy így kipróbálhattam, jó, jó, meg szép, szép, de amennyit kérnek érte annyit nem ér. Ő meg megkapta kölcsibe az én új szerzeményemet amelynek értéke két hét alatt kb háromszorosára duzzadt, ismét nem azért mert olyan egetrengető, nagyon szép, nagyon csinos, de azért ilyen drága mert kevés van belőle és most nagy a kereslet iránta. A képen amúgy rajta van, középső oszlop felülről a harmadik. :)