Nagypénteki kalandok

Megyünk súlymérésre. Nem költséghatékony a csecsemőket és az anyukákat sokáig a kórházban tartani, így két nap után a legtöbben hazamennek. Ha nincs gond, akkor a körzeti rendelőhöz tartozó nővér fogja a továbbiakban méricskélni a gyereket és anyukát okosítani hogy mit csináljon meg mit ne. A hozzám hasonló problémás eseteket pedig még követi egy ideig a kórház.
A probléma: ami a múltkor, a majmokkal való evolúciós rokonságot nem tagadom, de a tehenektől nagyon messze állok genetikailag, kifejezetten nehezemre esik 15 ml tejnél többet gyártanom. Úgy tűnik, az én páros szerveim dekorációs célokat szolgálnak. Hát, végülis, ez is valami, így harminc felett ennek is (meg minden napnak) örülni kell, csak ha újszülött van a háznál akkor azért nem lenne hátrány ha némileg több kerülne a hasába mint a fenti mennyiség.
Ennek apropóján járunk a szoptatási tanácsadóhoz. Meg hogy kiderítse mitől fáj úgy a cickóm hogy nagyon.
Ötvenes svéd hölgy. Szülésznő. Végigkérdezi a kötelezőket, hogy van a gyerek, megállapítja hogy nem sárga, szép (naná) és mérné a mérlegen, ha működne. Vagy 4x próbálja meg bekapcsolni, eredménytelenül. Gyerek közben pucéran a 20 fokos szobában. No ja, korán kell kezdeni az alapozást ha azt akarjuk hogy tizenötévesen télvíz idején gumitalpú Converse-ben járjon iskolába és műanyag papucsban vigye ki a szemetet akkoris ha fagy.
Végül hoz egy másik mérleget és kiderül hogy a súly valóban csökkent, de aggodalomra semmi ok.
Megkérdezem mi lett a tenyésztés eredménye, vettek egy mintát rólam, hogy van-e bacim amitől be vagyok gyulladva és fáj. Azt mondja hogy ez most itt nem téma. Kicsit furcsállom, mert hát ezért vagyok itt.....kiderül hogy a jóasszony félreértett, azt hitte a gyerek PKU- tesztjét kérdezem. No de megörül hogy le van véve a minta, nézné a gépben de nincs benne. Felhívja a labort, tudni kell hogy éppen nagypéntek van azaz minimális kapacitással működik most az élet, csak amit nagyon muszáj azt csinálják meg. Nem, még nincs eredmény.
Kérdezem, hogy szerinte mi ez, gyulladás? Azt mondja igen, és ezt meg kellene kezelni gyógyszerrel, várjuk meg az orvost. Kérdezem miért. Hogy írjon receptet. Mikor jön az orvos. Hát legkorábban két óra múlva. És én mit csináljak itt két óráig? Hát várjak. Mondom neki, hogy ha csak és kizárólag a receptre kellene várni akkor az nekem felejtős, mert inkább megírom magamnak és hazamegyek most. No ez komoly lelkiismereti gondokat okoz a jólelkű assszonyságnak. Ez ugyanis nem kifejezetten szabályszerű. Éppen nem is tiltja semmi, de ilyen rész nincs a protokollban, és ilyen esettel nem mindennap találkozik. Próbál kapacitálni, hogy azért várjak, de nem túl eredményesen. Végül elfogadja, hogy akkor így lesz. Elvégre nem tud megakadályozni és ezt ő is tudja.
Most már csak a technikai kivitelezése van hátra. A receptblokkom otthon van, a fene készült erre hogy még magamat is meg kell kezelnem. Persze lehetne éppen a táskámban is, egészen egy héttel ezelőttig ott figyelt egy árva üres receptecske aztán nagytakarítottam és kiszedtem. Azt hiszem visszatérek a férjemet idézve ”még halott német katona is van a táskádban” állapotomhoz, jobb volt az úgy nekem, én úgyis átlátok a káoszon.
Recept tehát nincs. Ugyan ha hozzá tudnék férkőzni a számítógéphez akkor ez nem lenne probléma, mert akkor megcsinálnám elektronikusan lévén van rá lehetőség. Ebbe viszont a kedves hölgy nem megy bele, mert attól tart akkor az megjelenik itt abban amit ír és az nem szabályos. Holott nem akarom én hogy neki ebből kellemetlensége legyen elvégre ő valóban a munkáját végzi igazi jó rendszersvéd módjára, mindent megcsinál ami neki elő van írva, ő viszi a hátán ezt az országot a sok-sok kollégájával együtt, csak a hozzám hasonló külföldi orvosok azok akik nem átallják a rendszerben törvényszerűen bennelévő kiskapukat megtalálni és használni is.
Szerencsém van, nem jó a nyomtató és valamit ki akar nekem nyomtatni. Nosza, választ egy másikat és kimegy a papírokért.
Én meg már ott is vagyok a gép előtt, lépek be a rendszerbe (és ügyelek a hölgy hírnevére, a saját nevemben jelentkezek be) és úgy írom meg a receptet hogy legfeljebb a nógyógyászok csodálkozhatnak, hogy a beteg belekontárkodott a a dokumentációjába és írt magának egy receptet. No, hát vessék fel a terapeutájuknak, én már jelszót írom be hogy mehessen a recept. Jelszó érvénytelen, kontaktolj az adminisztrátorral - jelenik meg......neeeeeeeeem, nem lehet. Lejárt volna? Bizonyos időközönként meg kell újítani. Akkor lehet hogy megújítottam, csak nem emlékszem rá, előfordul velem az ilyesmi. Másikat gyorsan.....közben ketyegnek az értékes másodpercek, és igen ezt már elfogadja! Még jó hogy mindig ugyanazt a kettő jelszót cserélgetem, így van rá némi esély hogy valamelyik működik.
A B terv az volt, hogy lemegyek a gyerek ambulanciára, becsengetek és van rá esély hogy megismer a nővér - elvégre három hónapja még itt dolgoztam, - és beenged, ott meg kerítek egy gépet, vagy megkérem a gyerekügyeletes kollégát hogy segítsen ki egy recepttel. Mert a belépőkártyám már nem működik így kizárólag az informális utak jönnek számításba ebben a formalitásokra épülő országban.
De nem volt szükség B tervre, mert elég volt az A, a recept elküldve a patikában, most már csak annyi hogy megkapom a szülészeti dokumentációmat, amin nem sok adat van, mivel nem itt született a kislány.
Most már csak a kórházi patikáig kell eljutnom ahol meglepően sokan vannak, de egész gyorsan végzünk.
Kilépve a kórházból igazi tavaszi esőszag fogad, az autópályán hazafelé meg már az út is száraz, és a nap süt, oda nem ért el az eső.
Kicsit szebb színben tünedezik fel a jövendő, Amira alszik hátul, én Diana Krallt éneklek ( let´s fall in love, why shouldn`t we fall in love, now is the time for it while we are young, let´s fall in love) és hagyom le a népeket akik a külső sávban haladnak, egyszercsak látom hogy ott villog egy rendőrautó és integet nagy bőszen a közeg. Gyors pillantás a sebességmérőre, 160 km/h......ott ahol a korlátozás 110.....khmmmm. A fene ezt a kocsit, nem érezni benne, hogy ilyen jól megy, ez is a férjem hibája, miért állt be az enyémmel a garázsba, azzal nem száguldozok ennyire. Kicsit úgy járok mint Csülök aki jól tudja, hogy a feljebbvaló Potrien őrmester eltángálása a légió álmoskönyve szerint rossz kimenetelű főtárgyalást von maga után, én is nagyon jól tudom hogyha ezek nekem integettek akkor jó esetben csak a hordozókendőkészletem minimum felétől rosszabb esetben a jogosítványomtól vehetek érzékeny búcsút. De ma szerencsém van, egy teherautó döglött le az út szélén és azt próbálják felrakni a vontatóra, a közeg meg forgalomlassít hogy el ne csapják a rakodókat. Vérnyomás harmicat esik, izzadt homlok letörlődik, miért kellett sietnem-magyarázat legközelebbre elrakódik és sokadjára megfogadódik, hogy nem fogok gyorsan hajtani. Ezzel a szabálykövető magatartással még akadnak gondok, de azzal vigasztalom magam, hogy a fő szabályokat betartom, nem ölök embert, az adót meg fogcsikorgatva ugyan de befizetem. A többi már részletkérdés.
Ez a sok stressz.....ezért nem megy nekem a tejelés, mert mindenhol rendőrök vannak. No ezt még én se hiszem el, hazaérve leküldöm a gyógyszert és magamra cuppantom Amira-biomellszívót és bízom benne, hogy igaza volt a kedves hölgynek és ez a gyógyszer majd segít.