Az ilyen melegben nyaralásokkal csak egy baj van: a menetrendszerű fosás. Valaki mindig elkapja, ha nincs szerencsénk többen is. Ahogy annak idején Rodoszon....előbb Levente aztán én, egyedül Noémi úszta meg, aki egy héten keresztül sült krumplin élt.
A gyerekeket most se volt nehéz etetni, ha fagyi meg sült krumpli van akkor nekik mindegy hol vannak. Kisaminak egy hétig tartott megtanulni a sült krumpli szót (itthon nincs túl gyakran) és ezután már reggelire is ezt kért volna. Amira még az egyszerűbb eset, mert ő eszik hozzá husit, halat, uborkát, paradicsomot, sajtot, de Noémi három éve egy héten keresztül két dolgot fogyasztott sült krumplit és téliszalámit. Ja és a téliszalámit mi vittük az all inclusiveba, nehogy kitegyük magunkat a lehetőségnek hogy a spanyolok nem ismerik a Pick gyár remekét mert akkor igazán nehéz napok vártak volnaa ránk.
Kisami a kivit is krumplinak nézte és csápolt utána minden reggel a gyümölcsöspult előtt miközben ”hej kumpi” azaz szia krumpli-t mondogatott és hevesen mutogatott a kivi felé.A krumplival nagy barátságban van, otthon szinte rá lehet bízni a pucolást, jön velem a kamrába, kiszedegeti a zacskóból, belerakja a hámozóba, fogja a tetejét amíg a krumplik ide-oda forognak, kiszedegeti őket a vízbe aztán adogatja őket amikor felvágom végül beleteszi a vízbe vagy a tepsibe.Közben persze játszik a vízzel és garantált a ruhacsere főzés után.
Jó is az a sült krumpli csak nagy mennyiségben pláne több napon keresztül olyan székrekedést tud csinálni hogy ihaj pláne pár nap után. A szülinapom pedig a nyaralás második felére esett amikor már egy pár napja sültkrumpli koszton éltek a kölkek. Ez a 33. szülinap a nagy kakálások napjaként vonult be a családi történetbe. Mások verseket írtak róla, meg dicsekedtek hgy krisztusi korba értek, hát nekem az egész családom a vécét őrizte eme jeles alkalomkor.
A nagy nap reggelén már sejteni lehetett hogy homokszem került a gépezetbe, Levente elég nyúzottan ébredt, émelygett és már jött is a róka koma. No nem baj csak elmúlik gyorsan gondoltam, naná hogy nem így lett. Egész nap az ágyat illetve a vécét felügyelte, meg magát, hogy ne a gatyába kerüljön. A kislányok hordták neki a teát és összevesztek rajta hogy ki tegye bele a filtert és ki a cukrot, végül megegyeztünk benne, hogy sor lesz (mint az egyszeri svéd aki akkor is sorszámot húz a húsospultnál ha egy lélek nincs a boltban) és aki a filtert hozza az legközelebb a cukrot önti a teába és keveri meg.
A sort természetesen nem én tartottam nyilván, a rövid távú memóriámat nem merném teszteltetni még kihoznák hogy ADHD-m van és nem lenne alaptalan....úgyhogy rábíztam a kislányokra és csodák csodája Mémi mindig tudta kinek a sora van. És ami a legjobb nem is akart átverni.
Amig az apjuk a vécére szaladgált én a kislányok után tettem ugyanezt.Eddigre már szerencsére szereztem némi rutint a délutáni fagyiztatás és uzsonnáztatás terén. A naiv lélek azt hinné nincs jelentősége milyen fagyit kap a gyerek örüljön neki hogy kap, hát kérem, nem olyan egyszerű ez mint amilyennek látszik. Jóléti problémákkal szembesül ugyanis a szülő, van barna, sárga és rózsaszín fagyi. Választ a gyermekének, aki egyéves létére már határozott elképzelésekkel bír hogy ő akkor éppen sárgát vagy rózsaszínt akar és képes kijelenteni hogy ”nem sárga” (közben rázza a fejét, kis copfok röpködnek) azaz nem eszi meg. No ekkor vérmérséklettől függően dönt a szülő, másikat hoz, vagy végighallgatja amíg vége a hisztériának. Miután mindkét tapasztalattal gazdagabb lettem végül a botrányt elkerülendő magammal cígeltem a szóban forgó gyermeket és ott a tett színhelyén közöltem vele hogy no akkor válassz kislányom, sárga vagy barna pohárba kéred, jó, barnát kapsz nesze vegyél kanalat. Ezek után hisztit nem abszolváló anyuka fél kézzel a gyereket meg a fagyiját fogja hogy le ne ejtse a lépcsőn, másik kézzel a másik gyereket gardírozza, majd miután leültette őket az asztalhoz, és tudtukra adta hogy most innentől kezdve egy hangot se, eszitek a fagyit, visszatér a pulthoz és megadja saját magának is ami jár, két gombóc rózsaszín fagyit és egy színben harmonizáló koktélt csakhogy szó ne érje a ház elejét. Ha a gyerekek rendetlenkednek meg lehet őket fenyegetni hogy a macskának adom a fagyijukat, a macskák ugyanis ott lebzselnek a ”pool bar” közelében és a galambokkal versenyeznek hogy ki tud több maradékot behabzsolni. Sajt, sült krumpli, hot dog, fagyi, mindegy nekik csak kaja legyen. Meg a gyereknek is van mit nézni miközben a fagyi egyik felét a szájába teszi a másik felét meg a testvére ruhájába keni. No de nembaj, szabadságon vagyunk, a mosügép majd kimossa.
Délután még csucsi is volt, Kisami elaludt, beraktam az apja mellé aki akkor tartott a huszadik vécére futásnál, Mémi meg én elmentünk fürdeni. Illetve Mémi fürdött én meg néztem és közben D-vitamint szintetizáltam a nyugágyon. Közben igyekeztem nem elaludni és felügyelni a gyerekemet aki csúszdázott, locsolt, pancsolt, kisvödrözött, úszógumizott azaz őszerinte úszott majd egy idő után úgy gondoltam hogy most már elég lesz jöjjön ki. Kajdászhatok utána, füle botját se mozgatja. Vannak néha ilyen párbeszédeink:
-figyi Mémi most megyünk vacsorázni utána meg megfürödtök
semmi válasz.
-Noémi figyelsz rám?
-Iiiiigeeeeeeeen
-mit mondtam?
-nem tudom

Hát, van ez így. Jó akkor fürödjél, majd rájössz hogy annyira nem meleg az a víz. Megyek vissza a D-vitamingyártáshoz, mire egyszercsak megjelenik Mémike, futva persze hogy jaaaaaaaaaj ő nagyon fáááááázik, melegítsem meg. Hellókittis bugyi le, törölküző fel, közben ”kiiiisbaba akarok lenni”-t mond, mire a helyes válasz az hogy ölbe kell venni. Közben próbálok egyszerűbb összefüggééseket tanítani neki, ilyenformán:
de Noémi, az előbb mondtam neked hogy gyere ki mert hideg a víz fázni fogsz
mire ő:
de akkor még nem fáztam te huncut anya.....

és még én vagyok a huncut. Holott semmi huncutságot nem követtem el, napoztam, pocakos apukák cserélnek pelenkát, a közvetlen közelemben, libidóemelő fiatalember nincs a láthatáron és még én vagyok a huncut.
Mémi odafekszik mellém a nyugágyra és aszongya beszélgessünk. Ez általában azt jelenti hogy ő beszél.Azt nagyon tud is meg szeret is. De most fáradt, most azt akarja hogy meséljek neki. Mesélek neki a maszkabálos tündérről meg a rózsaszín ruhás tündérről, aztán beszélgetünk madarakról, delfinekről, propagálom neki a delfintrenírozói munkát, elvégre kevés delfin él a hideg égövön, egész évben kellemes klímájú helyen tartózkodni pedig luxus, de nem teljességgel lehetetlen. De mielőtt nagyon beleesnék abba a hibába hogy a saját elképzeléseimet és vágyaimat tukmálom rá Mémi megment, és mondja hogy menjünk látogassuk meg az apát hátha már meggyógyult.
Hát sajnos nem, még mindig elég zöld az ábrázata. Kisami közben felébredt így indul a délutáni maratoni játszóterezés, némi életre neveléssel (kislányom ha hagyod hogy eléd furakodjanak a csúszdánál akkor így jársz, ő többször fog csúszni te meg kevesebbszer) de még mielőtt elmérgesedne a helyzet megnevelem más kölkét, fogalmam sincs kié de egy röpke pillanatra úgy érzem megint dolgozom, mert se anyja se apja és szemmel látható módon nem érdeli hogy több gyerek is van itt akik kisebbek nála és csúszni szeretnének.
A gyerekek este jutnak oda, hogy meghallják a barna hangot. Alighogy befejezte a vacsorát Mémi kijelenti hogy kakilni kell. Jááááááááj, hát van vagy 200 méter a szobáig addig el kellen jutni két gyerekkel anélkül hogy bemenjen a gatyeszba. Az utóbbi időben nem egy tündérpónis bugyi bánta a kakispukik gyakoribb előfordulását. Szerencsém van, Levente nem ül a vécén mikor megérkezünk, Mémi szalad, lilul a feje, közben Kisami is elkezdi mutogatni a fenekét, mondja hogy kaki (ami pisit jelent) és húzza le a pelenkát. No, akkor másik vécé hiányában előkapom a mobilbilit, ráültetem de akkor már fáj neki és nemnemnem-et kiabál, nem akar kakilni de végül kijön aztán ugyanez még egyszer.
Következő programpont a zuhanyzás, közben az apjuk egyszer hány egyszer kakil, ezután Kisami megint nyomdázik, két pelenka megy tele három perces időközzel. Ötödjére odaérek vele a vécére. Ezek után újrafürdetem. Kisami vagy egy kilóval könnyebb lett és hálát adok hogy elhoztam a popsikrémet mert ha valamikor akkor most szükség van rá.
Miután családilag sikerült eldugulásközeli állapotba hozni a közműveket, a kislányok elaludtak, Levente pedig végre nem hány, arra jutok hogy hátigen, ez lenne az ünneplés ideje, de az most elmarad. Nem egészen így lett ez tervezve. No nem baj, majd jövőre partizunk elvégre akkor is még csak 25 leszek!