Azt hiszem azt nem kell részleteznem miért vágyik az ember a melegbe télvíz idején. Mert az őszből és a télből gyorsan elege lesz az embernek főleg akkor ha már szeptemberben hűvös van, október végén meg leszáll a sötétség. Aztán meg az utóbbi időben amolyan szokásba jött hogy a szülinapomat máshol ünnepeljük, és ha már úgyis elegünk van a sötétből, esőből akkor érdemes összekötni a kellemest a szokásossal és elutazni. Kanári-szigetből pedig van még elég ahol nem jártam, a szigetek továbbá 5-6 óra repülőútnyira vannak ez még az éppen tolerálható mennyiség, így aztán adta magát hogy ide utazzunk. Ez a harmadik alkalom, először Tenerifén voltunk akkor még csak Mémivel, utána egy év szünet volt mert Kisami közeledett, tavaly Lanzarote volt a cél, most med Gran Canaria.
Idén két hétre terveztük, egy hét olyan gyorsan eltelik.Hogy én mennyire vártam ezt a nyaralást, azt elmondani sem tudom. Már egy ideje számoltam a napokat, hogy mikor indulunk végre.A kislányok is kellőképpen be lettek izzítva, hogy megyünk a melegbe.
Idén először sikerült szokásomtól eltérően nem végigidegbajozni az elindulást. Ez ugyanis mindig elég stresszes, aztán meg elkap a szorongás amint be vagyok zárva a repülőbe, szövődve azzal, hogy egyfolytában azon agyalok mit hagytam otthon.
Mit mond erre a férjem? Hogy most már ne agyaljak most már úgyis mindegy, ha felszálltunk akkor onnan kezdve vagy egyben jövünk le vagy úgyse érezzük mire földet érünk mert jól meghalunk, akkor meg minek szorongatni. Nem nyugtat meg túlságosan sőt....De idén valahogy elkerült az ideg, nem mentem vissza tizenötször hogy le van-e oltva a villany, nem veszekedtem Mémivel se hogy ” de most kell pisilni még itt a repülőtéren mielőtt felszáll a repcsi” állítólag a férjemmel se veszekedtem és az ő legnagyobb megelégedésére nem pakoltam be öt bőröndöt és négy kézipoggyászt. Így alakult, hogy meg lettem dícsérve, hogy milyen jó asszony vagyok.
Azért ezeket a szorongásos dolgokat még mi kellene majd analizálni egyszer, de nem most, most szabadságon vagyok.
Repülőút a szokásos, svéd barátaink hozzák a formájukat, a möggöttünk lévő sorban már felszállás előtt kitör a hisztéria, mellettünk pedig egy órával indulás után már kapatos az öregúr. Kora délutánra mindkét gyerek kidől, Ami az apja ölében, Noémi az enyémben, nyomja a hólyagomat, de nem baj, visszatartom csak egy kicsit legyen béke és nyugalom, most kell relaxálni amíg nem kell matricás könyvbe ragasztani, nem kell pisilőgyerekkel egyensúlyozni fél négyzetméteren (hogy is volt az a reptéren pisilés) megakadályozni hogy magukra borítsák a Noémi ebédjét miután összevesztek rajta, Amira ugyanis nem kap semmit mert még niincs kétéves. Saját kaját meg ne vigyek a repülőre nehogy valaki rosszul legyen, éhezzen a kétéves órákon keresztül. No, hát ennyit a tájékoztató jellegű szabályokról. Részemről feltankoltam mutyikajából, van hellókittis mazsola, cispsz, nyalóka és ezekkel bűvészkedem a nehéz pillanatokban. És pont aamikor ezek a nehéz pillanatok átadnák helyüket a pihenő pillanatoknak, akkor kezd el az előttünk lévő ülésen ordítani a gyerek, nem is kicsi pedig, ordít de mint a fába szorult féreg, az anyja nem szól egy szót se, apja mondja neki hogy fejezze be (biztos befejezi) gyerek ordít ordít és ordít, nem tudom miért, az nem derül ki. Őszintén szólva nem is érdekel, leragadok ott hogy felképelném a kölköt, de főleg az anyját-apját amiért meg se próbálják elhallgattatni illetve ahogy próbálják az próbálkozásnak sem nevezhető. Mindez oda vezet hogy az én két gyerekemet felverik és nem sikerül visszaaltatni őket.
Magamban gratulálok nekik, meg az ideológiának is, hogy amint szabadságra mennek sikerül megszabadulni a gátlásoktól is, a jó modortól is meg általában azoktól ami emberré teszi ezeket a népeket.
No, nem baj, mindjárt leszállunk. Kicsit még aggódok azért hogy idén ne jöjjön a középfülgyuszi, elvégre mindkét gyerek egy héttel indulás előtt lebetegedett és még mindig lóg a taknyuk. Én indulás előtt két nappal roggyanok le és nekem is a térdemig érne ha nem törölgetném. Ezeknek a cuccoknak meg megvan a hajlamuk arra hogy légnyomáseséskor bekerülhetnek a fülkürtbe és szeretném ezt elkerülni ha lehetne. Idén én vagyok a legközelebb ehhez, mert ereszkedéskor olyan fülfájás jön rám, amilyen még sose, felsejlenek a gyermekkori traumatikus élményeim amikor érzéstelenítés nélkül szúrták fel a fülemet mondván hogy nem fáj. Fenét nem fáj. Gondolom az összes orr-fül nyálkahártyám volt úgy megduzzadva hogy nem tudott szelelni és kiegyenlíteni a nyomást kint-bent. Fél fülemre ott helyben megsüketülök. Egy előnye van, kevésbé hallom ahogy más kölke ordít.

Folyt.köv.