Vágjunk bele

Akkor neki is kezdek, ha nem is jut minden napra egy bejegyzés, mindenesetre egy ideig remélhetőleg elszórakoztatom a nagyérdeműt, arról nem beszélve, hogy élni fogok a délamerikai szappanoperák dramaturgiájával, félbehagyom amikor már kezd igazán izgalmassá válni :)))
Mi is volt a tanulsága ennek az elmúlt két hétnek?
Az egyik, hogy ne induljak el sehová sem számítógép nélkül. Az olvasóm másfél hét után kizárólag olvasásra volt használható, se jegyzeteket nem lehetett csinálni rajta se a gyerekeket szórakoztatni azzal hogy rajzolunk rá. Adta a vészjeleket, hogy hamarosan lemerül, de hálózatról nem tölthető, csak számítógépről az pedig hatórányi repülőútra volt. Így aztán innentől kezdve csak olvasásra lehetett használni arra is csak módjával.
Végülis egy olvasónak ez lenne a fő felhasználási módja úgyhogy végülis ez is amolyan jóléti probléma. Mit is olvastam? Termeszetesen Rejtőt, aztán Szindbádot, majd Arany embert. Ez a legszuperebb ebben a kis kütyüben, hogy egy egész könyvtár fél bele mégis csak annyi helyet foglal mint egy vékony jegyzetfüzet.
A Jókai-könyv számomra is meglepetés volt, nem is igazán tudom miért kezdtem bele, de egyszercsak azon kaptam magam hogy már a közepén tartok. Ennyire nem kötött le a középiskolában és azt hiszem ez nem meglepő. Persze, műveltség ide meg oda, de kevesen szerették meg a klasszikus irodalmat úgy, hogy kényszerítették őket az olvasásra. Itt meg azért volt nem kevés olyan kifejezés ami nem tartozik a mindennapi tizenéves szókincsbe.
A másik ok amiért a lapitopi nagyon jó lett volna: mesét lejátszani a repülőn a gyerekeknek. Mert az út hosszú, oda is de főleg vissza ilyenkor a kritikus pillanatokban jó lenne bevetni hogy no, néztek Micimackót?
Aztán meg ha van laptop akkor nem kell papír-ceruza az ötletek rögzítéséhez, mehet rögtön minden a gépbe. Kiderült hogy az ihlet nem vész el csak rejtőzködő életmódot folytat. Hónapok óta a mínusz végtelenbe tartott a kreativitásom, semmi se semmi nem jutott eszembe, sőt csak felejtettem és post it lapok nélkül sehová sem indultam el. Írni meg semmit sem írtam, annyira le volt szívva az agyam. Az egész ősz-tél arról szólt, hogy próbálok a felszínen maradni, mint a béka aki beleesett a tejesbödönbe és vagy megfullad vagy addig tapos amíg vajat nem csinál belőle. Dolgoztam a melóban, és hiába dolgozom elvileg kevesebbet, a gyakorlatban nem lett kevesebb, folytattam otthon, amikor a csajok elaludtak akkor mentem izmozni, és ha volt tíz szabad percem akkor sem voltam képes semmi hasznosra.
Egy hétig tartott amíg sikerült leereszteni, amíg beálltam a szabadság-üzemmódra, hogy ne azon agyaljak hogy mit kell még mikorra megcsinálni hanem hátradőljek és lazuljak. Amikor már egy hete csak a tengert figyeltem-hallgattam, amikor percekig el bírtam nézegetni ahogy a madarak csipegetik a földről a morzsákat, amikor csak egyszerűen néztem a szélben hajladozó pálmafákat anélkül hogy közben máshol járnának a gondolataim akkor hasított belém a felismerés, hogy hiszen csak ez kellett egy nagyobb lélegzetvételnyi szünet, hogy ne azzal legyek a hét hét napján a nap huszonnégy órájában elfoglalva, hogy a fejemet a víz felett tartsam. A hétköznapi taposómalom maga alá temette a múzsákat és ez önmagában nem meglepő csak amíg húztam az igát addig nem is tudtam azon töprengeni hogy vajon hová is tűntek.
Nem is olyan butaság az a bizonyos ”sabbatical year”. Egy jó ideig el sem tudtam képzelni mi a csudát tudnak olyankor csinálni a népek, hát most megtudtam. Legszívesebben már hétfőn megkezdeném a sajátomat. Egyelőre ez még a jövő zenéje, de ami késik nem múlik.
Kicsit messze kalandoztam a számítógéptől, summa summárum végre van egy jó okom arra, hogy beszerezzek egy táskát amibe minden belefér, számítógép, olvasó, telefon, fényképezőgép és mindenféle töltő-alkalmatosság és ezt a táskát cígeljem magammal akármerre járok.
A másik nagy tanulság, hogy elutazás előtt egy hétig itthon érdemes leereszteni a fáradt olajat és akkor utazni amikor már sikerült felvenni a don´t worry be happy alaphangulatot.
A harmadik nagy tanulság pedig az hogy mindenütt jó de legjobb otthon. Két hét nyaralás pont annyi, hogy már hazavágyjak és a saját ágyamban akarjak aludni nem csak és kizárólag azért mert nagyságrendekkel jobb mint a legtöbb szállodai ágy hanem mert ott egyszerűen jobb és kész. Kezdek rigolyásodni és szeretem magam a saját kis kacatjaimmal körülvenni és ennyi idő után szeretek itthon lenni, akkor is ha kint hideg van (nagyon) és ismét esik a hó. Holott tudom hogy négy hét múlva már megint úton lennék.