babakocsi

Hát ezzel a játékbabakocsival voltam úgy, hogy na ezt soha. Ez ide be nem teszi a lábát. Nagy és otromba. Nem kell. Nem és nem. Különben is alig babakocsiznak a gyerekeim. Néha igen, de ahhoz képest amennyit az ismerős és itt látott gyerekek, annyit végképp nem. Mémike már ugyan kiszúrta a boltban, de csak hogy ”nézd anya, babakocsi!!!!!! ” és elég volt megcsodálni hogy hűha tényleg.
Tegnap viszont ismét fordulóponthoz érkezett az életünk és már sokadszorra kénytelen voltam elfogadni hogy ha én nem is szeretek valamit, azt a gyerekem még szeretheti....
Az egyik szomszéd kislány, Natalie most volt két éves. Nemrég született tesója, négy hónapos. Natalie Mémikéhez hasonlóan heti 15 órát oviban van, a többiben meg szétszedi a lakást, így őt is inkább a homokozó meg a hinta fele orientálják a szülei hacsak lehet. A két kislány jóban van, nyáron nagy egyetértésben lapátozták a homokot a papucsukba. Tegnap még labdáztak is. De már nincs olyan jó idő mint nyáron és Natalie a homokozást-hintázást elunva sokszor hazaszökik és a hátsó, kertre néző ajtón bizony bemegy a szobába és ott folytatja a játékot, miközben anyukája a többi anyukával traccsol a játszótéren. Tegnap is egy idő után elunta a labdázást, elindult haza, Mémike meg utána, mert ő meg még labdázott volna. Natalie elkezdte szisztematikusan kirámolni a játékokat a nappaliból, Mémike nagy örömére. Közben megérkezett anyuka is a kistesót a babakocsiban tolva. No akkor Natalie is kivonszolja a játékbabakocsit és tolná, tolná, de a vizes füvön nem olyan könnyű. Mémike jószándékú kis lélek, megy és segít neki, kitolja a szittyós részből. No de ott már Natalie is tudja tolni és sikerül is Mémikét egy pillanatra elterelni és elindulni vele hazafele. Érzem már hogy nagy galiba lesz ha nem megyünk innen rögvest. De mintha minden összeesküdött volna ellenem.....Natalie megint elakad azzal a nyamvadt kocsival. Kistesó már nyekeg, anyuka bemegy kaját csinálni neki. Mémike persze megint segít kitolni és sugárzik a kis arca hogy ő is milyen nagy lány már, babakocsit tol, mint a Natalie anyukája! ”Nézd anya, Mémike tolja a babakocsit, Mémike tolja mint a Natalie anyukája” Hát mit mondhatnék, megdicsérem hogy milyen ügyesen tolja a kocsit, tényleg mint egy igazi anyuka. Közben a hátamon ott figyel Amira, kicsit skizo helyzet.....Mémit ez a legkevésbé sem zavarja, az már annál inkább hogy Natalie be akarja vinni a babakocsit. ”Mémike tolja, Mémike toljaaaaaa!!!!!!!! ” És már egyből nem olyan nagy barátok....
Mondom neki hogy Mémikecica, gyere, megyünk haza, de kb mintha a falnak beszélnék, közben Natalie eltűnik a babakocsival és ugyan lezsírozom a szomszédasszonnyal hogy holnap kölcsönkérjük és Mémi tolhatja, ez már olyan mint halottnak a csók, mert vigasztalhatatlanul sír. Sír de úgy hogy ömlenek a könnyek a szeméből és nem hagyja abba de nem ám, akármit csinálok, csak sír. És nem hisztériázik, nem, hanem szomorú, hogy ő milyen ügyesen tolta, a Natalie nem is bírta tolni és ő mégse tolhatja, hát hol itt az igazság???????
Nem akar semmit, még mesét se akar nézni, és ilyenkor nagy a baj.
Gyors telefon egy lehetséges mentőangyalnak, de ők nem tudják kölcsibe odaadni, mert még náluk is tologatja a jány a kocsit. Mégis mi a bánatot csináljak, katasztrófahelyzet van, ha nem szerzek kocsit képes órákig bömbölni és nem bírom nézni hogy ennyire szomorú. Negyed öt......ötkor zárnak az üzletek. Ismét telefon, ezúttal a dolgozó férjnek hogy van-e rá esély hogy még tud-e babakocsit venni mielőtt bezárnának a boltok. Nem ad túl biztató választ. Miközben vacillál már fél kézzel pakolok, kaját-gatyát-ruhát, hogy akkor majd belelépek a gázba és megveszem én azt a hülye kocsit csak legyen már béke. Épp az autóba pakolom be a kölkeket, mikor hív hogy mégis el tud menni. No akkor nekem nem kell, nem baj ez se. Mémikének odaadom a telefont aki amikor meghallja hogy mi van folyamatban egycsapásra abbahagyja a sírást és felderül a kicsi pofija. Most már csak találni kell egy babakocsit, mert most már nem lehet hogy ne legyen mert az milyen kitolás lenne szegény kislánnyal! Jó, akkor mi vissza a házba, miközben Mémike magyaráz, hogy ”Mémike ledsen (szomorú) volt, Natalie elvette a babakocsit, Mémike sírt.” Magyaráznám, hogy a Natalie nem elvette, hiszen az az ő kocsija de nem nagyon megy be a kis buksiba, csak ismételgeti hogy ő milyen szomorú volt és hogy sírt.
Fellélegzem, mikor csörög a telefonom, hogy megvan a kocsi, az árától ugyan dobnék egy kisebbfajta hátast, ha nem tudnám mennyibe kerül, no de ez van. Legfeljebb átcsoportosítom a pénzemet.
És mikor előkerül a doboz, a nagy doboz, benne a rózsaszín babakocsival, hát akkor Mémike olyan de olyan boldog amilyennek még sosem láttam. Ő, aki eddig a hasára/hátára kötözött macival molyolt, festett, rajzolt táncolt, most igazi anyuka lett, hiszen már neki is van babakocsija és lehet benne a nagy barátját a szürke macit tolni. A szürke macit, akit nem is az idő vasfoga kezdett ki, hiszen nincs három éve hogy itt lakik, hanem hogy Mémike cipeli magával mindenhova, a tyúkseggű, levesszagú, megkopott szőrű szürke maci egy pillanat alatt átvedlik a Gyermekké, aki sír, büfizik, és babakocsiban alszik. ”Sír a szürke maci, Mémike megvigasztalja” mondja Mémike, és kikapja a kocsiból, a vállára fekteti, beszél hozzá, és finoman paskolja a hátát, majd megállapítja hogy a maci büfögött, ezek után a karjára fekteti és elénekli neki a tentebabatentét. Miután a maci elaludt, belefekteti a kocsiba, betakarja és mennek sétálni, nekem pedig mint nagymamának menni kell velük. Mert most Mémi az anyuka, én meg a nagymama. A szürke maci meg a baba. Kérdezem ki a maci apukája, erre az a válasz hogy a Natalie....no, hát én aztán végképp nem vagyok vaskalapos, de mondtam Méminek hogy inkább legyen egy kisfiú a maci apukája, mire gondolkodott egy sort és kijelentette, hogy a maci apukája a Dávid! No, hát így már én is megnyugodtam, elvégre a Dávid jó családból származó fiatalember, ha így akarják, ám legyen!
A babakocsi természetesen jött vacsorázni, a szürke maci felébredt és levest kért, mire Mémike elővarázsolta Amira egyik műanyag kanalát és egy üres bébiételes üvegét a kis táskából. Mert kérem ez olyan kocsi, hogy kivehető mózeskosár és még színben passzoló táska is járt hozzá, az aljában pedig kis tároló van ahová a maci játékait lehet pakolni. Hogy mikor került a kanál és az üveg a táskába, az rejtély. Valószínűleg miközben Lev és én szipogtunk a meghatottságtól, hogy elsőszülöttünk milyen tündérvirág, hogy babusgatja azt a macit és miközben eldünnyögte, hogy tudta hogy ez lesz, már mikor megszülettek tudta, hogy csak elsóhajtják magukat és ő csapot-papot otthagyva ugrik és kényezteti őket.
A babakocsi Mémikével aludt és alszik jelenleg is. No de sebaj, akkor hordozós-nagyi leszek....