Ma volt az a nap, amikor az őrangyalom nagyon a helyén volt és nagyon megköszönöm neki.....megyek az autópályán, a belső sávban, mire egy vadbarom a külsőből fogja magát és elkezdi balra szedni a kormányt, pont amikor ott vagyok mellette.....ez az a pillanat amikor minden olyan gyorsan történik, hogy gondolkodni nem tud az ember csak reflexből fékez, fogja a korményt, kocsi ide-oda, kutya a ketrecben szintén ide-oda, sógornő szintén ide-oda, őrangyal kis kezét kinyújtva autót megfog, atabilizál. Amira pedig az egészre magasról téve békésen cumizik az autósülésben.
Én meg végül arra eszmlélek hogy élek és sikeürlt az úton tartani a kocsit, az ijedtségen kívúl semmi bajom nem lett se nekem se senkinek, ugyanakkor ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy ezt a balféket elkapjam és véres péppé verjem a puszta kezemmel. De az se baj, ha gépfegyver kerül a kezembe, mert akkor több lyuk lenne rajta mint a tésztaszűrőmön.
Hasonlóan gondolhatja mögöttem autózó férjem, sógorom és nagyobbik gyerekem akik emellett a féleszű mellett elhaladva válogatott szitkokat szórnak felé meg a felmenőit minősítgetik, mire emberünk zavartalanul autózik tovább.
Hát.....ennél meredekebb sose legyen a szitu. Mert hogy letöröm a visszapillantó tükröt amikor kiállok a garázsból, meg meghúzom a kocsi oldalát, az végülis annziból bosszantó hogy egy nagy kalap pénz, de alapvetően nem veszélyes. Viszont ez határozottan veszélyes volt és nagyon nagy baj is lehetett volna. Szerencsére nem lett. Ez után határozottan carpe diem életérzésem lett. És baromira szeretnék tankkal járni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése