Az a gondom, hogy amikor egy csomó minden jut eszembe amiről írhatnék, akkor sosincs kéznél számítógép. Amikor meg végre idejutok akkor meg olyan az agyam, mint valami kiszáradt szivacs, semmi épkézlábat se tudok kisajtolni belőle.
Így most az lesz, hogy ha nem lesz se füle se farka ennek a ma esti kis írkálásnak akkor úgy járt mint az a bizonyos kérődzó páros ujjú patás.
Nemrég esett vagy öt centi hó, mostanra már elolvadt, de az elmúlt két napban remekül ki lehetett törni kezet-lábat mert éjjel ráfagyott az utakra. Nekem megjött a szöges cipőm (nem, nem szexuális segédeszköz, ennál jóval prózaibb, ezzel merek kimenni a jégpályává vált járdára) így küllönösebben nem rengetett meg az időjárás emigyen való alakulása.
Kedden Lucia-ünnepség lesz az oviban és már mindkét jányzó Luciának fog öltözni, nagyon várom.
A pszichoterápiás betegem kitalálta hogy elköltözik (nem miattam még mielőtt valaki azt hinné) és ennek nem örülök túlzottan, egyfelől mert még nagyon nem tart ott hogy elköltözzön, éppen kezd megborulni, mésfelől meg hiphopp találnom kell akkor egy újat hogy a képzésemet elfogadják. HIányzott most ez így karácsony előtt mint az üveges tótnak a hanyattesés.....dehát nincs mit tenni.
A dolgokon az sem segít hogy elseje óta fődoktor vagyok, valszeg a legfiatalabb a klinikatörténetben, de bizonyosan az első, akinek elfelejtettek szobát adni. Jeleztem is a főnöknek hogy ezt mégis hogy gondolták, mire a válasz az volt hogy hát adott számú szoba van és nem tud többet csinálni a meglévőeknél. No, hát ha így állunk akkor így állunk, ismét egy remekbe szabott tervezés-szervezés ötvenes hölgy munkatársaim részéről, nem az első és nem is az utolsó ostobaság amit művelnek. Nekem végülis nem sürgős, mert számítógépem van, fizetést meg így is úgyis kapok, akkor is ha nem erőltetem meg magam. Ahhoz hogy találkozzak a kedves beteggel szoba is kellene.....szerintem eltart még egy pár hétig amíg fel fog tűnni az említett asszonyságoknak hogy a cselekedeteknek vagy éppen a nem-cselekvésnek követkeezményeik vannak. Ebbe csütörtökön kóstoltak beele, amikor megbeszéltük hogy 2:20-kor talizunk és megbeszélünk valamit és én 2:30-kor becsukom a boltot és megyek haza. Mondanom sem kellett, hogy nem jöttek időben. Másnap jött a sivalkodás, hogy hát jöttek ők, de csak 2:35-kor és már nem voltam ott. Milyen meglepő. (Mégha valaki a halálán lett volna és őt hozzák vissza az életbe akkor megérteném hogy nem jöttek, de erről szó sem volt, a két banyek egymással trécselt mert a heti szájtépő-értekezletük volt, amire elvileg nekem is kellett volna menni de megkértek hogy ne menjek....ha paranoid lennék megijednék de nem vagyok az, így legalább volt időm elolvasni a napi sajtót, még itt a helyi újságban is több értelem lakozik mint az ilyen értekezleteken) Értem én, hogy nehéz nekik mmegtanulni valamit amit eddig nem sikerült a napi gyakorlatba beépíteni, nevezetesen azt hogy amit mondanak az úgy van. Hogy is volt ez a következményekkel....
Így most úgy állunk, hogy kőkemény szankciókat léptettem életbe, fél háromkor zsupsz, kiesik a kezemből a meló. Itthonról nem nézek munkahelyi mailt, nem írok semmi jelentést és általában számukra megszűntem létezni. Meglesz a napi x számú beteg, ők remekül el lesznek menedzselve és ennyiben ki is fog merülni a tevékenységem. Minden második ilyen hivatalos munkahelyi mötét kihagyok, csak oda megyek ahová nagyon muszáj. Nem szólok hozzá semmihez, nem javaslok semmit, ülök és tervezem a nyaralásomat. Már csak két hónap.