Calici a miniatűr istenverése bezavar a családi idilllbe

Van egy vírus, a calicivírus ami az utóbbi időben személyes ellenségem lett. Nagy valószínűséggel nemcsak nekem hanem mindenkinek aki valaha elkapta. 10 darab elég belőle a fertőzéshez holott egy általa okozott hányás-hasmenésben több millió ürül alkalmanként.
Ha kitör a járvány kórházi osztályokat zárnak be, műtéteket halasztanak el és veszik a tervezett munkát a minimumra. Amit okoz az olyan rosszullét hányás hasmenés amit még él nem felejt el az ember.
Rutinos versenyzők egyszerre hánynak a csapba és ülnek a vécén. Rutintalanok (én) a kettő között ingáznak, buzgón imádkozva hogy odaérjenek időben. Rutinos szülők nagyobb gyerekre is pelenkát adnak és lavórral a kezében ültetik a tévé elé. Rutintalanok (én) utólag törölgetik rókakomát mindenhonnan.
Ennivalóra garantáltan nem kell vagy egy hétig gondolni, mert a puszta gondolatára kijön minden. Sajnos nem spórol mégse semmit az állampógár, mert a pénz ami megmarad a konyhapénzből elmegy vécépapírra és aranyérkenőcsre.
No, hát egy ilyen költözött hozzánk négy nappal Amira születése előtt. Levente hozta haza a kardiológia-intenzívről infarktusos betegtől....így először ő dőlt ki, majd másfél nap múlva én. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy amint a munkahelyen feltűnik ez az egyiptomi csapásnak is beillő szörnyűség, ne menjünk dolgozni. Szóljanak meg, vessenek meg, köpjenek le, de ennyire nem fizetnek jól, hogy ennek a veszélyét bevállaljam.
Csütörtökre és péntekre beköltöztem a vécébe. Közben a szívem szakadt meg ahogy a porcelánt ölelgetem és hallom hogy kint Noémi utánam sír és sír és sír az apja nem jó éppen neki én meg nem tudok kimenni.
Csak nehogy most kezdjek szülni mert az utolsó fosástól számítva 48 óráig fertőzök arról nem beszélve hogy nem élném túl ha most indulna kifele a bébi.
De a természet bölcs és vár egy napot, szombatra kapok egy nap pihenőt hogy összekapjam magam.
Vasárnap hajnalban aztán elindul Amira, délelőtt megszületik, közben Noémi a vendégségben teletubbiest néz és a kék lavórba hány vagy háromszor. (A gyerekfelügyelők már rutinosak, idén 2x kapták el a calicit) Hazajőve egy ideig ez lesz az új játék, hogy mindenkinek a lavórba kell hánynia, nekem, az apjának, a kutyának és az összes plüssállatnak.
Most azért fohászkodunk, hogy se a gyerekfelügyelők, se Amira ne kapja el. Ez utóbbit úgy próbáljuk elérni, hogy miután megszületett itthon bemegyünk a kórházba és ottmaradok vele a csecsemőrészlegen. Elvégre végülis nem jön rosszul békésen pihenni egy csendes szobában, ahol mindösszesen annyi a dolgom hogy kimenjek enni napi 4x, és enni adjak a törpének. A másik verzió hogy otthonmaradok. Szerencsére van egy jó férjem aki még kapacitál is hogy maradjak a kórházban és pihenjek, mert ha otthonmaradok abból minden lesz csak nem pihenés. Igaza van és ugyan nagyon bánt, hogy Mémi pont most beteg és nem vagyok vele, de őt nem izgatja ennyire, elmondogatja magának hogy anya dolgozik és ebben megnyugodva nem is izgatja túlzottan hogy másfél napig nem lát.
Hétfő délután hazamegyünk. Tesszük ezt annak fényében, hogy hétfőn egész nap jól van. Nem hány és nem megy a hasa.
Hazafelé megállunk a McDonaldsnál mert úgy érzem meghalok ha nem ihatok vaníliás milkshaket, a múltkorit úgyis kihánytam. Noémi krumplit kér, na akkor már kérek én is.
Hazaérve a kanapén ismerkednek a lányok, Noémi Amirát puszilgatja, az anyai szív meg olvadozik. A nagy boldog jelenet után kevésbé lírai percek következnek amikor pár Méminyöszörgés után viszontlátjuk a krumplit a lavórban. Meg még mindenfélét. Éjfél körül sikerülne is ágybakerülni, de ekkor Mémi ismét hány ezúttal a saját ágyában és ezután nem hajlandó egyedül elaludni. Jön hozzánk, épphogy lefekszik elkezd hisztérikusan sírni és sokadjára bekakil. Amira alszik az ágy közepén, no akkor ő odébb megy, hátha nem szállnak rá a vírusok, Noémi kezébe adjuk a ”radíros barit” ami egy barit mintázó kis radír, a barimintát már levakargatta, de nagyon szereti magánál tartani és átpelenkázzuk. Közben ablak kinyit, szellőztet, mert ez a calicikaki olyan büdös hogy ihaj. Mémi velünk akar aludni ami az állapotára való tekintettel teljesen érthető is. Alig látok a fáradtságtól, ahogy lehúzzuk az ágynemújét, átöltöztetjük, még 1x átpelenkázzuk, közben Amira enni kap, mi megfürdünk, felírom hogy holnap egész borsot kell venni és enni mert a népi megfigyelés szerint ez megöli a vírust még a gyomorban, hát, nem túl hihető, de nem árthat és már nem is nézem az időt, amikor lerogyunk az ágyba. Noémi felém nyújtja a kezét, megfogom és amint leér a fejem a párnára már alszom én is. Isten hozott itthon, anya.