Amikor a magyar orvos Svédországban otthon szül

Olyan nem lesz mint a Dallas mert csak két részes, az elsőt a férjem írta a rokonoknak-barátoknak, a másodikat meg én. Az ő gépén nincs magyar billentyűzet, de élvezhető attől még.

1. rész.

No hat akkor kicsit bovebben Noemi huganak a szuleteserol.
Az ugyebar (tobbe-kevesbe) tudott, hogy ez a kislany is kiszamitotta es 9 nappal kesobb erkezett a tervezettnel. Az
erkezest megelozo heten az egesz csalad fosott, hanyt, kislanyhanyast torolgetett es kozben imadkozott hogy a szules
a hanyas utan jojjon majd csak. Reszben igy is lett.

Ma reggel mikor 7 korul eltavozott a magzatviz, nyilvanvalova valt hogy a hajnal 4 korul elkezdodott fajasok mar
tenyleg a szuleshez tartoznak. Nosza, ebresszuk fel a kislanyt, aki az uj napot, a nyari idoszamitast es a tesoja
kozeledtet egy tekintelyes hanyassal koszontotte. Jo kezdes. Ezutan egy rovid te tartalmas telefonbeszelgetesbol
kiderult hogy az ovoneni akinel Noemi lenni szokott (es aki bevallalta hogy vigyaz Noemire amig mi szulunk), nem
tudja ugy fogadni ha fosos-hanyos, mert megfertozheti a tobbi gyereket. Jogos, bar kicsit bosszanto.
No akkor gyors telefon egy jo barat csaladnak, akik vallatak Noemit. Akkor aztan kislany gyorsan osszepakol,
mikozben Andinak szaporodnak a fajasai. Andi ugy gondolta hogy nem vallalja a szar kanyargos uton valo kocsizast,
megvar otthon amig en visszaerek aztan huzunk majd be a korhazba. Kislannyal "kocsiba be, kettesbe be, ablakot le,
konyokot ki"... na jo, az utolso ketto nem igaz mert mar tegnap ota eseget az eso.

A sebesseg megvalasztasa a "dimbes-dombos kanyargos erdei uton rohadtul sietni kell es kozben imadkozni hogy ne
jojjon traktor mert az kilometereken at nem lehet megelozni" kormondattal irhato le. Roviden gyors. (Az ESP kavicsos
uton is hasznos! ) Szerencsere kozlekedesi gond nem adodott, viszont a hullamvasutat kozelrol imitalo kozlekedes
meghozza a kislany erre a celra kifejlesztett reflexet: kb 5 percel a cel elott sirni meg nyoszorogni kezd. Ezt az
elmult het soran szerzett tapasztalattal egybol osszekapcsoltam az "apa mindjart hanyok" allapottal. Fek, ki a
kocsibol, hatra a kislanyhoz aki eleg szurke arcal konstatalja az imenti gyors sebessegvesztes kivaltotta "utolso
csepp a poharban" allapotot majd hanyni kezd. Hala a hanyagsagnak epp keznel a kocsiban levo kukas-zacsi, ami tobbe
kevesbe csepp-mentesen illesztheto barrierkent funkcional a kislany es a kocsi kozott. Rovid vigasztalas, majd a
"Memi hanyni ajajaj autoooobaaaa" kijelentes utan indulhatunk tovabb.

Az ut hatralevo resze gyorsan es rokamentesen zajlik. Kis sirdogalas utan a kislany marad az ismerosoknel, es egesz
nap a betegsegtol leverten kornyadozik, tv-t nez, rokazik es rokazva tevezik.
En gyorsan sebesen hazaautozok, se traktor, se javorszarvas, se kislanyhanyas nem lassit.

Hazaerve Andi a furdokadban talalom, epp az elfogyott melegvizet szidja. Marmint amikor nincsenek fajasok. Mert azok
bizony vannak. Meghozza intenziven. Sokan. Gyakran. Olyannyira hogy kicsit eselytelennek latom hogy hogyan fogom en
bevinni a korhazba. Azert megkockaztatom a kerdest, de a valasz elegge egyertelmu. "En mar innen nem megyek sehova,
ahhoz mar keso". Hmmmmmm. Akkor tehat vagy panik es kapkodas es mentohivas, vagy megnyugvas es segites. Legyen az
utobbi. Tehat itthon szulunk, egyedul.
Meglehetosen tehetetlen erzes ferfikent allni (ulni, terdelni stb) egy szulo no mellett aki felelmetes
nyugalommal es onkontrollal iranyitja a sajat szuleset. Maramennyire egy termeszetes folyamatot iranyitani
kell/lehet. Mindesetre teszem amit tudok, segitek ahol lehet.
Persze mielott nagyon belelendulunk a szulesbe, meg a kutyaval is kell egy kicsit setalni nehogy becsinaljon lent
mikozben mi becsinalunk fent. (foldszint-emelet)

Szoval elokeszuletek keszen, zacskozaro csipesz a koldokzsinor lefogashoz, koromvago ollo az elvagashoz. Plusz egy
edzett 25 centis konyhakes ha koromvago ollo nem mukodne. Mi kellhet meg? Orrszivo-porsszivo az esetleges
legutleszivashoz. Plusz iszonyat mennyisegu szaraz meleg torulkozo. Es sok nyugalom meg nyugalom. Ez nincs, de azert
megis mert tudom hogy minden rendben lesz. Most meglatjuk hogy az elmeleti oktatas hogyan kamatoztathato a
gyakorlatban. Lasd szuleszet szigorlat 7 evvel ezelott. Jol. De ez csak ugy hogy Andi hihetetlen eros es vegig
esznel van es tudja hogy mit kell csinalni. Igy nekem effektive csak a gyerekre kell koncentralni.

Reszleteket nem tudok irni, annyira egybefolyik minden, de ijeszto, csodas es felemelo erzes mikor kibujik eloszor a
kis fej, majd kijon a torpe es elkezd nyekeregni. 10:30kor. Innentol mar egyszeru. Andi a meleg vizben, a baba
egybol megy ra a pocijara hogy ne fazzanak, es utana mar nyugisabb minden. Rakapcsoljuk a zacskocsipeszt a
koldokzsinorra, (ketto a gyerek fele, egy a mehlepeny fele), majd a koromvago olloval elnyiszaljuk. Mondanom sem
kell, jobban vagja mint a korhazi ollo annak idejen Noemi koldokzsinorjat. Baba ezutan kivesz, letorolget, konstatal
hogy kislany, majd jol becsomagolva vissza Andihoz aki kozben lassan a mehlepenyt is kibuvoli. Ezutan mar minden
nyugodtan telik, Andi is kijon a vizbol, a kislany eszik egy sort majd edesdeden elalszik. Gyonyoru.
Mentot probalunk hivni hogy az vigye be a lanyokat de ok ugy gondoljak hogy mar eltelt 2 ora a szules ota, mindenki jol van
akkor mindek mento, menjunk sajat kocsival. Koszi. Sebaj, ez mar nem szamit, a lenyeg hogy mindenki jol van.
A korhazban kiderul meg az is hogy 4290 gramm es 52 centi. Szoval nem kicsi. De tunderi szep.

2. rész

Orvosokról nem gondolja az ember hogy otthon szülnek. Aztán mégis megesik néha.
A héten az egész familin átvonult a calicivírus nevű istenverése, erről bővebben később. Hányás fosás jó esetben egy napig rossz esetben tovább. Mindezt 41 hetes terhes hassal kihagytam volna. Ahogy azt is hogy Noémihányást törölgessek a padlóról. De sokszor nem úgy alakul ahogy azt az ember eltervezi.
Mindenesetre már egész jól voltam szombaton, akkor már nem volt róka se, kaki se, semmi se. Étvágy se, de ez zavart a legkevésbé, a kaja említésére is forgott a belem. Vasárnap hajnalban Mémi sír, utánam kajdászik. Félálomban átmegyek hozzá, lerogyok a matracra és magamban anyázok mert nem akar elaludni, csak forog ide-oda és kínlódik, miközben nekem elkezd görcsölni a hasam. A végén rászólok, hogy aludjon már, akkor megnyugszik és nem fészkelődik többet. Visszamászom a saját ágyamba. Egyre jobban fáj. Nem baj, az utóbbi hetek erről szóltak, majd elmúlik. Csak nyugodtan. Cool vagyok. Szuszogás szép nyugodtan 1-2-3-4-1-2-3-4-1-2-3-4. Hangtalanul. Lazulás. Süllyedés. Jé, kevésbé fáj. Király. Akkor elölről. 1-2-3-4 stbstbstb.
Egyszercsak pukk és a niagara közepén találom magam. Még jó, hogy pár napja a fenekem alá tett öregotthonos matracvédővel alszom. Azért Leventét felrugdosom hogy hozzon törülközöt mert itt fürdök a vízben. Gyors csekkolás, kis vér, az nem baj, nem zöld, jó, nincs gáz. Épp megtörölgetem magam, mikor Mémi felsír a szomszéd szobában és hallom hogy hány egyet. Levente már ott van és takarít. Jól indul.
Noémi sír. Nekem még jobban fáj. Így hogy itt ez a síró gyerek nem nagyon tudok se szuszogni se lazulni két görcs között nincs gáz, de amikor jön akkor a földön fetrengek.
Levente bemegy vécére Noémi meg a Juliskás mesekönyvet akarja nézegetni. Mindezt úgy hogy a hasamra ül. Sírok. Ő is sír. Most már öklendezik. Én meg görcsben a földön. Ó irgalomnak anyja ne hagyj el...
Kiderül hogy a hivatalos gyerekvigyázóhoz nem mehet mert hány. No akkor jönnek a barátok, ahol már két gyerek van és akik hányás-fosás szempontból már edzettek. Ugyan a télen már kétszer elkapták és gondolom nem akarják harmadszor, de nagyon úgy tűnik hogy nem azért megy a gyerek hozzájuk mert manikűröztetni megyek. Egy baj van csak, vagy félórányira laknak és kanyargós út vezet oda. Nem, ezt nem vállalom be, kocsizni ilyen hassal csak amennyit nagyon muszáj. Inkább megvárom míg visszajön értem az ember. Levente hiphopp összepakolja a kislányt én meg bevonszolom magam a fürdőszobába.
Ott amint elcsöndesedik a ház és Levente elhúzott padlógázzal megint tudok lazítani. Telefon ott figyel a közelben. Mire teleengedem a kádat elfogy a melegvíz. Gyors anyázás és takarékos svédek szidás miért nem lehet több meleg vizet csinálni egyszerre. Nem baj, elég lesz, mire kihűlne felmelegszik az újabb adag.
Ott ülök nem tudom mennyit, nem is vészes. Megy ez nekem. Aztán egyszercsak azt érzem hogy már nem tudok lazulni akármennyire akarok mert a hasam magától feszít. Hűha, már itt tartunk???? Erről nem volt szó. Hol van már ez az ember a kutya mindenit. Ajaj, ijedtség, negatív, nem jó, agyat vissza pozitív gondolatokra. Mindjárt hazaér minden rendben lesz csak szép nyugodtan minden a legnagyobb rendben. Szuszogj. 1-2-3-4.....
A baj csak az hogy nem jön és egyre jobban fáj. Aztán egyszercsak hallom hogy jön. Akkor már eléggé odavagyok. Hol a szatyrod. A kórházi szatyorra gondol. Holott én innen már nem megyek sehova én már innen ki nem birok szállni az olyan biztos hogy 2 meg 2 az négy. A gardróbban- mondom. Pakol. Nem bírok szólni, majd rájön. Próbál kapacitálni hogy menjek aztán eljut hozzá is, hogy nem megyek sehova.
Egész jól viseli. Én már nem aggódom most már nincs hová aggódni, a kocka el van vetve. Akkor ebből hozzuk ki a legjobbat. Csak nyugodtan, megy ez mint az ágybavizelés. Csak ne fájna ilyen rohadtul....
Mert egyre jobban fáj és tényleg nincs az embernek más lehetősége csak hagyni magát hadd történjenek a dolgok, ezek már túl vannak az én lehetőségeimen, erre nekem már nincs hatásom. De nem baj, elvégre a gyerek tudja hogy kell megszületni, a nők tudják hogy kell szülni a szülészek meg a szülésnők hát nekik ma nem osztottak lapot. Különben is csak okoskodnak meg vegzálják az embert a hülyeségeikkel és nem hallják amit mondok nekik. Az utóbbi hónapok erről szóltak, hogy ők majd segítenek nekem, csak csináljam azt amit mondanak. Na ja, kösz, a múltkor ez volt aztán tartott egy ideig míg összeszedtem magam a romjaimból. Még egyszer velem ezt nem játsszátok el. Most már amúgyis késő. De most jó lesz. Most minden rendben lesz. Gyors gondolattisztítás: Nyugalom van. Béke van. Minden a legnagyobb rendben. Közben azért a biztonság kedvéért vizualizálok meg mondogatom a kis mantráimat magamnak mert ezek kötnek ide, mászom a sziklán a semmi felett, nekem is kell kapaszkodni valamibe jobb híján ezekbe.
Közben hihetetlen nyomási ingereim vannak, de fej még sehol. Gyere babám gyere babám gyere babám. Hallom ahogy az ember ott matat körülöttem de a szemem nem bírom kinyitni. Nem is akarom mert akkor elvesztem a képet ahogy szép nyugodtan kijön.
No ez már a sokadik és összefolynak a fájások, hopp már nincs messze a feje hú de kemény ez a csont...jé mi ez az izé ami itt dudorodik ugye nem zsinór, nem az nem ilyen, kéz sem mert túl puha, akkor burok még, nem értem hogy kerül ide azt hittem már kifolyt az összes víz, de nem baj, elfér itt, amúgy is minden rendben, minden okés, mindjárt kijön.
Amire emlékszem hogy közben lett melegvíz valamennyi mert az locsolódott a hátamra, meg arra is, hogy volt pár pillanat amikor azt hittem hogy itt a vég és nem bírom tovább aztán nyomnyomnyomnyom közben bevillan hogy lazítlazítlazít is, hallom hogy a feje már kint van és Levente mondja (kicsit feszült hangon) hogy nyomjak már de épp nincs inger, aztán van, nyomnyomnyomnyom és kint van. Nyekeg, és kitisztul minden, adok neki egy kilences Apgart elvégre csak lehúztam pár hónapot azon a nyamvadt gyerekklinikán csak ragadt rám valami, majd az ötpercest már tízre saccolom a többi meg nem érdekel.
Kerül törülköző is, gyerek a hasamon, Levente vagdosni akarja a zsinórt, hogy mikor kell. Hát mittudomén, de pár percet még várhatunk, lerobog a lépcsőn, zacskócsipeszt hoz, mi mindenre nem jó az ikea.
Ez is megvan még sincs este, odaadom neki a közben megnéztük, kislányt, törölgesse meg a maszattól, kint nagyon tiltakozik, biztos nincs ilyen meleg. Az elég rossz amikor kint vannak mert hallom hogy sír a gyerek, placenta még sehol és egyre kevésbé érzem itt jól magam a kádban. Aztán megoldódik ez is mert elkezd megint emberesen fájni a hasam aztán hopp, a placenta már semmiség.
Bébit letesszük Levente nekem segít összekapni magam. Igen jól esik kiterülni az ágyban mellettem a kis szuszogóval. Aztán elkezdünk gondolkodni is, hogy Noémi még mindig hány meg megy a hasam, nem jó ez így, lehet hogy mégis be kellene mennem a kórházba, el ne kapja ez a kis ember. Mert ebből a dögből 10 darab vírus is elég és kész a fertőzés.
Mentő nem jön, mert két óra eltelt a szülés óta. Pénz meg nincs arra hogy egészséges anyukákat és babákat fuvarozzanak. Magad uram ha szolgád nincs. Csúnyákat gondolok róluk a lépcsőn lefelé. Kicsi baba csendben nézelődik.
Kórházban ritka ellenszenves szülésznő. Az otthonszültekre úgy látszik nincs protokolljuk mert nagyon nem tudják mitévők legyenek. Egy óráig tart mire előássák az én vércsoportomat a számítógépből, ami annak ismeretében hogy Noémi két éve ugyanebben a kórházban született és akkor is megcsinálták a vércsoportvizsit...hát elég gyér eredmény. Ja és azzal indít ez a ribanc hogy toljam le a gatyámat. Nem. Hogyhogy nem. Úgyhogy nem. Majd esetleg. De nem itt és most. De hogy jó lenne. Szerintem meg nem. Végül feladja. Én pedig már tudom hogy egy héten belül megírom a főnökének hogy legyen szíves nézzen a beosztottai körmére így nem beszélünk szülőnővel meg beteggel meg senkivel hogy odaállunk az ágya fölé és rendelkezünk. Milyen stílus ez. Bár nem fűzök hozzá sok reményt, a régi vicc szerint is a terrorista meg a szülésznő között csak az a különbség hogy a terroristával lehet tárgyalni.....
És az itteni szülésznők különösen sokat hisznek magukról. Holott mást se csinálnak csak papagáj módon a protokolljaikat ismételgetik és ami azon kívül van az nem létezik. Az egyszerűen nincs.
Nem baj. A kocka ismét el van vetve.
Végül az egyiknek eszébe jut hogy lehet hogy ennénk is valamit, mindezt olyan két óra körül és addig még egyikünk se nem evett se nem ivott (kislány fél 11-kor született) úgyhogy valóban jó lenne ha kerítene valami abrakot ez a nőce.
Levente végül elmegy Noémiért és abban maradunk hogy meglátjuk hogy van, én inkább itt maradok. Még pár órát aszalnak megfigyelés címén, ami megfigyelés abból áll, hogy eddig se vérnyomást se semmit nem mértek, ott fekszem a gyerekkel egy szobában egyedül és éppen meg is halhatnék mert a riasztógomb valahol a fejem mögött egy méterrel. Nem vagyok paranoid, nem gondolom hogy csak engem utálnak ennyire, szerintem ez is csak a szokásos szülésznő-hozzáállás, csináld azt amit mi akarunk akkor tündibündik vagyunk de ha nem akkor meg magadra vess. Na nem mintha magamra venném, elvégre ha ők hülyék az az ő bajuk én tudok magamra vigyázni. De ha már itt vagyok akkor meghívom magam a kincstári eldobhatóbugyogó, óriásbetét és társaik raktárára, jobb helyen van ez nálam mint itt.
Műszakváltás, a ribanc lerapportált a soron következőnek, ez legalább normális. By the way ilyet se csinálunk hogy hazamegyünk és betegtől nem köszönünk el, de lehet csak én vagyok ilyen széplélek. De ezzel az újjal lehet még beszélni is. Csak vannak normális emberek is itt.
Végül felgurítanak a babás osztályra és itt már ismerős. Két szárnya van, az egyik ahol most vagyunk ott csak akkor jönnek ha az ember szól, egyébként nem. A múltkor a másikban voltunk ott naponta többször bejönnek megkérédezni ami az ábra.
Egyedül vagyok a kislánnyal itt és ez így nagyon jó lesz. Édesen alszik, továbbra se érdekli a világ. Levente hív hogy Noémi párszor kidobta a rókát a vendégségben, ölébe vette a lavórt nézte a tévét és ha jött a rókakoma akkor az a lavórba landolt. Ja és a kutya is hányt, ez egy ilyen hét. De most már otthon vannak mindjárt mennek aludni.
Kimegyek én is enni, itt az a divat hogy közös kajálda van, ott lehet szociális életet élni, tévét nézni. Részemről evés van aztán most igénytelen leszek, délben fürödtem mára ez elég. Inkább odafekszem a kislány mellé, átölelem és csak simán és egyszerűen boldog vagyok. Még aludni se bírok. Mostanra leülepedtek a dolgok, szültem egy gyereket, én, egyedül. Levente ott volt, úgyhogy nem voltam teljesen egyedül, de nem mások nyomták ki a hasamból hanem én csináltam, én, nem más. Mégse vagyok fáradt, van egy kis eufória, kicsit lebegek is de pont annyira amennyire jólesik. Jó mulatság, nőimunka volt. :)