Vannak emberek, akik a legrosszabbat hozzak ki belőlünk. Vannak olyan emberek, akiket puszta kézzel tudnánk darabokra tépkedni, miután leordítottuk a fejüket, miután elmondtuk mindennek
amit nem szégyellünk kimondani és miután elküldtük a halál farkába. És miután mindezt megtettük még háromszor megtennénk ugyanezt és még kétszer elátkozzuk őket, hogy biztos hasson és utána még mindig szét vagyunk esve mert valami olyat moccantanak meg ami elszabadítja ezeket a destruktív késztetéseket. Olyan szinten hogy beszélni nem tudsz róla, hogy minden ami emberré tesz lehull rólad és nem vagy más mint egy ösztönlény, egy állat aki torkon ragadja a másikat és az erősebb győz.
Most először éreztem ezt hogy puszta kézzel meg tudnék ölni valakit. Hogyha elém kerül nem állok jót magamért. Holott béketűrő ember vagyok de ma sikerült idáig jutni. A szóban forgó személy egy beteg anyja, aki egész egyszerűen megteszi mindazt amit akárhogy forgatok nem tudok akceptálni aki a pofámba hazudik aki egyszer ezt mondja egyszer azt, a hülyeségeiért nem vállalja a felelősséget hanem áttolja rám az egészet hogy én tehetek az egészről, hogy én vagyok az oka mindennek, kvázi a világháború is miattam tört ki, az egy dolog hogy elmond mindennek és ha a tizede igaz lenne már akkoris bevarrtak volna a sittre de amikor ott van mögötte egy gyerek akinek ez a nőszemély az anyja aki ebben él tizenakárhány éve aki ugyan maga sem egy ma született bárány, de őszintén szólva nem csodálom hogy meg van kattanva ha ilyen anyja van mert kábé mindneki megkattanna egy ilyen anyától, hát ez köszönöm de nem nekem való. És úgy állítja be az egészet, hogy én vagyok a rossz, a gonosz, a főgonosz egyenesen, valami nőnemű hitler aki csak azért született a világra hogy rosszat tegyen neki. Hogy tizenkétszer vették el tőle a gyerekét és tizenkétszer nem sikerült neki új familit találni arról nem ő tehet, hanem a gyerek. Mert ő jó. Ő mindent megtesz. Ő csak elutazik Dubaiba utána Finnországba és hát elfelejt néha gyógyszert adni a gyereknek. Ami gyógyszer be van zárva vagy talán mégsem, mert egyszer be van zárva egyszer meg nincs attól függően hogy éppen hogy alakul a beszélgetés fonala. Aki természetesen mindig elérhető, ezért nem veszi fel a telefont. Aki mindig együttműködik, ezért nem jutok vele egyről a kettőre.
Ilyen még nem volt velem hogy hazajöjjek és itt egyen a fene hogy mi a búbánatot csináljak, hogy akármit csinálok nem lesz jó és elmegyek gyúrni és futok félórát és attól se lesz jobb aztán leküldök egy felest és még mindig ugyanúgy nagyon hasznos és előnyös, hogy nincs itthon golyószóró mert több lyuk lenne a kedves anyukában mint a kiló ementáliba és ilyenkor szinte megijedek magamtól holott nem kellene mert mint mondottam volt ez az első eset hogy kiskanállal kellene összeszedni ha elém kerülne de tartok tőle hogy nem az utolsó. Mármint ha a pályán maradok és nem megyek el mondjuk lótrágyát lapátolni, ami végülis szintén egy munka és nem is utolsó, sőt, egyre vonzóbb alternatíva és különben is jobban szeretem a lovakat mint az ilyen magukat embernek mondó lényeket akiknél egy kutya vagy egy kacsa jobb szülő akiknek a gyereke jobban járt volna ha a Bodrikutya vigyáz rá csecsemőkorába.
Ez a vén ribanc tökretette az estémet és persze fel vagyok jelentve meg kutyafaxa és hiányzott mint az üveges tótnak a hanyattesés, de ez már nem is érdekel mert mit tudok csinálni ellene, az én lelkiismeretem tiszta, róla meg mindenki tudja hogy nem normális. A baj csak az hogy ő nem tudja magáról hogy elmentek otthonról.....
Még 73 nap és utána elvonulok a kis kivizsgáló teamembe és úgy rúgok valagba minden személyiségzavaros vénasszonyt hogy attól kódul ha a szemem elé kerül mert végre mondhatom azt hogy köszönjük hogy hallatott magáról de nem a mi asztalunk máshol viszont várják szeretettel.
Csak addig bírjam ki ép ésszel.... gáz, amikor azt mantrázod magadnak hogy ennek a napnak is vége lesz egyszer de jelenleg a túlélésre játszom és ennyi. Nincs cifrázás, túlélés van.
Aztán persze nem én lennék én ha nem lenne A, B és C tervem a hátralévő 73 munkanapra de néha a tervek sem segítenek csak hogy azt mondogatod magadnak hogy elmúlik meg vége lesz és keep the faith-et hallgatsz mert ha nem beköszönt az őrület. Ami nem is áll olyan messze a valóságtól ami valahogy lappangva gonoszul közelít ami csak sunyít, egyre közelebb ólálkodik aztán egyszer csak azt veszed észre hogy már késő, már ő fogja a kormányt.
És nem, ennyire nem fizetnek jól, ennyit semmi sem ér meg, és ha valamiért akkor ezért fog 10 000 kölök cihiáter nélkül maradni mert vannak ilyen ostoba némberek. Mea culpa mea culpa mea maxima culpa de én is emberből vagyok és ennyit semmi sem ér sem hogy én kerüljek a zártosztályra mások ostobasága miatt.
Úgyhogy a 73 nem lesz 73, lesz benne minden amit csak el lehet képzelni, tervezett szabi, nem tervezett szabi, betegszabi és gyerekbetegszabi, amennyit nem szégyellek (ahogy most érzem magam elég sokat se fogok szégyellni) és főleg keep the faith keep the faith.
Lehet oda kellene tetováltatnom az alkaromra hogy mindig szeem előtt legyen.