életünk napjai

Kerstin, a dagmamma aki napközben saját otthonában tevékenykedő óvónői minőségében Noémire vigyázott nyugdíjba megy. Ami nekünk csak azért nem jó mert Noémi nagyon szeret nála lenni. Rajta kívül négy gyerek van, Elin, Hanna, Viktoria és Anton. Viktoria és Anton testvérek, és Anton négyéves kora ellenére rendszeresen a nadrágjába kakil, de Kerstint nem izgatja túlzottan, tudja hogy egyszer úgyis megszokja hogy vécébe kakiljon. Anyukájuk orosz. Hanna anyukája egész véletlenül magyar, apukája finn, ő pedig svéd. Noémi, hát ő szittya magyar kislány, egyedül Elin az aki svéd-svéd felmenőkkel rendelkezik. Ez az igazi európai népek olvasztótégelye.
Amióta Amirával itthon vagyok, heti 15 órát lehet Noémi Kerstinnél. De ennek is vége júliustól. Ami akkor még nem probléma mert végülis itthon vagyok, de neki szerientem jót tenne heti 15 órában a saját korosztálya. Így aztán zajlik az ovikeresésben.
A kommunális, azaz az önkormányzati ovik nem nagyon győztek meg. Gyerekmegőrző-fíling. A Montessori-ovi viszont jó benyomást tett és úgy néz ki felveszik Mémit augusztustól. Ma voltunk szétnézni, persze miután reggel kiimádkoztam Mémit az ágyból. Tegnap este nem volt hajlandó a saját ágyában aludni, kiszedte a matracot, ráfeküdt a rácsra és kijelentette hogy ott fog aludni. Kis fakírtanonc. Közben énekelte a kedvenc énekeit, a szünetekben pedig azt mondogatta hogy ”Mémi alszik a fekete ágyban”, azaz abban a babybay-ben akar aludni ahol Amira szokott. No, így nem érdemes altatni... A fekete ágyról annyit, hogy nem fekete hanem sötétbarna, de kétévesen az is szép hogy az összes színt tudja csak a lilát meg a barnát keveri. Üsse kavics, a törpe jön közénk, Mémi mehet a feketeágyba, csakhogy nem nagyon fér bele, egy papírlapot nem lehetne a feje-lába és az ágy közé tenni. De őt nem zavarja, ott akar aludni. Odaveszi országos nagy cimboráját a szürkemacit és szó nélkül elalszik a feketeágyban.
Közben rájövök hogy nem lesz jó ha Amira meg én ott alszunk ahol Noémi mert ha Amira megnyekken Noémi felébred. A múltkor pedig hajnai 4 és 7 között Mémi ébren volt és Amira szájába akarta dugdosni a cumit mire ő tiltakozott én pedig igyekeztem ébren maradni hogy ne vesszenek ezen össze. No akor én cuccolok a Törpillával Mémi szobájába, én a matracra, Amira meg Mémi ágyába. Az éjjel óránkénti ébredésekkel telik....nem eccerű, de nem is meglepő. Mémit is hallom felsírni de az apja menedzseli a helyzetet és visszaalszik.
Hát ilyen előzmények után nem vagyok túl friss, de a rutin az rutin, mindkét gyerekre tiszta pelenka kerül, felöltöznek, enni kapnak, utána Mémit be a babakocsiba, macikávé a kezébe nyom, szürkemaci a kezébe ad és megyünk traktort nézni. Innen nem messze építkeznek és ott szokott dolgozni egy sárga traktor/munkagép. Ezt minden nap meg kell nézni. Mémi persze ki akar szállni, de rábeszélem hogy ne szálljon ki és gyorsabban tolom a kocsit. Amira rámkötözve alszik, vele egyelőre nem kell tárgyalni hogy üljön nyugton.
Az utca végén Mémi vehemensen tiltakozik a további kocsizás ellen, ”Mémifutfut” és már szalad is, elesik, bőg. Vigasztalom. A szomszéd kövér Garfield kinézetű macskája menti meg a helyzetet, akkor a cicát simogatjuk, miután persze megpusziltam a bibiket.
No, most már csak el kell indulni az oviba mert ma megyünk szétnézni meg mondani valamit nekik hogy akkor jövünk-e augusztustól vagy sem. Amirát sikerül kihámozni a hordozókendőből úgy hogy ne ébredjen fel, cumika szájba cuppant, bele az autósülésbe, padlógáz. Nem ébred fel, nem bömböl. Az ovi 15 percre van. Tegnap munkaszüneti nap volt, sokan kivették szabinak a mai napot, összesen három gyerek van az oviban. Elég nyugis. Körbenézünk, Mémi megetetheti a halakat. Két óvónő van, én korombeliek, tetszik ahogy Mémivel beszélnek, kedvesek, nyitottak, nem tukmálják rá magukat amikor az elején mögém bújik, megvárják amíg ő közeledik. Szétnézünk bent, majd kimegyünk, és onnantól kezdve Mémit nem lehet leszedni a mászókáról meg a csúszdáról. Eleve úgy jött be hogy meg kellett neki ígérni, hogy kifele jövet csúszdázhat. No akkor most kiéli magát. Közben kiderül hogy az ovinak saját szakácsnője van, 14-en vannak a csoportban 2 óvónővel.
Az említett három gyerekből kettőt elvisznek 11-kor marad egy kisfiú, meg Mémi, aki a csúszda után lapátozni azaz homokozni akar, majd autózni, seprűzni meg mindenfélét amit lát. Hiába mondom neki, hogy annyit játszhat még amennyit akar, ő itt és most akar játszani, igaza van, a jelenben él.
Nagy nehezen sikeürl kirobbantani az udvarból miután az utolsó gyerek is eltűnt az óvónővel. Indulnánk haza, és egy kis lejtőn kell lemenni hogy az autóhoz érjünk. Noémi fogd meg a kezem-mondom, mire ő ”neeeeeeem mémi futfut” és elkezd lefele szaladni. Tudom, hogy el fog esni és bőgni fog, hiába kiabálok utána hogy állj meg, nem tud megállni, összeakadnak a lábai, elesik és bőg. Vigasztalom de azért jól le is szidom hogy mekkora butaságot csinált és mennyire megijesztett. Természetesen fel kell vennem és vinnem a kocsiig. Jó hogy porzik a vesém különben most tuti bepisilnék, hogy 5 kiló rámkötve, 13-14 meg oldalt lóg rajtam. A nagy sivalkodásra Amira felébred és a változatosság kedvéért bőg. Kajával el lehet hallgattatni és miután ez bevált Noémi kezébe nyomom a mutyimézeskalácsot, erre ő is elhallgat. Jaj de jó.....most már csak a Törpillá bugyiját kell kicserélni, ölben pelusozok, persze pont akkor pisil, de a reflexeknek hála csak pár csepp megy a gatyámra. Nem baj, reggel óta pár csepp babakaja, macikávé és narancslé is került rá, kis pisi már fel se tűnik.
No akkor már csak cumitartót kell venni Amirának mert a mostani csatja tegnap eltört. A bababoltban két hapsi az eladó. Nem tudom honnan szalasztották ezeket az eladó ürgéket, de két ilyen lassú teszetosza béna fickó nincs még a világon. Majdnem otthagyom a cumitartót de aztán felsejlik bennem az éjjel amikor kétségbeesetten keresem a cumimumit és inkább várok amíg végeznek guccimamival. Eltart egy ideig amíg sikerül kiválasztani a megfelelő babakocsit. Mert addig fizetni se lehet amíg egy másik kedves vevővel foglalkoznak. (Amira közben csuklik és egy embereset rámbuktázik, akkorát, hogy a cucc végigfolyik a bal vállamon, oldalamon, jut a hátizsákomra és még a nadrágomra is. Ezt már rezignáltan veszem tudomásul, elvégre minden nap többször buktázik akkorát hogy átáztatja a textilpelenkát és a ruhámra megy.)
A szóban forgó hölgy egy igazi jelenség, nagyon meg van dizájnolva a haja, a körme, a sminkje, a ruhája, nemsokára szül, de magassarkúban nyomja. Én annak örülök hogy a szememre sikerült némi festéket mázolni miután úgy csináltam mint aki Mémit is kifesti mert neki is szépülni kell a tükör előtt ha én azt teszem. Műkörmeim utoljára az esküvőmön voltak....és az se tegnap volt.
A jelenségre visszatérve mindig elámulok hogy hogy bírják az ilyen lédik, nekem szerencsém volt a téli terhességgel, a téli cipőim nem túl nőiesek, de annál melegebbek és kényelmesebbek. Gonoszul arra gondolok hogy jön még kutyára teherautó meg guccimamira babaköpet, de közben rámkerül a sor, Mémi megkapja a blokkot (tőlem, mert a teszetoszaeladóhapsi nem érti miért gebeszkedik és nyújtja a kis mancsát) és már tépünk is haza. Megint szerencsém van Amira csak az utolsó 3 percben tiltakozik az autózás ellen, nem végig.
Hazaérve babazene bekapcsol, Mémi a cédéhez tartozó énekeskönyvet nézegetni, befejezem az ebéd összecsapását, közben hallgatom kábé századjára a bugyuta énekeket a tengeribeteg kalózról, a pukizó kecsöpösüvegről meg a trollokról akik kecskét akarnak enni. A paradoxon azonban hogy egyre jobban tetszenek ezek a buta kis énekek.... nincs sok esélyem mert szinte egész nap ezek cirkulálnak ide-oda a fejemben, mert vagy ez megy, vagy red hot chilli peppers akiknek Mémi nagy rajongója. Amíg megsül az ebéd kiporszívózunk, megetetjük a kutyát. Spenótos lazacos páj azaz pite lenne, de ”Mémi nem kér krokodilt”, azaz nem kéri a zöldet így az övéből kivakargatom a spenótdarabokat. Ebéd abszolválva, most már csak a kutyát kell kivinni mert 4 órája nem volt kint. Mémi babakocsiba be, Amira rajtam, megyünk a tóhoz, hátha a csendes erdei úton bepunnyadna Mémi. Amira persze alszik, most napközben semmi se kelti fel, na de éjjel majd virgonckodik.
Noémi természetesen nem alszik be, ”Mémi megy a tóhoz a Mazsival a babakocsiban”-t magyaráz. A tóba köveket kell dobálni, nekem is, közben azon igyekszem, hogy a gyerek se essen a tóba és a kutya se tudjon beugrani a vízbe a kavicsok után. Nem könnyű összehangolni. Ha Noémin múlik még most is a tóparton ülünk és kavicsot dobálunk, de elkezdenek gyűlni a felhők, pár csepp eső is esik megázni pedig ő sem akar, sikerül rábeszélni a hazamenetelre. Gyalog akar jönni de már olyan fáradt hogy alig bírja a lábait rakosgatni, no akkor be tudom rakni a kocsiba. Hazaérve lefeküdni nem akar, de tudom a megoldást, berakom az etetőszékbe, elérakom a hellókittis rajzolósfüzetét és öt percen belül a szürkmemacira borulva alszik. Akkor meg Amira kel fel és enni akar.
A nap hátralévő részében a net előtt butulok amíg abban az isteni ajándékban van részem, hogy mindkettő egyszerrer alszik, majd mikor Levente hazajött vacsorázunk, játszunk Mémivel, majd jön a fürdetés, aztán nézhet egy Álmok kertjét és utána nagy nehezen elalszik a fakírágyon, mert a matracot megint kiszedi és a deszkákra fekszik. Mosógép-mosogatógép kipakol, kutya megpisiltet és elhatározom hogy megnézem a Lostot a tévében, de elalszom mire odajutnék.
Hát ilyen ez nap nap után. De nem cserélnék senkivel. :)