Világjáró Amira

Hétfő-kedden Stockholmba vittem Amirát. Nagyon igaz, hogy gyerekkel és kutyával gond nélkül lehet ismerkedni. Nem számoltam hányan akarták összefogdosni, simogatni, meg hányan olvadoztak, hogy milyen cuki. (ttényleg az)
Ugyan a kurzusszervező nőci nagyon nem örült a jelenlétének, de ez van, ez az ő baja, egy ekkora gyereket még nem lehet másra hagyni, az meg amit ő propagált, hogy menjen még valaki és tologassa a babakocsiban amig én seggelek az előadáson, az nem megy. Nemcsak azért mert nincs fekvőkocsija, hanem azért sem, mert nem utazhat az egész famili oda mert nekem mindenféle kötelező prograómokat találnak ki.Amúgy meg nem szólhat semmit se a vénasszony, mert Amira nagyon aranyos volt, rámkötve aludt szinte végig, néha pukizott, néha büfizett, de nem zavart többet mint azok akik telefonéltak, későn jöttek és magukra öntötték a kávét.
A kurzus egyébként olyan volt amilyen, asszem az a politikailag korrekt megfogalmazés, hogy sok újat nem hallottam....felmerül a kérdés, hogy akkor mi éertelme volt, hát, én ilyen kérdéseket már nem teszek fel, mert elég demoralizáló a válasz, hogy semmi....de ha nekem ezért fizetnek hogy odamenjek és végigüljem akkor üsse kavics, összesen 10 alkalom és ez volt a negyedik, mindjárt a felénél tartok.
Az egész stockholmi kirándulás alatt egy hordozott babát láttam, azt is babybjörnben :(
De hirdettem az igét a nagyonterhes kolléganőnek hogy milyen überkirály dolog a hordozás pláne megfelelő eszközben. A lányzó nagyon érdeklődik, de a férje szerint a hordozás olyan hippi dolog....hát akkor a fater tolja kocsiban a muter meg cígelje a kölköt ha nem tudnak megegyezni. Azért megadtam neki pár honlapot ahol tud tájékozódni, úgyis az lesz amit ő akar :)
A szokásos kérdéseket persze nem lehetett megúszni, "az apuka fekete?" "nincs babakocsi??????" "nem nehéz vinni?" de ezekre két éve jól bevált válaszok vannak így nem kellett nagyon megerőltetnimagam. Nem is tudnám, mert az agyi kapacitásom olyan 60%-a a szokottnak...többet kellene aludni.
Ami nem jött be a kislánynak az a taxizás volt, Noémi se szeretett autózni, Amira se szeret. Nem tudom miért nem, de kocsiban szinte mindig bőgés van. :(
Csak rajtam akarnak lógni és akkor kerek a világ.
Makigyerekek :)

Kész!!!!!!!!!!!

Kész a könyv! Az Alexandrában és a Líra boltokban elképzelhető, hogy már ezen a héten, a Libriben pedig a jővő héttől lesz kapható. Az Aposztróf kiadónál már megrendelhető.


Büki Andrea dr.: Ölelj át! - A kötödő nevelésről mindenkinek | bookline

visszaszámlálás

Már csak néhányat kell aludni és kapható lesz:

Büki Andrea dr.: Ölelj át! - A kötödő nevelésről mindenkinek | bookline

söndagsmys

Van itt egy fogalom: fredagsmys- frédagszműsz. Fredag-péntek, mys- na ez az egyik a sok-sok lefordíthatatlan svéd szó közül, kb annyi mint kellemes, meghitt, pl amikor a kutya odajön simit kunyizni és az orrával bökdös, vagy amikor kint fújnak a gonosz hideg szelek, bent pedig égnek a gyertyák, ropog a tűz a kandallóban és a lábaknak jó melegük van a gyapjúzokniban, de az is amikor csak egyszerűen jót eszik az ember vagy éppen összebújik azzal akit szeret.
A fredagsmís tehát amikor a heti munkában megfáradt dolgozó péntek este kitölti magának a borocskát-viszkit (mindegy csak üssön) letelepedik a kanapéra, bekapcsolja a tévét, és miközben nézi a svéd táncdalfesztivált, lecsurgatja a torkán az etilalkoholt, és felfal két kiló sós mogyorót, csipszet meg hasonló haszontalan kaját.
Én meg ma söndags(vasárnap)mysöztem. Miből állt ez? Hétkor felébredtem, nem ellenkeztem amikor Levente felajánlotta, hogy megpisilteti kint (a hideg szélben) a kutyát, megetettem a legifjabb családtagot, kidobtam, ami a hólyagomat nyomta, majd kicseréltem a Lionel Ritchie cédét mert már hetek óta az ébreszt reggelente. Most hogy egyedül, illetve Amirával vagyok itt a szobában, hallgatok egy kis nyál zenét. Legyen Fiesta, most van rá esélyem hogy még énekelhetek is, Noémi sose hagy énekelni, mindig rám szól, hogy fogdbeszádanya....
De most kitolok veled, kislányom, amíg te a másik szobában punnyadsz én énekelek, ha nem is hangosan, de csak úgy magamnak.
Cédé előkeres, bekapcsol, anya ágyba visszamászik, Amira oldalra fordít, átölel. Babaszag-tejszagban-finom bababőrben elmerülés, zenehallgatás, Mexikóba-utazás ottmaradás elhatározás. Egy idő után rájövök, hogy a legjobb a műszázásban az itt és most jelleg, és igyekszem semmire nem gondolni csak egyszerűen létezni a babaszag-tejszag-finom bababőr nyomul az arcomhoz érzésben. Király.
A műszázást megzavarja:
1.a gyomrom korgása, tanulság: legközelebb enni kell valami minimálisat
2.nem sok idő elteltével a cédélejátszó kikapcsol, mert a programozás szerint egy órával a bekapcsolás után leáll, ez önmagában nem baj, csak a távirányító van tőlem 2.5 méternyire. A Jedi-erőm pedig korlátozott, mondhatni minimális, így nem tudom kizárólag a karom kinyújtásával magamhoz szólítani, pedig nagyon szeretném
3.Amira pelenkájából géppuskaropogás hallatszik
Mit lehet ilyenkor tenni? Gyomorkorgás....felejtős. Gatyába beszagol, ez nem kaki, akkor nagy baj nincs. Távirányító, na ez már gonosz, mert ki kell mászni az ágyból és odavenni magamhoz. De újra lehet indítani az egészet. Kiesek ugyan az itt és most tejszag-babaszagból, de gyorsan visszakerülök alfába és nagyon-nagyon jólesik még egy ideig ott leledeni.
A műszázásnak a szomszéd szobából áthallatszó ”szürkemacibekakilt” ”makkapakkabekakilt” ”barnamacibekakilt” vet véget, valamint hogy feltűnik Noémi az összes állatával és részt akar venni az idillben. Ez ellen nem lenne semmi kifogásom, ha nem éktelenkedne a jobb derekától aa jobb sarkáig egy nagy pisifolt a pizsamáján. Sikerül meggyőznöm hogy vegyen fel tiszta ruhát és ekkor már csak a ”Mémimegpusziljakisbabát” kell kivárnom és mehetünk is öltözködni.
Mire végzünk, Amira is felébred és ezennel végérvényesen ugrott a további mys-lehetőség mert garantáltan enni akar, Noémi szintén így már végetér a söndagsmys, mert este mikor lefekszem kb öt másodpercig se fog tartani mire elalszom. No de majd a jövé héten!

Ebéd

NIncs időm. Illetve van, csak az elmegy. MOst éppen sokat sétálok mert jó idő van, végre itt a tavasz. A hó itt-ott foltokban még megvan, de most mát biztos hogy el fog olvadni. Egy időben nem hittem el hogy valaha el fog olvadni ez a mennyiség. Meg azzal is elmegy az idő, hogy Noémi félórákat ül a hintában én pedig végtelenítve éneklem a hinta-palinta című örökzöldet.
Meg azzal is, hogy utána a homokozó mellett ülök és a lányom kedvétől függően a sárga vagy a piros kislapáttal rámolom a homokot a teherautóba. Ha szerencsém van nem jelenik meg a kedvenc szomszédasszonyom. Igen, ő az aki kifejezetten empatikus (emlékezetes tavalyi beszólása az "elvetéltél? ó te szegény, képzeld, én meg terhes vagyok!" ami sokat nem rontott a megítélésén mert előtte is tudtam hogy nem százas, na de mégis....) szorgalmas, hiszen 26 éves kora ellenére még egy napot nem sikerült dolgoznia, elvégre minek, a hozzám hasonlóó adófizető balfékek eltartják, gyermekeit szeretetben neveli a televízió, mert ő saját elmondása szerint képtelen velük foglalkozni és meglepődik hogy Noémivel könyveket olvasunk, mert ők olyat nem szokltak, nézegesse egyedül a gyerek azt a könyvet ha akarja, és remek szakács, a szülei mindig hoznak kész húsgombócot a boltból amihez már csak a szintén kész krumplipürét kell a tányérra önteni, meg kinyitni az áfonyalekváros üveget és kész is az ebéd.
Nem, nem utálom ennyire, csak ha lehet kerülöm. Szerencsére ő is engem így viszonylag ritkán futunk össze.
No, de ott tartottam hogyha jó napom van akkor vele sem találkozom, Noémivel sem veszek össze mert a homokos kezét nyalogatja minden szülői intelem ellenére és a kutyával sem akarja a tízóraiját megetetni. Ha jó napom van akkor megeszi az ebédet és nem kell Teletubbiessal lekenyerezni hogy hajlandó legyen enni is. Nem értem, hogy csinálja, de ha olyan kaja van amit nem szeret akkor inkább nem eszik és éhezik. Ha viszont olyan van amit szeret, akkor pukkadásig, a végén már nem merek adni neki nehogy rosszul legyen tőle.
Amira csak simán és egyszerűen állandóan zabál, utána meg nagyokat buktázik, én meg reggel-este csúcsra járatom a mosógépet.
Mivel megy még el az idő? A műanyag gyerekemmel, a mellszívóval.....na ő nem a kedvenc, de mostanában még itt lakik nálunk, idő kérdése meddig, én már szabadulnék tőle, de még kitartok. Azért gyűjtöm az indokokat, hogy miért jó ha már nem szoptatunk, például lehet partizni menni és végigkóstolni a koktélválasztékot, más kérdés hány IHB (iszunkhányunkbelefekszünk) partira kapok meghívást két ennyire kiskorúval.
Aztán itt van még Amira is, aki eszik is alszik is, éjjel főleg eszik és büfizik, pláne azután hogy Noémi egyiket se csinálta. Aki pedig sokat eszik az sokat is kakil.....gyakran rakétaszerűen rám, csak hogy ne legyen unalmas a mosógépnek, ne csak buktákat kelljen mosni hanem kakikat is.
No de így izgalmas.
Ha pedig elment az idő akkor nem lehet sokat molyolni az ebéddel.
2 krumpli, 2 fej vöröshagyma, 3 dl vörös lencse, 4 gerezd fokhagyma. Krumplit kockákra, vöröshagymát apróra, bele egy fazékba az egészet 1.5 l víz két zöldségleveskocka és némi só kíséretében. Húsz percig fő, majd mikor kész van bors, köménymag, citrom ízesíti. Ez a libanoni lencseleves, az egyik kedvenc mostanság.
Most pedig felébredt mindkettő úgyhogy ajánlom magamat :)

Csoda történt.

Mémi elaludt a babakocsiban. Nekem ilyet utoljára nagyon-nagyon régen és nagyon-nagyon ritkán produkált, 1x-1x újszülöttkorában, de akkor is inkább úgy működött, hogy bele lehetett rakni a kocsiba ha már aludt de ha felkelt akkor visított és akkor nem maradt meg a kocsiban. Már napok óta kínlódás volt, mert se itthon, se Kerstinnél nem aludt napközben és este nagyon fáradt volt, vacsora közben aludt el a székében, vagy hisztériázott miközben kidörgölte a szemét annyira ki volt már merülve. Ugyan tolni kellett jó ideig mire elaludt, de csak sikerült. Jobb lett volna ha enélkülis elalszik és akkor esetleg én is tudok aludni, mert éjjel a Törpe félóránként-óránként ébreszt. Így jobb híján alvajártam, a kutya ismeri a járást, csak menni kell utána.

Nagypénteki kalandok

Megyünk súlymérésre. Nem költséghatékony a csecsemőket és az anyukákat sokáig a kórházban tartani, így két nap után a legtöbben hazamennek. Ha nincs gond, akkor a körzeti rendelőhöz tartozó nővér fogja a továbbiakban méricskélni a gyereket és anyukát okosítani hogy mit csináljon meg mit ne. A hozzám hasonló problémás eseteket pedig még követi egy ideig a kórház.
A probléma: ami a múltkor, a majmokkal való evolúciós rokonságot nem tagadom, de a tehenektől nagyon messze állok genetikailag, kifejezetten nehezemre esik 15 ml tejnél többet gyártanom. Úgy tűnik, az én páros szerveim dekorációs célokat szolgálnak. Hát, végülis, ez is valami, így harminc felett ennek is (meg minden napnak) örülni kell, csak ha újszülött van a háznál akkor azért nem lenne hátrány ha némileg több kerülne a hasába mint a fenti mennyiség.
Ennek apropóján járunk a szoptatási tanácsadóhoz. Meg hogy kiderítse mitől fáj úgy a cickóm hogy nagyon.
Ötvenes svéd hölgy. Szülésznő. Végigkérdezi a kötelezőket, hogy van a gyerek, megállapítja hogy nem sárga, szép (naná) és mérné a mérlegen, ha működne. Vagy 4x próbálja meg bekapcsolni, eredménytelenül. Gyerek közben pucéran a 20 fokos szobában. No ja, korán kell kezdeni az alapozást ha azt akarjuk hogy tizenötévesen télvíz idején gumitalpú Converse-ben járjon iskolába és műanyag papucsban vigye ki a szemetet akkoris ha fagy.
Végül hoz egy másik mérleget és kiderül hogy a súly valóban csökkent, de aggodalomra semmi ok.
Megkérdezem mi lett a tenyésztés eredménye, vettek egy mintát rólam, hogy van-e bacim amitől be vagyok gyulladva és fáj. Azt mondja hogy ez most itt nem téma. Kicsit furcsállom, mert hát ezért vagyok itt.....kiderül hogy a jóasszony félreértett, azt hitte a gyerek PKU- tesztjét kérdezem. No de megörül hogy le van véve a minta, nézné a gépben de nincs benne. Felhívja a labort, tudni kell hogy éppen nagypéntek van azaz minimális kapacitással működik most az élet, csak amit nagyon muszáj azt csinálják meg. Nem, még nincs eredmény.
Kérdezem, hogy szerinte mi ez, gyulladás? Azt mondja igen, és ezt meg kellene kezelni gyógyszerrel, várjuk meg az orvost. Kérdezem miért. Hogy írjon receptet. Mikor jön az orvos. Hát legkorábban két óra múlva. És én mit csináljak itt két óráig? Hát várjak. Mondom neki, hogy ha csak és kizárólag a receptre kellene várni akkor az nekem felejtős, mert inkább megírom magamnak és hazamegyek most. No ez komoly lelkiismereti gondokat okoz a jólelkű assszonyságnak. Ez ugyanis nem kifejezetten szabályszerű. Éppen nem is tiltja semmi, de ilyen rész nincs a protokollban, és ilyen esettel nem mindennap találkozik. Próbál kapacitálni, hogy azért várjak, de nem túl eredményesen. Végül elfogadja, hogy akkor így lesz. Elvégre nem tud megakadályozni és ezt ő is tudja.
Most már csak a technikai kivitelezése van hátra. A receptblokkom otthon van, a fene készült erre hogy még magamat is meg kell kezelnem. Persze lehetne éppen a táskámban is, egészen egy héttel ezelőttig ott figyelt egy árva üres receptecske aztán nagytakarítottam és kiszedtem. Azt hiszem visszatérek a férjemet idézve ”még halott német katona is van a táskádban” állapotomhoz, jobb volt az úgy nekem, én úgyis átlátok a káoszon.
Recept tehát nincs. Ugyan ha hozzá tudnék férkőzni a számítógéphez akkor ez nem lenne probléma, mert akkor megcsinálnám elektronikusan lévén van rá lehetőség. Ebbe viszont a kedves hölgy nem megy bele, mert attól tart akkor az megjelenik itt abban amit ír és az nem szabályos. Holott nem akarom én hogy neki ebből kellemetlensége legyen elvégre ő valóban a munkáját végzi igazi jó rendszersvéd módjára, mindent megcsinál ami neki elő van írva, ő viszi a hátán ezt az országot a sok-sok kollégájával együtt, csak a hozzám hasonló külföldi orvosok azok akik nem átallják a rendszerben törvényszerűen bennelévő kiskapukat megtalálni és használni is.
Szerencsém van, nem jó a nyomtató és valamit ki akar nekem nyomtatni. Nosza, választ egy másikat és kimegy a papírokért.
Én meg már ott is vagyok a gép előtt, lépek be a rendszerbe (és ügyelek a hölgy hírnevére, a saját nevemben jelentkezek be) és úgy írom meg a receptet hogy legfeljebb a nógyógyászok csodálkozhatnak, hogy a beteg belekontárkodott a a dokumentációjába és írt magának egy receptet. No, hát vessék fel a terapeutájuknak, én már jelszót írom be hogy mehessen a recept. Jelszó érvénytelen, kontaktolj az adminisztrátorral - jelenik meg......neeeeeeeeem, nem lehet. Lejárt volna? Bizonyos időközönként meg kell újítani. Akkor lehet hogy megújítottam, csak nem emlékszem rá, előfordul velem az ilyesmi. Másikat gyorsan.....közben ketyegnek az értékes másodpercek, és igen ezt már elfogadja! Még jó hogy mindig ugyanazt a kettő jelszót cserélgetem, így van rá némi esély hogy valamelyik működik.
A B terv az volt, hogy lemegyek a gyerek ambulanciára, becsengetek és van rá esély hogy megismer a nővér - elvégre három hónapja még itt dolgoztam, - és beenged, ott meg kerítek egy gépet, vagy megkérem a gyerekügyeletes kollégát hogy segítsen ki egy recepttel. Mert a belépőkártyám már nem működik így kizárólag az informális utak jönnek számításba ebben a formalitásokra épülő országban.
De nem volt szükség B tervre, mert elég volt az A, a recept elküldve a patikában, most már csak annyi hogy megkapom a szülészeti dokumentációmat, amin nem sok adat van, mivel nem itt született a kislány.
Most már csak a kórházi patikáig kell eljutnom ahol meglepően sokan vannak, de egész gyorsan végzünk.
Kilépve a kórházból igazi tavaszi esőszag fogad, az autópályán hazafelé meg már az út is száraz, és a nap süt, oda nem ért el az eső.
Kicsit szebb színben tünedezik fel a jövendő, Amira alszik hátul, én Diana Krallt éneklek ( let´s fall in love, why shouldn`t we fall in love, now is the time for it while we are young, let´s fall in love) és hagyom le a népeket akik a külső sávban haladnak, egyszercsak látom hogy ott villog egy rendőrautó és integet nagy bőszen a közeg. Gyors pillantás a sebességmérőre, 160 km/h......ott ahol a korlátozás 110.....khmmmm. A fene ezt a kocsit, nem érezni benne, hogy ilyen jól megy, ez is a férjem hibája, miért állt be az enyémmel a garázsba, azzal nem száguldozok ennyire. Kicsit úgy járok mint Csülök aki jól tudja, hogy a feljebbvaló Potrien őrmester eltángálása a légió álmoskönyve szerint rossz kimenetelű főtárgyalást von maga után, én is nagyon jól tudom hogyha ezek nekem integettek akkor jó esetben csak a hordozókendőkészletem minimum felétől rosszabb esetben a jogosítványomtól vehetek érzékeny búcsút. De ma szerencsém van, egy teherautó döglött le az út szélén és azt próbálják felrakni a vontatóra, a közeg meg forgalomlassít hogy el ne csapják a rakodókat. Vérnyomás harmicat esik, izzadt homlok letörlődik, miért kellett sietnem-magyarázat legközelebbre elrakódik és sokadjára megfogadódik, hogy nem fogok gyorsan hajtani. Ezzel a szabálykövető magatartással még akadnak gondok, de azzal vigasztalom magam, hogy a fő szabályokat betartom, nem ölök embert, az adót meg fogcsikorgatva ugyan de befizetem. A többi már részletkérdés.
Ez a sok stressz.....ezért nem megy nekem a tejelés, mert mindenhol rendőrök vannak. No ezt még én se hiszem el, hazaérve leküldöm a gyógyszert és magamra cuppantom Amira-biomellszívót és bízom benne, hogy igaza volt a kedves hölgynek és ez a gyógyszer majd segít.

Calici a miniatűr istenverése bezavar a családi idilllbe

Van egy vírus, a calicivírus ami az utóbbi időben személyes ellenségem lett. Nagy valószínűséggel nemcsak nekem hanem mindenkinek aki valaha elkapta. 10 darab elég belőle a fertőzéshez holott egy általa okozott hányás-hasmenésben több millió ürül alkalmanként.
Ha kitör a járvány kórházi osztályokat zárnak be, műtéteket halasztanak el és veszik a tervezett munkát a minimumra. Amit okoz az olyan rosszullét hányás hasmenés amit még él nem felejt el az ember.
Rutinos versenyzők egyszerre hánynak a csapba és ülnek a vécén. Rutintalanok (én) a kettő között ingáznak, buzgón imádkozva hogy odaérjenek időben. Rutinos szülők nagyobb gyerekre is pelenkát adnak és lavórral a kezében ültetik a tévé elé. Rutintalanok (én) utólag törölgetik rókakomát mindenhonnan.
Ennivalóra garantáltan nem kell vagy egy hétig gondolni, mert a puszta gondolatára kijön minden. Sajnos nem spórol mégse semmit az állampógár, mert a pénz ami megmarad a konyhapénzből elmegy vécépapírra és aranyérkenőcsre.
No, hát egy ilyen költözött hozzánk négy nappal Amira születése előtt. Levente hozta haza a kardiológia-intenzívről infarktusos betegtől....így először ő dőlt ki, majd másfél nap múlva én. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy amint a munkahelyen feltűnik ez az egyiptomi csapásnak is beillő szörnyűség, ne menjünk dolgozni. Szóljanak meg, vessenek meg, köpjenek le, de ennyire nem fizetnek jól, hogy ennek a veszélyét bevállaljam.
Csütörtökre és péntekre beköltöztem a vécébe. Közben a szívem szakadt meg ahogy a porcelánt ölelgetem és hallom hogy kint Noémi utánam sír és sír és sír az apja nem jó éppen neki én meg nem tudok kimenni.
Csak nehogy most kezdjek szülni mert az utolsó fosástól számítva 48 óráig fertőzök arról nem beszélve hogy nem élném túl ha most indulna kifele a bébi.
De a természet bölcs és vár egy napot, szombatra kapok egy nap pihenőt hogy összekapjam magam.
Vasárnap hajnalban aztán elindul Amira, délelőtt megszületik, közben Noémi a vendégségben teletubbiest néz és a kék lavórba hány vagy háromszor. (A gyerekfelügyelők már rutinosak, idén 2x kapták el a calicit) Hazajőve egy ideig ez lesz az új játék, hogy mindenkinek a lavórba kell hánynia, nekem, az apjának, a kutyának és az összes plüssállatnak.
Most azért fohászkodunk, hogy se a gyerekfelügyelők, se Amira ne kapja el. Ez utóbbit úgy próbáljuk elérni, hogy miután megszületett itthon bemegyünk a kórházba és ottmaradok vele a csecsemőrészlegen. Elvégre végülis nem jön rosszul békésen pihenni egy csendes szobában, ahol mindösszesen annyi a dolgom hogy kimenjek enni napi 4x, és enni adjak a törpének. A másik verzió hogy otthonmaradok. Szerencsére van egy jó férjem aki még kapacitál is hogy maradjak a kórházban és pihenjek, mert ha otthonmaradok abból minden lesz csak nem pihenés. Igaza van és ugyan nagyon bánt, hogy Mémi pont most beteg és nem vagyok vele, de őt nem izgatja ennyire, elmondogatja magának hogy anya dolgozik és ebben megnyugodva nem is izgatja túlzottan hogy másfél napig nem lát.
Hétfő délután hazamegyünk. Tesszük ezt annak fényében, hogy hétfőn egész nap jól van. Nem hány és nem megy a hasa.
Hazafelé megállunk a McDonaldsnál mert úgy érzem meghalok ha nem ihatok vaníliás milkshaket, a múltkorit úgyis kihánytam. Noémi krumplit kér, na akkor már kérek én is.
Hazaérve a kanapén ismerkednek a lányok, Noémi Amirát puszilgatja, az anyai szív meg olvadozik. A nagy boldog jelenet után kevésbé lírai percek következnek amikor pár Méminyöszörgés után viszontlátjuk a krumplit a lavórban. Meg még mindenfélét. Éjfél körül sikerülne is ágybakerülni, de ekkor Mémi ismét hány ezúttal a saját ágyában és ezután nem hajlandó egyedül elaludni. Jön hozzánk, épphogy lefekszik elkezd hisztérikusan sírni és sokadjára bekakil. Amira alszik az ágy közepén, no akkor ő odébb megy, hátha nem szállnak rá a vírusok, Noémi kezébe adjuk a ”radíros barit” ami egy barit mintázó kis radír, a barimintát már levakargatta, de nagyon szereti magánál tartani és átpelenkázzuk. Közben ablak kinyit, szellőztet, mert ez a calicikaki olyan büdös hogy ihaj. Mémi velünk akar aludni ami az állapotára való tekintettel teljesen érthető is. Alig látok a fáradtságtól, ahogy lehúzzuk az ágynemújét, átöltöztetjük, még 1x átpelenkázzuk, közben Amira enni kap, mi megfürdünk, felírom hogy holnap egész borsot kell venni és enni mert a népi megfigyelés szerint ez megöli a vírust még a gyomorban, hát, nem túl hihető, de nem árthat és már nem is nézem az időt, amikor lerogyunk az ágyba. Noémi felém nyújtja a kezét, megfogom és amint leér a fejem a párnára már alszom én is. Isten hozott itthon, anya.