Az egyenjogúság nem egyformaság

Van egy elméletem, (és ha megkapom a feminista jelzőt az se baj, pedig nem vagyok az) mely szerint a gyerekszülés-nevelés egy nagy asszonycsapda. Miért is? Mert lehet, hogy a gyerek előtt apa segített a házimunkában, akár fele-fele arányban is sikerült, mégis, ahogy meglesz az első gyerek és anya otthon marad, onnantól valahogy felborul az egyensúly és onnantól anya csinálja a házimunka oroszlánrészét, apa meg úgymond eltartja a családot. Ami lehet hogy sokaknak bejön és álmaik netovábbja, hogy ne kelljen dolgozni, lehessen otthon babázni, de nekem valahogy nehéz elhinni, hogy ez általánosan így van.
Aztán az otthon töltött idő mennyiségével arányosan romlik a karrierlehetőség (és most itt nem elsősorban csak a csilivili irodákra meg menedzsernőcikre gondolok) kevesebb lesz a nyugdíj, aztán sokszor (mindig) anya marad otthon ha beteg a gyerek.
Apa meg, ha dolgozik és sokat dolgozik, mert a gyes ugye nem sok, akkor alig látja a gyerekeit, anya fáradt, nyűgös, akkor az nem segít a házasságon sem.
Van-e alternatíva?
Én azt hiszem, hogyha apa jobban be van vonva az összes gyerek körüli és háztartási teendőbe akkor jobban látja, hogy ez mennyire kemény tud lenni és akkor többet segít. Arról nem beszélve, hogy a gyerekeknek is sokkal jobb kapcsolatuk lesz az apjukkal, ha nem csak hétvégén/késő este látják.
Részemről támogatom apa gyesre menését is, mert egy nagyobb gyereket gond nélkül el tud látni az apja is. Ahogyan meg tudnak tanulni géppel mosni, teregetni, porszívózni, ad absurdum főzni és mosogatni is ha nagyon muszáj és addig nem tudtak volna..
Így nem állandósul az a szerep hogy apa jár-kel a világban, sörözik a cimbikkel, anyát meg leharcolja a gyereknevelés/házimunka, hanem adott esetben anya is el tud menni meló után kicsit sopingolni/edzeni/barátnőzni, és apa fog este fáradtan bezuhanni az ágyba, hogy ne most szívem, fáradt vagyok…..
Nálunk ez nagyon jól működik és már rég a diliházban lennék, ha még mindig otthon lennék egész nap egy egyévessel. Ez is egy olyan gondolat amit úgymond nem szabad megfogalmazni, ami úgymond „nem korrekt” anyai érzés, mert a színes újságok szerint el kellene hogy töltsön az anyai szeretet és három évig otthon kellene ülnöm és szoptatnom a gyereket, ne is gondoljak arra, hogy nekem volt életem a gyerek előtt. Holott ki mondja meg, hogy másoknak mit kell érezniük?
Én nagyon nehezen hiszem el, hogy akinek van egy tolerálható munkahelye, ami mondjuk kihívást/pénzt/presztízst, akármit jelentett az csak úgy hipphopp le tudja ezt cserélni és nem vágyik vissza egy idő után. Azt már jobban elhiszem, hogy akinek nem volt ilyen munkahelye az, úgy van vele, hogy akkor legalább x évig otthon lesz, addig se kell a munkahelyen húzni az igát. Csak pont ez benne a csavar, itt jön be a csapda, hogy ha nincs hova visszamenni, akkor anya lesz akinek a nyakába zuhan otthon minden ennek összes következményével.
Ezért gondolom, hogyha apa a kezdetektől fogva minél többet jelen van és egy idő után tartósan otthon marad az csakis építő jellegű lehet a férfi-nő, apa-gyermek kapcsolatra nézve.
Persze előfordulhat olyan is, hogy valaki ezt választja, hogy otthon dolgozik a gyerekekkel meg a háztartással, és ha valaki ezt önszántából, jókedvvel csinálja és nem érzi, hogy kimaradt valamiből akkor neki valószínűleg ez a legjobb. Akkor már csak az kell, hogy mindig együtt maradjon a férjével, hogy legyen aki pénzt hoz a házhoz .
Vagy legyen saját tőkéje amiből finanszírozza az otthonlétet.
Nemtom, de én úgy érzem, hogy az egy beépített biztonsági lépés, ha mindkét szülő dolgozik és ketten együtt teremtik meg a famili költségvetési alapjait. De ha mindketten dolgoznak akkor az otthoni teendőket is együtt kell(ene) ellátni.
Lényeg a lényeg, nekem a mostani helyzetem tökéletesen megfelel, remélem ti is hasonlóan elégedettek vagytok a sajátotokkal!