Barnhabilitering/gyermekhabilitacios intézmény Stockholmtól nem messze, november közepe

Négy óráig tart az út amíg ideérek. Nem egyszerű elindulni sem, mert Levente dolgozik, Gerdáékat kell megkérni, hogy vigyázzanak a lányokra pár óráig. Amikor megérkeznek, Kisami nagyon óvatos, az én ölemben ül vagy negyven percig és ismerkedik a helyzettel, holott ha valakiket akkor őket ismeri. Újabb negyven perc amíg összehaverkodnak. Nagyban megkönnyíti a helyzetet, hogy pisilnie kell, és ő már kétéves nagylány, egyedül ül a vécére, csak nem mindig sikerül. Most is mellémegy a pisi egy része, sírni kezd, és amíg én takarítok, addig ő átöltözik Gerdával. Ezután már jól mennek a dolgok, már csak a kutyát kell kivinni és utána indulhatok is. A lányok vacsoráznak, amikor elindulok. Még tankolni is kell......este hat óra van és még előttem van a négyszáz kilométeres út. Nagyon úgy érzem, hogy mi a búbánatnak vállaltam el ezt......piszokul nincs kedvem az egészhez. Sötét van, esik kicsit az eső. Még ha végig autópálya lenne, de nem. Egy óra az út Jönköpingig, autóút, hol egy, hol két sáv, relatíve jól lehet haladni. Mire odaérek, már kezdem kicsit unni az egészet. Jönköpingnél ráhajtok az autópályára és megyek Stockholm felé. Hamarosan felhív Lev, hogy már otthon van, ekkor már múlik a gyomorgörcs. Majdnem két órát autózom az autópályán, aztán már bekapcsolom a gps-t, mert azt tudom, hogy hol kell lehajtani róla, de tovább nem. Ahogy lehajtok, egyből az erdő közepén találom magam. A sötétség szinte tapintható. Erdő, erdő és erdő. Száz kilométer még ezen az erdőn át....... Egy keskeny út van, állítólag főút, ehhez képest egyedül vágok át rajta, nagy néha jön szembe 1-1 kocsi. Nem vagyok ijedős, de ez kicsit félelmetes. És mindig lehet fokozni, mert egyszercsak vége a főútnak és nem tudom merre menjek, mert a gps elveszti a jelet. Ennél halottabb nem is lehetne, én meg ott vagyok a semmi közepén, szinte hallom ahogy a trollok előmásznak az erdőből. Tábla éppen van, csak éppen semmilyen általam ismert település neve nem szerepel a táblán. Hát akkor kb a pénzt is feldobhatnám és fej vagy írás alapon eldönthetném, hogy merre menjek, de a pénztárcám el van ásva valahol....marad akkor a ”próbáljuk meg ezt az utat” . Szerencsém van mert a gps megtalálja magát és megjelenik a kis lila nyíl ami én vagyok és csodák csodája jó irányba megyek. Mondja még valaki, hogy a nők nem tudnak tájékozódni. A baj csak az, hogy ez az út még keskenyebb.....és méginkább az az érzésem, hogy a kis erdei lények csak rám várnak. Hogy még jobb legyen, az út melletti árokban kis világító zöld szemek figyelnek-mozognak, nemtudom milyen állatok, de nem is akarom tudni. Régi ismerőseim a jávorszarvasok is megjelennek, nemtudom hogy szúrom ki, mert sötét van mint a fene, valszeg a Toyota dögerős reflektorai meg a gondviselés, de látom ahogy egy nagy sötét tömeg sétál át az úton és még időben fékezek. Hogy szakadnának meg ezek a nagy böszme állatok. Ebben a sötétben teljesen elképzelhetetlennek tűnik, hogy itt emberek laknak. Holott vannak kis települések itt-ott, de egy lelket nem látok. Akkor sem, amikor beérek a városba. Ez az igazi zombiville....A szállodába relatíve könnyen odatalálok, a gps persze megint behalt, de még otthon megnéztem merre kell menni és nem túl nehéz, így odatalálok. Bejutni nem egyszerű, mert zárva van. Naja, végülis este tíz van, a zombik akármikor jöhetnek. Még jó, hogy van egy telefonszám az ajtón. Felhívom, és egy fickó veszi fel, aki határozottan állítja, hogy a kapukód 5040. Három próbálkozás után sem jutok be, akkor aszondja a fickó, hogy jön és beenged. Jön is, mezítláb, és MaciLaci hozzá képest labdába sem rúg. Így saccra vagy 210 magas és 180 kiló. Nagyon barátságos, csak éppen ijesztő....kapok egy szobát és vagy ötven évet repülök vissza az időben, a bútorok, a tapéta, a berendezés, minden. A képekről kövér reneszánsz puttók néznek rám az aranyozott keretű tükrök között....hát, ez van. A puttók ellenére jól alszom. A gps másnap reggel is ugyanolyan halott mint volt. A melóhelyre már nehezebb eljutni mint a szállodába mert erre már nem 100%-ig emlékszem, csak hogy a kórházon kívül van. Még jó, hogy időben elindulok, mert keringek egy ideig amíg megtalálom. Itt jönnek az igazi megpróbáltatások. Egy öreg bácsika fogad, aki az egyik főnök. Mert svéd szokás szerint sok főnök van. Olyan tömény cigarettaszag lengi körül, hogy arra rá lehet támaszkodni. A félig tele sárga kávéscsészéjét mindig magával hurcolja saját elmondása szerint. Nem kérdezem meg, hogy pisilni is kávéval megy-e. Mindenesetre elég gyorsan kiderül, hogy nem lesz ez túl egyszerű, mert megtudom, hogy a pszichológusok nagyon képzettek, olyannyira, hogy nincs szükségük orvosra az autizmus kivizsgálásokkor (csak éppen jó pszichológus szokás szerint lövésük nincs arról, hogy mi lehet az oka és nem bírnak elszakadni attól, hogy csak azt vizsgálják ami kiböki a szemüket, a komorbiditás mint fogalom nem létezik).Az is kiderül, hogy a növér az nincs, illetve ezen a héten itt van egy napot, de a 49. héten egyáltalán nem lesz itt. Kiderül továbbá, hogy az előző orvos többek között ezért lépett le. Megkérdezi van-e kérdésem. Amikor kérdezek, akkor nem tud válaszolni és a nővérhez irányít, aki fel is tűnik teljes 25 percre aztán lelép az inkontinencia előadására. Kiderül, hogy a titkárnő félállásban dolgozik és nem ér rá velem foglalkozni. A dokumentációs rendszerbe nem tudok belépni, délutánra ígéri a titkárnő a jelszót. Addig a nővér kölcsönkapott jelszavával olvasom a betegdokumentációt. Megjelenik a főfőnök is és előadást tart nekem a szervezeti felépítésből, hány dolgozó van stbstb. Marha fontos......mindegy, ezért is fizetést kapok, nekem nyolc, hogy mivel töltik ki az időt. Jelszó lesz, csak éppen a gyógyszermodulhoz nem jó, de a titkárnő aszongya ő ahhoz nem ért, mert azon a képzésen nem volt, ahol ezt tanították. Azért nem rossz titkárnőnek lenni, mert büntetlenül mondhatja ezt. Szeretnék egyszer én is erre hivatkozni, hogy bocs, akkor éppen nem voltam ott amikor ezt tanították úgyhogy nem tudom. Majd valaki más megmondja nekem. Mert ehhez itt is nagyon értenek, levakarni magukról a feladatot. A hétfő délután ezzel telik, hogy próbálok megokosodni a dokumentációs rendszerből. Kedden reggel már jönnek is hozzám. A betegek nem túl bonyolultak, ismét kiderül, hogy nem velük van a baj, az ő problémáikat meg lehetne oldani relatíve egyszerűen ha lenne például jelszavam. Így abban maradunk, hogy a héten megoldódik a receptjük, egyelőre nem tudom én se mikor de a héten. És rendes, türelmes betegek, nem vitatkoznak. Elvégre heteket vártak és órákat utaztak, hogy engem lássanak, akkor az a pár nap ide-oda már nem izgatja őket. Nem túl hamari népek. Délutánra várok egy fogyi fiúcskát aki amellett hogy fogyi még autista is és emellett igen aktív. Előző doktor szerint meg kellene ítélni hogy kell-e neki egy kis centrálstimuláns. Nővér nem lévén elérhető megkérdezem a titkárnőt, hogy szokták, EKG, labor, ki csinálja. Hát ő nem tudja. Ki tudja, kérdezem, ezt se tudja. Nem sokkal később feltűnik az öreg bácsika a sárga kávéscsészéjével és megtudom, hogy nem jó, proaktív vagyok, kicsit vegyek vissza, ha centrálstimuláns és ADHD kezelés akkor az a gyerekpszichiátria dolga, ők itt ilyet nem csinálnak, mert egyfelől nem értenek hozzá, másfelől nincs aki kövesse a gyógyszerelést. Ha ilyen jellegű igény merül fel, küldjem a beteget a gyerekpszichiátriára, pár hét ide-oda mit számít. Próbálom mondani, hogy akkor ez nagyon el volt tolva tervezésileg, mert akkor már ez előző doki is elküldhette volna, ugyanakkor azért ez nem egy egyszerű ADHD hanem a leírás szerint egy fogyi kisfiú ahol a hiperaktivitás kb törvényszerű, ez nem olyan hogy ráküldünk egy kis ritalint és megokosodik. De ez mintha nem menne be a bácsika fejébe, csak mondogatja mint a mantrát, hogy ha ADHD akkor gyerekpszichiátria. Itt befejezem, nem megyek bele, hogy éppen akármi baja is lehet, például húgyúti fertőzés mert maga alá szarik a lelkem, vagy a foga fáj vagy mittomén. Mindegy, majd meglátjuk, lesz ami lesz. Jönnek is, orosz tolmács kíséretében. A kissrácnak kábé két percébe kerül, hogy lebontsa a szobát mert hát aktív az istenadta, egy pillanatra nem ül le, egy rongyot csócsál ha kell ha nem kell, az ujját a fenekébe dugdossa ha nem figyel az anyja aztán a cuccot enné le róla, megvizsgálni nem hagyja magát, mert így is vigyáznom kell, hogy ne pofozzon fel, beszélni nem tud, csak nyekeg és nyekeg. Hát nem leszek sokkal okosabb, egyfelől megértem ezt az anyukát hogy tele a töke amiért négy éve tömik a gyerekét neuroleptikummal és igazából jobb nem lett, és most én sem tudok neki mit mondani, csak hogy végig kell gondoljam és ki kell találjam mi legyen a gyerekével, nincs semmi quick fix ötletem. Szegény nem érti, hogy hogy mondhat ilyet egy orvos és igazából igaza van, mert ez nagyon nem olyan amilyennek lennie kell, de ha egyszerűen télleg nem tudom hogy legyen, mert nem hiszem, hogy ez egy gyerekpszichiáter asztala, elvégre én is az volnék és ha valami akkor ez gyerekorvosi dolog, megnézni, hogy van-e valami baja, fájdalma amitől ilyen. No de, hogy jut el gyerekorvoshoz? Mert csakúgy átküldeni nem lehet, az túl egyszerű lenne itt a nagy bürokráciában. Még szerencse, hogy szerdán befut a nővér, aki aznap háromig még dolgozik is. Remek! SMS-ben elküldi a keddi betegek személyi számát és gyógyszerelését a gyerekneurológusnak akit ismer és aki ki fogja írni a gyógyszereket, miután nekem még mindig nincs jelszavam, lévén a titkárnő szabadságon a másik titkárnő meg kijelenti, hogy ő a mozgássérült divízió dokumentációjáért felelős, neki az autistákhoz semmi köze, így az én jelszóhiányomat se tudja megoldani. Ennyit a betegbizonságról meg a titkos dokumentációról. Ez már régesrég avvikelserapport azaz valami olyasmi amit jelenteni kell a felsőbb szerveknek kategória. Felhívjuk a gyerekneurológust is, aki egyetért velem, hogy a fogyi kissrácnak először egy szomatikus vizsgálat kellene. Nem is kell nagyon győzködni, hogy fogadja, meg se merem kérdezni mikor lesz, nem akarom tudni. Régi igazság: ne akarj rossz hír hozója lenni. Pl aszondja hogy januárban ér rá találkozni ezzel a gyerekkel és ezt nekem kell közölni az anyuka testvérével, aki tud svédül....nem. Jobb is így, hogy azt mondja, hogy majd néz nekik egy időt és így csak ezt kell közölnöm anyuka testvérével, hogy kitaláltam mi legyen, mennek a neurológushoz. Huhhhh, ez megoldódott. A türelmem közben elfogyott, úgyhogy felhívtam az engem ide közvetítő céget, hogy ez így nagyon nem frankó, hogy ez mégiscsak ugye betegekről van szó, meg felelősségről. Aszonta felhívja a főfőnököt és megoldják. Még a délután folyamán a titkárnő a kezembe nyom egy kb 50 oldalas papírhalmot, hogy ezt egy anyuka írta nekem és hívjam fel. Anyuka nekem írta személyesen a levelet. MI van????? Honnan tudja egyáltalán a nevem és ki ez egyáltalán, nincs is a listán, hogy találkoznom kellene vele. Mindenesetre elteszem a dolgot másnapra, elvégre ez nem akut dolog. Másnap reggel megnézegetem, hát, már messziről bűzlik az egész, a szokásos bolond szülő aki magának akar előnyöket és megpróbálja a gyerekét betegebbnek feltüntetni mint amilyen valójában. A dokumentáció szerint nincs alapja azoknak a diagnózisoknak amiket az anyuka állít, három orvossal találkoztak, mind a három kb ugyanarra jutott, hogy nem akarja megölni magát, valszeg fogyi meg kicsi autista is, de egész jól ellátja magát, nincs alapja annak a követelésnek, hogy anyuka legyen a személyi asszisztense napi 24 órában. Mert ilyen papírt szeretne tőlem az anyuka anélkül, hogy találkoztam volna velük. Megyek az kávéscsészés papihoz és mondom neki, hogy ad 1 ezt a gyereket három orvos látta, én negyedikként nem fogok tudni jobb papírt írni nekik, mellesleg az alapján amit az orvos, a pszichológus, a munkaterapeuta meg a kutyafüle leír nem hiszem hogy megalapozott lenne egy más vélemény mint ami már eddig is le van írva, ad 2 mégis hogy gondolták hogy nyilvánossá teszik a nevemet és kiadják olyan embereknek akikkel az ő tervezésük szerint nem kerülök face to face kapcsolatba. Itt nemegyszer bolond emberekről van szó, akik veszélyesek lehetnek, ilyet egyszerűen nem csinálunk, nekem azokhoz akiket nem látok semmi közöm nincsen, semmi felelősségem irányukban nincsen ergo semmi szükség rá, hogy tudják, hogy hívnak. A papi esküdözik, hogy kideríti a dolgot, ugyan nem most, mert megy mötézni, de majd délután. A délelőtt másik felében egy apukát hallgatok, hogy milyen nehéz neki, mert a gyereke Aspergeres. A srác amúgy egész rendben van, ezeknek is igazolás kell. Belegondolok, hogy amikor a rendes munkahelyemen dolgozom mennyire flottabbul mennek ezek a dolgok elvégre én is részt veszek az egész kivizsgálásban, nem kell nekik külön ezért orvoshoz menni nemhiába téptem a számat, hogy tegyük effektívebbé ha már csinálunk valamit. ( kezd amúgy kiderülni, hogy egész jó munkahelyem van.....minden relatív, ehhez a káoszhoz képest elfekvő a borasi BUP és tök nyugis....holott ők se mennek a szomszédba a hülyeségért) Délutánra csak rosszabb lesz, egykor jön egy pofoznivaló nyolcéves, az a gyerek aki a bicskát nyitogatja az ember zsebében mert már akkor én vagyok a prostituált amikor még csak megjelenek a folyosó végén, beszólogat, nyelvet nyújtogat, apukának nagyon kínos a dolog, dehát megmondták neki a pszichológusok, hogy aspergeres a gyereke, és máris megvan a mentség. Kiderül, hogy a gyerek naponta szétszedi a lakást, de nem azért vannak itt mert valamit akarnak ezzel tenni, hanem mert nekik is igazolás kell, hogy pénzt kapjanak elvégre jár nekik, mert van diagnózisuk. (Nekem is van, fáj a hátam, én nem kapok pénzt??????) Úgyhogy csak úgy zárójelben megjegyzem apukának, hogy jó lenne ha felvetné ezt a problémát legközelebb mert engem nem izgat hogy ilyen a kölke, két fülem van itt be ott ki, de kevesen lesznek akik tolerálni fogják, pláne az osztálytársai, hát igen, tudja, naponta van verekedés......najó, akkor helyben vagyunk. De ez gyorsan ment, fél óra múlva már maguk mögött csukják be az ajtót hálistennek. Ismét kontaktolok a közvetítős nővel és elmesélem a reggeli kalandot az anyukával, hogy ez így nagyon nem okés. Ó hát azonnal beszél a főfőnökkel. Nem sokkal később főfőnök a vonalban és meakulpázik ezerrel és nem érti hogy történt és nagyon sajnálja. (én is.....nagyon rezeg a léc, hogy bevállalok-e még egy hetet mert erre nekem nincs szükségem....) és hogy ő majd beszél ezzel az anyukával, dehogy kell nekem papírt írni, szó sincs erről, ő majd beszél vele. Nemsokára feltűnik kávéscsészés papi is, aki ugyanezt mondja, hogy ezt ők elintézik. Felvetem, hogy akkor most már csak a dokumentációt oldják meg, a titkárnők ugyanis az otthoni címemre akarják küldeni az összes igazolást, hogy írjam alá és küldjem vissza. Én ezt annyira nem szeretném, terveim szerint péntek délután becsukom a boltot és köd előttem köd utánam. Az igazi bolond szülők délután háromkor érkeznek a szintén aspergeres gyerekükkel aki 13 éves és egy éve székrekedéses de olyannyira, hogy csurog a kaki, nem megy vécére, nem érzi mikor kell és a gatyájába csinál. Gyerekorvos persze nem látta, de a pszichológus kezelgeti, glicerinkúpokat ad neki és írják buzgón a kakinaplóba hogy napi hányszor megy a vécére és hányszor megy a gatyába. Kérdezem a pszichológust, hogy mégis hogy gondolták ezt, elvégre múlt december óta nem látta semmi orvos ezt a kölköt, honnak tudjuk meddig van tele szarral ez a szegény gyerek, derékig vagy a nyakáig, valami organikus ok esetleg? Hát azt ő nem tudja, de én se foglalkozzak vele, a szülők majd elmondják mit akarnak. Ki lehet találni mit akarnak, orvosi igazolást, hogy az iskolai szünetekben otthon maradhassanak a gyerekkel. Mert magától nem kel fel, nem eszik, ül a szaros gatyában. Kérdezem mikor volt ez a szünet, az őszi szünetre gondoltak? Mert az nem gond. Hát nem, ők úgy gondolták, hogy én előre igazolom nekik a karácsonyi szűnetet, a februári síszünetet, a húsvétit, meg hát nyáron is kellene pár hét. És írjam meg előre a papírt ők majd utólag beírják a napokat. Jó vicc.......Mondom hogy hát ez sajnos nem megy, én ilyet nem írok, na ekkor elborul az agyuk, hogy ők milyen fáradtak, főleg apuka, mert ő 57 éves és neki milyen sok idjeébe van ez a gyerek, és hogy maga alá szarik és nem tanul már meg vécére menni és neki el kell jönnie előbb a munkahelyéről és ő milyen fáradt és ez nem járja ebben az országban hogy neki ilyen fáradtnak kelljen lennie. Itt borul el az én agyam és kb annyira tudok gondolni hogy vazzeg, én is fáradt vagyok, főleg, hogy ezt hallgassam és komolyan mondom megsajnálom ezt a gyereket, hogy ilyen csúnyán beszélnek róla, hogy semmi melegség nincs a szülei szavaiban amikor róla beszélnek, hogy az anyja egy ötvenes vén fapina aki húsznak akar látszani de akárhogy erőlködik nem megy neki, hogy az apjának lövése nincs arról, hogy a gyerek nem vele akar kicseszni amikor beszarik és ha nem érzi hogy szarni kell akkor nem érzi, lehetne annyi eszük, hogy nem glicerinkúpot dugdosnak a seggébe hanem először elviszik orvoshoz és megnézetik a kölket, hogy mégis mi van vele. Aztán kijelentik, hogy én úgyse fogok tudni nekik jó igazolást írni, mert otthon van a feketelista, hogy mit nem csinál meg a gyerek és azt nekem ismernem kell és ezt hogy oldjuk meg. Kb olyan körülményesek mint a szólásbeli kutya aki elkörülményeskedi a szexet végül nem bírom tovább és mondom az apukának hogy akkor fehívom amikor hazaér. Na ennek nagyon örül, sok újat persze nem tudok meg, de végre, először az elmúlt két órában egyetértünk valamiben, és úgy gondolja, hogy most már képes leszek egy másik igazolást írni nekik, nem azt amit eredetileg akartak, mert az nem megy, hanem egy olyat amit nem tagadhatok meg, akármennyire is szeretném. Üröm az örömben, hogy anyuka hívja apukát mert természetesen nem laknak együtt és valszeg ő is akar valamit, de őt már nem vállalom be most késő délután, elvégre mindennek van határa. Mindjárt péntek!!!!!!! Péntek reggel még van szerencsém két pácienshez, de különösebben nem ráz meg egyik sem, mert gondolatban már hazafelé autózom. Az itteni főnök az utóbbi napokban egyre másra esküdözött, hogy péntek délutánra minden ki lesz írva, az összes dokumentáció. Várom. Hát, várhatom. Egy része megérkezik, alá tudom írni, a másik része nem. A titkárnők kettőkor hazamennek. Akkor már sejtem, hogy itt több kiírás nem lesz. Persze azt se mondják, hogy bikkmakk. A főnökük meg olyan töketlen, hogy egész héten képtelen volt így vagy amúgy rávenni őket, hogy fejezzék be a melót. Gondolom szarnak nagy ívben rám is, hogy majd három hét múlva tűnök felismét, a betegek eddig is türelmesen vártak, akkor meg hova siessenek a gépeléssel? Nem veszem túl jó néven a hozzáállást, na nem mintha bárkit is érdekelne. Mindenesetre úgy vagyok vele, hogy nekem jó, akkor a maradék időben nem csinálok semmit elvégre fizetést így is úgy is kapok. Fél négyre mindennel kész vagyok, indulok uzsizni. Akkor talál meg a kávésbögrés főnök és kijelenti, hogy, a dolog úgy áll, hogy nem lesznek készen. Igen, észrevettem.....mondom. Erre jön megint, hogy nem ő tehet róla, és hogy az ő titkárnője félállásban dolgozik és hogy ezért nincs ideje írni (naiv gondolat: mégis mi a búbánatot csinál egy titkárnő ha nem ír????? svéd valóság: ha nincs elér írnivaló, márpedig nincs, mert orvos az nincs, aki dolgozna, a kurátorok meg maguk írnak, akkor a titkárnőknek kitalálnak mindenféle papírtologató feladatot, csak hogy legyen mivel megindokolni a jelenlétüket, aztán amikor megjelenik a doktor a nagy semmiből és írni kellene, akkor nem tudják a fontosat a kevésbé fontostól megkülönböztetni és a tologatják tovább a kis papírjaikat ahelyett, hogy valódi, a kedves betegnek értékteremtő munkát végeznének) No, hát akkor így jártunk- mondom, nekem mindegy, én mingyá megyek haza, ha nem írják meg az igazolásokat akkor nem írják meg, én a lóvét így is úgy is megkapom, akit hátrány ér azok a betegek, ha esetleg eddig nem vette volna észre a bácsika. De hogy mit csináljunk-így ő. Az lenne a javaslata, hogy elküldik nekem postán, írjam alá és küldjem vissza. Szeretem azért a drámát meg a feszültséget, így aztán nagy kerek szemeket csinálok és visszakérdezek, hogy télleg???? sima posta???? és ott a postaládában fognak heverészni Sörmland betegeinek szupertitkos adatai diagnózis, kutyafüle????? így akarjátok? Adatvédelem??? biztonság, diszkrécio???? Háááááááát, ha ragaszkodom hozzá, akkor ajánlottan küldik.....- mondja a bácsika. Végül abban maradunk, hogy részemről mindegy hogy küldik, megmondom még egyszer, hogy ezt nagyon elbaltázták, elvégre csak 3x tették le a nagyesküt, hogy készen lesznek, de ha nekik így jó, végülis, túlórázhatok éppen aztán jól megnyomom a tollat, nem szégyellősködöm, amikor be kell vallani ezeket az extra órákat...... Ja és a bácsi nagyon kedves akar lenni, mert végül azt mondja, hogy menjek csak haza, erre az utolsó órára meghívtak, mert nem lettek kész :) nekem se kell kétszer mondani, úgyhogy tíz perccel később már felberreg a kis traktorom és indulok haza. A hülye őzek persze majdnem kijönnek az előttem lévő kocsi elé, szidom is őket egy ideig. Aztán Norrkőpingnél végre jön az autópálya és onnan majdnem hazáig már pálya van. Egybe lenyomom a négy órát mert már rohadtul elegem van. A szerencse nem hagy el, a kislányok még ébren vannak mire hazaérek. Még lesz egy ilyen hetem, aztán utána elfelejthetnek ezek az erdei trollok. Megjött a fizu, nem volt rossz.....ennyi szívás után mondjuk ez a legkevesebb.

Időközben hazajöttünk és a hazaút sem múlt el "kakilnikell" nélkül, természetesen ismét a felhők felett, mert az úgy sokkal izgisebb. Kiderült, hogy a nyalóka mint mutyikaja max Noéminél figyel be, Amirát a bogyóésbabócával jobban lehet motiválni. Az is, hogy a svédek se tudnak gyorsabban csomagot pakolni mint a spanyolok, sikerült ismét vagy 45 percet várni a bőröndökre, az ember nem is érti, mit lehet ennyit össze molyolni. De itthon napsütés fogadott, ha nem is volt 25 fok, de volt helyette 10 és igazi ősz-illat, meg színes falevelek és jó volt nagyon ott lenni, de jó volt visszajönni is, ahogy az lenni szokott: mindenütt jó, de legjobb otthon.

A kislányoknak nagyon bejön a tenger, a hullámok, most már Ami sem fél a víztől, meg a medence is. Alig lehet őket kiszedni, ami csak azért rossz, mert én kb 10 perc után szétfagyok a medencében és hiába kapacitálom őket a melegebb tengerbe, nem akarnak, ők a nagymedencében akarnak fürdeni, oda meg egyedül értelemszerűen nem mehetnek. Még a gyerekmedencébe se, mert Kisami egy hét alatt kétszer került a víz alá és csak azért tudtam hiphopp kihúzni mert ott álltam mellette. Mémike kisírt magának egy felfújhatós delfint, ami egészen addig nagy barát volt amíg be nem borult róla a vízbe, illetve nem is igazán borult be, csak oldalra dőlt a delfin Mémivel a hátán ő meg nem engedte el, kapasykodott mint a kismajom az anyjába utána meg visított. Azóta pihenteti a delfint, az meg kárörvendően vigyorog, de már nem sokáig mert holnap leeresztem és megy a bőröndbe. Mémike amúgy most piszok sokat képes enni, róla ezt nem gondoltam volna 3-4 évvel ezelőtt, amikor egy hétig képes volt téliszalámin és sült krumplin élni. Most Kisami csinálja szinte ugyanezt, csak ő a sült krumpli-szőlő kombinációval. A szőlőt természetesen meg kell pucolni, leszedni a héját és kiszedegetni a magjait, na és ki más alkalmas erre a feladatra ha nem az anyja.....a körmöm alá már beette magát a piros szőlő héja. De ő legalább megissza az itteni tejet és nem jelenti ki hogy nemfinom, ahogyan Mémike tette volt, a legmélyebb kétségbeesésbe taszítva ezzel a szüleit. Aztán ő is túlélte meg mi is. Egész nap pörögnek persze, este hatkor már fáradtak, otthon az már vacsora vége, itt meg hétkor adnak enni...és utána még gyerekdiszkó van, Kisami nem táncol, de Noémi ott ugrál a többi gyerekkel addig a félóráig amíg tart és utána sem könnyű őket beterelni fogat mosni, pisilni, átöltözni és aludni. Főleg hogy az utóbbi időben megint rám van kattanva mind a a kettő, mindegyik velem akar fogat mosni, pisilni, öltözködni aztán kijelentik hogy csak az anyát szeretik...majd emlékeztetem őket erre 10-12 év múlva. Most már mindkettő felvette egy kevésbé tiszta purdé színét, különösen szép kontrasztos a színük a világos ruhákban. Ma meg virágos hajcsatot kaptak szuvenyírként, nem azért mert az én gyerekeim, de nagyon szépek, tényleg. Ma amúgy nemcsak a tengerpartig jutottunk hanem egészen Alcudia régi városáig, felmásztunk a várfalra és ott mentünk amíg el nem fogyott és ismét megállapítottam, hogy nagyon szeretem ezt a mediterrán vidéket, de csakis ősszel....most nem volt több 25 foknál, de ez is bőven elég ha kirándul-mászik-gyereket cipel a szüle, ugyanezt 10-15 fokkal melegebb időben nem biztos hogy szeretném. Hihetetlen hogy pár nap és megint sapka lesz meg sál, megint a lábamra nő a gumicsizma és október végén leszáll a sötétség. Már csak ezért megéri a melegbe utazni, hogy kicsit mást is lehet hordani mint gyapjúalsót és vízhatlant, annak is megvan a maga szépsége, de ez kicsit azért más. Most már csak a szúnyogokat kellene nagyüzemileg hidegre tenni.

A szállodáról annyit, hogy nagyon dizájnos és inkább dizájnos mint praktikus.....példának okáért a wc-fürdőszoba ajtaja egy üveglap, mely üveglap minden oldalán kb két centivel kisebb, mint az ajtókeret. Mondjuk így a szellőzés meg van oldva, csak éppen nem lehet nyugodtan beülni. Lehet, hogy ez valami spanyol divat, nemtom, de Barcelonában ugyanilyen volt a fürdőszoba, amikor májusban jártam ott, akkor ugyan egyedül voltam és nem zavart a dolog, igazából fel se tűnt, csak most villant be, hogy hoppá, ilyen ajtóhoz volt már szerencsém. A pool bar-ban a kiszolgálás elég gyér, akkor is elfelejtik hogy mit kérek ha kétszer szólok, úgyhogy a borravalójukat már régesrég eljátszották, na nem mintha nagy esélyekkel indultak volna, elvégre én sem lopom a pénzt. A többi végülis rendjén lenne, elvégre az ablakból a tengert és a pálmafákat látni, süt a nap, meleg van, egyszerű lélek vagyok, innentől nagy baj már nem lehet. Illetve lehet, de arról a rossz gének tehetnek, mert a napallergiám megint kijött. Brühühühühühüüüüü. Aki nem tudja mi ez az tegye össze a két kezét, ez ugyanis nem a leégés hanem annál sokkal rosszabb, aki leég az magára vessen, most az ötvenes faktorú krémek idejében, de ez, ez valami borzalom, kábé csadorba kellene magamat burkolni, hogy ne lógjon ki semmim a napra. Ma a nyakamon jött ki aszittem levakarom a bőrömet. Gonosz kis rohadék ez az allergia mert nagyon sokáig semmi bajom, nem jön ki, egész nyáron semmi bajom nem volt vele, mondjuk nem volt egy túl gatyarohasztó hőség se, az igaz, de februárban Gran Canarián se jött ki és most tessék, kirügyezett a hasam meg most a nyakam is. Ugyan reggelre elmúlik, de aztán másnap az újbóli expozícióval újra kezdődik. Akinek van valami tuti tippje azt szívesen veszem, legmagasabb faktorszámű napcuccok nem jöttek be sajnabajna. Lehet szétcincálom azt a solarveil anyagot amit a csajokra terítettem kiskorukban hogy ne süsse őket a nap és fabrikálok magamnak valami csadorszerűt belőle, mégjó hogy fehér színű. A kislányokon is kijött valami ragya, nemtom mi, de a hátuk nekik se túl szép, remélem csaak a sós víz csinálja és elmúlik ha hazamentünk. Őket nem izgatja szerencsére. Kiderült, hogy több kilométert képesek sétálni, ha kagylógyűjtés fedőnevet adunk a sétának. Gond csak akkor van ha valami felsebzi a kétéves lábát, mert akkor cipelni kell a továbbiakban, de milyen jó, hogy mindig kéznél van erre rendszeresített csirkés vagy káposztás hordozókendő. (természetesen a dizájner nem ezeket a neveket adta nekik, ezek már a gyerekeiem asszociációi, kéretik nem kianalizálni őket, ehhez én úgyis jobban értek) És ha hordozás, akkor a mai napig csak bébibjörn rémség volt vagy éppen homokralli a fullosra pakolt babakocsival, de ma már láttam karikás kendőt is és egy elöl hordott minimum egyévest egyszínű kékben. Kiderült továbbá, hogy az ember feje 180 fokban képes elfordulni, vagyis előre megy miközben hátra néz, jelesül kék kendős anyuka előre megy, fej fordul, káposztás kendőt nagyon néz, amelyben Kisami tátott szájjal alszik éppen. Én meg már éppen megszakadni készültem, mert akkor már vagy egy órája rajtam lógott és lenes meg toddlerworthy kendő ide meg oda, csak közelebb van a háromhoz mint a kettőhöz és hát nehéz, de persze igyekeztem nem görnyedni hanem kihúzni magam.....mondja még valaki, hogy a nők a férfiaknak öltöznek. Kisami elaludt, pedig egy ideje leszokott a délutáni alvásról, de ma nem volt könnyű napja neki se, nekem sem, délután meg víziszörnyeset játszottak az apjukkal a medencében, kijönni pesze nem akartak, már kék volt a szájuk, de nem, ők nem fáznak. Szerintem akkor is rohadt hideg az a víz, Levente szerint kezdek öregedni és idővel olyan leszek mint a vénasszonyok a termálfürdőben, csak az 50 fokos vízbe fogok bemenni, hát, van benne némi igazság, lehet hogy a medence volt húsz fokos, de a tenger még mindig melegebb és részemről el tudnám viselni ha az is melegebb lenne pár fokkal. Az őszi vásáron vett leértékelt nyári szandálom igazán remek, aki nem tudja milyen sportszandit akar venni, az vegyen Keen-t (ez volt itt a reklám) mert baromi jó. A telefonomról ugyanez nem mondható el, mert megint átállította saját magát, nem tudom hogy, de se hívást fogadni, se kezdeményezni nem tudok, ugyanez igaz sms-re is. Akárhogy próbálom, nem lehet visszaállítani és amíg haza nem megyünk addig ez van. Nohát van ennek is jó oldala, pl a munkahelyem se tud zargatni, de inkább bosszantó. Nem az első eset, de határozottan az utolsó, ez volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban. Úgyhogy várom a tippeket, milyen legyen az új. No azt hiszem mostanra ennyi.

Mallorca 2.0

Az 1.0 valamikor 4 évvel ezelőttre datálódik, amikor még csak Noémi volt meg, akkor a sziget túloldalán voltunk, most a feltuningolt 2.0 keretében Alcudiáig jutottunk. Azért most is nagyon turisták vagyunk, útikonyvet utazás előtti nap kölcsönöztem a könyvtárból hogy aztán sikeresen otthon felejtődjön. No nem baj, legalább nem stresszeljuk szét magunkat, hogy nézzünk templomokat és hasonlókat két gyerekkel, maradunk a szálloda-medence-tengerpart-kaja négyszögön belül, akinek ez túl kispolgári az ne is folytassa az olvasást. Nekem most pont elég, hogy süt a nap, meleg van, egész nap nincs más dolgom, csak hogy homokvárat építsek, mesét olvassak és hasonlókat műveljek. Ami a ráadás, hogy a háztartási teendők, úgymint főzés-takarítás elmaradnak egy hétig, mosni majd kell ha hazaértünk, akkor egy hétig fognak száradni a cuccok, de az még odébb van és mosni amúgyis szeretek, csak teregetni nem. Idejönni azért ide kellett, a ”nemakarok enni, nemfinom a palacsinta” és a megkezdett leszálláskor felhangzó ”pisilnikell” természetesen elmaradhatatlan velejárója a repülésnek, legalábbis ha Noémi is jön. Aztán meg itt a melegben nem sietnek a csomagkirakodással sem, az is eltartott egy ideig. Viszont a lányok megtanultak csapbapisilni, sose tudhatják mikor jön ez jól, mégha azt is hinnék egyes naiv lelkek, hogy erre csak kollégiumi fiatalemberek képesek, hát nem, ovis lányok is remekül tudnak, és egyszerűbb őket csap fölé tartani mint görnyedve a vécé fölé. A repülés utáni buszozást közepénél Kisami bebólintott és húsz percet aludt is. A megérkezéstől számított egy percen belül már a csucsizást (fűrdést) követelték és csak a napi fagylaltadag megvonásával való fenyegetéssel lehetett őket rávenni a csucsizást megelőző ebédelésre. Azóta ki se lehet őket robbantani a tengerből vagy a medencéből. A medence ugyan hideg mint a fene, én nem megyek bele. A tenger ezzel szemben kellemes és a partján remek homokvárakat lehet építeni. Ma még kisvödröt és lapátot is kaptak a lányok, odajött egy nő, hogy ők ma mennek haza, és nem viszik haza, ideadték nekünk.Gran Canariáról labdát zsákmányoltak a csajok, most meg kisvödröt. Aztán lehet, hogy nem éri meg a hazautat, a lapát med a gereblye már eléggé meg van fittyenve, meglátjuk milyen állapotban lesznek mire a hazamenetelre kerül a sor. Lehet még kagylókat gyűjteni és sétálni a tengerparton, továbbá játszóterezni. Kb ennyi. Ja és este van gyerekdiszkó, de addigra kidőlnek, mert napközben nem alszanak, de nem ám, nem akarnak lemaradni semmiről sem. Nagyon nem rossz azért tengerpartot látni az ablakból, pláne ha a hőmérséklete fürdésre alkalmas. Ahogy mindenféle tengeri herkentyűt is jó enni, anélkül, hogy nekem kellene kiszedegetnem a rákocskákat a kis rózsaszín burkukból miközben néznek a fekete szemükkel. Meg az is jó, hogy nélkülem volt orvosi értekezlet meg kezelési értekezlet meg a búbánat tudja még milyen értekezlet. Nincs is jobb a szabadságnál!

Ahogy a gyerekeim mondják amikor nagyon örülnek valaminek: jessszz!!!!! Hát most én is csak ezt tudom mondani: a hivatal befejezte a kéthónapos fenékvakarást és fíkázást és elvégezte a körülbelül 10 perces munkát amennyit a papírjaim elolvasása és a szakorvosi bizi kiállítása igényelt így most végre valahárra megvan a papír is hogy szakorvos vagyok, gratulálok magamnak itt és most. Hosszú út volt és a határtalan lehetőségek csak most jöttek el, hogy egy orvosközvetítőt idézzek. Lehet, hogy a főnök sejt valamit, mert hipphopp kaptam egy emailt, hogy megkapom a majdnem egy éve elmaradt pótlékokat...nocsak, eddig nem volt sürgős, most meg hirtelen...mondjuk arról még egy szót se szólt hogyan megyünk tovább, illetve dolgozik azért ő a dolgon, csak nem túl hatékonyan, mert végülis még csak fél éve csócsáljuk, hogy mi lesz a munkaköröm, területem, fizetésem. Most már ott tart, hogy gondolkodik az ajánlatomon, csak álllítólag a felsővezetés nem hagyja jóvá. No, hát holnap elküldöm neki akkor ezt a nevezetes papirost hátha felgyorsítja a gumicsontrágást, elvégre csak 4 állás betöltetlen a tízből, rosszul vennné ki magát, ha felszabadulna még egy. Most már csak valami jó kis ünneplést kellene csapni meg megajándékozni magam az elmúlt évek minden szivatásáért, mostantól máshogy lesz :) Jesssz!!!

amikor a szőke nő nyomul avagy a Dilbert-elv mindig és mindenhol érvényes, minél hülyébb vagy annál biztosabb, hogy főnök leszel

Az úgy volt, hogy volt két rendelő a városban es az egyik helyiségeit egy privát cégtől bérelték. A privát cég kitalálta, hogy lakásokat akar építeni a rendelő helyén. Viszont akkor fel kell ajánlania új helyiségeket a már meglévő bérlőnek, azaz a mi rendelőnknek. Meg is tette és még az ajánlat is nagylelkű volt, nemcsak a mi rendelőnk férne el ott hanem a városban lévő másik is. A vezetőség egyből rácuppant, nosza vonjuk össze a két rendelőt. Hogy ez milyen következményekkel járna azt elfelejtették elemezni illeve azt mondták majd elemezzük az összevonás után. A rendelőhöz személyzet is tartozik, a miénkben ketten voltun fődoktorok, én és barna hajú kolléganő, a továbbiakba BHK. A másik rendelőben pedig szőke hajú kolléganő SZHK. BHK a negyvenes évei elején jár, a gyerekei akkorák mint az enyémek, különösebben nem érdekli a sok tervezés meg möte, délben fogja magát és hazamegy. SZKH egy tízessel idősebb, háziorvosként kezdte, abból pár év után dobbantott, felnőttpszichiáter lett, ahonnan szintén továbbállt, hogy miért az sosem derült ki, illetve a magyarázat volt annyira homályos, hogy semmi jóra ne számíthasson az ember. SZKH teljes munkaidőben vakarja a vakarnivalót, és azt igen alaposan csinálja. Még nem gyermekpszichiáter szakorvos, de főorvos státuszban van. Olyan továbbképzés nincs amin ne lenne ott, olyan möte nincs amin ne lenne ott, sőt még tanulmányi felelős is. Aki ezt időben összeadja, annak az jön ki, hogy heti 2-3 beteget lát jó esetben, úgy hogy napi nyolc órára alkalmazzák. Namost SZKH felvetette, hogyha összevonják a két rendelőt az nagyon nem lesz jó, mert akkor egy rendelő lesz és három főorvos, ki lesz akkor a főfőorvos, merthogy ezt el kell dönteni mert a főfőorvos plusz pénzt is kap. Addig-addig duruzsolt erről az összes létező mötén amíg az éves kétnapos vezetőségi mötén sarkalatos pont lesz ennek a megvitatása. (Illetve az úgy tevés, hogy van min vitatkozni, attól tartok hogy ez már le van zsírozva csak éppen úgy kell tenni, mintha lenne beleszólásunk bármibe is, éljen a látszatdemokrácia ) Nomert ha már egyszer főfőorvos státuszt hozunk létre, akkor nosza legyen minden rendelőben főfőorvos. A baj csak az, hogy a legtöbb rendelőben összesen van egy orvos jó esetben, akinek így még több mötéje lenne és még kevesebb betegre fordítható ideje. De ez nem baj, elvégre még csak 60000 gyereket érint, hogy több hónap amíg orvoshoz jutnak. A múlt heti főorvosmötén SZHK már jelezte, hogy ő nagyon szívesen lenne főfőorvos, elvégre a főfőorvosnak az a dolga, hogy megtervezze a többi orvos munkabeosztását, hogy kinevezze a mentorokat az ifjú doktoroknak, hogy részt vegyen a személyi kérdésekben, kit vegyenek fel, milyen képzésekre menjenek a rendelő dolgozói, illetve, hogy kidolgozza a betegbiztonsági irányelveket és felügyelje a többiek munkáját. Azaz nem szakorvos létére abba akar beleokvetlenkedni amit én csinálok és be akarja osztani az időmet. Nem mondhatom, hogy különösebben rajongok az ötletért. A baj az, hogy úgy tűnik a klinikavezetés nem látja, mire megy ki ez az egész, hogy mekkora spíler ez a nő, hogy milyen hatalmi harcot folytat a háttérben és hogyan próbálja szisztematikusan kigolyózni a többieket, hogy legyenek azok akik cseszegetnek meg akiket cseszegetnek. És persze ő akar másokat cseszegetni. Eddig se csinált semmi hasznosat, de legalább nem volt jogalapja arra, hogy beleugasson a munkámba. Ha megcsinálják ezt akkor meg lesz. És ezt nagyon szeretném elkerülni. Már csak azért is, mert volt szerencsém négy hónapot vele dolgozni még szakorvosjelölt koromban és amilyen blőd baromságokat csinál, az észveszejtő. Nem akarom hogy egy ilyen dilettáns marha esélyt kapjon arra, hogy vegzáljon. Valamit ki kell találnom. Valakinek valami ötlete esetleg?