Andrea blogja

Bacik

2012-01-09T19:59:00.003+01:00

Az ovodai bacik mondjanak le. Szerda délutén Kisaminak hőemelkedése lett, estére Noémi is belázasodott. Csütörtökön reggel nagyon jól voltak, délben telefonáltak az oviból hogy Méminek fáj a feje menjünk érte. Otthon persze már nem fájt, rosszalkodott ezerrel. Csütörtök este már kezdtem érezni hogy kapar a torkom. Nem baj, elmúlik különben is mennem kell gyúrni elvégre nem szeretném ha a greenpeace azt hinné hogy partra vetődött bálna vagyok még visszatolnának a tengerbe.
Szombat este aztán eldugult az orrom, nem nagyon, én naiv még mindig azt hittem, hogy lóadag cévitaminnnal még meggyógyulok. Nem így lett. Vasárnap óta azaz második napja Lev meg én az orrunkat törölgetjük, tüsszögünk ez a kétt kis bige meg röhög rajtunk holott ők hozták haza a bacikat. Ők persze nem lettek betegek csak mi. A nép gyógymód ellenére egyelőre nem lett jobb az állapotunk. A népi gyógymódot már lehet hogy írtam, fokhagyma, cévitamin, egy izmos feles, forró fürdő és tea. Ezzel annyit értünk el, hogy az összes vámpír elmenekült a városból, elfogyott az összes szesz és kétszer kell pisilni menni éjjel. Mert a takonykór még nem múlt el. Úgyhogy az összes baci mondjon le, lehetőleg a jövőre nézve is.

19

2012-01-07T20:16:00.002+01:00

Ennyit kell még aludni és utána vár a tavasz. A kanári tavasz öt és fél óra repülésre innen. El nem tudom mondani mennyire várom már hogy ott legyünk. Mert ugyan nem lesz harminc fok és gatyarohasztó meleg, nem lesznek kreol fiúk se meg patakokban folyó tequila, de lesz helyette 22 fok és lazulás, végre nem én főzök és nem én takarítok. Hú de jó lesz. A feketeleves az a visszaút dehát majd megvigasztalom magam valami jóféle csokoládéval a kisasszonkáknak úgyis kell valami mutyikaját vinni, hellókittis nyalókát meg mazsolát vagy valamit amivel ki lehet húzni az oda-visszautat aakkor az én csokim is csak elfér valahol.
És most két hétre megyünk nem egyre mint tavaly óóóóóó de jó lesz.

Disznó, kari, szél

2011-12-26T15:20:00.000+01:00

Az úgy volt hogy a Gerda barinőm telebeszélte a fejem hogy milyen jó disznót vágni mert rendes helyről van a hús, tudja hogy nem nyomják tele mindenféle mesterséges szutyokkal, friss, és lényegesen kevesebbe kerül mint a boltban. Részemről húsz éve bojkottálom a családi disznóölést nem azért mert vega vagyok vagy éppen az állatok jogaiért küzdök, elvégre őket erre tartják, a csincsillákat meg a szőrükért, úgyhogy nem mondanék nemet egy bundira se, bár ez nem volt politikailag korrekt megnyilvánulás elismerem. Miért nem vettem részt a disznóölésen? Mert mindenki sík ideg volt, rohangásztak ide-oda mint a mérgezett egerek, a disznó visított és büdös volt amikor perzselték. Utána minden tocsogott a zsírban, a disznósajtot meg nézni se bírom nemhogy megenni. És még én akarok disznót vágni ugye? Hát ami azt illeti itt tombol az EU és sikerült felhasználó- illetve háziasszonybaráttá tenni a disznóölést.
A gazda ugyanis mindent megcsinált, Attila (Gerda férje) volt olyan kedves és elhozta, így nekünk annyi dolgunk volt, hogy elcsomagoljuk a szeletekre vágott húst, ledaráljuk amit a csontokról vágtunk le, kisüssük a zsírt no meg a karácsonyi sonkát. Mert itt sonkát esznek a népek karácsonykor.
Mazsolának főztünk levest a csontokból, még mindig azokat csócsálja a házában. Most már van kutyaháza és napközben kint lakik. Egy hétig nem tudta hogy a kutyaház mire való, a gyerekeket beküldtük a kutyaházba hogy csalogassák be, természetesen nem ment be, akkor jött a következő ötlet, hogy kutyacsemegével vegyük rá, na ez se volt sikeres de amit mi nem értünk el, azt elérte a szél meg az egész napos eső, egy idő után feltételezem rájött hogy nem fog fázni és nem lesz vizes se hogyha bemegy a házába. Így most ott rágja a csontjait.
Nekünk pedig tele van a mélyhűtőnk. Anatómiai tudásom az emberi fajra korlátozódik, a disznóhúsra vonatkozó közismert elnevezések pl karaj, tarja nekem nem sokat mondanak. Fogalmam sincs melyik melyik, annak ellenére, hogy kb 25 évvel ezelőtt amikor bevásároltunk vagy négyszázszor láttam a húsospult felett azt az kis ábrát amely a disznót és a marhát ábrázolja és amely feltételezem az összes létező hentesüzletben a falon fityegett.
Ennélfogva és mert praktikus emberek vagyunk, úgy címkéztük fel a nejlonzacskókat, hogy mit lehet a tartalmukból főzni, illetve sütni. Van sovány szelet, zsírosabb tömb, felkockázott pörköltnek való, grillezni való és darált husi. Így saccra olyan 30 kiló lehet. És az elmaradhatatlan karácsonyi sonka.
Egy lavórban ázott a pácban úgy egy hetet. Majd huszonnegyedikén reggel beröfögött a sütőbe. Sokan előre megfőzik és utána csak meggrillezik a sonkát, de a legnagyobb fazekamba se fért bele, mennyi lehetett, talán olyan hat kiló körül volt. Úgy voltunk vele hogy hat-hét óra sütés csak elég lesz neki és így is lett, fél tíztől fél ötig sült. Mit mondjak, igen jóra sikeredett.
Sose gondoltam volna hogy én egyszer erre adom a fejem, ahogy azt se gondoltam hogy zsírt fogok egyszer sütni önszántamból. Volt vagy három kiló háj, felkockáztuk és ment a melegbe ő is. A töpörtyűt pedig osztogattuk az itteni magyar kolónia hazai ízekre vágyó tagjainak.
Arra sem emlékeszem mikor ettem utoljára töpörtyűt. Miután megsütöttük sikerült amúhy frissiben túl sokat enni belőle utána ment ki a zimába. Egy ideig jól elvolt a teraszon, elvégre hideg volt, egészen december huszonkettedikéig. Huszinharmadikán jött egy melegfront, öt fok lett, az összes hó elolvadt és előkerült a gumicsizma. Huszonnegyedikén hét ágra sütött a nap, huszonötödikén ismét melegfront, hét fok, szakadó eső és 25m/s azaz 90 km/h-val fújó szél porlasztotta szét az esőcseppeket. Gumicssizma ismét elő. Ha lehetne választani én inkább a havat választanám így december végén.
A gyerekeket ez nemigen érdekli, el vannak foglalva a szaloncukor karácsonyfáról való lelegelésével. Idén az Ági mama jóvoltából szaloncukor is van a fán. Amilyen nagy háború tud kitörni közöttük ha éppen mind a kettő ugyanazt a játékot szemelte ki magának, olyan nagy egyetértésben tudják behabzsolni a zenélődobozba rejtett csokoládét. Noémi a szülinapjára kapott egy kis zenélő dobozt és kis pénzcsokik voltak beletéve. Amira először, a csomagolást leszedni nem tudván a kis markában megmelengette a csokit majd kiszivornyázta a csomagolás közül. A többinél feltételezem Noémi segített neki mert csak egy ilyen bűnjel volt fellelhető a tett színhelyén, a rózsaszín hercegnővárban.. A csoki mindenesetre elfogyott, a kis huncutok valószínűleg tudták hogy nem megengedett dolgot cselekednek, azért tűntek el a szemem elől a szobájukba és azért voltak olyan nagy csendben ami mindig gyanús.
A karácsonyfa szerencsére elág stabil, holott már nemegyszer nekitolták a babakocsit, beszorultak mögé és estek el mögötte.
A nagy vita a járóbaba miatt robbant ki. Amira egy járni illetve az túlzás hogy járni, a lábait a földön mozgatni tudó babát kapott (nem tőlem).Közben még énekelt is. Természetesen mindkettőnek egyszerre kellett volna a baba ,főleg hogy még énekelt is. Én csak a fejemet fogtam hogy miért kell ilyen idióta zenét rakni ezekbe a zenélő játékokba. A járó baba lába mégsem akkor ízesült ki és esett le csípőből amikor összevesztek rajta, hanem jóval később, amikor a kanapén pihent betakargatva, betegen és a torkába meg a fülébe nézegettek az egy illetve négyéves doktorok. Lett nagy sírás-rívás, először hozzám jöttek mire az apjukhoz irányítottam őket, elvégre ő az aki a tettek embere, ő az aki embereket varrogat meg ragaszt össze. A babát is sikerült megragasztani és a pillanat hevében megszabadítottuk az elemeitől is, és nagy megkönnyebbülésemre megnémult. Egy napig a mosókonyha legfelső polcán, az elkülönítőben gyógyult a lába, mostanra már jól van. Amira a hajánál fogva viszi és beállítja egyszer a szobába, egyszer a fürdőszobába és úgy leselkedik ott a baba mint valami kém.
És hogy ne csak a baba legyen beteg, Noémi kockás fülű nyulát is baleset érte, neki a feje esett le. Már ideérkeztekor is elég csehül állt, a farkát csak a szentlélek tartotta így meg kellettt stoppolnom még becsomagolás előtt. De azt nem gondoltam hogy a feje fog leesni , mégpedig úgy mintha valami nagy pallossal sújtottak volna rá, ráadásul nemcsak a feje vált le, hanem a két karja is fittyedten lógott a vállízületénél. Kérdeztem Noémit hogy esett le a nyuszzi feje mire ő azt válaszolta, hogy magától esett le. Azaz senki se segített a fejnek hogy leessen. Noémi nagyon rutinos ebben, ha valami történik például a Kisamira orra bukik vagy elesik a saját lábában akkor Noémi gyorsan mondja is hogy a Kisami MAGÁTÓL esett el, véletlenül se terelődjön rá, Noémire a gyanú árnyéka sem. Így aztán igyekezett arról is biztosítani hogy a nyuszi feje magától esett le. A tömést visszanyomkodtam a fejébe, az agyturkászáshoz végülis értek és utána visszavarrtam a kockásfülű nyakára a fejét amit ilyen könnyelműen elhagyott.
Ezekhez a sérülésekhez képest semmi az amit én szereztem a disznóaprítás közben. Sikerült egy jó másfél centis vágást ejteni a kezemen a konzha legélesebb késével.Volt nagy káromkodás, saját hülye fejem szidás mire kaptam egy féldeci páleszt a nagy ijedtségre. Ha már úgyis diisznóvágás, akkor a töményt se lehet kihagyni. Több mint egy hétig tartott mire összezárult a seb és a munkahelyemen általános derültség tárgya voltam a hercegnős és hellókittis ragtapaszokkal, mert Noémi ezek nélkül nem engedett el, ő ragasztgatta a kezemre ezeket ahányszor lepottyant. Azért a pályaválasztásról majd még elbeszélgetek vele, ha eljön az ideje.

2011-12-23T20:58:00.002+01:00

Kisami nem adja könnyen magát, ha én altatom akkor egy órát minimum kínlódik, ha az apja akkor kb öt perc alatt álomországban van. Mindent kitalál, kapcsolgatja a sólámpát, zoknit vesz, pukizik, tekereg, átmászik Mémihez, csak hogy ne kelljen aludni. Én is mindent kitalálok, ottmaradok, kimegyek, megitatom, gatyát cserélek krajta, ringatom, mondom neki hogy most már aludjál, a végén feldobom a hátamra, na persze ő úgy gondolja hogy ehhez már nagy, le akar szállni, aikor leszáll azt hiszi megint játszunk, aztán amikor így kiidegkezeltük egymást akkor egyszercsak fogja magát és elalszik.
idén ő is Lucia volt, és idén is vagy félórát énekeltek reggel fél nyolckor a két fokban, tavaly a mínusz ötben és térgyig érő hóban nyomatták ugyanezt. Kisami még értelemszerűen nem énekel, beült az ovónő ölébe és nézelődött. Noémi meg énekelt, tavaly nem tetszett neki, akkor ő ült az ovónéninél. Ahogy az lenni szokott, mindig van egy-két gyerek aki megrémül és bőgni kezd aztán csak megvigaszttalódnak és akkor jön az éneklés, utána meg a szokásos fíka. Biztos csak én vagyok paranoid meg gonosz meg az óvatos duhaj de ettől a téli hányós-fosóstól tartok annyira, hogy ne akarjak olyasmiből enni amit mások is megfogdostak és ne menjek ilyen nagy csődületbe mnint például az ilyen ovodai ünnepség. Tavaly is meg idén is annyira voltunk szociálisak amennyire nagyon muszáj volt, utána meg a saját gyerekeinkkel fíkáztunk illetve ők fíkáztak én meg néztem.
Lucia másnapján Noéminek volt a szülinapja, négy éves....én persze nem lettem öregebb csak bölcsebb természetesen. Leventének is most volt a szülinapja, a következő én leszek aztán meg hamarosan a Kisami is két éves lesz, mikor ment el így az idő???

2011-12-11T21:43:00.002+01:00

Az a gondom, hogy amikor egy csomó minden jut eszembe amiről írhatnék, akkor sosincs kéznél számítógép. Amikor meg végre idejutok akkor meg olyan az agyam, mint valami kiszáradt szivacs, semmi épkézlábat se tudok kisajtolni belőle.
Így most az lesz, hogy ha nem lesz se füle se farka ennek a ma esti kis írkálásnak akkor úgy járt mint az a bizonyos kérődzó páros ujjú patás.
Nemrég esett vagy öt centi hó, mostanra már elolvadt, de az elmúlt két napban remekül ki lehetett törni kezet-lábat mert éjjel ráfagyott az utakra. Nekem megjött a szöges cipőm (nem, nem szexuális segédeszköz, ennál jóval prózaibb, ezzel merek kimenni a jégpályává vált járdára) így küllönösebben nem rengetett meg az időjárás emigyen való alakulása.
Kedden Lucia-ünnepség lesz az oviban és már mindkét jányzó Luciának fog öltözni, nagyon várom.
A pszichoterápiás betegem kitalálta hogy elköltözik (nem miattam még mielőtt valaki azt hinné) és ennek nem örülök túlzottan, egyfelől mert még nagyon nem tart ott hogy elköltözzön, éppen kezd megborulni, mésfelől meg hiphopp találnom kell akkor egy újat hogy a képzésemet elfogadják. HIányzott most ez így karácsony előtt mint az üveges tótnak a hanyattesés.....dehát nincs mit tenni.
A dolgokon az sem segít hogy elseje óta fődoktor vagyok, valszeg a legfiatalabb a klinikatörténetben, de bizonyosan az első, akinek elfelejtettek szobát adni. Jeleztem is a főnöknek hogy ezt mégis hogy gondolták, mire a válasz az volt hogy hát adott számú szoba van és nem tud többet csinálni a meglévőeknél. No, hát ha így állunk akkor így állunk, ismét egy remekbe szabott tervezés-szervezés ötvenes hölgy munkatársaim részéről, nem az első és nem is az utolsó ostobaság amit művelnek. Nekem végülis nem sürgős, mert számítógépem van, fizetést meg így is úgyis kapok, akkor is ha nem erőltetem meg magam. Ahhoz hogy találkozzak a kedves beteggel szoba is kellene.....szerintem eltart még egy pár hétig amíg fel fog tűnni az említett asszonyságoknak hogy a cselekedeteknek vagy éppen a nem-cselekvésnek követkeezményeik vannak. Ebbe csütörtökön kóstoltak beele, amikor megbeszéltük hogy 2:20-kor talizunk és megbeszélünk valamit és én 2:30-kor becsukom a boltot és megyek haza. Mondanom sem kellett, hogy nem jöttek időben. Másnap jött a sivalkodás, hogy hát jöttek ők, de csak 2:35-kor és már nem voltam ott. Milyen meglepő. (Mégha valaki a halálán lett volna és őt hozzák vissza az életbe akkor megérteném hogy nem jöttek, de erről szó sem volt, a két banyek egymással trécselt mert a heti szájtépő-értekezletük volt, amire elvileg nekem is kellett volna menni de megkértek hogy ne menjek....ha paranoid lennék megijednék de nem vagyok az, így legalább volt időm elolvasni a napi sajtót, még itt a helyi újságban is több értelem lakozik mint az ilyen értekezleteken) Értem én, hogy nehéz nekik mmegtanulni valamit amit eddig nem sikerült a napi gyakorlatba beépíteni, nevezetesen azt hogy amit mondanak az úgy van. Hogy is volt ez a következményekkel....
Így most úgy állunk, hogy kőkemény szankciókat léptettem életbe, fél háromkor zsupsz, kiesik a kezemből a meló. Itthonról nem nézek munkahelyi mailt, nem írok semmi jelentést és általában számukra megszűntem létezni. Meglesz a napi x számú beteg, ők remekül el lesznek menedzselve és ennyiben ki is fog merülni a tevékenységem. Minden második ilyen hivatalos munkahelyi mötét kihagyok, csak oda megyek ahová nagyon muszáj. Nem szólok hozzá semmihez, nem javaslok semmit, ülök és tervezem a nyaralásomat. Már csak két hónap.

2011-10-04T20:55:00.002+02:00

Meaculpameaculpameamaximaculpa de szokás szerint meghalni se volt időm (ez azért jó hír nemdebár) blogot írni meg még kevésbé.
És egyelőre nem is látok semmi reményt arra, hogy egyszer jobb lesz, kivéve persze a folyton dédelgetett álmomat hogy nyerek a lottón, veszek egy szigetet valahol a Csendes-óceánban és megkérem a főnököt hogy a továbbiakban húzzon ki a címlistájáról, csinálják nélkülem a folytatást.
Persze ennek a valószínűsége nem nagy, mondhatnám nulla, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem lottózom mert fukar vagyok és sajnálom a lottóra a pénzt.
Ami nem is volt olyan rossz döntés, tekintve, hogy a munkaidőmet felügyelő titkárnőnek sikerült egy aprócska hibát vétenie és rosszul bevezetnie a számítógépbe az általam ledolgozott órákat, melynek következtében nem kaptam fizetést szeptemberre. Igazi burleszkfilmbe illő jelenet, megyek haza, postaláda kinyit, reklámáradat között fizeési papíros boríték felfedez nolássukmennyiazannyimondés, aztán hoppp, egyszercsak szó bennakad lehelet megszegik és látom hogy teljes nulla koronát kaptam. Hívom a kedves bérszámfejtő hölgyet aki kijelenti hogy ő nem tud semmit, ő az alapján utalt nekem amit neki mondtak. Najó, mondom erre én, akkor holnaptól én se megyek dolgozni, úgyis ki akartam magam aludni már egy ideje. Egyből sürgős lett a dolog, azt mondta kideríti mi történt. Két óra múlva hív a titkárnő, hogy szánjabánja de ezt ő tolta el. Hát, rendszer le legyen belőle mert a végén ki kell menjen kódulni a városba egy táblával a nyakamban hogy így fizet az állam a rendes dógozó embernek, rossz reklám lenne nagyon.....végül három nap késéssel megjött a pízem. Ha paranoid lennék azt hinném meg akarnak tőlem szabadulni. De nem vagyok, illetve csak annyira amennyire még nem csuknak be ezzel.
A motivációmat nem növelte ez az incidens, presze mindig lehetne rosszabb, dolgozhatnék a Saabnál is, ők éppen úton vannak a tuti csődbe, ott valszeg nem kapják meg a késő fizut. Nem is kell ilyen remek szocmunkás-kollégáákkal együttdolgozniuk......no, de ez már mésik történet, alkalomadtán majd mesélek erről is.
Most megyek gesztenyét sütni, amíg kisül addig kimegyek a szőrkutyával a vízszintesen eső esőbe és mire visszajövök remélem kisül a gesztenze és lobogni fog a tűz a kandallóban.

Piros haz

2011-08-08T11:09:00.002+02:00

Az idei szabadsagom a festesrol szolt. A szurke hazbol varazsoltam egy pirosat. Meg nincs kesz, de mar majdnem. A nyakam kattog, a csuklom szintugy, a derekam meg leszakad. A kovetkezo festes a festekgyarto szerint ugy 14-16 even belul esedekes es ugyterveztem kozel az otvenhez majd inkabb valaki massal festetek.
Kisebb balesetek termeszetesen tortentek, nehany gyerekruha es Mazsola farokszore banta foleg a festest. Ez utobbi par honapon belul kino, minek kellett neki belecsovalnia a farkat a frissen festett hazfalba.....
Igyekszem majd ezt a blogot is irni csak kellett nekem uj haz, semmire sincs idom, mast se csinaltam az utobbi egy honapban csak festettem.
Csutortoktol meg melo........nem hianyzik, nagyon nem.

Marstrand

2011-06-16T23:58:00.003+02:00

Itt vagyok fejtágításon. Kicsi sziget a szárazföldtől 200 m-re, közút nem vezet át a szigetre, csak komppal lehet átkelni. Az erőd fontos szerepet játszott az évszázados svéd-dán meccsek alatt amíg végül meg nem egyeztek és ki nem találták hogy legyen belőle börtön. A leghíresebb rab egy Lasse-Maja nevű koma volt aki női ruhába öltözve, magát Majűnak nevezve elszegődött úri házakhoz, finomakat főzöttt majd pár hét után jól kirabolta őket. A szigeten rüla van a komp elnevezve és egy vendéglő is viseli a nevét.
A fejtágítás amúgy nem is rossz, az ADHD leírójának nyári vityillójában tengetjük a napjainkat. A sziget lakott része nem túl nagy, egyik végétől a másikig kb 5 perc gyalog. A nem lakott részen sok-sok sétaúút van, körbe lehet menni a szigeten.
Nyugatról a dán szomszédok figyeltek és arra vetemedtek hogy átkelve a tengeren zargassák ezeket a böcsületes népeket itten. Ezért aztán megépítették az erődöt. Még így is elcsépelték egymást pár évig míg végleg svéd korona alá került Marstrand.
Lehet sétálni, sopingolni, enni, csak pénzzel bírja az ember mert a kaja jó 2x annyi mint a szárazföldön. Ja meg a parkolás a szárazföldön, az már a pofátlanság kategóriába tartozik, amennyit lenyúlnak, főleg hogy a parkolóórán jóval kedvezőbb órsdíj van feltüntetve mint amennyivel az óra valóban számol.....azért ilyet nem kéne....
holnap megyek haza, minden kikapcsolódás ellenére azért jó lesz.
Képek itt:
https://picasaweb.google.com/Andrea.Buki/Marstrand#

A vér nem válik vízzé de a szittya magyar orvos is lehet még svéd

2011-06-09T21:22:00.007+02:00

Egy ideje már agyaltam azon hogyan tudnám a gyerekeim meg a magam békebeli jövőjét nemzetközi jogi szempontból biztosítani. A svéd nácikkal még mindig nem vagyok megbékélve akikkel nem az a fő baj hogy nácik, hanem hogy nagyon ostobán nácik. Kitalálták például hogy ha akar, jöjjön ide a külföldi munkaerő például az egészségügybe, de állampolgárságot ne adjunk nekik és adott idő után menjenek haza. Mondjuk max öt év után. Megkérdeztem volna a megyei főnácit (akit mellesleg a rendőrség rajtakapott, hogy alkohol és nyugtató hatású gyógyszer által befolyásolt állapotban vezet) hogy ezt mégis hogy gondolta, ki akarna akkor idejönni, ha nem látják szívesen, akkor valszeg oda megy a külföldi nép ahhol többet fizetnek és ürölnek neki, akkor meg mehet a főnáci ágytálazni meg egyezkedni a beteggel hogy nem, az élettársa féltestvére nem pisil a virágágyásába, nem is akarja magát megmérgezni mert nem tesz mérget a kútba, tessék inkább rendesen szedni a gyógyszert. Ja hogy erre vagy gusztusa nincs vagy esze.....hát ezért ment főnácinak ahhoz nem kell se gusztus, se ész.
No, de a lényeg a lényeg, hogy amennyire nem akarok innen kipaterolódni és amennyire jól jönne a totálisan szabad munkavállalás a nem EU-tag viszont északi uniós Norvégiában, ugyanannyira nem szeretnék se az Orbán se senki szoci alattvalója lenni. És ha netalántán vegzálna az APEH akkor egyből nagyobb visszhangja lenne ha úgy jönne ki a lépés meg az újságcikk, hogy tisztes svéd polgárokat terrorizál a szovjetorosz munkamódszereket tökélyre fejlesztő magyar adóhivatal. Mert őket még a svéd náciknál is jobban utálom.
No akkor adott a feladat, svédnek kell lenni, legalábbis papíron, a barnaszószos húsgombóc ha a fene fenét eszik se lesz a kedvenc kajám ahogy a tekintetem se homályosul el ha akvavitet látok, főleg azért mert nincs az az isten hogy én azt megigyam.
Így ismét kontakt a bevándorlási hiivatallal, kérelem kitölt, pénz befizet. Cselesek nagyon, mert ki lehet tölteni elektronikusan is, de az nem elég, ki kell nyomtatni és beküldeni papíron is. Nem derül ki miért, de így kérik. Oké, így csináljuk. Útlevelek eredetiben bekerülnek a kérelem mellé és utaznak a hivatalba. Az elbírálási idő akár 18 hónap is lehet a honlap szerint. Kezdem magam lélekben készíteni arra hogy akkor egy ideig nem megyünk nyaralni. Egyszer ugyan ki lehet kérni az útlevelet de csak egyszer.
Cuccok utaznak a hivatalba május elején ahogy letelt a kötelező öt év. A többi feltétel is csont nélkül teljesül némileg megmosolyogtat amikor alá van húzva a kérelemnél hogy el kell tudnia tartania magát a kérelmezőnek, már csak azért is mert kiről húzzák le a sok pízt ha nem a burzsuj külföldi orvosról? Szakadjanak meg, havonta jó 15000 koronát húznak ki a zsebembűl adó címszóval. Jómagam jóval több adót fizetek be mint a korombeli svéd állampolgárok .....úgyhogy erről ennyit.
Egy hónap telik el és még semmi visszajelzés, annyi se hogy odaértek a cuccok.
Már éppen fontolgatom, hogy írok nekik, nem telefonélok mert az elég lelombozó hogy hetvennyolcadik vagyok a telefonsorban és kábé másfél óra múlva sorra kerülnék addig legyek szíves tartsam a vonalat. Jó vicc.....mire is megy az adóm??????
De mire odajutnék hogy írok nekik, jön a postai értesítő az ajánlott küldeményről. Gyorsan végiggondolom, éppenséggel hordozókendő is lehet elvégre hordozási kapuzárási pánik esete áll fenn és elképesztő sebességgel cserélődik az állomány. De ez valszeg mégse kendő lesz mert mindannyiuknak jött valami, kendőőrült meg egyedül én vagyok a familiba.
A postán vár a bevándorlási hivatalos boríték. BAsszus.....tuti valami bajuk van, tuti hiánypótolni kell valamit- kezdik a diszfunkcionális gondolataim aztán kiderül hogy mégsem, május vége óta örülhet a király mert bekerültem a nagy nyilvántartásba mint svéd állampógár. Meg én is örülök mert ha majd nagyon ráérek elmegyek eegy náci választási összejövetelre és megkérdezem a főnácit hogy mégis hogy gondoljuk ezt az idegenkérédést " mi svédek " főleg én :))) Teszem ezt majd a bűbáj akcentusommal amiről mindenki azt véli tudni, hogy finn de mégse teljesen olyan így aztán abban maradnak hogy nem tudják és irulnak-pirulnak ha meg merik kérdezni. Viszont a főnácit remélhetőleg felbosszantja a pimaszság és akkor már megérte, hátha lerakódik még egy kis mész az agyi ereire, okosabb már úccse lesz, nem számít neki. No meg akkor az Amnesty Internationalt is riadóztathatom ha rámszáll az apeh. Azért inkább ne legyen erre szükség.
No meg így megvettem a jegyemet hogy eltartanak időskoromban, na nem mintha akarnám de jó ha van B terv.
Ja és mehetek Afganisztánba a svéd haderővel mint katonaorvos. (de nem megyek mert nem akarok)
Úgyhogy most így állunk, megkaptuk a papírost, amit egyébként itthon a színes nyomtatóval is meg tudtam volna csinálni. Pecsételni nem szoktak, innen az ügyintézési kalamajka mert a magyar hatóság képtelen elhinni hogy a svéd hatóság nem pecsétel, kiad egy papírt, aztán szevasz örülj neki hogy megvan a papírod. Nem kevés szívás volt annak idején amikor Noémi születésénél pecsétes anyakönyvi igazolást akartak. Hát honnan a búbánatból adjak nekik????? Ezek azt se tudják mi az a pecsét. Ezen a papíron sincs semmi csak három sor meg egy aláírás az ügyintézőtől. Hát, ha így megy akkor így megy.
Állampolgárságot amúgy egyszerűbb volt szerezni mint svéd személyigazolványt megújítani (ez is röhej mert öt éve svéd személyit kaptam mint letelepedett EU-állampógár, ki érti ezt, én biztos nem) mert ahhoz személyesen kellett kétszer megjelenni, egyszer igényelni, egyszer átvenni.....ja és nem itt, hanem a 60 kilométerre lévő főirodában. Ezt itten meg beküldtem, fel se hívtak, semmi csak hozzámvágták a pecsétlen papírt aztán örüjjneki.
No hát ennyit a nácikról, a bürokráciáról meg a négy új svédről. Megyek iszom egy tequilát na nem a svéd királyra elvére azért olyan nagy haverok nem lettünk, hanem az egyhónapos ügyintézésre. Lehet mégis jó helyre megy az a zseton? Najó, részben igen. Üsse kő, még egy évig dolgozok nektek aztán utána tárgyalunk, meglássuk mivel álltok elő tisztelt honfitársaim. :))))
(hádegázsihogyvóttezazokkalamohácsiakkalmegyünkmalmőbemenekűttnek.....)

Hogyan szerettessük meg magunkkal a paradicsomlevest?

2011-06-04T20:24:00.004+02:00

A paradicsomleves ősi ellenségem volt egészen mostanáig. Csak a pontosítás végett az a bizonyos menzai, langyos híg piros szlötyi, amiben a betűtészta úszkált feltételezhetően egy megalomán közétkeztető agyában változott paradicsomlevessé, holott nyugodtan nevezhették volna langyos piros rosszízűnek is. MIért is utáltam ennyire? Mert az én boldogult gyermekkoromban nem sokat számított a gyermek ízlése tetszik nem tetszik fiam, ez az ebéd ezt eszed, ha nem vagy hajlandó magadtól akkor majd az ovónéni megetet. Így is lett, ötévesen könnyen terrorizálható voltam. (Amúgy teljesen abszurd, nem?????) A paradicsomleves a gyomromba vándorolt majd egy óra után viszontláttam, ott virított a parileves a betűtésztákkal együtt a fehér csempén egy kiadós öklendezés után.
Ezután (és a paradicsomos káposzta után, ami hasonló sorsra jutott) vagy huszonöt évig nem ettem paradicsomot semmilyen formában. Végül rászántam magam a nyers paradicsomra, de még onnantól kezdve is eltelt pár év amíg például sütve meg bírtam enni és még ízlett is. Na ja, ovis korom óta senki sem kényszerít evésre.
De a paradicsomleves.....az valahogy tabu maradt.
Egészen e hét elejéig amikoris a két szatyor kaja mellé adott kis receptfüzetben meg nem pillantottam a paradicsomlevest. ÚÚúúúúúú, gondoltam, lehet hogy ezt mégis kihagyom....de aztán úgy voltam vele hogy üsse kő, ember főz, én dógozok, nem nekem kell a fövő paradicsomot szagolni, ha nagyon rossz lesz akkor elgurulok a pizzáshoz.
No de az uram a dietetikus Linával együtt zseniálisat alkotott. A paradicsomleves hihetetlenül finom volt! El se hittem, hogy én mondtam de belevettük a családi repertoárba.
Így készül:

két vöröshagyma és egy piros paprika felvagdosódik és nagy fazékban kis olajon megpirul
két fokhagymagerezd megpucolódik belenyomódik az előzőbe
hozzájuk társul 6-7 paradicsom, 9 dl víz, 1 zöldségleves kocka, 1 kanál méz, 1 kanál fehérborecet és 10 percig főnek nagy egyetértésben
miközben rotyognak, egy konzerv kb 20-25 dkg fehér bab, 1 nagy csokor bazsalikom, egy gerezd fokhagyma, 4 kanál olaj és 6 db napon szárított olajos paradicsom a botmixer kése alá kerül
egy fél uborka és egy sárga paprika 1-2 centis darabokra vagdosódik
egy félbarna jellegű kenyérből három, egyenként kb 2 centi vastag szelet beugrik a levesbe, majd jön a botmixer és mindent szétcincál a levesben ami még nem főtt szét
jönnek a fűszerek, egy kiskanál sambal oelek, egy kiskanál só és bors ízlés szerint
megkóstoljuk és mézzel-fehérborecettel finomra hangoljuk az édes-savanyú arányt a levesünkben
a szervírozás pedig a következőképpen történik: leves a tányérba, zöldségek a tetejére, a babos-bazsalikomos cuccot meg egy szelet kenyérre kenjük és ezt esszük a leveshez

Betűtészta helyett roppanós friss zöldségek vannak benne, a bazsalikomos babos kenyér hihetetlen finom, úgyhogy ez a fajta spanyol parileves a téli hidegekre is átmentődik.
Valódi gasztronómiai élmény, mondom én, aki több mint két évtizedig paradicsomra nézni se bírtam.

Néznek a rákok

2011-05-30T23:39:00.002+02:00

Az előzőekben írtam az IOBH nagy barátjáról, a kajaházhozszállításról. EMigyen történt, hogy egy kiló fagyasztott rákocska költözött a mélyhűtőbe. Az elképzelések szerint némi zöldséggel kellett volna megpirítani és tagliatellet főzni hozzá. Nahát ez volt az amire a férjem azt mondta hogy nem. Nem mintha nem enné meg a herkentyűket, hanem kisebb akadályba ütközött. A rákok visszanéztek a kis fekete szemükkel. Aszonta nem pucolja meg. Najó, pedig ő a kemény legény, több tonna követ mozgat meg mostanéban hogy a kocsifeljárót kikövezze, elbír két gyerekkel itthon, emberek fejében képes turkélni miközben a lukon kilátszik az agyvelejük, de rákokkal nem szeret szemezni. Végülis megértem. Ugyanakkor kettőnk közül én bírom kevésbé az ilyen henteses dolgokat, (kiből is lesz a cihiáter) de a rákpucolás nem is olyan rossz móka.
Bal kézzel megfogjuk a rékocskát, háta felfele néz. Jobb kézzel megfogjuk a fejét és egy határozott moozdulattal letörjük. Igen, reccsen. Balkézzel letépjük a páncélozott lábacskáit, nem húzzúk a páncélt véletlenül sem mert akkor kibújtatjuk csak a lábacskákat és akkor ott fityeg az összes a harisnyája nélkül. Amint a lábakkal megvagyunk jobb kézzel lehúzzuk a páncélt a fenekéről és már kész is.
Ezt a műveletsort kábé nyolcvanszor elismételjük.
Közben táncolunk hátunkon az egyévessel. Közben megmagyarázzuk a héromévesnek hogy miért tépjük le a rákocska fejét. Úgy tizenötször.
A műveletsor kébé nyolcvanszori elvégzése után rádöbbenünk hogy milyen kevés husi van a páncél alatt. A mosogatóban ott figyelnek a fejek, továbbra is néznek a fekete szemecskéikkel de nemcsak IOBH vagyok hanem rutinos is, így egyből szemeteszacskóba pucolódtak így csak össze kell kötni és kirakni a ház elé ahol a ház ura talicskázik hogy amint lesz rá érkezése dobja be a kukába a rákokat. Nocsak, kifogott rajtad? -kérdését "ugyammá.....majd megkérdezem őket akarnak-e róla beszélni"-vel elhárítjuk.
Ezután már csak némi édeskömény, borsó, fokhagyma és csilipaprika megpirítása van hátra, majd megy hozzá a fehérborecet, citromlé, méz, a rékocskák és koktélparadicsom. A tésztát már gyerekjáték roppanósra főzni és összekutyulni az előzővel.
Végül megterítünk és ebéd közben meghallgatjuk vagy tízszer, ahogyan gyermekünk elmeséli atyjának miként tépte le szülőanyja a kicsi védtelen állatok fejét. Akik visszanéztek a fekete szemükkel.
Még jó hogy edzett gyerek különben vihetném cihológushoz traumafeloldásra.

IOBHC azaz idejét okosan beosztó háziasszonyok klubja

2011-05-16T22:51:00.003+02:00

Egyelőre még nem alakult meg a klub csak tervezem. Egyelőre nekem is van még mit tanulnom. Alapdolgokat pl nem vasalás (minek, úgyis gyűrött lesz) félhomály (hogy ne látszódjon a kosz), mosogatógép, konyhamalac (40 kilós, egy hibája van nagyon szőrös) most nem tárgyalnék. Teszteltem viszont egy zseniális ötletet, nevezetesen kaja háázhoz szállítást. Nem, nem kész kaja, hanem alapanyag. Egy dietetikus csajszi állítja össze a recepteket, nincs fakszni, mindent vagy semmi van, mert van benne minden, hús, rák, zőccség, glutén, ami kell. Heti öt napra való kaja elvileg 4 nem túl nagy étkű embernek. Ami a valóságban annyit jelent, hogy két felnőtt két gyerek.
De hogy is történik mindez? Interneten beregisztrál az IOBH vagyis az Idejét Okosan Beosztó HÁziasszony, majd hétfő este szépen kényelmesen kinyitja az ajtót amikor a fiatalember kiemel két zacskó nyersanyagot a kisteherautóból. Egyikben a hűtenivaló a másik a nem hűtős. A két nagy természetesen újrahasznosítható papírzacskó tartalmazza a heti menázsit. Kis receptfüzet is van hozzá, itt van csoportosítva hogy melyik ételhez melyik hozzávaló szükségeltetik, (gyk betűkóddal A,B,C,D,E) és csoportosítja nehézségi fok szerint. Egy valamennyire gyakorlott háziasszony mint pl az én férjem a közeepes nehézségi fokra azt mondá hogy ez elég egyszerű, ebből azért némileg kikövetkeztethető, hogy nem túl bonyolult az elkészítésük. Van molyolósabb is, azt érdemes péntek estérre hagyni, na ja, ha éppen nem dolgozik az ember szombaton. Az ötlet felételezi hogy az IOBH alapdolgokat pl só, cukor, tej, olivaoilaj tart otthon. Viszont hogy az IOBH-t ne érje meglepetés, a szállítás előtt két nappal emailben elküldik neki a heti menüt a kis listával, hogy jó ha tart otthon pl borsot, mert szükség lesz rá.
Nagybevásárlás kilőve, "mitfőzzekahétennincssemmiötletem" agyalás kilőve. (én személy szerint ez utóbbinak örülök a legjobban)
Megmarad a kísérletez és az alkotás öröme, megtanul az ember egy csomó új dolgot pl fagyasztott rákot pucolni. Marad ideje kis IOBHK-kitúzőket tervezni amin egy krumplihámozógép található mint az IOBH egyik legjobb barátja :)))))

Költözés

2011-04-17T23:13:00.002+02:00

Abban biztos vagyok, most per pillanat legalábbis, hogyha még egyszer ebben az életben költözök akkor vagy az öregotthonba, vagy olyan helyre ahová nem kell ennyi cucc, egy fürdőruha és kész.
Holott gerinckímélő változatot választottunk: költöztetőcég hurcolta a bútorokat-ládákat, na de amíg be, meg aztán kipakol az ember.......neeeeeem, ezt többet nem akarom.
Két hete vagyunk itt az új kecóban és mivel a kislányok reggel fél hét és este nyolc között meg sem állnak, csak utána van idő bármit is molyolni itthon. De most már legalább látom a végét, hogy egyszer elfogynak a dobozok.
A lottó ötös azért jól jönne, ami majd valamikor kert lesz az egyelőre még nagyon kezdetleges állapotban vaan, kocsifelhajtó úgyszintén.
Nem segít a dolgon hogy az itteni hozzáértők nyár előtt nem akarnának hozzákezdeni no meg annyiért dolgoznának hogy annyit nekem nem akarózik fizetni.
Node majdcsak alakul valahogy. Egyelőre a munkahelyemre járok pihenni mert ott csak egy helyben kell ülnöm....

Berlin, 2011 április 7-9

2011-04-17T23:11:00.000+02:00

Elkezdtem kiépíteni a kapcsolataimat a gyógyszeriparral. Immár a másik oldalról, a felírói oldalról. Három éve a Lilly szponzorált, most meg az Evolan. Na persze csak amolyan svédesen, semmi törvénytelen, semmi olyan amit ne derülhetne ki. Ettől persze még lehet jó a tudomány, amivel végülis csak annyi a baj, hogy miután cég szponzorálja némileg kiszámítható, hogy mi fog elhangzani....de ha az ember végigüli a hatórás előadást akkor utána még marad kis idő világot látni vagy éppen a szaunában relaxálni. Nagyon sportos voltam, délelőtt bicajjal tekertem körben Berlinben, délután igyekeztem nem elaludni a tudományon, este futottam, aztán úsztam. Ez nagyon egészségesen hangzik, csak éppen ne zabáltam volna tele magam tegnap este meg ma egész nap. De ha egyszer jó kaja van akkor nem tartóztatom meg magam, miért is tenném? Mindenesetre kiderült, hogy lassan én is ADHD-s vagyok az új diagnóziskritériumok szerint.....valahogy nagyon abba az irányba megy a dolog, hogy mindenki ADHD-s....innen már csak egy lépés az hogy a vízbe fogják a centrálstimulánsokat keverni hogy tuti bemenjen a szervezetbe. Jó, elismerem, ez túlzás.De az nem, hogy kicsit átestünk a ló túloldalára és már mindenki figyelemzavaros-hiperaktív. És az új kritériumok alapján én is, mert pl utálok várni, idegesít ha előttem tökölnek, nem bírok sokáig egy helyben ülni és szeretek belebeszélni abba amit mások mondanak. Na akkor elvileg magamnak is kiírhatnék egy kis metilfenidátot és akkor örül az Evolan hogy fogy a gyógyszere.
Mondjuk személy szerint nem zavar ez a dolog mert az óra ketyeg, és egyre jobban körvonalazódik mit is szeretnék csinálni a következő 2-3 évben. Ugyan nem feltétlenül hagyom ott a munkahelyem, mert velem lehet beszélni és hajlok a jó szóra, ha ez a jó szó azt jelentené hogy a főnököm megdob némi készpénzzel. Ha már a szóbeli elismeréssel fukarkodik akkor kompenzáljon egy kicsinkét. Pont hétfőn beszéltünk erről és ez alapján kb semmi esély nincs a jó szóra, mert ha valaki akkor ő nem fog az asztalra csapni az ő főnökénél, hogy több pénzt kapjon amit eloszthat és így ugrik az egész. Namost innentől kezdve akkor el kell kezdeni keresni az okokat hogy miért is maradjak....mondjuk most éppen megfinanszírozzák a terápiámat, úgyhogy ezt üsse kő beszámítom. Más kérdés hogyha nem dolgoznék náluk akkor nem kéne a képzésre járnom és akkor nem kéne terápiára mennem. De ez mondjuk jó dolog, végülis ritkán adódik erre alkalom hogy az ember ingyen lehetőséget kap arra hogy egy éven keresztül ingyen panaszkodjon egy cihológusnak mindezt abból a célból hogy átérezzem milyen amikor a másik székben ül az ember.
De Berlinnél tartottunk. A bécsi szelet és az almás süti mellé még bort is adtak, ami ritka vendég, mert a svédek sose adnak szeszt ha vacsi van. Mármint ilyen szervezett formában nem. Itt meg vagy négyszáz embert tartottak minden földi jóval két napig. Azért ez igen jó pláne a munkában megfáradt kétgyerekes anyukáknak igazi felüdülés, hogy egyedül retteghetnek a repülőn mert dobálja a szél....aztán amikor már végrendelkeztek (persze szigorúan teoretikusan hiszen ha ott fent történik valami akkor igazából harangoztak úgyhogy akkor már kár rettegni) akkor odaérnek a kitavaszodott Berlinbe, a 15 fokba és onnantól kezdve szauna van, uszi van, pezsgő, bor meg süti. Szép ruhák, smink és nyolc óra alvás egyhuzamban. A magas sarkokat otthonfelejtettem, de legközelebb listát írok és elhozom őket is. A társaság, hát, nagy izgalmak nincsenek mert az átlagéletkor olyan 55 körüli a hölgyek nem izgatnak három pohár pezsgő után se, az idősebb svéd urak meg jobban örülnek az ingyenpiának mint a lehetőségnek hogy nekem udvarolhatnak. A társalgás ennek megfelelően munkáról szól, meg mindenki elmeséli hogy hány gyereke van és hogy hívják a kutyát-macskát. Erre ugye illene emlékeznem, de nekem ez nem megy, viszont most már tudom miért és ez életem végéig remek kifogás lesz: mert nekem is figyelemhiányos-hiperaktív zavarom van. Lehet elmegyek egy kollégához iratok magamnak receptet, nyavalygok egy csomót aztán ír nekem papírt hogy nem bírom menedzselni az életem és jönnek hozzám ingyen takarítani az önkormányzattól.....ez se hülyeség, hogy is volt ez a betegségelőnyökkel?
No de a lényeg hogy összehaverkodtam a három orvoslátogatóval. Szegényeknek nem egyszerű akkora területük van hogy ihajcsuhaj, van hogy napi 6-7 órát vezetnek. Aztán leszek én még jól menő magándoktor, akkor meg egyszerűbb lesz velük a kapcsolattartás elvégre most csak a főnökön keresztül talizhatok velük, de ha nincs főnököm nincs aki figyeljen, akkor utazok velük és oda ahová nem szégyellek na meg ahová meghínak.
Úgyhogy jó lesz ez csak még ki kell tartani egy kicsit meg jó pofát vágni a mötéken. Majd Berlinre gondolok, a tavaszra, a zöldellő fákra, a lüktető nagyvárosra, ahogy bicajozunk végig az Unter den Lindenen, ahogy a barátságos pincérek teletöltik a poharat és eltüntetik a pármai sonka maradékát, ahogy átmelengetem magam a zsályaillatú szaunában, ahogy kisimulnak a ráncaim és öt évet fiatalodok és máris nem tűnik olyan hosszúnak az a pár év amíg a magam ura leszek.
Berlin meg igazi élmény, várjon csak, mert visszajövök még!

Örebro

2011-04-06T18:59:00.003+02:00

Örebroból jelentkezem ezúttal, kétnapos fejtágítás. Holnap este megyek haza, péntek délelőtt betolom a fejem a melóba délután meg repkedek Berlinbe tudománykodni. Kicsit összetorlódtak a dolgok én se így terveztem hogy átköltözünk az új házikóba aztán otthon se leszek.....de legalább érnek az ötletek meg a függönytervek.
a házikó amúgy nagyon tuti leszámítva hogy még mindig nincs internet, se postaláda és valami nem stimmel a kazánnal mert éjjelre leveszi a melegvíz hőmérsékletét így én aki későn fekvő korán kelő vagyok fürödhetek a hideg vízben....remélem megcsinálják különben mérges leszek.
Majd írok a költözésről is most megyek a közös vacsira remélem jó lesz a kaja mert már kopog a szemem.

Harmadik

2011-03-21T21:55:00.006+01:00

Ééééééééééééés hölgyek urak tisztelt nagyérdemű, a www.aposztrof.hu oldalon megtekinthető a harmadik cellulózkölök.
Hamarosan a boltokban!

Hétköznapi luxus

2011-03-15T08:00:00.002+01:00

Ez az amit tegnap este meg ma reggel élvezhetek. Tegnap reggel nem, ami a korán kelést illeti, de utána volt egy teljes órám a repcsin (milyen egyszerű gyerek nélkül utazni) aztán este nézhettem a tévét, lógathattam a szemem a kirakatokban ameddig jólesett, bemehettem boltokba csak úgy nézelődni, ma reggel meg békében reggeliytem,közben besütött a nap a hatalmas ablakokon, fantasztikus volt, kezd felébredni ez az ország a téli álmából és most mintha nekem is több erőm lenne. Ettől függetlenül el fogok aludni a mai előadáson de ez ezzel jár, asszem télleg kezdek öreg lenne ezekhez az előadásokhoz. Nem bírok nyugton ülni. Még van 25 percem addig oda is kellene érni úgyhogy most leválok a netről. Szép napot mindenkinek!

Kemény üzlet

2011-03-06T16:14:00.002+01:00

Az előző bejegyzésemben ajánlottam nektek egy könyvet. A belőle készült filmet még nem láttam de ami késik az nem múlik.
A könyv jó, érdemes elolvasni, különösen azoknak akiknek némi közük van/volt a gyógyszeriparhoz. Igazi ahaaaaaaa-élmény, Jamie leírja ugyanazt amit én éreztem két évig. Ő öt évig bírta és előléptették, (amolyan dilbertesen persze :) ) az én sztorimat meg ismeritek, én meg odébb léptettem magam pár ezer kilométerrel.
No, akkor olvassátok el Jamiet és igyekezzetek vele, mert hamarosan engem is olvashattok. :))))

Volt kollégám Jamie

2011-02-23T21:39:00.002+01:00

Írt egy jó kis könyvet: http://www.libri.hu/konyv/kemeny-uzlet.html
Egy kedves barátom ajánlotta figyelmembe. Én pedig nektek ajánlom.

A la Dogbert

2011-02-22T21:25:00.005+01:00

Dogbert olyan mint egy árnyék. Követ engem. A Legetikusabb Cég óta a nyomomban van. És az összes főnököm tőle veszi a leckéket, mert akár amerikai multi- akár svéd állami rabszolga vagyok, ugyanazokat az ostobaságokat követik el nap mint nap.
Nézzük csak mire tréningezte Dogbert a sok okos főnököt (nekem szerencsém van mert megszereztem a szigorúan titkos vezetői kézikönyvét így tudom hogy képzi a menedzserzombikat):

A vezetés tíz alapszabálya:
1. Mindig igazad van még ha hülye is vagy.
2. A tér és idő fizikai törvényei azért vannak, hogy megszegd őket.
3. Nem az a probléma, hogy kevés az erőforrás, hanem hogy kevés az értekezlet.
4. Ha bizonytalan vagym kérj jelentéseket.
5. Ha beszélsz, kommunikálsz.
6. A rossz munkamorált a beosztottak jellemhibái okozzák.
7. Amit tíz ember tíz nap alatt el tud végezni, azt egy ember egy nap alatt is el tudja végezni.
8. Csapatmunka az, amikor mások dolgoznak helyetted.
9. A betegség az alkalmazottak lustaságának egyik tipikus megnyilvánulása.
10. A megalázás az elismerés egyik formája éa minden alkalmazott elismerésre vágyik.

A menedzserzombiknak remekül sikerült Dogbert ötleteit implementálni a napi gyakorlatba:
Van egy szakrendelés ahová a menekültek fordulhatnak a pszichiátriai betegségükkel. Nem túl népszerű munkahely, sok igazolást kell írni, a betegek eltűnnek, vagy kitoloncoljék őket vagy szétszórják őket az országban. Érdemi kezelést nem nagyon lehet csinálni, tűzoltás van, meg lehet törni a fejet hogy télleg meg akar-e halni vagy csak mondja.
Évek óta nem találtak ide fix orvost, bérorvos dolgozott heti (!!!!!!!) negyvenezerért. Jó a rosszban, hogy nem volt sok beteg és négyhetente elég volt ha jött a bérorvos, addigra szedtek össze annyi beteget, hogy legyen mit csinálnia, ne kelljeb interneteznie munkaidőben.
dr J a szomszédos felnőttpszichiátrián dolgozott amíg össze nem veszett mindenkivel, lévén "drama queen" csak éppen férfiban.....nem egyszerű személyiség. Felmondott.
A gyermekpszichiátria lecsapott rá, hogy akkor felveszik a menekültrendelésre. Húsz százalékkal több fizuért mint az előző munkahelyén.
Előző munkahely telefonál hogy milyen dolog ez, egységes kórházi policy van a fizetéseket illetően (amúgy csak papíron van, a gyakorlatban nincs) és hogy milyen stílus már az ilyen, így átcsábítani a doktorokat.
Új munkahely visszakozik, dr J hisztérikus rohamot kap, volt munkahelyre telefonál, majd még párszor ide-oda telefonál (jogosan végülis, hiszen mi köze van a régi munkahelynek hogy az új helyen mennyit kap) ami végül azt eredményezi, hogy nettó tíz szézalékkal több fizuért mégis megy a menekültrendelésre. Havi négy hétben.......
A jó döntéshez ezúton is gratulálok, lett egy drama king munkatárs több pénzért kevesebb melóra.
MIndez annak tükrében hogy tavaly óta mondják hogy nincs fizuemelés senkinek mert nincs pénz.

Hát....így is lehet. MIndenesetre elgondolkodtató, na nem ez a sztori mert ez csak a jéghegy csúcsa, hanem hogy ez az egész mennyire ellentétes az ésszerűséggel.
Nem, nem bosszant, mert a munkára alkalmatlanok odakerülnek, ahol a legkevesebb kárt okozzák....a vezetésbe.
Ez van, ilyen a világ. Ami engem illet, már ketyeg a visszaszámláló.

Hoppá....

2011-02-22T21:12:00.002+01:00

ma eszméltem hogy még mindig 31 év szerepel itt a profilomban. Ez valami tévedés, hiszen még mindig (immáron hét éve konstansan) 25 vagyok. :)))))
Najó, nem, legyen 32 de csak mert sokkal jobb ennyinek lenni mint 22-nek. Annak is megvan a maga szépsége de ennek a mostaninak is.
Ez a szülinap is emlékezetes lesz, volt minden ami kell, meg olyan is ami nem kell. Ami kell: napfény, tengerpart, pezsgő, na meg a csajok és Lev.
Ami nem kell: Ami fülgyuszija
De így alakult, szerencsére nagyon nem viselte meg, engem inkább amikor a magunkkal vitt fecskendővel fél éjjel töltögettem bele két mililitereenként a kaját mert ez volt az egyetlen módszer hogy ne hányja ki. Szegény kis fikatündér felköhögte a sok turhát, lenyelte, birizgálta a gyomrát, evett-ivott rá és nem sokkal utána egy jó nagy toccsanás kíséretében megszabadult tőle. Kb mint élete első négy hónapjában amikor minden evés után lehányt.
Minek viszek fecskendőt a nyaralásra? Mert ahogy öregszem úgy fejlesztem ki azokat az érzékeket hogy ez még valszeg kelleni fog. Vagy mert azt gondoltam hogy jót fognak vele játszani, mostanában úgyis a sztetoszkóp a legjobb játék, a szürkemaci meg a beteg akinek meg kel hallgatni a szívét meg a kezét, aztán gerincműtéten esik át meg le kell ragtapaszozni.
Ehelyett most Kisami lett a beteg, a spanyol dottore hiphopp kijott és hát nem bánom hogy szorult némi latintudás az agyamba mert különben nehezen értettük volna egymást, angolul nem nagyon tudott.
Azóta már elterveztem hogy Levente milyen frankón tudna itt dolgozni októbertől áprilisig, külön pénzt szedhetne mint svédül beszélő doktor a svéd üdülőgyarmaton. Én meg addig könyveket írnék elvégre az is jobban megy a napsütésben.
A csajok meg elvannak, csak legyen tenger meg fagyi. Meg elég haver akikkel lehet pancsolni.
Úgyhogy soha rosszabb ne legyen a szülinap, ami a jövőt illeti az ötéves terv az, hogy Lev szülinapjától az enyémig legyünk valami hasonló szélességi körön, a tízéves meg hogy a csajok szülinapját is ott ünnepeljük.

A munka öröme

2011-01-27T22:39:00.001+01:00

Miért jó dolgozni? Hát mert ilyeneket hall az ember:

(Emberünk vagy 2 méter magas, kopaszodó, hosszú, mellig érő szakállal, kicsit rendezettebb lenne azt hinné az ember hogy minimum maga Gandalf-mester. Mindenesetre elég prófétai a kinézete.)

-Hogy telt az elmúlt év?
-Jól jól, minden a szokásos, ma elhoztam magammal az értesítőt is (egy kinyomtatott meghívólevl az orvossal való találkozásra) és itt áll rajta hogy ez egy füstmentes kórház, és arra gondoltam hogy akkor nem gyújthatok rá, de a cigimet azért elhozom mert hazafele azért rá fogok gyújtani de lehet hogy a cigi akkoris büdős ha nem ég és akkor átszivárog a ruhámon a füst és akkor ez ugyanaz a hatás mint amikor egyes nők túl sok parfümot fújnak magukra. Járt már stockhomban a nk áruház parfümoszályán? Ott van egy eladó meg egy igazgató akik az új államegyháznak a papjai. Mert ma egyre többen lesznek vallásosak, vannak ám ilyen leányiskolák is, az egyház leányiskolái, aztán nem tudom tudja-e, de az nem más mint igazi prostiképző, a jánykák a bugyogójukat parfümözik. Na csak hogy tudja ha arrafele vinne az útja.....
-Térjünk vissza arra, amiről tavaly beszéltünk.....azt mesélte hogy a periódusos rendszert tanulmányozza....
-Igenigen, a periódusos rendszer.....ez nagyon érdekes, a periódusos rendszer bizonyos elemei összeköttetésben vannak a világ összes tévéjével és számítógépével és ezáltal irányítani tudják aazokat. Ezen kívül a nagy atomerőművek is a periódusos rendszerhez vannak csatlakoztatva többek között csernobilban is ezért történt a baleset mert az ott dolgozók ki akarték vonni magukat a törvények alól meg akarták változtatni az ő rendszámukat, de nem sikerült, mert a periódusos rendszerből nem lehet kilépni. Isten ezt így találta ki és ez így van jól.
-Ön hívó?
-Igen, most éppen mormon vagyok
-Miért éppen mormon?
-Mert a szomszédom méheket tart és mivel a méhek átjárnak az én kertembe nekem is mormonnak kell lennem. A méhek meg nem bírják magukat egy és ugyanazon nőhöz tartani egy egész életen keresztül ezért az lett a büntetésük hogy mormonok lettek. Ők, meg azok az emberek akik szintén nem tudják egy nőhöz tartani magukat esész életükben fogják megalapítani az új világegyházat, a mormon egyházat. Ezt onnan tudom, hogy eljárok a könyvátrba ott idegennyelvú újságok, a herald tribune-t szoktam olvasgatni. Azt nem tudom tudja-e hogy a vitaminok valóságos mérgek a négereknek....mert hogy a nevében is bennevan hogy a vitamin a fehér (vit) emberneek való....és ezert kell a mormonoknak sok vitamint enniük mert ők fehérek, legalábbis most amíg Észak-Amerikában élnek. Van ám egy csoport mexikói ember akiknek van egy vezetőjük és ők is mormonok akartak lenni de nem engedték be őket az Államokba és továbbmentek Kanadába ahol végül nem mormonok lettek hanem katolikusok.
-Térjünk vissza önre, vannak-e panaszai, a lába hogy van?
-Köszönöm jól, még mindig alkohollal kezelem a lábam (nadrág felhúz, visszerek megmutat) mert tudja ha itt bekenem alkohollal akkor azok itt (rámutat) egy láthatatlan vénán keresztül felszívódnak, a bőr kinyílik, beengedi az alkoholt, mmajd összezáródik és az alkohol belülről tisztítja le az ereket. Csak az a gond hogy este ha lefekszem nem tehetem egymásra a két lábam mert akkor reggelre összeragadna a bőr és ha sokat aludnék akkor végleg összenőne a két lábam. Aztán még iszom a napi 1.5 dl olivaolajat fokhagymával együtt, mert tudja a fokhagyma felelős az intelligenciáért minél többet eszik annál intelligensebb, az olivaolaj meg az érzelmi intelligenciáért felelős és ebben kell feloldani a frissen préselt fokhagymát. De a fokhagyma csak a ráadás a lényeg az olivaolaj. Amúgy rájöttem ám hogy az ember így idős korában mennyivel többet bír mint fiatalon, harminc éve meg nemt udtam volna inni napi másfél deci olivaolajat, hátigen, hozzáedződik az ember. Aztán meg be is szoktam kenni magam kókuszzsírral, mert ezek a bőrön keresztül eljutnak az agyba és védenek a káros sugárzásoktól, ilyenkor télen kevesebbet kenem magam, napi 1x elég, de nyárom 2-3x is kenem magam naponta.
-Az olivaolajon kívül mit eszik még?
-Háááát, anyám főz, ha főz, de ezek a mai nők nem akarnak egész nap a túzhely mellett állni, sokszor azt mondja fáradt és akkor nem főz, akkor melegíteni szoktam vlaamilyen készételt.
(elővesz egy gyerekeknek való jégkorszakos Diegós pezcukorka-adagolót és elkezd pezt enni)
-Az édesanyja elég idős....
-93 éves, nincs semmi baja, kicsit nagyothall, ennyi, aztán meg jön érte a taxi minden nap, megy bevásárolni aztán utána meg már nem akar főzni, de végülis nem tragédia ez sem mert akkor több olivaolajat iszom csak az a baj ezzel hogy sokba kerül. Tudja mi a különbség a különc meg az idióta között?
-Nem.
-A különcnek van pénze az excentrikus hülyeségeire, az idiótának meg nincs.
-Ön különc?
-Ugyammá, nincs nekem annyi pénzem.....azt tudja, ha Svédország nem támogatta volna a japánokat a harmincas években akkor a japánoknak eszükbe se jutott volna megtámadni Amerikát, akkor nem lett volna Pearl Harbor és akkor nem lett volna háború sem. Amúgy a világháborús Spitfire gépekkel halat is lehetett ám fogni, amikor a pilóták megéheztek akkor lebuktak a géppel a víz alá, kifogták a halat és egyből felhúzták a gépet hogy ne menjen be a víz a pilótafülkébe.....

Itt elvesztettem a fonalat......

2011-01-24T18:48:00.000+01:00

Penteken kaptam smst hogy a vonat amivel ma kellett volna stockholmba jonnom nem fog jonni. Penteken a fel delelottom ezzel ment el hogy vnat helyett repcsivel jojjek. A jegyeimet persze sikerult elhagyni valahol (basszus, vensegemre leszek ADHD-s) persze hajnalban keltem hogy odaerjek a repterre, no akkor ujra kinyomtatni a repjegyuet, aztan felszallni kibirni anelkul hogy nagyon szorongjak, aztan ujrafoglaltatni a vonatjegyet a repterrol a varosba, utana baleset volt, nem ment a vonat, taxit hivni mindezt hetfon koran reggel aztan vegigseggelni ezt a fejtagitast. holnap meg ugyanez ellenkezo iranyba. de akkor legalabb hazafele megyek.
elegem van, haza akarok menni most, a kolkeimmel akarok lenni

Nem egyszerű

2011-01-12T22:30:00.002+01:00

továbbra sem az élet.....Tegnap elmentünk megnézni a házat, mire az építésvezető dobott egy hátast amikor megkérdeztem hogy ugyan mikor festik már le kívülről a házat. Kb úgy nézett rám mintha azt mondtam volna hogy ugorjon az éhes oroszlánok elé, a mivaaaaaaaaan???????? ült ki a fejére. Mondjuk én is hasonlóan néztem amikor megkérdezte hogy megvan-e a csempemeg a belső falak színvilága ki van-e találva. MOndtam neki hogy fejben igen (holott nem teljesen) no akkor válasszuk ki gyorsan. Daniel, a kapcsolattartó, aki letette a nagyesküt hogy időben szólni fog még a színkiválasztűs előtt csak pislogott mint a levelibéka.....érik neki a tökérelépés.
Úgyhogy ma csempeboltban meg festékboltban voltunk holnap meg felhívom Danielt és addig fogom zaklatni amíg el nem intézi a külső festést.
A házban amúgy iszonyú kupleráj van, most valamit szárítanak azért nem történik sok minden. De nagyon remélem hogy összekapják magukat. Ma meg itt volt az ingatlanos csajszi, fényképezett és két hét múlva már mutogatni fogja az érdeklődőknek.
Most már csak be kell vonzani a vevőket akik egymást taposva akarják megvenni a házikót.

szánkó

2010-12-23T11:03:00.002+01:00

Miután egy hónapja leesett a hó és nem olvad csak egyre több lesz, kellett egy új szánkó, mert a régi kb 1 éves gyerekre van. Nem is igayi szánkó, egy nagy műanyag ülés, ami kb 1 nm-es fleszínével ül a havon hogy a gyerek ne essen nagyot ha kiborul. Ez eddig rendben is van, csakhogy pont mivel hatalmas felület, baromi nehéz húzni, friss havon meg egyszerűen lehetetlen.
Csakhogy sehol nem találtuk a hagyományos, két párhuzamos lábon futó szánkót. Lejártuk a lábunkat a városban, végignéztük az internetes boltokat és sehol. Már azon gondolkodtam hogy rendelek németországból de mire idejutotam a gondolkodásban kifogyott ott is....
Holott a terv az volt hogy karácsonyra azt kapnak a csajok. És már pont feladtam, hogy ebből szánkó lesz, amikor a mentőangyal, Horváth Gerda telefonált, hogy ott, ahol ők laknak, a nebzinkúton van leértékelt szánkó! Gyorsan el is hozta, másnap meg átvettük tőle. Persze nem bírtam karácsonyig várni, és megkapták előre a jányok, mert a babakocsit tolni se sokkal nagyobb öröm mint a régi szánkót húzni. De megbeszéltük hogy ezt most előre kapták meg. Tegnap Mémit felraktam az új szánkóra, Amit meg a kicsibe, és kettőt húztam egyszerre, nagyon tetszett nekik.
Gerdának még egyszer nagyon köszönjük!!!!!!

Traktor

2010-12-20T21:56:00.002+01:00

No hát ő a szóbanforgó traktor, nálam magasabb igai kis kompakt jószág. A négykerék meghajtás mellett van még pár praktikus dolog benne, pl az ablaktörlőt is le lehet olvasztani hogy ne a ráfagyott jéggel együtt karistolja a szélvédőt.
Maradhat :)

a bevándorlási hivatal után újabb hivatallal akaszkodom össze.....a fene ezt a rohadt bürokráciát

2010-12-15T22:18:00.003+01:00

Kocsit cseréltem. Van egy tökjó kis traktorom. Eddig nagyon jól hangzik. A feketeleves most jön. A lecserélt autóm forgalmija nincs meg.Holott ezeket a papírokat sikerült mindig külön (értsd rendben) tartani, ez alkalommal porszem került a gépezetbe. A régi megvan,amit akkor adtak amikor vettem, csakhogy amikor visszafizettem az egész hitelt rá, akkor küldtek egy újat. Na és ez hiányzik. Végülis nem nagy baj hogy nincs meg, mert lehet pótpapírt kérni. Most jön a csavar. Van ugyanis az adó, amit ki kell fizetni. Az egyszerűség kedvéért évente egyszer küldik a számlát. A még inkább egyszerúsítés kedvéért lehet úgy kérni hogy a banknak küldjék aki automatikusan befizeti és az dógozónak nincs vele gondja. Csak akkor ha bankot vált és kiküldik a számlát a megszűnt számlára, mindekutána befizetés elmarad, minekutána új számla lakcímre kiküld. Mindezt aznap hogy otthagytam a kocsit az autókereskedőnél. Dógozó (én) hazaérve szívhezkapás, majd telefonragadás, ügyintézőnek szitu előadás. Aki ezek után közli hogy hátigen, azt nézik hogy okt 31-én ki a tulajdonos, az fizet a következő évre, akkoris, ha nov 1.-én eladja a kocsit. (rokonai csúnya szóval illetése általam) Azt az apró részletet elfelejtette közölni hogy az autókereskedő amikor bejelenti hogy átvette az én kocsimat, vissszakapja az ÁLTALAM befizetett adót, tehát a nagy semmiért kapna jelen esetben egy évi adót, mert a szabályok lrtelmében az új tulajnak térítik vissza ha adótúlfizetés van, márpedig az van, ha én befizetem jövő évre, ők eladják és az új tulajnak szintén kiküldik a számlát az adóról. Ez aztán a vezércsel, az autókereskedő jár jól. És hogy derült ez ki? Hogy ma megjött az új kocsim számlája ismét szívemhez kapás, hogy de mi a jó búbánatnak fizessek két kocsi után? Ismét telefonálás, amikoris némi kellemetlenkedés és itteni mércével számítva csúnya beszólás után megtudtam eme apró részletet hogy hát nekem be kell jelenteni ha nem akarom használni az autót és máris nem kell adót fizetni rá. Csak akkor nem mehetek vele közútra, állhat itthon a garázsban. Ezzel ki vagyok segítve, mert ha bejelentem, utána viszem a kocsit a kereskedőhöz és igazoltat a rendőr akkor úgy megbüntet hogy ihaj, de nem fizettem pluszban adót és nem nyerészkedett rajtam az autókereskedő. Ha meg nem jelentem be akkor meg bukta, nem kevés. Ez a klasszuikus helyzet amiból nem lehet jól kijönni. Én azért megpróbáltam.....mert most letiltottam az új befizetést ergo hátralékban vagyok és a régi kocist nem lehet használni, no de úgyis ott pihen az autólereskedésben nem hasznélja senki se. Most már csak szereznemkell egy új forgalmit, (mert ugye érvényes hiányában éppen burzsuj vagyok és két kocsim van), bejelenteni hogy nem használom a kocsit, réjuk telefonálni mert azzal lesz tuti a bejelentés, befizetni az immár csak egy hónapra, nem egész évre szóló adót és azzal a tudattal tovább élni hogy az autókereskedő szid mint a bokrot hogy nem jut ingyen pénzhez. Persze ez akkor van ha sikerül amit kitaláltam.....ha nem akkor bukta van, de akkor írok nekik fellebbezést mert ez a fajta össznépi, legalizált rablás mélységesen felháborít. Még hogy az autókereskedőnek utaljék vissza az én befizetett pénzemet, hát mindenki ilyen balfék ebben az országban hogy ezt tűrik és nem rúgták még valagba aki ezt így kitalálta??????
Ja és miközben ezt kiderítettem, a két gyeerekem szétszedte egymést, meg a háztartást, Mémike hisztériás rohamot kapott, én úgyszintén, fél doboz desszertcsoki kellett hozzá hogy megint emberszabásúnak nevezhessem magam és még nincs vége.
Úgyhogy folyt köv. Ja, az új kocsi amúgy tökjó, de momentán nincs kapacitásom ennek örülni.

2010-12-15T13:40:00.002+01:00

Az oviban fejtetű és hányós-fosós járvány van....nemtom melyik lenne a jobb, talán mégis a tetű ha muszáj választani. Ma lett volna az utolsó nap idén, de Mémi itthon maradt, hátha. Ha holnap reggelig nem kezdhányni akkor ez alkalommal megúszta. Már kevesebb mint 24 óra talántalántalán.....
Hétfőn volt a Luciaünnepség, ami nagy bömböléssel kezdődött mert azt akarta hogy én is vonuljak a gyerekmenettel. Aztán amikor énekeltek akkor már csak szimplán mérges volt ránk és nagy duzzogva ült az ovónéni ölében. Mondjuk én se voltam túl jó hangulatban amikor hallottam hogy a mínusz tíz fokos reggeli hidegben akarnak luciázni. Aztán utána bent volt a fííííka, azaz a sütievés, gondolom ott volt valanelyik nagyokos szülő aki megfertőzte a kölköket met másnap már több gyereket is hazaküldtek.
No, hát most szurkolok hogy megússzuk mert épp elég hogy mindkettőnek térdig ér a taknya, sőt még nekem is.

152

2010-11-24T21:48:00.001+01:00

Ennyi fogyott októberben az Ölelj átból. Összesen meg 825-nél tartunk! Köszönöm mindenkinek!

Káosz a köbön

2010-11-23T21:41:00.002+01:00

Svéd barátaim úgy jártak mint a BKV főmuftik, kijelentik hogy fel vannak készülve a télre aztán leesik öt centi hó és megbénul az élet. Mentségükre legyen szólvaa többször öt centi hó esett, egész pontosan kábé 3x annyi. Aki azonban még a békávénál is rosszabbul vette az akadályokat az a kocsim volt. Hajnalban kiástam a hó alól, bedugtam a kettőhúszba hogy melegedjen a motor, elindulok és kb 2 kilométer után a szakadó hóban beszarik az ablaktörlő és ha fújatom rá a meleg levegőt akkor a víz csurog rajta végig, ha nem akkor meg ráfagy, ergo így se úgy se látok semmit, ja és mindezt töksütétben......csúnyákat gondoltam és még csúnyábbakat mondtam. Így nem lehet dolgozni menni ami annyira nem rázna meg csak éppen én vinném a társaságot az 50kmre levő mítingre. Ehelyett visszafordulok húsz kilométerperóra sebességgel hazahajtok, félkézzel felöltöztetem Mémit, másikkal a főnököt tárcsázom hogy hagyjon nekem jóvá egy taxit, mire kicsit húzza a száját, faggatózik hogy mikor megy a busz. Ez a kettőt és könnyebbet kategória, de emlékeim szerint félóránként és a menetidő is félóra azaz akkor már tuti elkésünk a borzasztófontos tervezőmítingről. Végül ő is belátja hogy egyszerűbb a taxi mert akkor nem kell 4 embernek rám várnia. Taxi jön én még nyavalygok egy sort (eladom ezt a rohadt kocsit ez egy rakás szar vegyünk másikat elegem vaaaaaaaan stbstbstb miközben a Zuram gondterhelten nézett maga elé hogy mégis hogy gondoltam én ezt) aztán eltépek és némi késéssel de még időben odaérek. Innen már egyszerű, csak éppen 3x kell megfújnom az alkoholszondát hogy elinduljon a bérautó. Mert kérem csak úgy indul el ha megfújom (ki az a hülye aki korán reggel piál??????). Kedvenc kollégám akiről jövő húsvétkor lehet majd részletesene olvasni persze késik, rá kell várni. Aztán nár csak a behavazott kanyargós úton kell eljutni a célállomásra és amni a legjobb hogy a gonosz keleti szél ráhordta a havat a táblékra fogalmam sincs hol kell(ene) lekanyarodni. Egyszer túlmegyek (még jó hogy van térkép a telefonban meg jelzi a saját helyzetet) aztán egyszer azt hiszem eltévedek, akkor megkérdezek egy hóhányó embert hogy merre kell menni, mire annyit tud svédül hogy elmondja hogy nemn tud svédül, no akkor megkérdezem a hókotró kollégáját aki a kérdésre hogy hol van Tollered az erdő irányába bök és aszongya arra.....aztán hogy menjünk jobbra, ja nem balra aztán megint balra, legalábbis azt hiszi....no ezzel nem lettem kisegítve de végül két kutyasétáltató bácsi használhtó útbaigazítást ad és onnantól már megy mint az ágybavizelés. Onnantól kezdve meg arra koncentrálok hogy ne aludjak el. Ebédnél-vacsinál éhen maradunk ez is ilyen puccos hely ahol miniadagokat raknak a tányérra. De mi ilyen feketeseggű bevándorlók vagyunk és kérünkmég péksütit ami az előétel lenne. A kaja nagyon finom csak éppen kevés. A fürdőszobából meg rálátni a tévére ennek is van valami diszkrét bája kakilás közben tévézni.
No de asszem inkább alszom egyet most hogy megtehetem.

2010-11-17T23:18:00.004+01:00

Miközben a meglehetősen unalmas fejtágításon aszalódtam a székesfővérosban, 400 kilométerre onnan ez történt:
http://picasaweb.google.com/Andrea.Buki/Haziko#

a sárga autótól vannak a tegnapi képek :)

Rota

2010-11-15T20:20:00.003+01:00

Akinek kis gyereke van és nem akar úgy járni mint én, az oltassa be a törpét rotavírus ellen. Nem tudom honnan jött ez a vírus, de gyanítom hogy Mémike ovijából. Először csak Mémike szaladt a vécére illetve szaladtam én vele, miután 1-1 pukival jött a sógor is és mostam nagyüzemben a kittis meg eperkés bugyijait. Pár nap alatt elmúlt, akkkor azt hittem ennyi volt. Tévedtem. Nem sokkal később KisAmi sora következett. Kezdődött a napi 10-15kakis pelenkával majd a sor az arcombahányással folytatódoirett. Nehezen aludtm forgolódott ide-oda, csak úgy csihadt le ha odavetttem magam mellé és odabújt hozzám. Aztán egyszercsak egy boááááá jellegű hang kiséretében az ábrázatomba eresztette a rókakomát minekutána meglehetősen gyorsan magamhoz tértem. Egy kézzel felkaptam az erre felébredő Hamibabát, a másikkal pedig igyekeztem a hányásos ágyneműt lerángatni az ágyról. Nem tudom miért igyekeztem ennyire hiszen lassan matracot kell cserélni mert ezen már minden volt, lassan klónozni lehet a familit meg a kutyát a belőle vett mintákból. Mosógép-szárító csúcsrajáratódott így is elfogytak az Amigatyák.....4-5 napig tartott ez az egész és már kezdtem aggódni hogy ki fog száradni a kislány mert nem volt nagy étvágya, ugyanakkoor annyit ivott amennyi neki kellett, csakhát olyan rossz nézni hogy nem szomorú meg nem kínlódik de azért csak látszik rajta hogy nincs túl jól.
És hogy miért nem kapott oltást? Hát mert itt nem oltanak, nem is ajánlják fel önköltségesre sem én pedig elfelejtettem utánajárni. Valahogy annyi minden történt akkot hogy egyszerűen kiment a fejemből. Szerencsére nem lett nagy baj és amióta elmúlt ez a nyavalya azóta Hami rászolgált a nevére mert egyfolytában eszik, de éppen lehetett volna baj belőle.
No de lényeg a lényeg, vége. Most a télen már csak azt a calicivírust kell elkerülni amely tudvalevőleg Isten büntetése a vétkeinkért és amely calici hozzájárult nem mindennapi KisAmi nem mindennapi születéséhez.

2010-11-15T20:12:00.002+01:00

Ha minden igaz, holnap hozzák a házat a házgyárból és rakják össze a telken! Csudaizgi! Tipikus hogy pont ilyenkor vagyok az ország túlsó végén a fejtágításon.....úgyhogy nem fogom tudni hogy rakják össze.
Amely fejtágítás olyan amilyen, de a holnapi nappal vége lesz a második félévnek is így már csak egy van hátra! Nem bánom.....
most ennyi, megyek aludni, kihasználom a lehetőséget hogy alhatok :)

Megint gépek

2010-10-31T22:08:00.003+01:00

Tegnap megnéztük a telket és most már így néz ki. Becsapós, mert amikor ott álltam mellette nagyon nem tűnt úgy hogy itt el fog férni 140 nm ház. Leléptem a tévolságot és bizony el kellett higgyem hogy mégis annyi.
A dolognak csak az a szépséghibája hogy két héttel tolódik, elvileg a jövő héten rakták volna össze a vityillót. És miután összerakták még öt hónapig molyolnak belül. De legalább addig lesz idő átrágni magam a feng shui könyveimen.

Doktor Mémi

2010-10-31T21:49:00.003+01:00

"Amirának fáj a hasa (Amira éppen fosik, ha 15x nem nyomott ma akkor egyszer se) de nem baj majd az anya meggyógyítja, mert az anya doktor néni" és aki ezt mondta az még nincs három éves. Hihetetlen miket tud.
Most éppen a doktor nénis időszak van, elkommunizálta a fonendoszkópomat és azzal hallgatjuk a macit (ugyan a lábát, meg a kezét, nem a mellkasát vagy a hátát, de ez végülis mindegy) aztán kap ragtapaszt mert " a maci kiesett a helikopterből és megütötte a kezét mert nem volt rajta ejtőernyő" és akkor azt mondjuk a macinak hogy gyógyulj meg és akkor ő meggyógyul.
Eleinte kicsit paráztam hogy tönkreteszi a sztetómat mert ugyan több mint tíz éves de jó sok pízbe volt, de nem, vigyáz rá, ha néha kezdene vadul hallgatózni akkor meg jön az ultimátum, hogyha nem adja ide a sztetót akkor nem játszunk doktornéniset és ez eddig mindig bevált.
Amikor sétálunk, akkor ott megyünk el a rendelő előtt, és elhangzik hogy "az a doktor néni háza" aki doktor néni nem doktor, hanem a körzeti nővér, de üsse kő, nem kukacoskodok és nem javítom ki. Az ovi pedig óvó néni háza. A mi házunk pedig a Mémike háza csak a miheztartás végett.
Amellett hogy Mémike ilyeneket mond, néha fogja magát és elkezd magának svédül magyarázni. Hogy megnézi a könyvet. De a legjobb a "kom ide anya" ez a gyere ide anya, illetve a "vänta lite Kis Hami" azaz várj egy kicsit Kis Hami. Ez a vänta lite teljesen és tökéletesen svédül hangzik úgy ahogy annak kell, a hangsúly ott van ahol lennie kell és ilyenkor sokadszor elgondolkodom rajta hogy milyen csodálatos az agyuk ezeknek a gyerekeknek hogy ragad rájuk az idegen nyelv mint a kosz.
És hogy mitől KIs Hami a Kis Ami? Valószínűsítem hogy a Hami nevű hupikék törp adta az ihletet, mert a kis Ami csak úgy lóg a levegőben annak nincs értelme, na de a Hami az mindjárt más, olyan nevű törp létezik. De legalább rímel, mondtam is neki hogy figyi Mémi, nekem két kislányom van a Mémi meg a Hami. Naná hogy kijavított hogy Kis Mémi meg Kis Hami....
Nem is rossz, doktor Kis Mémi :)

2010-10-27T22:40:00.003+02:00

Megindultak a gépek. Ideje volt már. Ott ahol a nagy sárga van kb ott lesz a vityilló.
Kicsit odébb van még de belátható időn belül. Csuda izgis.

Meghalni könnyű

2010-10-03T15:19:00.004+02:00

Ma volt az a nap, amikor az őrangyalom nagyon a helyén volt és nagyon megköszönöm neki.....megyek az autópályán, a belső sávban, mire egy vadbarom a külsőből fogja magát és elkezdi balra szedni a kormányt, pont amikor ott vagyok mellette.....ez az a pillanat amikor minden olyan gyorsan történik, hogy gondolkodni nem tud az ember csak reflexből fékez, fogja a korményt, kocsi ide-oda, kutya a ketrecben szintén ide-oda, sógornő szintén ide-oda, őrangyal kis kezét kinyújtva autót megfog, atabilizál. Amira pedig az egészre magasról téve békésen cumizik az autósülésben.
Én meg végül arra eszmlélek hogy élek és sikeürlt az úton tartani a kocsit, az ijedtségen kívúl semmi bajom nem lett se nekem se senkinek, ugyanakkor ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy ezt a balféket elkapjam és véres péppé verjem a puszta kezemmel. De az se baj, ha gépfegyver kerül a kezembe, mert akkor több lyuk lenne rajta mint a tésztaszűrőmön.
Hasonlóan gondolhatja mögöttem autózó férjem, sógorom és nagyobbik gyerekem akik emellett a féleszű mellett elhaladva válogatott szitkokat szórnak felé meg a felmenőit minősítgetik, mire emberünk zavartalanul autózik tovább.
Hát.....ennél meredekebb sose legyen a szitu. Mert hogy letöröm a visszapillantó tükröt amikor kiállok a garázsból, meg meghúzom a kocsi oldalát, az végülis annziból bosszantó hogy egy nagy kalap pénz, de alapvetően nem veszélyes. Viszont ez határozottan veszélyes volt és nagyon nagy baj is lehetett volna. Szerencsére nem lett. Ez után határozottan carpe diem életérzésem lett. És baromira szeretnék tankkal járni.

babakocsi

2010-09-27T21:10:00.002+02:00

Hát ezzel a játékbabakocsival voltam úgy, hogy na ezt soha. Ez ide be nem teszi a lábát. Nagy és otromba. Nem kell. Nem és nem. Különben is alig babakocsiznak a gyerekeim. Néha igen, de ahhoz képest amennyit az ismerős és itt látott gyerekek, annyit végképp nem. Mémike már ugyan kiszúrta a boltban, de csak hogy ”nézd anya, babakocsi!!!!!! ” és elég volt megcsodálni hogy hűha tényleg.
Tegnap viszont ismét fordulóponthoz érkezett az életünk és már sokadszorra kénytelen voltam elfogadni hogy ha én nem is szeretek valamit, azt a gyerekem még szeretheti....
Az egyik szomszéd kislány, Natalie most volt két éves. Nemrég született tesója, négy hónapos. Natalie Mémikéhez hasonlóan heti 15 órát oviban van, a többiben meg szétszedi a lakást, így őt is inkább a homokozó meg a hinta fele orientálják a szülei hacsak lehet. A két kislány jóban van, nyáron nagy egyetértésben lapátozták a homokot a papucsukba. Tegnap még labdáztak is. De már nincs olyan jó idő mint nyáron és Natalie a homokozást-hintázást elunva sokszor hazaszökik és a hátsó, kertre néző ajtón bizony bemegy a szobába és ott folytatja a játékot, miközben anyukája a többi anyukával traccsol a játszótéren. Tegnap is egy idő után elunta a labdázást, elindult haza, Mémike meg utána, mert ő meg még labdázott volna. Natalie elkezdte szisztematikusan kirámolni a játékokat a nappaliból, Mémike nagy örömére. Közben megérkezett anyuka is a kistesót a babakocsiban tolva. No akkor Natalie is kivonszolja a játékbabakocsit és tolná, tolná, de a vizes füvön nem olyan könnyű. Mémike jószándékú kis lélek, megy és segít neki, kitolja a szittyós részből. No de ott már Natalie is tudja tolni és sikerül is Mémikét egy pillanatra elterelni és elindulni vele hazafele. Érzem már hogy nagy galiba lesz ha nem megyünk innen rögvest. De mintha minden összeesküdött volna ellenem.....Natalie megint elakad azzal a nyamvadt kocsival. Kistesó már nyekeg, anyuka bemegy kaját csinálni neki. Mémike persze megint segít kitolni és sugárzik a kis arca hogy ő is milyen nagy lány már, babakocsit tol, mint a Natalie anyukája! ”Nézd anya, Mémike tolja a babakocsit, Mémike tolja mint a Natalie anyukája” Hát mit mondhatnék, megdicsérem hogy milyen ügyesen tolja a kocsit, tényleg mint egy igazi anyuka. Közben a hátamon ott figyel Amira, kicsit skizo helyzet.....Mémit ez a legkevésbé sem zavarja, az már annál inkább hogy Natalie be akarja vinni a babakocsit. ”Mémike tolja, Mémike toljaaaaaa!!!!!!!! ” És már egyből nem olyan nagy barátok....
Mondom neki hogy Mémikecica, gyere, megyünk haza, de kb mintha a falnak beszélnék, közben Natalie eltűnik a babakocsival és ugyan lezsírozom a szomszédasszonnyal hogy holnap kölcsönkérjük és Mémi tolhatja, ez már olyan mint halottnak a csók, mert vigasztalhatatlanul sír. Sír de úgy hogy ömlenek a könnyek a szeméből és nem hagyja abba de nem ám, akármit csinálok, csak sír. És nem hisztériázik, nem, hanem szomorú, hogy ő milyen ügyesen tolta, a Natalie nem is bírta tolni és ő mégse tolhatja, hát hol itt az igazság???????
Nem akar semmit, még mesét se akar nézni, és ilyenkor nagy a baj.
Gyors telefon egy lehetséges mentőangyalnak, de ők nem tudják kölcsibe odaadni, mert még náluk is tologatja a jány a kocsit. Mégis mi a bánatot csináljak, katasztrófahelyzet van, ha nem szerzek kocsit képes órákig bömbölni és nem bírom nézni hogy ennyire szomorú. Negyed öt......ötkor zárnak az üzletek. Ismét telefon, ezúttal a dolgozó férjnek hogy van-e rá esély hogy még tud-e babakocsit venni mielőtt bezárnának a boltok. Nem ad túl biztató választ. Miközben vacillál már fél kézzel pakolok, kaját-gatyát-ruhát, hogy akkor majd belelépek a gázba és megveszem én azt a hülye kocsit csak legyen már béke. Épp az autóba pakolom be a kölkeket, mikor hív hogy mégis el tud menni. No akkor nekem nem kell, nem baj ez se. Mémikének odaadom a telefont aki amikor meghallja hogy mi van folyamatban egycsapásra abbahagyja a sírást és felderül a kicsi pofija. Most már csak találni kell egy babakocsit, mert most már nem lehet hogy ne legyen mert az milyen kitolás lenne szegény kislánnyal! Jó, akkor mi vissza a házba, miközben Mémike magyaráz, hogy ”Mémike ledsen (szomorú) volt, Natalie elvette a babakocsit, Mémike sírt.” Magyaráznám, hogy a Natalie nem elvette, hiszen az az ő kocsija de nem nagyon megy be a kis buksiba, csak ismételgeti hogy ő milyen szomorú volt és hogy sírt.
Fellélegzem, mikor csörög a telefonom, hogy megvan a kocsi, az árától ugyan dobnék egy kisebbfajta hátast, ha nem tudnám mennyibe kerül, no de ez van. Legfeljebb átcsoportosítom a pénzemet.
És mikor előkerül a doboz, a nagy doboz, benne a rózsaszín babakocsival, hát akkor Mémike olyan de olyan boldog amilyennek még sosem láttam. Ő, aki eddig a hasára/hátára kötözött macival molyolt, festett, rajzolt táncolt, most igazi anyuka lett, hiszen már neki is van babakocsija és lehet benne a nagy barátját a szürke macit tolni. A szürke macit, akit nem is az idő vasfoga kezdett ki, hiszen nincs három éve hogy itt lakik, hanem hogy Mémike cipeli magával mindenhova, a tyúkseggű, levesszagú, megkopott szőrű szürke maci egy pillanat alatt átvedlik a Gyermekké, aki sír, büfizik, és babakocsiban alszik. ”Sír a szürke maci, Mémike megvigasztalja” mondja Mémike, és kikapja a kocsiból, a vállára fekteti, beszél hozzá, és finoman paskolja a hátát, majd megállapítja hogy a maci büfögött, ezek után a karjára fekteti és elénekli neki a tentebabatentét. Miután a maci elaludt, belefekteti a kocsiba, betakarja és mennek sétálni, nekem pedig mint nagymamának menni kell velük. Mert most Mémi az anyuka, én meg a nagymama. A szürke maci meg a baba. Kérdezem ki a maci apukája, erre az a válasz hogy a Natalie....no, hát én aztán végképp nem vagyok vaskalapos, de mondtam Méminek hogy inkább legyen egy kisfiú a maci apukája, mire gondolkodott egy sort és kijelentette, hogy a maci apukája a Dávid! No, hát így már én is megnyugodtam, elvégre a Dávid jó családból származó fiatalember, ha így akarják, ám legyen!
A babakocsi természetesen jött vacsorázni, a szürke maci felébredt és levest kért, mire Mémike elővarázsolta Amira egyik műanyag kanalát és egy üres bébiételes üvegét a kis táskából. Mert kérem ez olyan kocsi, hogy kivehető mózeskosár és még színben passzoló táska is járt hozzá, az aljában pedig kis tároló van ahová a maci játékait lehet pakolni. Hogy mikor került a kanál és az üveg a táskába, az rejtély. Valószínűleg miközben Lev és én szipogtunk a meghatottságtól, hogy elsőszülöttünk milyen tündérvirág, hogy babusgatja azt a macit és miközben eldünnyögte, hogy tudta hogy ez lesz, már mikor megszülettek tudta, hogy csak elsóhajtják magukat és ő csapot-papot otthagyva ugrik és kényezteti őket.
A babakocsi Mémikével aludt és alszik jelenleg is. No de sebaj, akkor hordozós-nagyi leszek....

ELEGEM VAN

2010-09-24T16:00:00.001+02:00

Amikor igy felbosszantanak mint pl ma, akkor altalaban egybol azon kezdek gondolkodni hogy oke, elegem van, felmondok. Aztan megjon a jobbik eszem, (meg a fonokom pentekenkent nem dolgozik, igy nem tudok hiphopp felmondani) hogy egyelore nincs hova ugralni, meg kaja kell a gyerekeknek, ugyanakkor hosszu tavon nem biztos hogy mukodni fog ez a dolog. De akkor meg mi a turot csinaljak? Mert amit szeretek abbol nem elek meg…..legalabbis egyelore meg nem.
Es hiaba tudom, hogy ezek a szerencsetlen szulok nem direkt csinaljak, csak neha olyan bicskanyitogato a stilusuk es agressziven ostobak hogy legszivesebben odamennek es felkepelnem vagy megraznam vagy mittudomen, inkabb csak megmondanam neki hogy figyi oreg, en lepek mert nem birlak tovabb hallgatni, de ha valamit akkor ezt nem lehet.
Es az se vigasztal hogy pl lettem volna mellkassebesz akkor nem kell hallgatni oket csak vagni meg muteni, mert az nem en vagyok. Ugyanakkor alapvetoen jo ez a melo meg bejon, csak megis, olyan jo lenne ha meg lehetne valogatni hogy kikkel akarok talalkozni es kikkel nem….almodik a nyomor tudom.
Az ilyen napok mindig loknek egyet rajtam hogy meg lazasabban dolgozzam a szokesi tervemen. Mert hogy nincs kedvem es nem fogok allami alkalmazott rabszolgakent megoregedni az olyan biztos mint hogy ezt irom. Csak en is turelmetlen vagyok es mar a tegnap is tul keso ha valtozasrol van szo.

BAbahordozó napok

2010-09-22T09:37:00.004+02:00

Kb ez volt a veszprémi és pécsi találkozón elhangzott anyag, nyilván nem szó szerint mert ennyit nem bírok betanulni :) és amúgyis gondolatébresztőnek szántam. A jelenlévőknek pedig köszönöm az interaktív részvételt így jó kis beszélgetés alakulhatott ki!

Miért pont kötődő nevelés?

Hogy erre a kérdésre válaszoljak, némileg vissza kell mennünk az időben. Az egyik tényező a nagyobbik lányom születése volt, aki ”nehéz” gyermek volt, nem akart enni, nem akart aludni és úgy általában nem úgy viselkedett ahogy a kisbabák szoktak. A legtöbb jószándékú segítő ellátott minket temérdek jótanáccsal, csak éppen ezek gyakorlati megvalósítása nem sikerült. Azért nem, mert azokat a tanácsokat kaptuk amiket valószínűleg sok szülő kap, pl hogy ne etesse olyan gyakran a gyermekét, ne vegye fel, hagyja csak sírni és a többi és a többi. Akárhányszor megpróbáltuk ezeket alkalmazni minden alkalommal elkezdett csilingelni a vészcsengő, hogy dehát mi a túrót művelek? Miért is ne adnék neki enni ha éhes? Miért ne venném fel, ha azt akarja hogy felvegyem? Miért hagynám egyedül éjjel, ha félóránként ébred és csak arra nyugszik meg, ha karba veszem? Tényleg, miért is? Lehet azért mert a gyerekneveléshez mindenki ért, vagy azért mert a ”hivatalos” helyekről, gyerekorvostól, védőnőtől ezeket a tanácsot kapjuk.

Noémi születésével arra jöttem rá, hogy jobban teszem, ha a saját fejem után megyek, ha hallgatok arra, amit a gyermekgondozó ösztöneim mondanak, ahelyett, hogy a családtagokra, védőnőre, szomszédra és mindenki másra hallgatnék.
A másik tényező a munkám során kristályosodott ki. A gyermekpszichiátrián napi rendszerességgel találkozom olyan gyermekekkel, tizenévesekkel, akik ”problémásak”, túl szomorúak, túlságosan szoronganak, verekszenek, zsarnokoskodnak, amit csak el tudtok képzelni. Ha pedig nekiáll az ember faggatni a szülőket, sokszor oda lyukad ki, hogy bizony a gyermeknek nincs, vagy kevés az önbizalma. Az elvárás/kérés pediglen az lenne a szülőktől, hogy ezen segítsünk. Dehát hogy is lehetne ezen segíteni, lehet-e egyáltalán? Mitől alakul ki a kevés önbizalom?
Jó lenne, ha lenne önbizalomtabletta, amit csak bekap az ember. Illetve van ilyesmi, de azt alkoholnak meg kábítószernek hívják, ezek azok amelyek abba az illúzióba ringatják használóját, hogy mindent meg tud csinálni.

Visszatérve a kérdésre, mitől is alakul ki a kevés önbizalom?
Hogyan tudnánk segíteni ezeknek a szülőknek, gyermekeknek?
Abban nincs hiba, hogy ezek az aanyukák, apukák is a legjobbat akarják a gyermeküknek, ezért is keresnek segítséget. Mindenki a legjobbat akarja a saját gyermekének, nemigen tudom ennek ellenkezőjét elképzelni.
De mi a legjobb nekik? Ebben a teljesítményorientált világban könnyen azt hisszük, hogy az, ha már korán elkezdjük a gyermek ”fejlesztését” ha már oviban tud néptáncolni, két nyelven beszélni és hasonlók. Fálreértés ne essék, ha erre van lehetőség és a gyermek élvezi akkor nincs ezekkel semmi gond, de alapvetően nem ezek azok a faktorok amelyek pl az elégséges önbizalomhoz és önértékeléshez vezetnek.

Vessünk egy gyors pillantást a szükségletek piramisára. Először is az kell, hogy legyen egy hajlékunk, ami védelmet nyújt nekünk, legyen ruhánk, hogy ne fázzunk és elég élelmünk hogy ne legyünk éhesek. Ha ezek megvannak, azaz ha az alapvető szükségleteink kielégítést nyernek, akkor tudunk arra gondolni, hogy milyen darabot nézzünk meg a színházban és hová menjünk nyaralni.
Nincs ez máshogy gyermekeinknél sem, először nekik is az alapvető szükségleteket kell biztosítanunk, hogy legyen értelme azoknak a cselekvéseknek, amelyek főleg az elmét pallérozzék.
Melyek ezek az alapvető gyermeki szükségletek?

Segítségül hívhatjuk az etológiát és megnézhetjük, hogy legközelebbi rokonaink, a csimpánzok hogyan viselkednek utódaikkal. A kis majomcsecsemőnek szinte állandó hozzáférése van anyja emlőjéhez, a szőrébe kapaszkodva utazik és követi anyját, valamint úgy pihen meg, hogy szorosan anyjához bújik.
Dehát mi nem vagyunk majmok.....
Nem, valóban nem, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy mindaz ami megkülönböztet minket az a génjeink 1%-a, azaz 99%-ban közös a sejtjeinkben meglévő genetikai információ. Csak képzeljétek el, ha 1% ilyen nagy különbséget produkál, mennyi lehet a közös bennünk! Több mint ami első blikkre látszódik.
Az embercsecsemőnek ugyanazok a szükségletei mint a majombébié. Az újszülött is rendelkezik azzal a fogóreflexszel kezén is lábán is, ami lehetővé teszi a kismajomnak az anyja szőrébe való kapaszkodást. Csak ami nekik teljesen természetes, az nekünk, embereknek már nem mindig az. Holott a mi gyermekeinknek is elsősorban táplélékra, testközelségre és biztonságra van szükségük ahhoz, hogy megfelelően tudjanak fejlődni. Mindezért az apa és az anya közösen felelnek, míg a majmoknél főleg az anya vállán nyugszik a nevelés felelőssége, az embereknél megoszlik.
Míg az újszülött szükségletei főleg ezen a fizikai síkon találhatók, a nagyobb gyermeknél megjelennek a pszichés szükségletek is, hogy szüleje megfelelő módon beszéljen, játsszon, példát mutasson neki.

Amennyiben a kisbaba szülségletei kielégítést nyernek, azaz nem kell éheznie, biztonságban van és megkapja a számára szükséges testlközelséget, valamint a szülője keresi a vele való kapcsolatot, beszél hozzá, foglalkozik-játszik vele, mindez az első 1-1-5 év során leképeződik a pszichéjében. Mit értek ezalatt? Úgy lehet elképzelni hogy kialakul a gyermek által megélt világnak a ”lenyomata”, az amit ő a világból megél, annak lesz egy képe a gyermek lelkivilágában. Attól függően hogy mit él meg, az képeződik le. Mindez persze nem tudatosan történik, hiszen ennyire még nem fejlett az agy és pontosan ez az ami nagyon csalafinta dolog, hiszen az ebből a korunkból származó tapasztalataink nem ”emlékként ” rögzülnek, nem tudjuk úgy visszahívni, úgy emlékezni rá, mint pl arra, hogy milyen volt az első nap az iskolában vagy az esküvőnkön.

Melyek lehetnek ezek a leképeződések?
Ha a gyermek megkapja amire szüksége van, akkor az általa kialakított modell, leképeződés az lesz, hogy ő egy értékes, jelentőségteljes személy, akinek meghallják a hangját és akire figyelnek, Ellenkező esetben, amennyiben a szülők nem elégítik ki a kisbaba szükségleteit, az fog leképeződni a gyermeki agyban, hogy bizony hiába szól, nem hallja meg senki tehát nem érdemes szólni sem. Ezek a gyerekek mintegy ”felfegyverzik magukat” a nem túl érzékeny szülők ellen. A baj csak az, hogy gyermekként kizárólag szüleink szűrőján keresztül látjuk meg a világot. Ha ők olyan képet közvetítenek amely a gyermeknek nem a legideálisabb, akkor ennek nyoma lesz később is.

Az első ilyen jellegű megfigyelést John Bowlby angol pszichiáter tette a hatvanas években. Bowlby arra figyelt fe, hogy az általa kezelt magatartászavaros fiatalok egyikénél sem volt fellelhető a biztonságos családi környezet, mindannyian olyan családból származtak, ahol fellelhető volt az erőszak, a szülők gyógyszer/kábítószerfügggése, vagy mindez együtt.
Bowlby munkatársai később meghatározták azokat a kötődési mintákat amelyeket az 1-2 éves gyermekek mutatnak és amelyekből vissza lehet következtetni a szülői érzékenységre. Ez az a módszer az amely valamennyire objektivizál és különbséget tesz érzékeny valamint kevésbé érzékeny szülő között.

Sokszor halljuk, hogy a gyerek ”jól kötődik” de mit is jelent ez? Ugyanakkor kis pontosításra szorul ez a kötődés-fogalom.
A gyermek ugyanis arra van kitalálva hogy kötődjön. Nem tud mást tenni, hiszen ez az egyetlen túlélési esélye, ha magához láncolja, közelében tartja az őt ellátni képes felnőttet. A gyermek tehát nem tud mást mint kötődni a szülejéhez, akár alkalmas a gyermekellátásra akár nem.
Innen ered az a végtelenül kiszolgáltatott helyzet amiben egy gyermek leledzik....
több fézisa van a kötődés kialakulásának, kezdve az első hetek hónapok differenciáltalan jelzéseitől a személyre szabott mosolyig amely később jelenik meg. Kb 1-1.5 eves korra szilárdul meg a kötődés, ekkor leheet némileg objektívvé tenni a felmérésekben találtakat.
Ez alapján megkülönböztetünk biztonságos és bizonytalan kötődésű gyermekeket. Közülük a biztonságos kötődésű gyermekek azok, akiket szüleik a gyermek igényeinek megfelelően gondoztak, ők azok akiknek a legjobb kezdet adatott meg földi pályafutásuk első 1-2 évében. A bizonytalan kötődésű gyermekek az az említett csoport akik azt tanulták meg, hogy a szülő nem, vagy nem mindig elérhető ha a gyermenek szüksége lenne rá.

Mi lesz később? Meddig érvényesek a szülői hatások? A válasz az, hogy bizony még felnőttkorunkban is......egész biztosan tapasztaltátok ti is, hogy bizonyos helyzetekben pont úgy viselkedtek, mint a szüleitek vagy valaki a közeli családból, holott elhatároztátok, hogy na így sosem fogtok viselkedni.....hátigen, amit magunkkal hozunk az bizony ott dolgozik az agyunk legmélyén. Patkánykísérletben és majomkísérletben is igazolták, hogy az állatok fenőve továbbvitték azt a kötődési mintát amellyel ők rendelkeztek kölyökkorukban. Nálunk embereknél szerencsére van lehetőségünk tudatosan változtatni ezen, csak nem könnyű feismerni és dolgozni rajta.
Nézzük csak miért is jó biztomságos kötődésűnek lenni! Könnyebb lesz a gyermekünknek megszokni az óvodát, iskolát, kevesebb konfliktus a szülővel, testvérrel, szociálisabbak, könnyebben alakítanak ki, tartják fenn a kapcsolatokat, könnyebb az érzelmek regulációja, a negatív érzések kezelése. Pozitív kifejezésekkel illetik magukat, jobb önkép. Érzelmek kifejezése könnyebb, gazdagabb, könnyebben hangot ad a negatívnak is könnyebben érthető lesz a számára. Pozitív dolgokra jobban emlékezenek pl filmből kompetensebb prooblemamegoldas

Ugyanakkor az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a felnőttkori kötődési minta nem feltétlenül uigyanaz mint az 1-2 éves kori. Változás mindkét irányba történhet, átalakulhat a biztonságos is bizonytalanná illetve fordtítva is.

Mit értek ezalatt? A biztonságos kötődés egy jó kezdet, de önmagában kevés a boldogsághoz.
A bizonytalan kötődésű gyermekek később nagyobb arányban szenvednek szorongástól, depressziótól, evés és magatartászavaroktól.
Nem arról van szó, hogy a bizonytalan kötődés tesz minket pl depresszióssá, hanem hogy ez is taszít egyet rajtunk a szakadék felé. Ha van rá hajlamunk, ha va na családban ilyen jellegű betegség, akkor ez adott, lehet hogy a mi agyunk sérülékenyebb, hajlamosabb pl szorongásra. Erre tevődneek rá az egyéb faktorok pl hogy hogyan, milyen környezetben nőttünk fel, milyen problémamegoldó képességeink vannak, illetve hogy jelenleg milyen problémával kell megbirkóznunk, milyen segítségre számíthatunk, stbstb.

Ha abból indulunk ki, hogy az önkép egyenlő önérzet plusz önbizalom, (önérzet: szeretetre méltó, értékes vagyok, önbizalom: kompetens vagyok, meg tudom csinálni, értek hozzá) akkor látjuk, hogy mindkettő jó ha van....mindkettő alapjai a gyermekkorban rakódnak le, mely alapokat mi, szülők rakjuk le.

2010-09-13T09:51:00.002+02:00

Kicsit szét vagyok most esve, asszem sikerült túlvállalnom magam....beígértem a főnöknek a péntekenkénti melót, plusz havi két nap a képzésem, plusz írom az előadást a babahordozó napokra, plusz néha kérnek tőlem 1-2 cikket és akkor még nem főztem, nem takarítottam és nem foglalkoztam a két gyerekemmel se.....
POnt tegnap gondoltam rá, hogy kellene egy takarítónő egy szakácsnő, egy aki kimegy a kutyával meg egy személyi titkár, hogy mindezt összehangolja hogy flottul működjön.
Egyelőre azonban ez nem realitás, így marad az autópilóta üzemmód.
Najó, ennyi volt a siránkozás mára. Most megyek és összeszedem magam.

Babahordozó napok

2010-09-13T09:48:00.003+02:00

A babahordozó hét keretében két helyszínen leszek megtalálható:
Veszprémben szept 18.-án 15 órakor valamint
Pécsett szept 19.-én 10 órakor.
Gyertek!

2010-08-20T15:20:00.002+02:00

Hanyagoltam ezt a szegény blogot az utóbbi időben.....a fene egye meg hogy nincsen időkibővító készülékem amellyel egy nap nem 24 hanem mondjuk 30 órából állna. AKkor esetleg lenne időm blogot is írni.
Nagyon röviden annyi a szitu hogy:
Amira forog ide-oda mint a ringlispír. Mémi meg még fordít egyet rajta ha nem látom. Mémi éjjel sem pisil be.
Lassan túl sok kendőm lesz.
Szabadságon vagyunk.
Megvolt a győri könyvbemutató, jó volt.

Ez asszem másnak elég semmitmondó, de most valahogy áthelyeződött a fókusz és a csajok adnak elég melót, nem nagyon van idő ilyen úri huncutságokra mint a blog.
Azért igyekszem majd.

31

2010-07-11T15:42:00.004+02:00

Ennyi fok van. Árnyékban. Ritka nap az ilyen. A levegő azonban nyomott és az előrejelzés szerint nagy vihar lesz. Nem elképzelhetetlen ahogy most nézegetem az eget.
Én mindenesetre nem bánom hogy ilyen jó meleg van, Mémit nem lehet kiszedni a szomszédék medencéjéből, Amira pucérkodik és napközben alig eszik, éjjel meg amikor lehűl a leveő kétóránként telezabálja magát.
Tegnapi állatkerti képek:

Lenes

2010-06-22T11:56:00.003+02:00

Rosalinde:

A Rózsi meg a Rozalinda

2010-06-21T19:25:00.004+02:00

Nem, nem a hetvenes évek jönnek vissza és nem is brazil szappanoperák sztárjairól lesz szó.
Az elmúlt három napban azt hittem meg fogok pusztulni olyan beteg voltam....de most már biztos hogy megmaradok. Lehet hogy abba betegedtem bele hogy így vittem a csajokat:

Ma meg olyan történt mint mint még sose, két hordozókendőt kaptam egy nap. Az egyik a Rózsi (a rendes neve Rosalie, de az Rózsi és kész) a másik meg egy lenes kendő. Ilyenem még sose volt úgyhogy legfóbb ideje volt neki.
Rózsi:

Rozalinda egyelőre szárad, kép holnap.

Sleep when I´m dead

2010-06-12T22:14:00.009+02:00

Ha färadt vagyok akkor egy idő után csak dalszövegeknben tudok beszélni és gondolkodni....
Hajnalban arra ébredek, hogy Amira bogarazik a baby-bayben. Nem sír, nem nyekeg, csak bogarazik, keze-lába dolgozik mint a cséphadaró. Fürdőköpeny fel (hideg van reggel) konyhába le, bébikaja megmelegít, cumi gyerekszájba bedug. Közben 1-1 pillanatra elalszom és a fejem bólintására ébredek. Amira első reggelijének végeztével nem alszik ám el, vagy csak nagyon ritkán és akkor is ha mellettem fekszik. Felőlem! Ha szerencsém van és visszaalszik akkor kb fél hétkor ébreszt az uram, hozza a kávét ami nélkül mostanában nem mondhatom magam emberszabásúnak. Tudom, jól mentem férjhez, hogy ágyba hozza a kávét. Ennek ellenére lassan bootolok be, és amíg mindkét gyerek alszik igyekszem túlesni azon ami kettőjükkel nehéz: enni meg vécére menni.
Ha nincs szerencsém és nem alszik vissza, akkor gyerekkel a kezemben menedzselem a gépeket, hogy legyen mit felvennem, lévén Amira világbajnok bukó, naponta 2-3x tuti ruhát cserél ő is meg én is. Legalább nem unalmas, csak a mosógép bírja még vagy fél évig. Akkor költözünk. Akárhogy is, amíg Mémi alszik addig relatíve nyugalom van, Amira egyelőre ott marad ahová tettem, nem mászik el, megtalálja a kezét és cumikál. Egy hete találtam magamnak új feladatot: EC. Aki nem ismeri: http://www.babakozelben.hu/cikkek/babapelenkanelkul1.htm
Így mostanság kellő időközönként és evés-alvás-kendő után Amira feneke bili fölé tartatik, psssss hang kiadatik, pisi csobog kaki potyog.
No, csak mindezt nehezített pályán is kell, erre pedig Mémi ébredésével állok rá. Kezdődik a bizniszelés, melyik ruhát vegye fel és lehetőség szerint ne rohangáljon félóráig pucéran miközben neki ez egy baromi jó vicc hogy fel akarom öltöztetni.
Ha pechem van Mémi még azelőtt ébred hogy túlestem volna a fürdőszobai körön, ő persze kidobja amit ki kell majd kajánul vigyorogva közli: "bekakiltál!" azaz ő kakilt be de a ragozás még nem az erőssége. Biztosítom róla, hogy nem, de pillanatok kérdése, ha nem igyekszik, erre kijelenti hogy "Mémi nézi" és hozza a kis sámliját, jön utánam és kommentál. Ilyen szerencsére ritkán van, két ilyen eset utén inkább felkelek előbb.
Ha a Mémiöltöztetést abszolváltam (közben Amira kidob minimum két pisit a pelusba, nem baj, akkor is menni fog) akkor jön a reggeli. "Nem kérsz karikásat, barnásat kérsz" azaz nem mindegy ám melyik corn flakeset kapja. Afrikában meg éheznek a gyerekek. Akkor barnásat kapsz, ,közben "Mémi segít" és én segítek neki hogy ne teljesen öntse mellé a tejet csak félig. Pár kanál után elfogy a lelkesedés, elhangzik az "anya etessen" felszólítás. Nem, nem ilyen nagypógári a famili hogy a gyerekek magázzák a szülőt, hanem nem tudom így alakult. Anya etet, Mémi tátog, megetetjük a szürke macit meg a többi állatot is. Amira is kedvet kap, na akkor a kettőt együtt, a bal kezem már gumikéz lett, a bal könyökhajlatomra támaszkodó bébi szájába bal kézzel tudom a cumisüveget tartani így jobb kézzel egyensúlyozom a kanalat Mémi szájába, aki nem győzi szóvá tenni, hogy "hoppá kiömlött a tejecske" ha mellécseppen.
"Mész lapátozni" meg "Mémi hintázik" a következő napirendi pont, itt csk annyi a nehézség, hogy egy idő után el kell jönni és ki kell vinni a kutyát. Amira ilyenkor rámkötve alszik én pedig hálás vagyok neki ezért.
Kutyasétáltatáskor el kell mennünk traktort nézni, "Mémi viszi a tüzet", azaz botokat emel a magasba, köveket gyűjt, zászlókat figyel.
Hazaérve szurkolok, hogy ne akarjon se biciklizni se traktorozni mert vészesen esik a vércukrom, még valamikor 7 óra magasságában ettem valamit, most meg mindjárt dél. A főzés olyan hogy a kaja elkészítése már ami az emberi munkát illeti nem tarthat tovább 10-15 percnél. Mémi nézi, és mosogatja nagy bőszen a krumplit, a spárgát elnevezte búzavirágnak, azzal meg rajzol. Közben bébiAmira remélhetőleg megebédel hogy ne kelljen ismételni a reggeli egyszerre két gyereket etető mutatványt.
Mémi még mindig nem kér krokodilt, azaz brokkolit, de a sajtos tésztát mindig szívesen burkolja. Piros meg zöld kaját azonban nem eszik így az én zőccségeim helyett neki ki kell találni valamit. Viszont most már egész jól eszik asztalnál is, egy éve csak és kizárólag teletubbies nézése közben volt hajlandó enni, no akkor esett vagy 30-at az én IQ-m is, TinkyWinkyéktől. Igazából Hellókittyből sem süt az intellektus de addig még van pár óra.
Délután Gyerekdalokat hallgatunk, amelyek igazából népdalok, a nagymama hozta és igazi sláger lett, főleg a Hídló végén meg a Hopp Juliska, hopp Mariska, amikor is "anya táncoljon". Az összes harminc népdalt végig kell énekelnem, többet tudok most mint általános iskolában.
A kutya délutáni sétáltatása további akadályokat görget elém. Noémi hangulatától függően beszáll magától a babakocsiba vagy éppen kapacitálni kell, néha egyenesen megvesztegetni hogy beüljön. Mert aludni nem alszik pár hete végleg bojkottálja nemcsak az én hanem Kerstin dagmamma altatási kísérleteit is. Ha nem akkor nem, csak innen kezdve borotvaélen táncolok mert elég fáradt és ilyenkor könnyen borul a bili.
Ha esik az eső akkor neccesebb, mert a babakocsi esővédőjét utálja, és ennek "nem kell a rózsaszín, anya leveszi a rózsaszínt" kiabálással hangot is ad. Ismét traktornézés. Hazaérve pedig ha meglátja a biciklit és a traktort akkor azokkal akar játszani, hogy szakad az eső az nem gond nekem se amennyiben sikerül ráimádkozni az esőfelszerelést.
Sokszor az apjára hárul a nemes feladat hogy vacsoréhoz becsalogassa. Vacsora közben már emlegeti helókittit mert tudja hogy utána nézheti. Végre egy szusszanatnyi idő! Ha a Törpilla közben nem szomorodik el ami esténként bizony megtörténik.
Mire Mémi elalszik 8-9 óra van. Az altatás atyai feladat, nekem elég a 12-13 óra napközben. Ahogy az egyik elcsendesedik, felébred a másik. Gyanítom hogy ezek ketten összebeszéltek, az egyik éjjel alszik a másik nappal így nem konkurrálnak egymással. Lehet ezért vannak ilyen jóban és nincs féltékenység. Teszik mindezt csak azért, hogy anyjuk edzésben maradjon és ne feledje az elvet miszerint majd a sírban pihen és különben is, régen alvásmegvonással gyógyították a depressziót, a muter csak örüljön mert a kevés alvás hatására szép lassan mániás fázisba kerül, az pedig tudvalevő hogy feldobott állapot. Ebben lehet valami mert most is itt koptatom a klavit ahelyett hogy aludnék....

Kittytámadás

2010-06-11T22:13:00.005+02:00

Eddig csak hajcsatokon, hajgumikon, tányérokon, poharakon, szappanon, buborékfújón, pulóveren, nadrágon, pólón, pizsamán, mamuszon, sapkán, kesztyűn, kocsiillatosítón, színezőn, jégkrémesdobozon, memoryn, törülközőn kellett látnom. A tavaszi vásár óta (kb 3 hete) pedig egy nagy gázzal töltött Kitty is hozzánk költözött és ide-oda vándorol, egyszer a konyhában csekkolja amit főzök, másszor ha reggel kinyitom a szemem Kitty néz velem farkasszemeet, de volt már hogy fürödni is Kitty társaságában fürödtem. Most a bejárati ajtó mellett lebeg, a fejtetője vagy két méterrel a föld felett, bár az utóbbi napokban mintha kiccsit összébb ment volna.
Eddig ez még rendben is volna....elvégre Noémi odavan ezért a hájfejű macskáért és különösebben engem sem zavart mert hát nincs túl okos arca helókittinek, de összességében nem hullajtja a szőrét, nem karmol és főleg: csendben van.
Helókitti rönkszínháza azonban más. Ez a mese valami olyan mértékben pusztítja az agysejteket mint tették azt a német páncélosok a lengyel lovassággal annak idején.
Helükitti rönkszínházában SZinnamoroll nyuszi süt-főz, Pompompulin kutya hízik, Rosszbátszmáru aki valami pingvinszerű lény tépi a húrokat valamint villámcsapás áldozata lesz miközben az édességfát dézsmálja, hogy Májmelodi mit csinál azt pont nem tudom mert ő elég jellegtelen, Kitti meg kitti....
És ebben a mesében a társasjátékban gumikalapáccsal csapkodják egymás fejét, kajával dobálóznak, édességfára másznak, futópadon edzenek, súlyzóznak.....néha elgondolkodom milyen diagnózissal futott aki ezt kitalálta. Akármennyire is volt súlyos, bejött mert Noémi ezt is imádja. MOstanában nem Teletubbies megy meg Álmok kertje, hanem Helókitti rönkszínháza. Eddig is tudtam volna nemkevés feleletválasztós tesztet csinálni kisgyerekes szülőknek a mesefigurákból de most még tovább kellett bővítenek a látókörömet a rönkszínházzal. Ami hagyjén, de énekelnem is kell a bevezető zenét, hogy "helókitti játssz most velünk, helókitti úgy szeretünk, ha velünk vagy vidámabb az életünk" mert a főnökasszony rendelkezik és ha jót akarok magamnak (azaz nem akarok hisztit) akkor énekelek, ugyanúgy amikor a gyerekdalok dévédén a Hidló végén című dalnál. Ja nem mert ott táncoolnom is kell. Ezt valaki öt éve mondja nem hiszem el, hogy népdalokat meg kittit éneklek egy rámkötözött gyerekkel a nagyobb gyereknek és alapjában véve nem is bánom, mert a rönkszínház olyan amilyen, de Mémi csudaédes csudaokos kislány aki (mikor nőtt meg ilyen nagyra, szinte tegnap volt hogy őt vittem és keltem hozzá éjjelente) napról napra többet tud, Amira meg, ő meg tanul Mémitől,mert guvasztja a szemét a kittire, de úgy hogy még csuklani is elfelejt...valamire csak jó ez a japán szörnyeteg. Aki még mindig szebb látvány mint a Pókember.

Állatkert

2010-06-07T14:35:00.006+02:00

Tegnap testületi állatkertlátogatás volt. Mémi teljesen belelkesedett és egész reggel a zsiráfot mondogatta hogy majd megnézi. Mikor odaértünk, megnézte a zsiráfokat majd hipphopp rendelkezett is, hogy oroszlán és onnan kezdve csakis az oroszlán volt érdekes semmi más. ALig lehetett onnan elcsalogatni. A másik nagy kedvenc a pingvinesmedence lett. Végül pedig kiderült hogy Mémi igazi kis lóratermett szittya gyerek, már csak az íj hiányzott a kezéből. :)

Laza nyári ebéd

2010-06-05T16:02:00.003+02:00

Egy lila hagymát és egy édesköményt vékonyra vágni és 1 dl fehér balzsamecet 1 evőkanál méz és 2 evőkanál olivaolaj pici só keverékében roppanósra főzni. 70 dkg machét elosztani két tányéron. 30 dkg melegen füstölt lazacot kisebb darabokra szedni, rátenni a machéra. Az édeskömény-hagyma egyvelegről én leöntöm az ecetes levet, és úgy teszem a lazacos machéra, nem szeretem ha úszik az ecetben. Kicsit összekeverni, kevés feketeborsot meg 15 dkg feldarabolt epret teszünk a tetejére és voilá kész az ebéd.
Aki kicsit cuccosabbra akarja az főzzön bele egy marék pennét, de enélkül is nagyon finom.

A hivatalnak packázásai

2010-06-02T09:54:00.002+02:00

A bevándorlási hivatal a kéthónapos Amirával levelezget. Először hogy mivel anyja-apja feketeseggű bevándorló neki is regisztráltatnia kell a tartózkodási jogát. Engedély már nem kell, de a jogot be kell vésni a számítógépbe a személyi szám alá hogy a nagy testvér mindent lásson és rendnek kell lenni a matrikulába.
No ez eddig nem is volna baj, csak éppen útlevelet vagy más személyi igazolványt kell csatolni. Ilyen meg nincs neki lévén magyar bürokrácia és lassan őrlő malmok. Nem baj, a szülők már azt hiszik hogy rutinosak és egyszer ezt már végigcsinálták, nagy naivan beírják a kérvényező papírra, hogy útlevél folyamatban, majd küldik ha kész.
Erre postaforsultával jön a levél, hogy nem tudják a tartózkodási jogot bejegyezni mert nem csatolt útlevelet.
Hajaj.....vagy nem tudnak olvasni, vagy tudnak de nem tudják értelmezni amit olvasnak vagy egyéb kognitív hiányossága van az ügyintézőnek. Ugyanezt játszottuk el Mémivel két éve és akkor nem volt ebből semmi probléma. Persze ez is pár telefonhívás után derült ki amikor háromnegyed óráig hallgattam a kis éji zenét a telefonban valamint a szöveget, hogy "az ön ügye nagyon fontos a számunkra. ügyintézőink mindegyike jelenleg foglalt. ön a hetvennegyedik a sorban" És vártam és vártam ás vártam míg másfél óra után sikerült beszélnek az ügyintézővel. Két gyerekkel ez nem pálya így most írtam nekik egy levelet, hogy ugyan nézzék már meg milyen papírokat kérnek be mert ott rajta van minden info amit kérnek és ha ez nem elég akkor telefonáljanak a magyrországi aktatologató kollégáiknak és sürgessék meg őket de ne a gyerekemet vegzálják mert azt nem szeretem.
Különben is mit keménykednek kéthónaposokkal, mit csinálnak vele, felrakják a repülőre és kitoloncolják?
Mert ez nem megy azokkal se akiket egyenként felraknak a gépre hogy hazamenjenek és a következővel jönnek is vissza. Megjegyzem ők felnőttek, jogtalanul tartózkodnak itt, segélyből élnek. Amira szülei meg olyan marha balekok hogy mindezt finanszírozzák az adójukból.
Hogy ott szakadna rá az ég erre az egész impotens hivatalra ahol van....

traktor

2010-06-01T11:09:00.005+02:00

Végre itt a nyár. Süt a nap és 17-20 fok van! :)
35 nem lesz hála az égnek akármennyire erőlködik is a napocska.
Tegnap vendégségben voltunk és Mémi kapott egy háromkerekű bicajt meg egy utánfutós traktort amire fel tud ülni és hajtani tudja. A traktorokat nagyon szereti, van itt pár a faluszélen, minden nap el kell menni traktort nézni.
AMikor ott vagyunk akkor pedig: "ott a sárga traktor anyaaaaaaa kicsit hangos a traktor anyaaaa nem kell félni a traktortól anyaaaaaa"
Télen még félt a hókotró traktoroktól. De most már nagy haverok, a múltkor meg is fogott egyet.
MOst meg már ő is igazi traktoroslány lesz :)

GI Jane

2010-05-29T07:56:00.003+02:00

Erre gyúrok :)
Így:

Az Angelpack tegnap érkezett egy itt élő amerikai lánytól vettem át. Noémi az utóbbi időben egész pontosan Amira születése óta összesen 10 percre ha a hátamon volt. Na jó, volt az 20 is, mert az új türkiz kendőm nagyon tetszett neki és hagyta magát hátrakötni, de ez az AP lenyűgözte, felvettem és nem akart leszállni. Kapacitáltam, hogy "naaaaaa, csak hogy Amirát is előreköthessem, megígérem Mémi visszaveszlek, naaaaa" de nem hagyta. Legközelebb előbb a törpe jön rám utána Mémi.
A próba olyna jól sikerült hogy tényleg nem akart lejönni, végül leszedtem akkor meg sírt...

A GI Jane állapot eléréséhez azonban a tuti hátizmokon kívül acélos hasizmok is szükségeltetnek. Az én hasam ettől egyelőre fényévekre van....már összement, nem lóg, nem csíkos, csak kicsit olyan kelttészta jellege van. Így elkezdtem tornázni. MOst esténként hasra gyúrok. Csak ne lenne olyan unalmas. Ha szerencsém van meg tudok csinálni párat miközben valamelyik nőci az ágyában készül álomvilágba átevezni. Persze ezt megszakítja a "kérsz még tejecskét", vagy a cumikérő sírás de ez alapértelmezés és nem zavaró tényező.
Mellesleg azt hiszem jobban haladnék a hasammal, ha nem csúszna le néha-néha egy hamburger meg csokika minden mennyiségben....a hamburgert könnyebbben megállom, mert azt csak péntekenként szoktam, délelőtt Amirával mítingelünk, hazafele begurulok a drive-inbe, akkor megdobnak a hambival és míg az útlezárás miatt átgurulok a másik autópályafelhajtóra be is burkolom. Persze csak ha nem kell nagyot fékeznem amikor egy balfék kifele indexel és mégse megy ki a körforgalomból és ennek következtében nem csúszik le az ölemből rá a kézifékre a kecsöpös felével. És a férjem nem érti miért olyan a kocsim amilyen. Hát ezért.
SZóval ezt kellene kiiktatni, meg a csokievést. Mert azt nemcsak péntekenként hanem gyakorlatilag minden nap űzöm. Amíg Amira a hasamban lakott meg bírtam állni, most meg nem.Nosztalgikus vizsgaidőszak-fíling vett rajtam erőt, akkor ettem csokit reggeltől estig.
Aki tud valami tuti módszert csokoládéfüggőségre az ne tartsa magában, ossza meg velem.

Térítek

2010-05-19T12:12:00.004+02:00

Persze csak idézőjelesen. Amira életében másodszor látott gyerekorvost. Az elsőt kétnaposan látta, akkor nézték meg hogy megvan-e feje-lába, a második tali most jött el, kéthónaposan. (hogy megy az idő, már két hónapos, eszemmegáll)
Sok beszélnivaló nem volt, mert nincs vele probléma, néha nyűgös, meg nem alszik ő se sokat, legalábbis éjjel nehezebben alszik, de ez ilyen, majd elmúlik. A doki megvizsgálta, nem nőtt ki a második feje sem és az egyik lábát se hagyta el, így gyorsan végeztünk. A doki viszont nagyon rácuppant a levendulaszínű kendőmre amiben vittem, fogdosta, hogy milyen anyag, van-e valami trükk a dologban, pl egy rejtett zseb amibe rakom a gyereket és a védőnővel együtt kíváncsian figyelték ahogy Amira bemutatja amit a hordozott gyerekek szoktak, előbb laposakat pislog majd elcsendesedik a kendőben.
Aztán jött a lelkendezés (részükről) hogy ez milyen szuper, mert milyen szép a kendő, hogy nem olyan merev mint a babybjőrn (méghacsak ez lenne a baj a babybjörnnel)és hogy dél-amerikában is milyen sokat hordoznak és azok a gyerekek milyen nyugodtak, milyen biztonságban érezhetik magukat stbstb, szinte felmondták a "törzsanyagot" hogy miért hozdozzunk. Akkor kicsit propagálhatnák is, ha már ilyen jól tudják. De valamiért mindig mindenkinek csak dél-Amerika ugrik be, holott Afrikában meg Ázsiában is sokkal többen és sokkal többet hordoznak mint itt az öreg kontinensen. Én is voltam már mexikói nő legalábbis egy mellettem parkoló öreg néni szerint....
Bár ami azt illeti, ma megint összefutottam ugyanazzal az anyukatárssal akinek pont engem emlegetett a védőnő, hogy én hordozok és kérdezzen engem, mert a lány szeretne hordozni, szeretné megúszni az állandó babakocsizást, a védőnő pedig mi mást mint babybjörn kengurut javasolt, csak az annyira neem tetszik a lánynak, engem meg látott a múltkor a Zarában csücsülő Amirával és megértem, hogy jobban tetszett neki mint egy babybjörn.
Így ma miután Amira lemázsáltatott, megvizsgáltatott kicsit beszélgettem ezzel a lánnyal, mondtam neki hogy jöjjön el hozzánk ott aztán kipróbálhat mindent.Azt hiszem nem ijesztem el a nagy rakás kendővel, előszedek kettőt meg egy csatost, az úgy egész emészthető elsőre.
Bár nem vagyok kereskedő, de a régi orvoslátogatói reflexek igényfelmérésről, termékprezentációról, kommitmentről és összefoglalásról még mindig működnek és olyan szépen ”meglátogattam” ezt a lányt hordozóügyileg hogy ihaj, azt hiszem kendőügynöknek sokkal jobb lettem volna mint amilyen a gyógyszereké voltam. De még nem késő :)

életünk napjai

2010-05-15T15:45:00.000+02:00

Kerstin, a dagmamma aki napközben saját otthonában tevékenykedő óvónői minőségében Noémire vigyázott nyugdíjba megy. Ami nekünk csak azért nem jó mert Noémi nagyon szeret nála lenni. Rajta kívül négy gyerek van, Elin, Hanna, Viktoria és Anton. Viktoria és Anton testvérek, és Anton négyéves kora ellenére rendszeresen a nadrágjába kakil, de Kerstint nem izgatja túlzottan, tudja hogy egyszer úgyis megszokja hogy vécébe kakiljon. Anyukájuk orosz. Hanna anyukája egész véletlenül magyar, apukája finn, ő pedig svéd. Noémi, hát ő szittya magyar kislány, egyedül Elin az aki svéd-svéd felmenőkkel rendelkezik. Ez az igazi európai népek olvasztótégelye.
Amióta Amirával itthon vagyok, heti 15 órát lehet Noémi Kerstinnél. De ennek is vége júliustól. Ami akkor még nem probléma mert végülis itthon vagyok, de neki szerientem jót tenne heti 15 órában a saját korosztálya. Így aztán zajlik az ovikeresésben.
A kommunális, azaz az önkormányzati ovik nem nagyon győztek meg. Gyerekmegőrző-fíling. A Montessori-ovi viszont jó benyomást tett és úgy néz ki felveszik Mémit augusztustól. Ma voltunk szétnézni, persze miután reggel kiimádkoztam Mémit az ágyból. Tegnap este nem volt hajlandó a saját ágyában aludni, kiszedte a matracot, ráfeküdt a rácsra és kijelentette hogy ott fog aludni. Kis fakírtanonc. Közben énekelte a kedvenc énekeit, a szünetekben pedig azt mondogatta hogy ”Mémi alszik a fekete ágyban”, azaz abban a babybay-ben akar aludni ahol Amira szokott. No, így nem érdemes altatni... A fekete ágyról annyit, hogy nem fekete hanem sötétbarna, de kétévesen az is szép hogy az összes színt tudja csak a lilát meg a barnát keveri. Üsse kavics, a törpe jön közénk, Mémi mehet a feketeágyba, csakhogy nem nagyon fér bele, egy papírlapot nem lehetne a feje-lába és az ágy közé tenni. De őt nem zavarja, ott akar aludni. Odaveszi országos nagy cimboráját a szürkemacit és szó nélkül elalszik a feketeágyban.
Közben rájövök hogy nem lesz jó ha Amira meg én ott alszunk ahol Noémi mert ha Amira megnyekken Noémi felébred. A múltkor pedig hajnai 4 és 7 között Mémi ébren volt és Amira szájába akarta dugdosni a cumit mire ő tiltakozott én pedig igyekeztem ébren maradni hogy ne vesszenek ezen össze. No akor én cuccolok a Törpillával Mémi szobájába, én a matracra, Amira meg Mémi ágyába. Az éjjel óránkénti ébredésekkel telik....nem eccerű, de nem is meglepő. Mémit is hallom felsírni de az apja menedzseli a helyzetet és visszaalszik.
Hát ilyen előzmények után nem vagyok túl friss, de a rutin az rutin, mindkét gyerekre tiszta pelenka kerül, felöltöznek, enni kapnak, utána Mémit be a babakocsiba, macikávé a kezébe nyom, szürkemaci a kezébe ad és megyünk traktort nézni. Innen nem messze építkeznek és ott szokott dolgozni egy sárga traktor/munkagép. Ezt minden nap meg kell nézni. Mémi persze ki akar szállni, de rábeszélem hogy ne szálljon ki és gyorsabban tolom a kocsit. Amira rámkötözve alszik, vele egyelőre nem kell tárgyalni hogy üljön nyugton.
Az utca végén Mémi vehemensen tiltakozik a további kocsizás ellen, ”Mémifutfut” és már szalad is, elesik, bőg. Vigasztalom. A szomszéd kövér Garfield kinézetű macskája menti meg a helyzetet, akkor a cicát simogatjuk, miután persze megpusziltam a bibiket.
No, most már csak el kell indulni az oviba mert ma megyünk szétnézni meg mondani valamit nekik hogy akkor jövünk-e augusztustól vagy sem. Amirát sikerül kihámozni a hordozókendőből úgy hogy ne ébredjen fel, cumika szájba cuppant, bele az autósülésbe, padlógáz. Nem ébred fel, nem bömböl. Az ovi 15 percre van. Tegnap munkaszüneti nap volt, sokan kivették szabinak a mai napot, összesen három gyerek van az oviban. Elég nyugis. Körbenézünk, Mémi megetetheti a halakat. Két óvónő van, én korombeliek, tetszik ahogy Mémivel beszélnek, kedvesek, nyitottak, nem tukmálják rá magukat amikor az elején mögém bújik, megvárják amíg ő közeledik. Szétnézünk bent, majd kimegyünk, és onnantól kezdve Mémit nem lehet leszedni a mászókáról meg a csúszdáról. Eleve úgy jött be hogy meg kellett neki ígérni, hogy kifele jövet csúszdázhat. No akkor most kiéli magát. Közben kiderül hogy az ovinak saját szakácsnője van, 14-en vannak a csoportban 2 óvónővel.
Az említett három gyerekből kettőt elvisznek 11-kor marad egy kisfiú, meg Mémi, aki a csúszda után lapátozni azaz homokozni akar, majd autózni, seprűzni meg mindenfélét amit lát. Hiába mondom neki, hogy annyit játszhat még amennyit akar, ő itt és most akar játszani, igaza van, a jelenben él.
Nagy nehezen sikeürl kirobbantani az udvarból miután az utolsó gyerek is eltűnt az óvónővel. Indulnánk haza, és egy kis lejtőn kell lemenni hogy az autóhoz érjünk. Noémi fogd meg a kezem-mondom, mire ő ”neeeeeeem mémi futfut” és elkezd lefele szaladni. Tudom, hogy el fog esni és bőgni fog, hiába kiabálok utána hogy állj meg, nem tud megállni, összeakadnak a lábai, elesik és bőg. Vigasztalom de azért jól le is szidom hogy mekkora butaságot csinált és mennyire megijesztett. Természetesen fel kell vennem és vinnem a kocsiig. Jó hogy porzik a vesém különben most tuti bepisilnék, hogy 5 kiló rámkötve, 13-14 meg oldalt lóg rajtam. A nagy sivalkodásra Amira felébred és a változatosság kedvéért bőg. Kajával el lehet hallgattatni és miután ez bevált Noémi kezébe nyomom a mutyimézeskalácsot, erre ő is elhallgat. Jaj de jó.....most már csak a Törpillá bugyiját kell kicserélni, ölben pelusozok, persze pont akkor pisil, de a reflexeknek hála csak pár csepp megy a gatyámra. Nem baj, reggel óta pár csepp babakaja, macikávé és narancslé is került rá, kis pisi már fel se tűnik.
No akkor már csak cumitartót kell venni Amirának mert a mostani csatja tegnap eltört. A bababoltban két hapsi az eladó. Nem tudom honnan szalasztották ezeket az eladó ürgéket, de két ilyen lassú teszetosza béna fickó nincs még a világon. Majdnem otthagyom a cumitartót de aztán felsejlik bennem az éjjel amikor kétségbeesetten keresem a cumimumit és inkább várok amíg végeznek guccimamival. Eltart egy ideig amíg sikerül kiválasztani a megfelelő babakocsit. Mert addig fizetni se lehet amíg egy másik kedves vevővel foglalkoznak. (Amira közben csuklik és egy embereset rámbuktázik, akkorát, hogy a cucc végigfolyik a bal vállamon, oldalamon, jut a hátizsákomra és még a nadrágomra is. Ezt már rezignáltan veszem tudomásul, elvégre minden nap többször buktázik akkorát hogy átáztatja a textilpelenkát és a ruhámra megy.)
A szóban forgó hölgy egy igazi jelenség, nagyon meg van dizájnolva a haja, a körme, a sminkje, a ruhája, nemsokára szül, de magassarkúban nyomja. Én annak örülök hogy a szememre sikerült némi festéket mázolni miután úgy csináltam mint aki Mémit is kifesti mert neki is szépülni kell a tükör előtt ha én azt teszem. Műkörmeim utoljára az esküvőmön voltak....és az se tegnap volt.
A jelenségre visszatérve mindig elámulok hogy hogy bírják az ilyen lédik, nekem szerencsém volt a téli terhességgel, a téli cipőim nem túl nőiesek, de annál melegebbek és kényelmesebbek. Gonoszul arra gondolok hogy jön még kutyára teherautó meg guccimamira babaköpet, de közben rámkerül a sor, Mémi megkapja a blokkot (tőlem, mert a teszetoszaeladóhapsi nem érti miért gebeszkedik és nyújtja a kis mancsát) és már tépünk is haza. Megint szerencsém van Amira csak az utolsó 3 percben tiltakozik az autózás ellen, nem végig.
Hazaérve babazene bekapcsol, Mémi a cédéhez tartozó énekeskönyvet nézegetni, befejezem az ebéd összecsapását, közben hallgatom kábé századjára a bugyuta énekeket a tengeribeteg kalózról, a pukizó kecsöpösüvegről meg a trollokról akik kecskét akarnak enni. A paradoxon azonban hogy egyre jobban tetszenek ezek a buta kis énekek.... nincs sok esélyem mert szinte egész nap ezek cirkulálnak ide-oda a fejemben, mert vagy ez megy, vagy red hot chilli peppers akiknek Mémi nagy rajongója. Amíg megsül az ebéd kiporszívózunk, megetetjük a kutyát. Spenótos lazacos páj azaz pite lenne, de ”Mémi nem kér krokodilt”, azaz nem kéri a zöldet így az övéből kivakargatom a spenótdarabokat. Ebéd abszolválva, most már csak a kutyát kell kivinni mert 4 órája nem volt kint. Mémi babakocsiba be, Amira rajtam, megyünk a tóhoz, hátha a csendes erdei úton bepunnyadna Mémi. Amira persze alszik, most napközben semmi se kelti fel, na de éjjel majd virgonckodik.
Noémi természetesen nem alszik be, ”Mémi megy a tóhoz a Mazsival a babakocsiban”-t magyaráz. A tóba köveket kell dobálni, nekem is, közben azon igyekszem, hogy a gyerek se essen a tóba és a kutya se tudjon beugrani a vízbe a kavicsok után. Nem könnyű összehangolni. Ha Noémin múlik még most is a tóparton ülünk és kavicsot dobálunk, de elkezdenek gyűlni a felhők, pár csepp eső is esik megázni pedig ő sem akar, sikerül rábeszélni a hazamenetelre. Gyalog akar jönni de már olyan fáradt hogy alig bírja a lábait rakosgatni, no akkor be tudom rakni a kocsiba. Hazaérve lefeküdni nem akar, de tudom a megoldást, berakom az etetőszékbe, elérakom a hellókittis rajzolósfüzetét és öt percen belül a szürkmemacira borulva alszik. Akkor meg Amira kel fel és enni akar.
A nap hátralévő részében a net előtt butulok amíg abban az isteni ajándékban van részem, hogy mindkettő egyszerrer alszik, majd mikor Levente hazajött vacsorázunk, játszunk Mémivel, majd jön a fürdetés, aztán nézhet egy Álmok kertjét és utána nagy nehezen elalszik a fakírágyon, mert a matracot megint kiszedi és a deszkákra fekszik. Mosógép-mosogatógép kipakol, kutya megpisiltet és elhatározom hogy megnézem a Lostot a tévében, de elalszom mire odajutnék.
Hát ilyen ez nap nap után. De nem cserélnék senkivel. :)

Kommentár nélkül

2010-05-14T21:15:00.001+02:00

Most már tényleg itt a tavasz

2010-05-14T21:02:00.005+02:00

Ilyenkor aztán egész nap kint lóg az ember és lelkiismeretfurdalása van ha a házban van mert ki tudja mikor fog megint ilyen szépen sütni a nap? A napsütés az ritka, drága kincs. Így estefelé pedig olyan lágy fénybe, meleg színekbe burkolja a nap a tájat, hogy az elmondhatatlan, ezt látni kell. SOkáig, nagyon sokáig tart míg besötétedik, nem ám olyan hiphopp leszálló a sötétség mint délebbre, van idő végignézni ahogy az aranyozottság egyre feljebb kúszik a fenyőfákon mígnem egyszercsak teljesen eltűnik. A reggeli ködből kikelő nap látványa hasonlóan költői, ha tudnék festeni csak ezeket festeném. Jobb híján fényképezek.

Noémi

2010-05-10T14:50:00.003+02:00

Mémi olyan édes. Úgy szereti Amirát. Folyton simogatja, puszilgatja, törölgeti a száját ha buktázott, pelust hoz neki, töröli a fenekét, a cumit dugdossa a szájába, fogja a cumisüveget és engem utasít hogy vegyem fel ha megnyekken. Este alig lehet lefektetni mert a puszirituálé úgy zajlik, hogy "mégeccerutolsóóóóó" akkor puszit ad neki és még ezt 10x eljátssza. Sose volt még, hogy szándékosan bántotta volna, egyszer ugyan ráejtett egy könyvet, no de ettől lesznek olyan sokat kibírók a második gyerekek :)
Ugyanakkor ő is mászna a hátammra és így együtt már a húsz kilót súrolják....de persze ha én akarom a hátamra tenni azt nem hagyja, csak amikor neki van kedve, általában amikor Amira elaludt rajtam.
Mostanában ő is baba lett, etetni kell, a pelenkázón pelenkázni, már ha hagyja és nem kell közelharcot vívni hogy a kakis pelust levegye.
És közben egyfolytában magyaráz, mondja mondja mondja és olyan szövege van hogy ihaj, most pl akedvence hogy "anyakérszmég", azaz vegyek még ennivalót ha már nincs a tányéromon, meg hogy "anya megette összes maradékot" amikor már semmi sincs a tányéron.
Mindenféle nyakláncot, karkötőt magára aggat, öt hajcsatot rakat a hajába, minden tükörben megnézi magát. Jó látni hogy nőci, hogy ennyire nagyon nőci, kis okos szép cicamica!

Főzzünk!

2010-05-10T14:50:00.000+02:00

Cseresznyevirágzás

2010-05-04T15:15:00.008+02:00

Megérkezett tegnap a limitált Didymos selyemkendőm, a tussah-selymes cseresznyevirágos mintás. Noémit fel is kaptam gyorsan a hátamra (aki egyébként úgy megörült a csomagnak mintha ő kapta volna és nagyon pozitívan állt hozzá, hogy modellt üljön a hátamon) aztán gyorsan le is raktam mert azért a 13.5 kg jobban húz ebben a kendőben mint egy vastagabban. Nagy gyereket már nem vinnék benne hosszú távon, de kisebbet gond nélkül. A kendő amúgy nagyon szép (szerintem) vékonynak vékony, de nem annyira, mint a Zara selymes kendője. Lehet hogy az eltérő selyemtartalom teszi, ez 40%, a zaráé 50% vagy a szövés, nem tudom, ehhez nem értek, de ez a cseresznyés kicsit vastagabb, nem olyan finom vékony-puha, ugyanakkor jobban tart, ami főleg nagyobb gyereknél szempont. Itt maradhat :)

Állomány

2010-05-03T07:41:00.005+02:00

Jelenleg ez van készleten....lassan tényleg boltot nyithatnék. De így hogy öthetes bébi van a háznál legalább ki tudom élni a kendőmániám. :)

Tavasz

2010-05-02T12:19:00.002+02:00

Tussilago farfara. Nemtom mi a magyar neve. De ha ez a kis sárga virág megjelenik akkor tudja a viking, hogy már úton a tavasz. Nem baj.....éjjelenként néha még fagy, de egyszer már volt 18 fok is délben.
És elolvadt a combig érő hó is, ezt se bánom. Már csak az kell, hogy kizöldüljenek a fák.

Pszichomókus, az meg ki?

2010-05-01T16:33:00.001+02:00

A könyvemben ígértem egy rövid szösszenetet arról mi a különbség a pszichológus és a pszichiáter között. A tapasztalat az, hogy ezt a kettőt rendszeresen keverik az emberek, ami nem csoda, elvégre van átfedés a munkájuk között, de messze nem ugyanaz. Akkor lássuk.
A pszichológus a bölcsészkarra jár öt évig (illetve lehet hogy manapság már tovább is járhat, az én időmben még ennyi ideig tartott a képzés) azaz ELTE és társai. A pszichológus nem orvos, nem ír gyógyszert. Ha jól emlékszem akkor az egyetem öt éve után jogosult a pszichológus cím használatára és később van lehetősége szakosodni.
A pszichiáter orvos, ezért ő az orvosi egyetemet koptatja hat évig - majd miután az egyetem elvégeztével általános orvos lett - van lehetősége szakosodni sebésznek, bőrgyógyásznak vagy éppen pszichiáternek. Öt év elteltével a szakvizsga letételével válik szakorvossá. Mint orvosnak van joga gyógyszert rendelni és bizonyos törvény szabályozta esetekben kényszerkezelést alkalmazni.
A mai képzési forma szerint egyből az egyetem elvégzése után lehet választani, hogy a pszichiátria mely ágával kíván az illető foglalkozni, felnőttekkel, gyermekekkel vagy éppen igazságügyi vonalon képzeli el a jövőjét. Pár éve ez utóbbi kettő még ráépített szakvizsga volt, azaz első körben felnőtt pszichiáteri szakvizsgát kellett szerezni. (ugyanakkor miután évek óta nincs szerencsém a magyar szakorvosképzéshez, előfordulhat hogy az igazságügyi pszichiátria továbbra is ráépített szakvizsga, itt északon a kezdetektől külön van)
Szerencsés esetben a pszichológus-pszichiáter együtt tud dolgozni sárdobálás és egymás lehülyézése nélkül. Kevésbé szerencsés esetben nem.
Elő-előfordul, hogy egyes pszichológusok úgy gondolják, hogy pszichiáterekre és gyógyszerekre nincs szükség és tévesztik meg ezzel a laikusokat. Ugyanakkor valóban előfordul, hogy nem minden esetben optimális/szükséges a gyógyszerelés.
Ahogy az is előfordul, hogy egyes pszichológusok évekig aszalják a betegeket akik évekig járnak a terápiába és nem lesznek jobban.
Nem könnyű ez. Nem is fogom tudni a tutit megmondani, hogy hogyan kellene, de van még mit javítani mindkét oldalon.

Világjáró Amira

2010-04-29T07:55:00.010+02:00

Hétfő-kedden Stockholmba vittem Amirát. Nagyon igaz, hogy gyerekkel és kutyával gond nélkül lehet ismerkedni. Nem számoltam hányan akarták összefogdosni, simogatni, meg hányan olvadoztak, hogy milyen cuki. (ttényleg az)
Ugyan a kurzusszervező nőci nagyon nem örült a jelenlétének, de ez van, ez az ő baja, egy ekkora gyereket még nem lehet másra hagyni, az meg amit ő propagált, hogy menjen még valaki és tologassa a babakocsiban amig én seggelek az előadáson, az nem megy. Nemcsak azért mert nincs fekvőkocsija, hanem azért sem, mert nem utazhat az egész famili oda mert nekem mindenféle kötelező prograómokat találnak ki.Amúgy meg nem szólhat semmit se a vénasszony, mert Amira nagyon aranyos volt, rámkötve aludt szinte végig, néha pukizott, néha büfizett, de nem zavart többet mint azok akik telefonéltak, későn jöttek és magukra öntötték a kávét.
A kurzus egyébként olyan volt amilyen, asszem az a politikailag korrekt megfogalmazés, hogy sok újat nem hallottam....felmerül a kérdés, hogy akkor mi éertelme volt, hát, én ilyen kérdéseket már nem teszek fel, mert elég demoralizáló a válasz, hogy semmi....de ha nekem ezért fizetnek hogy odamenjek és végigüljem akkor üsse kavics, összesen 10 alkalom és ez volt a negyedik, mindjárt a felénél tartok.
Az egész stockholmi kirándulás alatt egy hordozott babát láttam, azt is babybjörnben :(
De hirdettem az igét a nagyonterhes kolléganőnek hogy milyen überkirály dolog a hordozás pláne megfelelő eszközben. A lányzó nagyon érdeklődik, de a férje szerint a hordozás olyan hippi dolog....hát akkor a fater tolja kocsiban a muter meg cígelje a kölköt ha nem tudnak megegyezni. Azért megadtam neki pár honlapot ahol tud tájékozódni, úgyis az lesz amit ő akar :)
A szokásos kérdéseket persze nem lehetett megúszni, "az apuka fekete?" "nincs babakocsi??????" "nem nehéz vinni?" de ezekre két éve jól bevált válaszok vannak így nem kellett nagyon megerőltetnimagam. Nem is tudnám, mert az agyi kapacitásom olyan 60%-a a szokottnak...többet kellene aludni.
Ami nem jött be a kislánynak az a taxizás volt, Noémi se szeretett autózni, Amira se szeret. Nem tudom miért nem, de kocsiban szinte mindig bőgés van. :(
Csak rajtam akarnak lógni és akkor kerek a világ.
Makigyerekek :)

Kész!!!!!!!!!!!

2010-04-28T15:53:00.002+02:00

Kész a könyv! Az Alexandrában és a Líra boltokban elképzelhető, hogy már ezen a héten, a Libriben pedig a jővő héttől lesz kapható. Az Aposztróf kiadónál már megrendelhető.

Büki Andrea dr.: Ölelj át! - A kötödő nevelésről mindenkinek | bookline

Zara és Jade őrület

2010-04-23T21:24:00.005+02:00

Ellevill Zara és Jade kendők Norvégiából. Vékonyak, jól tartanak és nem utolsósorban szépek. :)
Alulról: natúr, fresh, lavender, candy, she fehér selyem és jade mild.

visszaszámlálás

2010-04-19T17:33:00.002+02:00

Már csak néhányat kell aludni és kapható lesz:

Büki Andrea dr.: Ölelj át! - A kötödő nevelésről mindenkinek | bookline

söndagsmys

2010-04-18T23:13:00.000+02:00

Van itt egy fogalom: fredagsmys- frédagszműsz. Fredag-péntek, mys- na ez az egyik a sok-sok lefordíthatatlan svéd szó közül, kb annyi mint kellemes, meghitt, pl amikor a kutya odajön simit kunyizni és az orrával bökdös, vagy amikor kint fújnak a gonosz hideg szelek, bent pedig égnek a gyertyák, ropog a tűz a kandallóban és a lábaknak jó melegük van a gyapjúzokniban, de az is amikor csak egyszerűen jót eszik az ember vagy éppen összebújik azzal akit szeret.
A fredagsmís tehát amikor a heti munkában megfáradt dolgozó péntek este kitölti magának a borocskát-viszkit (mindegy csak üssön) letelepedik a kanapéra, bekapcsolja a tévét, és miközben nézi a svéd táncdalfesztivált, lecsurgatja a torkán az etilalkoholt, és felfal két kiló sós mogyorót, csipszet meg hasonló haszontalan kaját.
Én meg ma söndags(vasárnap)mysöztem. Miből állt ez? Hétkor felébredtem, nem ellenkeztem amikor Levente felajánlotta, hogy megpisilteti kint (a hideg szélben) a kutyát, megetettem a legifjabb családtagot, kidobtam, ami a hólyagomat nyomta, majd kicseréltem a Lionel Ritchie cédét mert már hetek óta az ébreszt reggelente. Most hogy egyedül, illetve Amirával vagyok itt a szobában, hallgatok egy kis nyál zenét. Legyen Fiesta, most van rá esélyem hogy még énekelhetek is, Noémi sose hagy énekelni, mindig rám szól, hogy fogdbeszádanya....
De most kitolok veled, kislányom, amíg te a másik szobában punnyadsz én énekelek, ha nem is hangosan, de csak úgy magamnak.
Cédé előkeres, bekapcsol, anya ágyba visszamászik, Amira oldalra fordít, átölel. Babaszag-tejszagban-finom bababőrben elmerülés, zenehallgatás, Mexikóba-utazás ottmaradás elhatározás. Egy idő után rájövök, hogy a legjobb a műszázásban az itt és most jelleg, és igyekszem semmire nem gondolni csak egyszerűen létezni a babaszag-tejszag-finom bababőr nyomul az arcomhoz érzésben. Király.
A műszázást megzavarja:
1.a gyomrom korgása, tanulság: legközelebb enni kell valami minimálisat
2.nem sok idő elteltével a cédélejátszó kikapcsol, mert a programozás szerint egy órával a bekapcsolás után leáll, ez önmagában nem baj, csak a távirányító van tőlem 2.5 méternyire. A Jedi-erőm pedig korlátozott, mondhatni minimális, így nem tudom kizárólag a karom kinyújtásával magamhoz szólítani, pedig nagyon szeretném
3.Amira pelenkájából géppuskaropogás hallatszik
Mit lehet ilyenkor tenni? Gyomorkorgás....felejtős. Gatyába beszagol, ez nem kaki, akkor nagy baj nincs. Távirányító, na ez már gonosz, mert ki kell mászni az ágyból és odavenni magamhoz. De újra lehet indítani az egészet. Kiesek ugyan az itt és most tejszag-babaszagból, de gyorsan visszakerülök alfába és nagyon-nagyon jólesik még egy ideig ott leledeni.
A műszázásnak a szomszéd szobából áthallatszó ”szürkemacibekakilt” ”makkapakkabekakilt” ”barnamacibekakilt” vet véget, valamint hogy feltűnik Noémi az összes állatával és részt akar venni az idillben. Ez ellen nem lenne semmi kifogásom, ha nem éktelenkedne a jobb derekától aa jobb sarkáig egy nagy pisifolt a pizsamáján. Sikerül meggyőznöm hogy vegyen fel tiszta ruhát és ekkor már csak a ”Mémimegpusziljakisbabát” kell kivárnom és mehetünk is öltözködni.
Mire végzünk, Amira is felébred és ezennel végérvényesen ugrott a további mys-lehetőség mert garantáltan enni akar, Noémi szintén így már végetér a söndagsmys, mert este mikor lefekszem kb öt másodpercig se fog tartani mire elalszom. No de majd a jövé héten!

Ebéd

2010-04-15T16:10:00.002+02:00

NIncs időm. Illetve van, csak az elmegy. MOst éppen sokat sétálok mert jó idő van, végre itt a tavasz. A hó itt-ott foltokban még megvan, de most mát biztos hogy el fog olvadni. Egy időben nem hittem el hogy valaha el fog olvadni ez a mennyiség. Meg azzal is elmegy az idő, hogy Noémi félórákat ül a hintában én pedig végtelenítve éneklem a hinta-palinta című örökzöldet.
Meg azzal is, hogy utána a homokozó mellett ülök és a lányom kedvétől függően a sárga vagy a piros kislapáttal rámolom a homokot a teherautóba. Ha szerencsém van nem jelenik meg a kedvenc szomszédasszonyom. Igen, ő az aki kifejezetten empatikus (emlékezetes tavalyi beszólása az "elvetéltél? ó te szegény, képzeld, én meg terhes vagyok!" ami sokat nem rontott a megítélésén mert előtte is tudtam hogy nem százas, na de mégis....) szorgalmas, hiszen 26 éves kora ellenére még egy napot nem sikerült dolgoznia, elvégre minek, a hozzám hasonlóó adófizető balfékek eltartják, gyermekeit szeretetben neveli a televízió, mert ő saját elmondása szerint képtelen velük foglalkozni és meglepődik hogy Noémivel könyveket olvasunk, mert ők olyat nem szokltak, nézegesse egyedül a gyerek azt a könyvet ha akarja, és remek szakács, a szülei mindig hoznak kész húsgombócot a boltból amihez már csak a szintén kész krumplipürét kell a tányérra önteni, meg kinyitni az áfonyalekváros üveget és kész is az ebéd.
Nem, nem utálom ennyire, csak ha lehet kerülöm. Szerencsére ő is engem így viszonylag ritkán futunk össze.
No, de ott tartottam hogyha jó napom van akkor vele sem találkozom, Noémivel sem veszek össze mert a homokos kezét nyalogatja minden szülői intelem ellenére és a kutyával sem akarja a tízóraiját megetetni. Ha jó napom van akkor megeszi az ebédet és nem kell Teletubbiessal lekenyerezni hogy hajlandó legyen enni is. Nem értem, hogy csinálja, de ha olyan kaja van amit nem szeret akkor inkább nem eszik és éhezik. Ha viszont olyan van amit szeret, akkor pukkadásig, a végén már nem merek adni neki nehogy rosszul legyen tőle.
Amira csak simán és egyszerűen állandóan zabál, utána meg nagyokat buktázik, én meg reggel-este csúcsra járatom a mosógépet.
Mivel megy még el az idő? A műanyag gyerekemmel, a mellszívóval.....na ő nem a kedvenc, de mostanában még itt lakik nálunk, idő kérdése meddig, én már szabadulnék tőle, de még kitartok. Azért gyűjtöm az indokokat, hogy miért jó ha már nem szoptatunk, például lehet partizni menni és végigkóstolni a koktélválasztékot, más kérdés hány IHB (iszunkhányunkbelefekszünk) partira kapok meghívást két ennyire kiskorúval.
Aztán itt van még Amira is, aki eszik is alszik is, éjjel főleg eszik és büfizik, pláne azután hogy Noémi egyiket se csinálta. Aki pedig sokat eszik az sokat is kakil.....gyakran rakétaszerűen rám, csak hogy ne legyen unalmas a mosógépnek, ne csak buktákat kelljen mosni hanem kakikat is.
No de így izgalmas.
Ha pedig elment az idő akkor nem lehet sokat molyolni az ebéddel.
2 krumpli, 2 fej vöröshagyma, 3 dl vörös lencse, 4 gerezd fokhagyma. Krumplit kockákra, vöröshagymát apróra, bele egy fazékba az egészet 1.5 l víz két zöldségleveskocka és némi só kíséretében. Húsz percig fő, majd mikor kész van bors, köménymag, citrom ízesíti. Ez a libanoni lencseleves, az egyik kedvenc mostanság.
Most pedig felébredt mindkettő úgyhogy ajánlom magamat :)

Csoda történt.

2010-04-15T16:02:00.002+02:00

Mémi elaludt a babakocsiban. Nekem ilyet utoljára nagyon-nagyon régen és nagyon-nagyon ritkán produkált, 1x-1x újszülöttkorában, de akkor is inkább úgy működött, hogy bele lehetett rakni a kocsiba ha már aludt de ha felkelt akkor visított és akkor nem maradt meg a kocsiban. Már napok óta kínlódás volt, mert se itthon, se Kerstinnél nem aludt napközben és este nagyon fáradt volt, vacsora közben aludt el a székében, vagy hisztériázott miközben kidörgölte a szemét annyira ki volt már merülve. Ugyan tolni kellett jó ideig mire elaludt, de csak sikerült. Jobb lett volna ha enélkülis elalszik és akkor esetleg én is tudok aludni, mert éjjel a Törpe félóránként-óránként ébreszt. Így jobb híján alvajártam, a kutya ismeri a járást, csak menni kell utána.

Nagypénteki kalandok

2010-04-05T15:12:00.000+02:00

Megyünk súlymérésre. Nem költséghatékony a csecsemőket és az anyukákat sokáig a kórházban tartani, így két nap után a legtöbben hazamennek. Ha nincs gond, akkor a körzeti rendelőhöz tartozó nővér fogja a továbbiakban méricskélni a gyereket és anyukát okosítani hogy mit csináljon meg mit ne. A hozzám hasonló problémás eseteket pedig még követi egy ideig a kórház.
A probléma: ami a múltkor, a majmokkal való evolúciós rokonságot nem tagadom, de a tehenektől nagyon messze állok genetikailag, kifejezetten nehezemre esik 15 ml tejnél többet gyártanom. Úgy tűnik, az én páros szerveim dekorációs célokat szolgálnak. Hát, végülis, ez is valami, így harminc felett ennek is (meg minden napnak) örülni kell, csak ha újszülött van a háznál akkor azért nem lenne hátrány ha némileg több kerülne a hasába mint a fenti mennyiség.
Ennek apropóján járunk a szoptatási tanácsadóhoz. Meg hogy kiderítse mitől fáj úgy a cickóm hogy nagyon.
Ötvenes svéd hölgy. Szülésznő. Végigkérdezi a kötelezőket, hogy van a gyerek, megállapítja hogy nem sárga, szép (naná) és mérné a mérlegen, ha működne. Vagy 4x próbálja meg bekapcsolni, eredménytelenül. Gyerek közben pucéran a 20 fokos szobában. No ja, korán kell kezdeni az alapozást ha azt akarjuk hogy tizenötévesen télvíz idején gumitalpú Converse-ben járjon iskolába és műanyag papucsban vigye ki a szemetet akkoris ha fagy.
Végül hoz egy másik mérleget és kiderül hogy a súly valóban csökkent, de aggodalomra semmi ok.
Megkérdezem mi lett a tenyésztés eredménye, vettek egy mintát rólam, hogy van-e bacim amitől be vagyok gyulladva és fáj. Azt mondja hogy ez most itt nem téma. Kicsit furcsállom, mert hát ezért vagyok itt.....kiderül hogy a jóasszony félreértett, azt hitte a gyerek PKU- tesztjét kérdezem. No de megörül hogy le van véve a minta, nézné a gépben de nincs benne. Felhívja a labort, tudni kell hogy éppen nagypéntek van azaz minimális kapacitással működik most az élet, csak amit nagyon muszáj azt csinálják meg. Nem, még nincs eredmény.
Kérdezem, hogy szerinte mi ez, gyulladás? Azt mondja igen, és ezt meg kellene kezelni gyógyszerrel, várjuk meg az orvost. Kérdezem miért. Hogy írjon receptet. Mikor jön az orvos. Hát legkorábban két óra múlva. És én mit csináljak itt két óráig? Hát várjak. Mondom neki, hogy ha csak és kizárólag a receptre kellene várni akkor az nekem felejtős, mert inkább megírom magamnak és hazamegyek most. No ez komoly lelkiismereti gondokat okoz a jólelkű assszonyságnak. Ez ugyanis nem kifejezetten szabályszerű. Éppen nem is tiltja semmi, de ilyen rész nincs a protokollban, és ilyen esettel nem mindennap találkozik. Próbál kapacitálni, hogy azért várjak, de nem túl eredményesen. Végül elfogadja, hogy akkor így lesz. Elvégre nem tud megakadályozni és ezt ő is tudja.
Most már csak a technikai kivitelezése van hátra. A receptblokkom otthon van, a fene készült erre hogy még magamat is meg kell kezelnem. Persze lehetne éppen a táskámban is, egészen egy héttel ezelőttig ott figyelt egy árva üres receptecske aztán nagytakarítottam és kiszedtem. Azt hiszem visszatérek a férjemet idézve ”még halott német katona is van a táskádban” állapotomhoz, jobb volt az úgy nekem, én úgyis átlátok a káoszon.
Recept tehát nincs. Ugyan ha hozzá tudnék férkőzni a számítógéphez akkor ez nem lenne probléma, mert akkor megcsinálnám elektronikusan lévén van rá lehetőség. Ebbe viszont a kedves hölgy nem megy bele, mert attól tart akkor az megjelenik itt abban amit ír és az nem szabályos. Holott nem akarom én hogy neki ebből kellemetlensége legyen elvégre ő valóban a munkáját végzi igazi jó rendszersvéd módjára, mindent megcsinál ami neki elő van írva, ő viszi a hátán ezt az országot a sok-sok kollégájával együtt, csak a hozzám hasonló külföldi orvosok azok akik nem átallják a rendszerben törvényszerűen bennelévő kiskapukat megtalálni és használni is.
Szerencsém van, nem jó a nyomtató és valamit ki akar nekem nyomtatni. Nosza, választ egy másikat és kimegy a papírokért.
Én meg már ott is vagyok a gép előtt, lépek be a rendszerbe (és ügyelek a hölgy hírnevére, a saját nevemben jelentkezek be) és úgy írom meg a receptet hogy legfeljebb a nógyógyászok csodálkozhatnak, hogy a beteg belekontárkodott a a dokumentációjába és írt magának egy receptet. No, hát vessék fel a terapeutájuknak, én már jelszót írom be hogy mehessen a recept. Jelszó érvénytelen, kontaktolj az adminisztrátorral - jelenik meg......neeeeeeeeem, nem lehet. Lejárt volna? Bizonyos időközönként meg kell újítani. Akkor lehet hogy megújítottam, csak nem emlékszem rá, előfordul velem az ilyesmi. Másikat gyorsan.....közben ketyegnek az értékes másodpercek, és igen ezt már elfogadja! Még jó hogy mindig ugyanazt a kettő jelszót cserélgetem, így van rá némi esély hogy valamelyik működik.
A B terv az volt, hogy lemegyek a gyerek ambulanciára, becsengetek és van rá esély hogy megismer a nővér - elvégre három hónapja még itt dolgoztam, - és beenged, ott meg kerítek egy gépet, vagy megkérem a gyerekügyeletes kollégát hogy segítsen ki egy recepttel. Mert a belépőkártyám már nem működik így kizárólag az informális utak jönnek számításba ebben a formalitásokra épülő országban.
De nem volt szükség B tervre, mert elég volt az A, a recept elküldve a patikában, most már csak annyi hogy megkapom a szülészeti dokumentációmat, amin nem sok adat van, mivel nem itt született a kislány.
Most már csak a kórházi patikáig kell eljutnom ahol meglepően sokan vannak, de egész gyorsan végzünk.
Kilépve a kórházból igazi tavaszi esőszag fogad, az autópályán hazafelé meg már az út is száraz, és a nap süt, oda nem ért el az eső.
Kicsit szebb színben tünedezik fel a jövendő, Amira alszik hátul, én Diana Krallt éneklek ( let´s fall in love, why shouldn`t we fall in love, now is the time for it while we are young, let´s fall in love) és hagyom le a népeket akik a külső sávban haladnak, egyszercsak látom hogy ott villog egy rendőrautó és integet nagy bőszen a közeg. Gyors pillantás a sebességmérőre, 160 km/h......ott ahol a korlátozás 110.....khmmmm. A fene ezt a kocsit, nem érezni benne, hogy ilyen jól megy, ez is a férjem hibája, miért állt be az enyémmel a garázsba, azzal nem száguldozok ennyire. Kicsit úgy járok mint Csülök aki jól tudja, hogy a feljebbvaló Potrien őrmester eltángálása a légió álmoskönyve szerint rossz kimenetelű főtárgyalást von maga után, én is nagyon jól tudom hogyha ezek nekem integettek akkor jó esetben csak a hordozókendőkészletem minimum felétől rosszabb esetben a jogosítványomtól vehetek érzékeny búcsút. De ma szerencsém van, egy teherautó döglött le az út szélén és azt próbálják felrakni a vontatóra, a közeg meg forgalomlassít hogy el ne csapják a rakodókat. Vérnyomás harmicat esik, izzadt homlok letörlődik, miért kellett sietnem-magyarázat legközelebbre elrakódik és sokadjára megfogadódik, hogy nem fogok gyorsan hajtani. Ezzel a szabálykövető magatartással még akadnak gondok, de azzal vigasztalom magam, hogy a fő szabályokat betartom, nem ölök embert, az adót meg fogcsikorgatva ugyan de befizetem. A többi már részletkérdés.
Ez a sok stressz.....ezért nem megy nekem a tejelés, mert mindenhol rendőrök vannak. No ezt még én se hiszem el, hazaérve leküldöm a gyógyszert és magamra cuppantom Amira-biomellszívót és bízom benne, hogy igaza volt a kedves hölgynek és ez a gyógyszer majd segít.

Calici a miniatűr istenverése bezavar a családi idilllbe

2010-04-02T17:22:00.000+02:00

Van egy vírus, a calicivírus ami az utóbbi időben személyes ellenségem lett. Nagy valószínűséggel nemcsak nekem hanem mindenkinek aki valaha elkapta. 10 darab elég belőle a fertőzéshez holott egy általa okozott hányás-hasmenésben több millió ürül alkalmanként.
Ha kitör a járvány kórházi osztályokat zárnak be, műtéteket halasztanak el és veszik a tervezett munkát a minimumra. Amit okoz az olyan rosszullét hányás hasmenés amit még él nem felejt el az ember.
Rutinos versenyzők egyszerre hánynak a csapba és ülnek a vécén. Rutintalanok (én) a kettő között ingáznak, buzgón imádkozva hogy odaérjenek időben. Rutinos szülők nagyobb gyerekre is pelenkát adnak és lavórral a kezében ültetik a tévé elé. Rutintalanok (én) utólag törölgetik rókakomát mindenhonnan.
Ennivalóra garantáltan nem kell vagy egy hétig gondolni, mert a puszta gondolatára kijön minden. Sajnos nem spórol mégse semmit az állampógár, mert a pénz ami megmarad a konyhapénzből elmegy vécépapírra és aranyérkenőcsre.
No, hát egy ilyen költözött hozzánk négy nappal Amira születése előtt. Levente hozta haza a kardiológia-intenzívről infarktusos betegtől....így először ő dőlt ki, majd másfél nap múlva én. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy amint a munkahelyen feltűnik ez az egyiptomi csapásnak is beillő szörnyűség, ne menjünk dolgozni. Szóljanak meg, vessenek meg, köpjenek le, de ennyire nem fizetnek jól, hogy ennek a veszélyét bevállaljam.
Csütörtökre és péntekre beköltöztem a vécébe. Közben a szívem szakadt meg ahogy a porcelánt ölelgetem és hallom hogy kint Noémi utánam sír és sír és sír az apja nem jó éppen neki én meg nem tudok kimenni.
Csak nehogy most kezdjek szülni mert az utolsó fosástól számítva 48 óráig fertőzök arról nem beszélve hogy nem élném túl ha most indulna kifele a bébi.
De a természet bölcs és vár egy napot, szombatra kapok egy nap pihenőt hogy összekapjam magam.
Vasárnap hajnalban aztán elindul Amira, délelőtt megszületik, közben Noémi a vendégségben teletubbiest néz és a kék lavórba hány vagy háromszor. (A gyerekfelügyelők már rutinosak, idén 2x kapták el a calicit) Hazajőve egy ideig ez lesz az új játék, hogy mindenkinek a lavórba kell hánynia, nekem, az apjának, a kutyának és az összes plüssállatnak.
Most azért fohászkodunk, hogy se a gyerekfelügyelők, se Amira ne kapja el. Ez utóbbit úgy próbáljuk elérni, hogy miután megszületett itthon bemegyünk a kórházba és ottmaradok vele a csecsemőrészlegen. Elvégre végülis nem jön rosszul békésen pihenni egy csendes szobában, ahol mindösszesen annyi a dolgom hogy kimenjek enni napi 4x, és enni adjak a törpének. A másik verzió hogy otthonmaradok. Szerencsére van egy jó férjem aki még kapacitál is hogy maradjak a kórházban és pihenjek, mert ha otthonmaradok abból minden lesz csak nem pihenés. Igaza van és ugyan nagyon bánt, hogy Mémi pont most beteg és nem vagyok vele, de őt nem izgatja ennyire, elmondogatja magának hogy anya dolgozik és ebben megnyugodva nem is izgatja túlzottan hogy másfél napig nem lát.
Hétfő délután hazamegyünk. Tesszük ezt annak fényében, hogy hétfőn egész nap jól van. Nem hány és nem megy a hasa.
Hazafelé megállunk a McDonaldsnál mert úgy érzem meghalok ha nem ihatok vaníliás milkshaket, a múltkorit úgyis kihánytam. Noémi krumplit kér, na akkor már kérek én is.
Hazaérve a kanapén ismerkednek a lányok, Noémi Amirát puszilgatja, az anyai szív meg olvadozik. A nagy boldog jelenet után kevésbé lírai percek következnek amikor pár Méminyöszörgés után viszontlátjuk a krumplit a lavórban. Meg még mindenfélét. Éjfél körül sikerülne is ágybakerülni, de ekkor Mémi ismét hány ezúttal a saját ágyában és ezután nem hajlandó egyedül elaludni. Jön hozzánk, épphogy lefekszik elkezd hisztérikusan sírni és sokadjára bekakil. Amira alszik az ágy közepén, no akkor ő odébb megy, hátha nem szállnak rá a vírusok, Noémi kezébe adjuk a ”radíros barit” ami egy barit mintázó kis radír, a barimintát már levakargatta, de nagyon szereti magánál tartani és átpelenkázzuk. Közben ablak kinyit, szellőztet, mert ez a calicikaki olyan büdös hogy ihaj. Mémi velünk akar aludni ami az állapotára való tekintettel teljesen érthető is. Alig látok a fáradtságtól, ahogy lehúzzuk az ágynemújét, átöltöztetjük, még 1x átpelenkázzuk, közben Amira enni kap, mi megfürdünk, felírom hogy holnap egész borsot kell venni és enni mert a népi megfigyelés szerint ez megöli a vírust még a gyomorban, hát, nem túl hihető, de nem árthat és már nem is nézem az időt, amikor lerogyunk az ágyba. Noémi felém nyújtja a kezét, megfogom és amint leér a fejem a párnára már alszom én is. Isten hozott itthon, anya.

Amikor a magyar orvos Svédországban otthon szül

2010-03-31T08:21:00.003+02:00

Olyan nem lesz mint a Dallas mert csak két részes, az elsőt a férjem írta a rokonoknak-barátoknak, a másodikat meg én. Az ő gépén nincs magyar billentyűzet, de élvezhető attől még.

1. rész.

No hat akkor kicsit bovebben Noemi huganak a szuleteserol.
Az ugyebar (tobbe-kevesbe) tudott, hogy ez a kislany is kiszamitotta es 9 nappal kesobb erkezett a tervezettnel. Az
erkezest megelozo heten az egesz csalad fosott, hanyt, kislanyhanyast torolgetett es kozben imadkozott hogy a szules
a hanyas utan jojjon majd csak. Reszben igy is lett.

Ma reggel mikor 7 korul eltavozott a magzatviz, nyilvanvalova valt hogy a hajnal 4 korul elkezdodott fajasok mar
tenyleg a szuleshez tartoznak. Nosza, ebresszuk fel a kislanyt, aki az uj napot, a nyari idoszamitast es a tesoja
kozeledtet egy tekintelyes hanyassal koszontotte. Jo kezdes. Ezutan egy rovid te tartalmas telefonbeszelgetesbol
kiderult hogy az ovoneni akinel Noemi lenni szokott (es aki bevallalta hogy vigyaz Noemire amig mi szulunk), nem
tudja ugy fogadni ha fosos-hanyos, mert megfertozheti a tobbi gyereket. Jogos, bar kicsit bosszanto.
No akkor gyors telefon egy jo barat csaladnak, akik vallatak Noemit. Akkor aztan kislany gyorsan osszepakol,
mikozben Andinak szaporodnak a fajasai. Andi ugy gondolta hogy nem vallalja a szar kanyargos uton valo kocsizast,
megvar otthon amig en visszaerek aztan huzunk majd be a korhazba. Kislannyal "kocsiba be, kettesbe be, ablakot le,
konyokot ki"... na jo, az utolso ketto nem igaz mert mar tegnap ota eseget az eso.

A sebesseg megvalasztasa a "dimbes-dombos kanyargos erdei uton rohadtul sietni kell es kozben imadkozni hogy ne
jojjon traktor mert az kilometereken at nem lehet megelozni" kormondattal irhato le. Roviden gyors. (Az ESP kavicsos
uton is hasznos! ) Szerencsere kozlekedesi gond nem adodott, viszont a hullamvasutat kozelrol imitalo kozlekedes
meghozza a kislany erre a celra kifejlesztett reflexet: kb 5 percel a cel elott sirni meg nyoszorogni kezd. Ezt az
elmult het soran szerzett tapasztalattal egybol osszekapcsoltam az "apa mindjart hanyok" allapottal. Fek, ki a
kocsibol, hatra a kislanyhoz aki eleg szurke arcal konstatalja az imenti gyors sebessegvesztes kivaltotta "utolso
csepp a poharban" allapotot majd hanyni kezd. Hala a hanyagsagnak epp keznel a kocsiban levo kukas-zacsi, ami tobbe
kevesbe csepp-mentesen illesztheto barrierkent funkcional a kislany es a kocsi kozott. Rovid vigasztalas, majd a
"Memi hanyni ajajaj autoooobaaaa" kijelentes utan indulhatunk tovabb.

Az ut hatralevo resze gyorsan es rokamentesen zajlik. Kis sirdogalas utan a kislany marad az ismerosoknel, es egesz
nap a betegsegtol leverten kornyadozik, tv-t nez, rokazik es rokazva tevezik.
En gyorsan sebesen hazaautozok, se traktor, se javorszarvas, se kislanyhanyas nem lassit.

Hazaerve Andi a furdokadban talalom, epp az elfogyott melegvizet szidja. Marmint amikor nincsenek fajasok. Mert azok
bizony vannak. Meghozza intenziven. Sokan. Gyakran. Olyannyira hogy kicsit eselytelennek latom hogy hogyan fogom en
bevinni a korhazba. Azert megkockaztatom a kerdest, de a valasz elegge egyertelmu. "En mar innen nem megyek sehova,
ahhoz mar keso". Hmmmmmm. Akkor tehat vagy panik es kapkodas es mentohivas, vagy megnyugvas es segites. Legyen az
utobbi. Tehat itthon szulunk, egyedul.
Meglehetosen tehetetlen erzes ferfikent allni (ulni, terdelni stb) egy szulo no mellett aki felelmetes
nyugalommal es onkontrollal iranyitja a sajat szuleset. Maramennyire egy termeszetes folyamatot iranyitani
kell/lehet. Mindesetre teszem amit tudok, segitek ahol lehet.
Persze mielott nagyon belelendulunk a szulesbe, meg a kutyaval is kell egy kicsit setalni nehogy becsinaljon lent
mikozben mi becsinalunk fent. (foldszint-emelet)

Szoval elokeszuletek keszen, zacskozaro csipesz a koldokzsinor lefogashoz, koromvago ollo az elvagashoz. Plusz egy
edzett 25 centis konyhakes ha koromvago ollo nem mukodne. Mi kellhet meg? Orrszivo-porsszivo az esetleges
legutleszivashoz. Plusz iszonyat mennyisegu szaraz meleg torulkozo. Es sok nyugalom meg nyugalom. Ez nincs, de azert
megis mert tudom hogy minden rendben lesz. Most meglatjuk hogy az elmeleti oktatas hogyan kamatoztathato a
gyakorlatban. Lasd szuleszet szigorlat 7 evvel ezelott. Jol. De ez csak ugy hogy Andi hihetetlen eros es vegig
esznel van es tudja hogy mit kell csinalni. Igy nekem effektive csak a gyerekre kell koncentralni.

Reszleteket nem tudok irni, annyira egybefolyik minden, de ijeszto, csodas es felemelo erzes mikor kibujik eloszor a
kis fej, majd kijon a torpe es elkezd nyekeregni. 10:30kor. Innentol mar egyszeru. Andi a meleg vizben, a baba
egybol megy ra a pocijara hogy ne fazzanak, es utana mar nyugisabb minden. Rakapcsoljuk a zacskocsipeszt a
koldokzsinorra, (ketto a gyerek fele, egy a mehlepeny fele), majd a koromvago olloval elnyiszaljuk. Mondanom sem
kell, jobban vagja mint a korhazi ollo annak idejen Noemi koldokzsinorjat. Baba ezutan kivesz, letorolget, konstatal
hogy kislany, majd jol becsomagolva vissza Andihoz aki kozben lassan a mehlepenyt is kibuvoli. Ezutan mar minden
nyugodtan telik, Andi is kijon a vizbol, a kislany eszik egy sort majd edesdeden elalszik. Gyonyoru.
Mentot probalunk hivni hogy az vigye be a lanyokat de ok ugy gondoljak hogy mar eltelt 2 ora a szules ota, mindenki jol van
akkor mindek mento, menjunk sajat kocsival. Koszi. Sebaj, ez mar nem szamit, a lenyeg hogy mindenki jol van.
A korhazban kiderul meg az is hogy 4290 gramm es 52 centi. Szoval nem kicsi. De tunderi szep.

2. rész

Orvosokról nem gondolja az ember hogy otthon szülnek. Aztán mégis megesik néha.
A héten az egész familin átvonult a calicivírus nevű istenverése, erről bővebben később. Hányás fosás jó esetben egy napig rossz esetben tovább. Mindezt 41 hetes terhes hassal kihagytam volna. Ahogy azt is hogy Noémihányást törölgessek a padlóról. De sokszor nem úgy alakul ahogy azt az ember eltervezi.
Mindenesetre már egész jól voltam szombaton, akkor már nem volt róka se, kaki se, semmi se. Étvágy se, de ez zavart a legkevésbé, a kaja említésére is forgott a belem. Vasárnap hajnalban Mémi sír, utánam kajdászik. Félálomban átmegyek hozzá, lerogyok a matracra és magamban anyázok mert nem akar elaludni, csak forog ide-oda és kínlódik, miközben nekem elkezd görcsölni a hasam. A végén rászólok, hogy aludjon már, akkor megnyugszik és nem fészkelődik többet. Visszamászom a saját ágyamba. Egyre jobban fáj. Nem baj, az utóbbi hetek erről szóltak, majd elmúlik. Csak nyugodtan. Cool vagyok. Szuszogás szép nyugodtan 1-2-3-4-1-2-3-4-1-2-3-4. Hangtalanul. Lazulás. Süllyedés. Jé, kevésbé fáj. Király. Akkor elölről. 1-2-3-4 stbstbstb.
Egyszercsak pukk és a niagara közepén találom magam. Még jó, hogy pár napja a fenekem alá tett öregotthonos matracvédővel alszom. Azért Leventét felrugdosom hogy hozzon törülközöt mert itt fürdök a vízben. Gyors csekkolás, kis vér, az nem baj, nem zöld, jó, nincs gáz. Épp megtörölgetem magam, mikor Mémi felsír a szomszéd szobában és hallom hogy hány egyet. Levente már ott van és takarít. Jól indul.
Noémi sír. Nekem még jobban fáj. Így hogy itt ez a síró gyerek nem nagyon tudok se szuszogni se lazulni két görcs között nincs gáz, de amikor jön akkor a földön fetrengek.
Levente bemegy vécére Noémi meg a Juliskás mesekönyvet akarja nézegetni. Mindezt úgy hogy a hasamra ül. Sírok. Ő is sír. Most már öklendezik. Én meg görcsben a földön. Ó irgalomnak anyja ne hagyj el...
Kiderül hogy a hivatalos gyerekvigyázóhoz nem mehet mert hány. No akkor jönnek a barátok, ahol már két gyerek van és akik hányás-fosás szempontból már edzettek. Ugyan a télen már kétszer elkapták és gondolom nem akarják harmadszor, de nagyon úgy tűnik hogy nem azért megy a gyerek hozzájuk mert manikűröztetni megyek. Egy baj van csak, vagy félórányira laknak és kanyargós út vezet oda. Nem, ezt nem vállalom be, kocsizni ilyen hassal csak amennyit nagyon muszáj. Inkább megvárom míg visszajön értem az ember. Levente hiphopp összepakolja a kislányt én meg bevonszolom magam a fürdőszobába.
Ott amint elcsöndesedik a ház és Levente elhúzott padlógázzal megint tudok lazítani. Telefon ott figyel a közelben. Mire teleengedem a kádat elfogy a melegvíz. Gyors anyázás és takarékos svédek szidás miért nem lehet több meleg vizet csinálni egyszerre. Nem baj, elég lesz, mire kihűlne felmelegszik az újabb adag.
Ott ülök nem tudom mennyit, nem is vészes. Megy ez nekem. Aztán egyszercsak azt érzem hogy már nem tudok lazulni akármennyire akarok mert a hasam magától feszít. Hűha, már itt tartunk???? Erről nem volt szó. Hol van már ez az ember a kutya mindenit. Ajaj, ijedtség, negatív, nem jó, agyat vissza pozitív gondolatokra. Mindjárt hazaér minden rendben lesz csak szép nyugodtan minden a legnagyobb rendben. Szuszogj. 1-2-3-4.....
A baj csak az hogy nem jön és egyre jobban fáj. Aztán egyszercsak hallom hogy jön. Akkor már eléggé odavagyok. Hol a szatyrod. A kórházi szatyorra gondol. Holott én innen már nem megyek sehova én már innen ki nem birok szállni az olyan biztos hogy 2 meg 2 az négy. A gardróbban- mondom. Pakol. Nem bírok szólni, majd rájön. Próbál kapacitálni hogy menjek aztán eljut hozzá is, hogy nem megyek sehova.
Egész jól viseli. Én már nem aggódom most már nincs hová aggódni, a kocka el van vetve. Akkor ebből hozzuk ki a legjobbat. Csak nyugodtan, megy ez mint az ágybavizelés. Csak ne fájna ilyen rohadtul....
Mert egyre jobban fáj és tényleg nincs az embernek más lehetősége csak hagyni magát hadd történjenek a dolgok, ezek már túl vannak az én lehetőségeimen, erre nekem már nincs hatásom. De nem baj, elvégre a gyerek tudja hogy kell megszületni, a nők tudják hogy kell szülni a szülészek meg a szülésnők hát nekik ma nem osztottak lapot. Különben is csak okoskodnak meg vegzálják az embert a hülyeségeikkel és nem hallják amit mondok nekik. Az utóbbi hónapok erről szóltak, hogy ők majd segítenek nekem, csak csináljam azt amit mondanak. Na ja, kösz, a múltkor ez volt aztán tartott egy ideig míg összeszedtem magam a romjaimból. Még egyszer velem ezt nem játsszátok el. Most már amúgyis késő. De most jó lesz. Most minden rendben lesz. Gyors gondolattisztítás: Nyugalom van. Béke van. Minden a legnagyobb rendben. Közben azért a biztonság kedvéért vizualizálok meg mondogatom a kis mantráimat magamnak mert ezek kötnek ide, mászom a sziklán a semmi felett, nekem is kell kapaszkodni valamibe jobb híján ezekbe.
Közben hihetetlen nyomási ingereim vannak, de fej még sehol. Gyere babám gyere babám gyere babám. Hallom ahogy az ember ott matat körülöttem de a szemem nem bírom kinyitni. Nem is akarom mert akkor elvesztem a képet ahogy szép nyugodtan kijön.
No ez már a sokadik és összefolynak a fájások, hopp már nincs messze a feje hú de kemény ez a csont...jé mi ez az izé ami itt dudorodik ugye nem zsinór, nem az nem ilyen, kéz sem mert túl puha, akkor burok még, nem értem hogy kerül ide azt hittem már kifolyt az összes víz, de nem baj, elfér itt, amúgy is minden rendben, minden okés, mindjárt kijön.
Amire emlékszem hogy közben lett melegvíz valamennyi mert az locsolódott a hátamra, meg arra is, hogy volt pár pillanat amikor azt hittem hogy itt a vég és nem bírom tovább aztán nyomnyomnyomnyom közben bevillan hogy lazítlazítlazít is, hallom hogy a feje már kint van és Levente mondja (kicsit feszült hangon) hogy nyomjak már de épp nincs inger, aztán van, nyomnyomnyomnyom és kint van. Nyekeg, és kitisztul minden, adok neki egy kilences Apgart elvégre csak lehúztam pár hónapot azon a nyamvadt gyerekklinikán csak ragadt rám valami, majd az ötpercest már tízre saccolom a többi meg nem érdekel.
Kerül törülköző is, gyerek a hasamon, Levente vagdosni akarja a zsinórt, hogy mikor kell. Hát mittudomén, de pár percet még várhatunk, lerobog a lépcsőn, zacskócsipeszt hoz, mi mindenre nem jó az ikea.
Ez is megvan még sincs este, odaadom neki a közben megnéztük, kislányt, törölgesse meg a maszattól, kint nagyon tiltakozik, biztos nincs ilyen meleg. Az elég rossz amikor kint vannak mert hallom hogy sír a gyerek, placenta még sehol és egyre kevésbé érzem itt jól magam a kádban. Aztán megoldódik ez is mert elkezd megint emberesen fájni a hasam aztán hopp, a placenta már semmiség.
Bébit letesszük Levente nekem segít összekapni magam. Igen jól esik kiterülni az ágyban mellettem a kis szuszogóval. Aztán elkezdünk gondolkodni is, hogy Noémi még mindig hány meg megy a hasam, nem jó ez így, lehet hogy mégis be kellene mennem a kórházba, el ne kapja ez a kis ember. Mert ebből a dögből 10 darab vírus is elég és kész a fertőzés.
Mentő nem jön, mert két óra eltelt a szülés óta. Pénz meg nincs arra hogy egészséges anyukákat és babákat fuvarozzanak. Magad uram ha szolgád nincs. Csúnyákat gondolok róluk a lépcsőn lefelé. Kicsi baba csendben nézelődik.
Kórházban ritka ellenszenves szülésznő. Az otthonszültekre úgy látszik nincs protokolljuk mert nagyon nem tudják mitévők legyenek. Egy óráig tart mire előássák az én vércsoportomat a számítógépből, ami annak ismeretében hogy Noémi két éve ugyanebben a kórházban született és akkor is megcsinálták a vércsoportvizsit...hát elég gyér eredmény. Ja és azzal indít ez a ribanc hogy toljam le a gatyámat. Nem. Hogyhogy nem. Úgyhogy nem. Majd esetleg. De nem itt és most. De hogy jó lenne. Szerintem meg nem. Végül feladja. Én pedig már tudom hogy egy héten belül megírom a főnökének hogy legyen szíves nézzen a beosztottai körmére így nem beszélünk szülőnővel meg beteggel meg senkivel hogy odaállunk az ágya fölé és rendelkezünk. Milyen stílus ez. Bár nem fűzök hozzá sok reményt, a régi vicc szerint is a terrorista meg a szülésznő között csak az a különbség hogy a terroristával lehet tárgyalni.....
És az itteni szülésznők különösen sokat hisznek magukról. Holott mást se csinálnak csak papagáj módon a protokolljaikat ismételgetik és ami azon kívül van az nem létezik. Az egyszerűen nincs.
Nem baj. A kocka ismét el van vetve.
Végül az egyiknek eszébe jut hogy lehet hogy ennénk is valamit, mindezt olyan két óra körül és addig még egyikünk se nem evett se nem ivott (kislány fél 11-kor született) úgyhogy valóban jó lenne ha kerítene valami abrakot ez a nőce.
Levente végül elmegy Noémiért és abban maradunk hogy meglátjuk hogy van, én inkább itt maradok. Még pár órát aszalnak megfigyelés címén, ami megfigyelés abból áll, hogy eddig se vérnyomást se semmit nem mértek, ott fekszem a gyerekkel egy szobában egyedül és éppen meg is halhatnék mert a riasztógomb valahol a fejem mögött egy méterrel. Nem vagyok paranoid, nem gondolom hogy csak engem utálnak ennyire, szerintem ez is csak a szokásos szülésznő-hozzáállás, csináld azt amit mi akarunk akkor tündibündik vagyunk de ha nem akkor meg magadra vess. Na nem mintha magamra venném, elvégre ha ők hülyék az az ő bajuk én tudok magamra vigyázni. De ha már itt vagyok akkor meghívom magam a kincstári eldobhatóbugyogó, óriásbetét és társaik raktárára, jobb helyen van ez nálam mint itt.
Műszakváltás, a ribanc lerapportált a soron következőnek, ez legalább normális. By the way ilyet se csinálunk hogy hazamegyünk és betegtől nem köszönünk el, de lehet csak én vagyok ilyen széplélek. De ezzel az újjal lehet még beszélni is. Csak vannak normális emberek is itt.
Végül felgurítanak a babás osztályra és itt már ismerős. Két szárnya van, az egyik ahol most vagyunk ott csak akkor jönnek ha az ember szól, egyébként nem. A múltkor a másikban voltunk ott naponta többször bejönnek megkérédezni ami az ábra.
Egyedül vagyok a kislánnyal itt és ez így nagyon jó lesz. Édesen alszik, továbbra se érdekli a világ. Levente hív hogy Noémi párszor kidobta a rókát a vendégségben, ölébe vette a lavórt nézte a tévét és ha jött a rókakoma akkor az a lavórba landolt. Ja és a kutya is hányt, ez egy ilyen hét. De most már otthon vannak mindjárt mennek aludni.
Kimegyek én is enni, itt az a divat hogy közös kajálda van, ott lehet szociális életet élni, tévét nézni. Részemről evés van aztán most igénytelen leszek, délben fürödtem mára ez elég. Inkább odafekszem a kislány mellé, átölelem és csak simán és egyszerűen boldog vagyok. Még aludni se bírok. Mostanra leülepedtek a dolgok, szültem egy gyereket, én, egyedül. Levente ott volt, úgyhogy nem voltam teljesen egyedül, de nem mások nyomták ki a hasamból hanem én csináltam, én, nem más. Mégse vagyok fáradt, van egy kis eufória, kicsit lebegek is de pont annyira amennyire jólesik. Jó mulatság, nőimunka volt. :)

Under construction

2010-03-20T15:18:00.002+01:00

Azaz készül valami.
Egy rövid részlet következik most abból amin eppen dolgozom, a tervek szerint április elején megy a nyomdába.

"Egyre többet hallani az igény szerinti szoptatásról, a hordozásról és az együttalvásról is. A vélemények megoszlanak pro és kontra. Mi a jó a csecsemőnek? Ha ”rendszer” van az életében, meghatározott időközönként kap enni, a saját ágyában alszik, a kelleténél többet nem zavarja a szüleit, vagy ha akkor eszik amikor megéhezik, anyja-apja testéhez közel töltheti a nappalokat-éjjeleket?
Honnan származnak a gyermeknevelési elképzeléseink? Miért kellene egy gyermeknek pont három-négyóránként megéheznie, tapsikolva örülni a babakocsinak és amikor eljön az idő édes álomba merülni egy hang nélkül? Mert mintha sokakban az a kép élne a csecsemőkről, hogy esznek és alszanak, ha meg nem akkor hagyni kell őket hogy kisírják magukat elvégre az csak a tüdejét erősíti.
Apropó, hogy is volt az elalvással? Sok, gyerekét aludni tanító szülő érzi rosszul magát amikor az ”alvástréning” hozadékaként sír a gyermek. A szülők egy része nem hallgat a saját belső hangjára, mert nagyobb súllyal esik latba az a kívánságuk, hogy egyedül aludjon a gyermekük. Holott ha valami akkor ez szöges ellentétben áll a gyermek igényeivel.
Az evolúció során elvált egymástól a majmok és az ember fejlődése, de egy embercsecsemő szükségletei ugyanazok mint a csimpánzbébié: ennivaló, közelség, biztonság, ha lehet folyamatosan. Az evolúciónak az utóbbi pár évszázad-évtized, amióta babakocsi, külön gyermekszoba és meghatározott időközönként történő szoptatás van, csak egy pillanat, nem ”állt még át” az embergyerek, ezért szeretnek a picik karban lenni, gyakran enni és a szülőkhöz közel elaludni.
Mi történik, ha ezt nem kapják meg a babák? Vannak akik szerint ez az önállóság útja, valamint így nem lesz elkényeztetve. A dolog azonban korántsem ilyen egyszerű. Mára már tudjuk: azok a gyermekek akiknek felmerülő igényeikre csecsemőkoruktól érdemben válaszoltak a szüleik, más minőségű kapcsolatot, másfajta kötődést alakítanak ki szüleikkel és később embertársaikkal is mint azon babák, akiket nem igényeik szerint gondoznak.
A könyv első része áttekinti a kötődéselméletet, valamint elemzi a hosszú távú hatásokat, a második részben pedig kiderül, miért jó (a szülőnek is) az igény szerinti szoptatás, a hordozás, az együttalvás, hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt. A kötődő nevelés lényege, hogy hallgassunk a bennünk lapuló gyermekgondozó ösztönökre, hogy megtaláljuk azt ami a gyermekeinknek és nekünk szülőknek is a legjobb, ahelyett, hogy ismeretlen eredetű dogmákat, orvosi előírásokat és nevelési ”szakértőket” követnénk."

Hát erről lesz szó, közel 200 oldalban.

2010-03-19T16:59:00.002+01:00

Itt egy mai hír, meg hogy mit gondolok erről az egészről:

"Szlovákiában uniós pénzből támogatják az orvosok maradását 2010. március 19. 13:03, péntek - Horváth Eszter Ágnes

Egy új rendelet szerint a Magyarországon kiképzett orvosoknak négy évig itthon kell dolgozniuk. Romániában egy hasonló terv kudarcba fulladt a tiltakozások hatására, Szlovákiában pedig uniós pénzből segítik az orvosok helyben maradását.

A Rezidens Szövetség adatai szerint a budapesti végzősök hetven, a vidékiek ötven százaléka írta alá a nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy nem kezdik el a szakorvosképzést, ha a minisztérium nem módosítja a vitatott rendeletet. A legtöbb leendő rezidensnek az a gondja, hogy a kiképzett szakorvosok négy évig nem vállalhatnak külföldön munkát, pontosabban csak akkor, ha visszafizetik a képzésük költségeit. Miközben például a jogászok és közgazdászok mehetnek nyugodtan külföldre.

Egy kezdő magyar orvostanonc nettó 95 ezret visz haza, külföldön akár ennek a tízszeresét is megkeresheti. Ennek ellenére a magyar doktorok itthon szeretnének maradni, de az új szabályozás mindenkit elriaszt a hazai szakképzéstől. - ezt állította Papp Magor, a Rezidens Szövetség elnöke a miniszterrel folytatott tegnapi nyilvános vitán. "A rezidensek betegellátó munkát végeznek, átlagosan heti ötven-hatvan órában. Ők hagyják el utoljára a kórházat, és mindezért nagyon alacsony bért kapnak. A fiatal orvosok joggal várják el, hogy ne szankciókkal, hanem motivációval próbálják őket valahova kötni."

Arról, hogy mennyit kellene visszafizetnie annak, aki mégis idő előtt külföldre megy, eltérő számokat kaptunk a Rezidens Szövetségtől és a minisztériumtól. előbbi öt-hat millió forint közé teszi az összeget, míg a tárca számaiból 2,5-3,5 millió forint jön ki. Egy viszont biztos: az elmúlt években folyamatosan nőtt a külföldre távozó magyar orvosok száma. 2005-ben 604-en kérték ki az ehhez szükséges papírokat, míg tavaly már 887-en.

A magyar egészségügyből 2500 orvos hiányzik egy négy évvel ezelőtti felmérés szerint. Ennél frissebb adatot senki nem tudott mondani. És bár ez is hét százalékos hiányt jelent, a Kórházszövetség szerint azóta még rosszabb a helyzet. Az viszont már a szaktárca friss felmérésében található, hogy a legnagyobb hiány többek között csecsemő- és gyermekgyógyászokból, patológusból, tüdőgyógyászból és traumatológusból van.

Nagy -Britanniában egyre kevésbé vonzó az orvosi pálya

Nagy-Britanniában sem könnyű az élete annak, aki orvos szeretne lenni. Az egyetemi alapképzés valamivel rövidebb, mint Magyarországon, ám, mint minden brit egyetemen, az orvosin is kell tandíjat fizetni. A szociális helyzettől és a tanulmányi eredményektől függően ezt némileg ellensúlyozhatják különböző ösztöndíjak, ám így is könnyen összejöhet több tízezer fontos adósság is a diploma megszerzéséig. Nem csoda, hogy az utóbbi években egyre kevésbé vonzó az orvosi pálya. A kezdő orvosok keveset keresnek, viszont elképesztően sokat kell dolgozniuk: akár heti hetven-nyolcvan-kilencven órát is, majd a szakképzési helyekért további öldöklő küzdelem folyik. Ezt a több éves harcot pedig kevesen vállalják, így néhány éven belül szakemberhiány várható.

A végzett, kezdő orvosok adminisztratív korlátozások nélkül mehetnek külföldre is dolgozni. A brit egészségügy szerencséjére azonban egyelőre jóval többen akarnak ott dolgozni, mint ahányan külföldre távoznának. Tehát a rendszer gondjait átmenetileg megoldhatják a külföldi alkalmi helyettesítők, ám egyre többen szorgalmazzák, hogy gondolják át az orvosképzés teljes rendszerét, hiszen nem lehet mindig a külföldiektől várni, hogy - jó pénzért - majd megoldják a brit egészségügy problémáit.

Szlovákiában kórházi osztályokat zárnak be az orvoshiány miatt

Pozsonyban és környékén, illetve az egyetemi kórházakban nincs orvoshiány. A járási és városi kórházakban azonban osztályokat kell bezárni, mert nincs, aki gyógyítson. A Pozsonytól csak ötven kilométerre fekvő Galántán a járási kórházban bezárt a gyermekosztály, és az ideggyógyászaton sem tudják megnyitni a fekvő részleget, mert nincs elég orvos, pedig 1825 eurót kínál a kórház a neurológus szakembernek. Tehát már nemcsak Kelet-, hanem Nyugat-Szlovákiában is ukrán orvosokkal oldják majd meg a szakemberhiányt.

Évente 700-750 fiatal végez az orvosi karokon, egyharmaduk külföldön vállal munkát. Tavaly 214-en távoztak, és 3219 orvos hiányzik a szlovákiai egészségügyből. "A hiányt leggyorsabban úgy enyhíthetnénk, ha a következő öt évben egyetlenegy orvos sem menne külföldre dolgozni. Ez az út természetesen nem járható. Ellenben segíteni lehet a hiányszakmák képviselőinek - mondja az egészségügyi tárca szóvivője. - Az egészségügyi operációs program keretében uniós forrásokból jelentősen támogatjuk azokat az orvosokat, akik minden csábítás ellenére maradnak a hiányterületeken. Majdnem egy másik fizetéssel felér az így folyósított támogatás. És természetesen a hagyományos, az alkalmazottaknak járó különböző kedvezmények, például lakás biztosítása is az orvosok megtartását szolgálja." A szóvivő megerősítette: egyelőre nem merült fel annak a lehetősége, hogy a külföldre távozó fiatal orvosoktól visszakérjék a képzésükre fordított milliókat. Akárcsak Magyarországon, Szlovákiában is ingyenes az orvosképzés.

Romániában nem sikerült a helyben maradás elrendelése

A romániai rezidensképzés rendszerében nem kötelezik a fiatal szakorvosokat, hogy bármennyi időszakot is az országban vállaljanak munkát, bár volt kísérlet arra, hogy ezzel a módszerrel tartsák itthon a végzősöket. 2007-ben az akkori egészségügyi miniszter előterjesztett egy törvénytervezetet, amely arra kötelezte volna az orvosokat, hogy a rezidensképzés időszakának kétszeres idejére Romániában vállaljanak munkát, ellenkező esetben visszafizetendő lett volna a tanulmányi költség. Mivel a képzés három és hét év közötti időszak, hat és tizennégy év közötti időre röghöz kötötték volna az orvosokat. A kezdeményezés óriási tiltakozást váltott ki, így elfogadása meghiúsult.

A romániai egészségügyi rendszernek más bajai vannak: a szakorvosok a rezidensképzés után azzal találják szembe magukat, hogy az akut orvoshiány ellenére zárolták az állásokat. Időnként a minisztérium megnyit egy kis rést, legutóbb tavaly decemberben tett ígértet az egészségügyi miniszter az utcán tüntető rezidenseknek, hogy meghirdetnek kétezer orvos állást. Most viszont már leépítésről beszélnek, nem pedig alkalmazásokról. Ha tehát végeznek a szakorvosok, kereshetik a helyüket a nagyvilágban, mert a jelenleg érvényes szabályok szerint egyetlen orvos sem alkalmazható az állami egészségügyi rendszerben. Románia uniós csatlakozása után becslések szerint ötezer romániai orvos vállalt munkát külföldön, csak Franciaországban két év alatt 800 romániai orvost alkalmaztak.

MR1-Kossuth Rádió"

A Székely egy hülye. Na nem mintha ez új lenne, csak kikívánkozott. Inkább ez jöjjön ki mint az ebéd. Ami rakott tészta volt, gombával, spárgával meg borsóval, én főztem.
No de a lényeg, hogy még mindig ott vannak leragadva, hogy nem értik a tisztelt minyiszterek, hogy a szocializmusnak vége, piacgazdaság van, pénz beszél, kutya meg ugat. A többi volt kommunista ország megértette, hogy elmúltak az idők amikor adminisztratív eszközökkel vissza lehetett tartani az embereket a határátlépéstől. A Székelynek meg a haverjainak úgy látszik ez még mindig nehézséget okoz. Holott, baromi egyszerű. Elmondom nekik még egyszer lassan, hátha megértik. Úgyse fogják, mert nem akarják, de ma jó napom van. Szóval: az orvos munkája hiánycikk, egyre kevesebben vannak akik ezt a foglalkozást gyakorolják. A kereslet-kínálat törvénye alapján ha valamiből kevés van akkor annak az ára felmegy, ergo többet kell érte fizetni. Persze nem muszáj, mert nem kötelező, de akkor ne tessék reklamálni, hogy nincs. Ha beléptünk az EU-ba ahol alapjog hogy az ember oda megy ahová kedve tartja akkor ez van. Nem köllött volna belépni. A norvégok se hülyék hogy belépjenek és közösködjenek, mégis megoldják hogy a norvég halásznak legyen aki megstoppolja a kezét ha szétszaggatná a háló. Ott felismerték, hogy nincs más mód mint kifizetni a pénzt azért aki megstoppolja a kezet. Persze lehet mondani hogy könnyű nekik van olajuk meg pénzük, de nem igaz, hogy Magyarországon nincs pénz. Van pénz, a Molnár Audijára meg az új irodabútorokra. Ez is csak a szemléletet tükrözi, hogy ez fontosabb, mint hogy legyen aki ellássa a választópógárt. No de ott tartottunk, hogy meg kell fizetni az orvos munkáját. Fizessék meg, az értékén ugyanakkor nyomják orrba azokat akik a zavarosban halásznak, akik pénzért százalékolnak le és akik közintézményben való ellátásért paraszolvenciát kérnek.
Legyen már vége egyszer ennek a balkáni hozzállásnak meg az állandó mutyizásnak, ez minden csak nem törvényesség meg jogbiztonság.
A rezidenseknek meg egy jótanács: ne hagyják magukat, mert senki nem fogja nekik kikaparni a gesztenyét. Ugyanakkor lehet hogy érdemes lenne nagyon világosan megfogalmazni hogy nem folytatni akarjuk az elődeink általi gyakorlatot, hogy zsebbe kérjük a pénzt, hanem hogy jöjjön le a legkevésbé okos szavazónak is, hogy valódi változást akarnak a fiatalok. Ahol az orvos heti 40 órát dolgozik, nem 60-80-at, ahol emberi körülmények között lehet dolgozni, ahol értéke van az általa végzett munkának és ahol egy betegnek sem kell borítékokat dugdosnia senkinek. Ahol korrekt módon, egymást tisztelve lehet a betegekkel együttműködni. Ahol senkinek sem kell félnie, se a betegnek az orvostól, hogy hogy fognak vele bánni, se az orvosnak attól, hogy miből vesz lakást. Érted már, Székely?

olvadás

2010-03-17T08:57:00.002+01:00

Olvad végre ez a nyamvadt hó, már azt hittem hogy augusztus közepéig szöges cipőben fogok járni. De nem!!!!! Ma éjjel már fagyni sem fog ha lehet hinni az időjósoknak. Nem bánom már, azt kell mondjam mert unom már nem is kicsit, hogy március közepén még a krókuszok se nyíltak ki mert hó alatt vannak. Mondjuk eltart még pár hétig amíg felolvad ez a méteres hótakaró és bokáig lehet majd cuppogni a sárban, a szöges cipőt felváltja a gumicsizmi, de már ez is előrelépés az eddigi állapotokhoz képest.

Téli álom

2010-02-25T22:11:00.000+01:00

Több mint két hónapja tombol a tél, emberemlékezet óta nem esett ennyi hó és volt ilyen hideg. Már nem tudják hová túrni a havat, minden nap nagy markolók rakodják fel teherautókra és viszik valahová. Az erdőben ahol nem túrják és ahonnan nem szállítják el már minimum combközépig ér a hó. És egyelőre nem úgy tűnik, hogy vége lenne a télnek. Ma is leesett még tíz centi. Utána meg rá az eső, hogy holnapra megfagyhasson és boldog-boldogtalan kitörje a lábát.
Asszem én is felveszem a kis szegecses gumitalpaimat.
Így novembertől márciusig szinte minden nap eszembe jut hogy Scott Adams (aki nem ismerné, a zseniális Dilbert és Dogbert képregény szülőatyja) is egy rossz téli élmény után döntött úgy, hogy eladja a kocsiját és az árából vesz egy egyútra szóló jegyet Kaliforniába. Nem tudok nem erre gondolni.....Lehetnék én is ostoba barbilány....tuti könnyebb lenne az életem.
Vagy meg kellene tanulnom rendesen zongorázni és a rovott múltú hajóorvos, Kvasztics Fedor módjára zongoristaként tengetni a napjaimat, lehetőleg valamelyik trópusi szigeten a Rák- és Baktérítő között. Napközben heverészni a tengerparton, este meg beverni pár deci rumot vagy valami hasonló jóféle italt, hogy jobban szóljon a dal és hogy karcosabb legyen a hangom.
Ehelyett itt ülök a zimában, hallgatom ahogy panaszkodnak a népek, hogy nekik milyen szar az életük....és egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy mennyire elegem van. Asszem túl sokat dolgoztam az utóbbi időben és túl hosszú a tél. Vajon mennyi ideig tudnám Tahitin lógatni a lábam a Focus árából?

Hordozásról ismét

2009-12-24T15:12:00.002+01:00

Az a képekből kiderült, hogy rózsaszín és minta minden mennyiségben jöhet! Egy ideig abban a téveseszmében leledzettem, hogy a pasztellszínű kendők szebbek, aztán megvilágosodtam és rájöttem, hogy azok is szépek, meg az élénk, harsány színűek is. Meg aztán nincs mindig kedvem a piroshoz, olyankor (ritkán) jó egy visszafogott zöld vagy éppen sötétkék.
És hogy miért is hordozzunk?
Itt szedtem össze, ez a könyvrészlet. Ennél jóval több lesz benne, csak olyan nehéz kivárni mire elkészül:

-A hordozott gyermekek kevesebbet sírnak, a Pediatrics szerint a hordozott gyerekek 43%-kal kevesebbet sírnak napközben, éjjel pedig 51%-kal.
-A gyermek vidámabb és nyugodtabb, mint nem hordozott társa
-Hordozáskor állandó fizikai kapcsolat van a szülő és gyermeke között. A gyermek érzi a szülő testmelegét és illatát, közelről hallja a hangját és a szíve dobogását is. Ez utóbbit még magzatkorából ismeri. Nem lehet becsapni, egy mesterséges szívhangot utánzó babahinta sem ér fel a szülő igazi szívhangjával
-A szülő is megnyugszik, ha gyermeke nyugodt, valamint a hordozás elősegíti a szülő gyermekéhez való kötődését is.
-Egy babaerszényben vagy karikás kendőben könnyűszerrel lehet szoptatni is miközben a szülő keze szabadon marad
-A gyermek hordozása kiváló lehetőséget nyújt az apának, hogy kapcsolatot alakítson ki a gyermekével
-Egyszerűbb a tömegközlekedés, utazás és a kirándulás is. Ha repülővel utazol és feladod a babakocsit, utána még jó idő eltelik az indulásig lehet, hogy sokat is kell gyalogolni a gépig, ez esetben felbecsülhetetlen értékű lehet egy hordozó.
-Semmi sem korlátozza az előrehaladásod, útfelbontás, kátyús út, mozgólépcső, szűk ajtók, kisebb butikok nem jelentenek kihívást, még erdei ösvényen is gond nélkül sétálhatsz
-A legtöbb gyerek könnyen elalszik a kendőben. Várd meg míg elég mélyen alszik, utána ha akarod le tudod venni a kendővel együtt.
-A kendő a fentieken túl használható takarónak, véd a nap ellen, és ha nincs babaszék az étteremben akkor a kendővel a nagy székhez erősíthető az izgő-mozgó gyermek. Egyedül azért ne hagyd, lehet, hogy a te gyermeked a jövő szabadulóművésze.
-Jobban érzed te is magad.Több dologra lesz időd és közben a gyermeked sem szenved hiányt.

A régi mániám....

2009-12-23T23:34:00.006+01:00

...se nem végighajtani a Stefánián, se tankkal végigmenni Románián, hanem a kendőkkendőkkendők. Abból sem a babos fejkendők, hanem a hordozókendők! Amelyekben kicsi és nagy babákat, gyerekeket lehet elöl-hátul-oldalt hurcibálni.

Hogy miért? Ez elolvasható lesz az előbb-utóbb megjelenő, kötődő nevelésről szóló könyvemben. Egy rövidített változat felkerül majd ide is, csak nem most, mert most fényképek következnek. Sajnos pár kendőről nem készült kép, amikor még itt laktak így őket nem tudom bemutatni. A fényképek a jelenlegi állományról készültek és előre megnyugtatom a tisztelt olvasót, hogy az elmeállapotom nem gyengébb mint akárki másé, van aki bélyeget gyűjt, van aki szalvétát, vagy éppen kulcstartókat, én hordozókendőket. És igen, egy fél óvodát tudnék hurcolni, de ki mondta hogy nem lesz fél óvodám? (Azért ha tudtok béranyát szóljatok.....úgy mégis egyszerűbb...)

Alkalomadtán írok majd az egyes darabokról, csak időből sosincs elég. De ami késik nem múlik!

Fuss fuss fuss amerre csak látsz, nem kapsz el, én vagyok a mézeskalács!

2009-12-22T22:05:00.006+01:00

Igen, ez is a Shrekből van! A "risza úgyis úgyis" (riszálom úgyis úgyis, Julien a masszívan személyiségzavaros gekkóskoronás maki-lemurkirály szövege a Madagaszkárból) és "Alex-oszáná" (oroszlán) még nem túrta le a zöldöklő öldöklőt a népszerűségi lista éléről.
Én meg el is felejtettem már milyen jó ha szabadságot lehet kivenni karácsony előtt....nem kell meggebedni a sok tennivalótól, van mindenre idő. Még akkor is, ha by the way Noémit is menedzselni kell. Voltunk vásárolni ezt nagyon szereti, ilyenkor hiszti nélkül beszáll a kocsiba és onnantól már csak azon kell drukkolni hogy ne eressze el a Hellókittyt, mert különben éktelen haragra gerjed és akkor meg kell állni, Kittyt megkeresni, a kezébe adni és imádkozni hogy most már nem ejti el megint. Ha mérges akkor ciki van, mert eldobja és emiatt még mérgesebb lesz.
De nem ma, ma még a mézeskalácsra is volt idő, bár kissé megrökönyödve szedtem ki a hűtőből, ahol tegnap óta punnyadt. Jó keményre hűlt...no de próba cseresznye, kis darabokra összetörtem, mikrohullám beizzít, Mémi már fente a formákat és nekiállt szívecskéket szaggatni a tésztából. Két tepsiig jutottunk, utána a tészta nem viselkedett rendesen, először leugrott a földre (megjegyzem Mémi közreműködésével) aztán nem akart rendesen gyúródni de csak ő járt rosszul, mert a komposztálnivalók között kötött ki.
A formák hagytak némi kívánnivalót maguk után, van szívecske, angyalka, valami emberformájú, egy malac meg egy julbock, azaz karácsonyi bak, mert itt az a karácsonyi totemállat. Malacot nem csináltunk, annak semmi köze a karácsonyhoz. Főleg szívecskék lettek, mert Méminek az tetszett a legjobban. Közben vagy ötvenszer elénekeltük a Dulocban Dulocban az élet szép című örökzöld slágert a Shrekből, mert Mémi a ”mézi” szóról a Shrek-beli mézeskalácsfigurára asszociált és mindenáron tévét akart nézni, én meg semmiképp nem szerettem volna ha elrángat mesét nézni. Mert egyedül nem nézi, az benne a poén, hogy nekem kommentálja a látottakat.
A mézik gyorsan megsültek, majd kihűlés után Mémi segített rájuk nyomkodni a díszítést. Az egyik emberfigurára még célkereszt is került, hogy ne legyen olyna unalmas az egész. Miközben nyomtuk a mézire a díszt megjegyeztem, hogy milyen ügyesen segítesz Noémi, mire így szólt: bizony!
Holnapra már csak a szaloncukor maradt, meg ha rászánom magam akkor a sáfrányos süti. A hó már adott, a fenyőfa a kinti kamrában várja hogy bejöhessen, sőt még pulykahúst is sikerült venni, az egyik darab husi ráadásul ingyen jött haza, az ilyet szeretem. Holnapután délután Josh Groban és Diana Krall fog a karácsonyról énekelni, meleg sütiszag lesz, kint meg esni fog a hó, nagyon karácsonyi és meghitt lesz minden, egész addig amíg a kutya nagy elérzékenyülésében oda nem jön hozzánk és ki nem nyitja a bagólesőjét, mert akkor Mémi azt fogja mondani amit ma tanult: Mazsi, büdi, száááááááj.

szülinap

2009-12-20T15:16:00.000+01:00

Mémi (Noémi így hívja magát) két éves lett. Most jönnek a közhelyek: hogy megnőtt! Hogy elment az idő! És valóban, meg is nőtt és az idő is hogy elment!
Ugyanakkor vannak még babás dolgai, annak ellenére, hogy igazi nő módjára egyből fel kell venni az ajándékba kapott új ruhát, hogy folyton a frizuráját igazgatja és hogy mérgesen kiabál, hogy vásárolni, ha éppen arra támad kedve és ezzel egyedül marad, mert mondom neki, hogy ma nem megyünk boltba. Ilyen babás dolog többek között hogy továbbra is csak a hátamon alszik el. Amit végülis nem bánok, mert ez egy remek alibi, hogy megvegyem a tizenvalahanyadik hordozókendőt is, elvégre a változatosság gyönyörködtet.
Mémi idén kétszer is ünnepelt, illetve háromszor, ha a dagmammát, Kerstin nénit is beszámítjuk. Először otthon ünnepeltünk, 13.-án mert a valódi szülinapon, 14.-n melómegbeszélés volt itt nálunk és a kettő együtt már nem ment volna, így is épp elég ember csődült hozzánk és tolta kétpofára a pizzát a konyhában.
Így előtte való este Mémi tortát kapott, hiphopp elfújta a gyertyákat, majd kibontotta az ajándékait. Volt benne rózsaszín pulóver (most minden rózsaszín) meg egy Makkapakka figura (BBC: In the night garden) hajcsatok és hajgumik. Volt egy Hellókittis kifestőkönyv is (ami nem rózsaszín az hellókittis, de még jobb ha rózsaszín is meg kittis is) de azt kiszúrta amikor a bevásárlószatyorban hazahoztam. Nem voltam elég gyors és nem dugtam el egy alkalmas helyre, így alakult, hogy a szatyrot leraktam a földre, Mémit becsalogattam, mert ment volna hintázni a mínusz tíz fokban amit én annyira nem kultiváltam és ahogy belépett már nyúlkált is a szatyorba, hogy ”hellókitti, újság!”
Holott annak a nyamvadt macskának csak a lába látszott a kifestőkönyvről és kiszúrta, megismerte és követelte. Mit volt mit tenni, odaadtam neki. Megkapta előre az egyik ajándékát. Mostanában egész sokáig elmolyol azzal, hogy színezi. Nem baj...
Ez volt az első ünneplés. Hétközben a Kerstin néninél szintén volt szülinapozás, mivel mással mint fagyival....hogy tudnak ezek december közepén fagyit enni...mindegy, lényeg, hogy énekeltek a kislánynak és nagyon tetszett neki.
És még hol volt a vége! Minekutána a születésnapok a familiban úgy alakultak, hogy Levente négy nappal Mémi után ünnepli a szülinapját, gondoltam tartok nekik egy partit. Meglepipartinak indult, és az is lett volna, ha nem lett volna ügyeletbe beosztva az ember....és mivel be volt osztva és nélkülne nemigen lehetett volna partizni, legalábbis szülinapit nem, így muszáj volt mondani neki hogy cserélje el az ügyeletét. A ”de miért” kérdésre Levente pedig nem elégszik meg a ”csak” válasszal így végülis kitudódott, hogy összejövetel lesz. De ennél többet nem tudott.
A vendégeket összetrombitálni nem volt nehéz, a kaját megrendelni sem, elmenni érte már igen, a karácsonyi vásárlási lázban az egész város szombat délelőtt akar sopingolni (csak tudnám mi a rákot kell ennyit vásárolni, én idén mindent a neten vettem meg és nagyon nem hiányzott a tömeg meg a boltokba mászkálás) parkolóhely sehol, de végül sikerült ezt is abszolválni, csak a pezsgőt felejtettem el. No nem baj, gyors telefon a vendégeknek hogy ugyan hozzanak már magukkal. Mert nem olyan egyszerű az élet, hogy beszaladok a kisboltba érte, nem, az ilyen gonosz italt kizárólag alkoholboltban lehet venni, az meg csak a cityben van, itt nálunk faluhelyen nincs. Aki le akarja inni magát az ballagjon be a nagyvárosba a piáért. Vendégek pedig kb két perccel zárás előtt oda is érnek (ilyen hülyeséget, hogy szombaton háromkor zár a piabolt, holott ezek szombaton is olyan részegek mint az albán szamár) és vesznek is pezsgőt, ami sikeresen kikerül a mínuszba hadd hűljön.
A svéd vendégek 3-kor ott vannak, ha háromra hívják őket. No nem baj, idővel megszokjék hogy ilyenkor az idősebb ünnepelt még a zuhany alatt áll vagy borotválkozik. A fiatalabb ünnepelt pedig pánikrohamot kap a sok embertől és nem mehetek tőle egy méternél messzebb mert hangos IAAAA, IAAAAA (anya) kiáltásokkal jelez és ha messzebb vagyok vagy éppen elbújok, hogy a tortáján gyújtogassam a gyertyákat akkor arcát a kezébe temetve sírni kezd......Kiscicavirág, most megint olyan látványosan anyás korszakát éli, ha éjjel felébred akkor csak én tudom megvigasztalni, ami heti 3-4 x már elég kemény, beleszámolva hogy éjjeli kelés nélkül sem alszom hat óránál többet. Ugyanakkor nagyon jó, mert ilyenkor lehet még babusgatni meg porszívózáskor, amitől fél, mert különben már nem hagyja magát, neki sok dolga van, a kanapéról leugrálni, mesekönyvet nézegetni, illetve kittis újságba rajzolni.
A helyzetet a kisgyerekek mentik meg, akikből több is jön a babazsúrra. Egy idő után Noémi is belejön abba, hogy most ajándékokat kap, felveszi a ruhákat, és büszkén pózol. Láthatóan nem döntötte még el, hogy fotómodell vagy fogorvos akar lenni, mert először visít a csipszért, majd amikor megkapja nem kell neki, amikor elunom és megeszem, akkor meg szedné ki a számból és a gyomromig lenyúlna, hogy visszakapja, közben visít, de ha meglátja a ráirányuló fényképezőgépet, akkor egyből abbahagyja és vigyorog, nehogymár mérges képeket csináljanak róla.
A gyertyákat ismét rutinosan fújja el, gebeszkedik már messziről, hogy fújhassa. Apja úgyszintén, egy levegővel kioltja az összeset. Az ő tortája autós. Kérdeztem mit szeretne szülinapjára, erre elhaló hangon ennyit mond: autót....
Hát most megkapta. A torta finom, alig marad belőle. A smörgåstortára sincs panasz, ez ilyen itteni kaja, kenyérszeletek majonézzel, vajjal, rajtuk sonka, tojás, saláta, meg rákok, Levente még nem evett ilyet, ezért lett ez a kaja.
A gyerekek jól elvannak, játszanak, de azért annyira nincsenek jól el, hogy ne hiányolják a szüleiket, minimális felnőttbeszélgetést bonyolítok a délután folyamán. No de ez ilyen. A tíz éves tervben azért szerepel egy gyerek nélküli nyaralás...
Noémi kap egy plüss kiskutyát, amihez sampon, fésű, kutyatányér, csont, hajszárító és még kutyahordozó doboz is tartozik. Ebbe teljesen beleszeret, ott kell ülni mellette és együtt szépíteni-etetni a kutyát, majd berakja a ládába és mondja hogy vauvau alszik házikó. Azaz a kutyus alszik a házában.
Amikor a pezsgőre kerül a sor, az egyik kissrác hányni kezd és kijön minden ami bement. Közben sír, Mémi pedig nagyon empatikus és szintén sírni kezd. Szerencsére gyorsan abbahagyja, amint felveszem. A pezsgőzés így elmarad, mert lassan mindenki cihelődni kezd.
Nem baj, több marad nekünk gondolom. Kis naiv....
A kisgyerekes családokkal való összejárás nagy előnye, hogy senki se virgonckodik sokáig, hétkor már mindenki haza akar menni ha még nincs otthon. Így is, mire összepakolunk, mire Levente rendet tesz a közös házban, ahol partiztunk, mire én megfürdetem és megetetem a fiatalabb ünnepeltet már fél kilenc. Mire elalszik minimum fél tíz. Tíz mire lerogyunk a tévé elé. Mert most már adás is van a tévénkben. Valamelyik adón éppen Jack Sparrow kapitány megy, és negyedóráig elalvás nékül tudom nézni. Aztán felvonszolom magam a szobába és a pezsgő meg jót röhög a markába mert felbontatlan maradt. De ez csak ideiglenes állapot, ami késik nem múlik.
A parti végülis azt hiszem jól sikerült, erre is igaz ami az esküvőkre általában, aki akarja az jól tudja érezni magát, aki meg nem hát az meg kínlódjon, ha neki ez a jó. Mémi hellókittis ajándékai nagy népszerűségnek örvendenek továbbra is, a házikós kutya fésűjével Mazsola is megfésülődött már párszor, ahogyan én is. Lehet hogy fodrász lesz....

Hó

2009-12-16T22:20:00.002+01:00

Tegnap meg ma esett teljes három centi hó. Kezdetnek jó lesz. A pára már kifagyott a levegőből, így a kocsi szélvédőjére végre nem fagy rá belülről is a pára. Mert annál rosszabb nincs amikor nem elég kívül kapargatni hanem belül is neki kell állni vakarni.

És ha esik a hó akkor hólámpást is lehet csinálni.

Lussekatt avagy sáfrányos süti svéd módra

2009-12-12T21:24:00.005+01:00

Végy 25 g élesztőt, morzsold el 2.5 dl meleg tej 2 dl olvasztott vaj és 0.5 g sáfrány keverékében. Kis cukor jót tesz a keveréknek. Várd meg amíg az élesztő elkezd dolgozni, akkor tégy hozzá 0.25 teáskanál sót, 2 dl kristálycukrot, 1 tojást és 8 dl lisztet. Dolgozd össze, majd ha pizzatészta állagú lett, akkor keleszd lefedve kb 40 percig. Nekem több mint egy óra alatt kelt a duplájára, de nálunk a hőmérő alulról közelíti a 20 fokot. Ha megkelt, nyújtsd 0.5-1 centi vastagra a tésztát egy belisztezett deszkán, majd késsel vagdosd fel és különféle alakzatokat lehet belőle formálni. Sütőpapírra, tepsibe helyezve letakarva megint kel 20-40 percet. Ezután felvert tojással kend meg és díszísd vízbe áztatott mazsolával. 250 fokon 6-8 perc alatt süsd aranyszínűre. Edd meg jó étvággyal. :)

Tegnap

2009-11-28T13:02:00.002+01:00

Amint az várható volt, a meselények listája kibővült a Szöke herceggel, Farquad nagyúrral, Mézivel, Süttyővel, a Királlyal és a Királynéval. Most már őket is mondgatja mielőtt elaludna, nekem összesen annyi feladatom van, hogy biztosítsam róla, az összes mesefigura alszik.
Noémi már telefonálni is tud. Tegnap elindultam hazafelé, és szóltam nekik, hogy rendeljenek pizzát, csak közben némi gikszer történt, mert a kutyát ottfelejtettem az oviban és vissza kellett érte fordulnom, de Noémi közben a vonal túlsó végén végig magyarázott, hogy Mémi tészta, meg Mémi pizza és mondta hogy sétálni volt meg bili kaki, meg bili pisi, azaz bilibe kakilt és pisilt. Amikor meg megkérdeztem, hogy mit evett, akkor mondta hogy sajtos tészta. Amikor meg azt, hogy milyen színű a hajad akkor mondta hogy barna. Olyan kis okos cica.

Nem egyszerű...

2009-11-21T15:25:00.000+01:00

Dolgozom egy új könyvön. Illetve kettőn, de kettőt egyszerre kiadni nem tudok, annyira nem vagyok tőkeerős (de ez időleges). Az egyikbe szeretnék képeket is tenni, de a kutyamindenit, sokba kerül, főleg a színes kép, mert azt valami műnyomópapírra kell nyomni. Márpedig ha a fene fenét eszik, akkor is nyomdába fog kerülni ez a könyv, mert régóta tervezem már.
Hogy a másiknak a kiadására mikor lesz pénzem abba meg bele sem merek gondolni, most is azt fontolgatom, hogy eladom pár hordozókendőmet és abból finanszírozom meg a könyvkiadást, de ha rájuk nézek mindig meggondolom magam.
A nyavalya verje ki a főnökömet is, hogy miért nem ad több fizut....vagy lehet hogy nekem nem kellene kendőkre elköltenem....
Ha valamelyik kedves olvasó nyerne a lottón akkor egy fél milla erejéig gondoljon rám léccilécci.

Még egy hónap....

2009-11-18T22:21:00.000+01:00

Nagyon-nagyon várom már, hogy itthon legyek december 21 és január 4 között. Az utóbbi időben azt hiszem túl sokat dolgoztam és a kollégáim is kezdtek eléggé az agyamra menni. Ez a legbosszantóbb a munkahelyemen, hogy nem is a betegek idegesítenek fel, hanem a saját kollégáim. Biztos a november, meg az idő is teszi, hogy kevésbé vagyok toleráns a hülyeségekkel szemben, elvégre ha valami akkor a butaság mindig dühít, de most különösen.
Azzal teszi nekem a munkahely a legjobbat, ha hagynak békében dolgozni, ha nem kell mítingelni, mert sose tudnak érdemben megbeszélni semmit, megy a hülyéskedés, a lényegtelen dolgokról fecsegés, a szófosás és ami tényleg fontos az meg hónapokig húzódik mert nem tudnak egy A4-es oldalt elolvasni. Mintha tanító néni lennék a kisegítőben...
Pont ma találkoztam egy nővel aki nálunk dolgozott aztán elege lett és két évig vállalkozó orvos volt, azt mondta egyfelől nagyon jó volt, hogy nem volt fix munkahelye, mert oda ment dolgozni ahová akart, az ajánlatokban pedig nem volt hiány, de most mégis leszerződött egy helyre, mert hiányoztak a kollégák. Hát nem tudom, nekem piszkosul nem hiányoznának. De ő sokkal szociálisabb mint én, én nem sírok akkor sem ha egész nap nem beszélek senkivel, szeretem a magam társaságát és kész. :)))
Ahogy telik az idő egyre inkább töröm a fejem az alternatív munkalehetőségeken, semmi kedvem még húsz év múlva is napi nyolc órát robotolni. Részemről a napi négy is sok, de azt még elviselem.
No nem negatívkodok itt tovább, elvégre mindjárt itt a szabadság, már csak négy hét!!!!

Mielőtt Noémi elalszik...

2009-11-08T22:37:00.000+01:00

Noémi ejtette a Tinky Winkyt, Dipsyt, Lalát és Poot a Teletubbiesból és már igazán Makkapakka és Upsy Daisy se hozza lázba az Álmok kertjéből. Most Shrek, Fiona és Szamár a menő. Az ogre állandóra beköltözött a tévébe, olyannyira, hogy már kezdem kívülről tudni az összes részt. Minden este vacsi közben-után nézni kell egy kicsit, miközben az ölemben ül és nevet ahogy a sárkány megpuszilja Shrek fenekét és énekel, amikor a fabábuk üdvözlik a Dulocba érkező ogrét és Szamarat és vadul táncol amikor a filmben is táncolnak.
Este altatáskor szintén a ”Dulocban Dulocban Dulocban az élet szép” dalocskát dudorássza Mémike, de nem hangosan, inkább csak saját magának. Megissza a tejét és az ember már azt hinné alszik, mikor egyszercsak felül az ágyban és így szól:
-Fiona!
-Fiona alszik, kicsim- mondja Levente, aki ott van vele míg el nem alszik.
Mire Noémi:
-Shrek!
-Shrek is alszik. Sőt, Szamár is alszik.
Noémi nevet egy sort, hogy az apja kitalálta, ki lett volna a következő akit megkérdez.
Visszafekszik és elmondja, hogy Fiona alszik, Shrek alszik, Szamár alszik, Mémi alszik, Apa alszik, Anya alszik, Mazsi alszik és utána csöndben marad.
Az ember megint abba a tévhitbe ringatná magát, hogy alszik.... hiszen már nem pöncörgeti a maci kezét sem, fekszik mozdulatlanul és halkan szuszog.
Egyszercsak felül és így szól:
-Sárkány!
Nélküle nem volt teljes a leltár. Levente biztosítja Noémit, hogy a Sárkány is alszik. A kislányfejben pedig összeáll a kép, hogy a fő mesefigurák mind alszanak, így ő is átevezhet Álomországba. Vajon ki lesz a következő akit megkérdez, a miniatűr Farquad nagyúr, vagy a Szőke herceg?

Rodosz

2009-10-14T20:38:00.000+02:00

Rodosz nem véletlenül a napfény szigete, ha évi 300 felett van a napsütéses napok száma. El tudnám viselni hosszabb távon az ilyen mennyiséget, főleg ha azt veszem, hogy itt meg kb 300 a nem napos napok száma.....
Az odaút mindig kellemesebb, mert a végén ki lehet lépni a melegbe, látni a tengert és érezni a nap sugarait. Ugyan a táj nem olyan szép zöld mint itt és a levegő sem olyan tiszta, sokan cigiznek, meg kevésbé korszerű kocsikkal közlekednek, de ezek végülis egy nyaralás alatt elviselhetőek.
Ami nagyon nem hiányzott, az a feltehetőleges ételmérgezés, ami egy nap különbséggel családunk mindkét felnőtt tagját taccsra vágta. Levente kezdte egy kiadós esti rókázással, majd másnap kóválygott mint az őszi légy. Én akkor még nagyon virgonckodtam és toltam befelé válogatás nélkül a fetát meg a baklavát. Egészen estig. Akkor már éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Mert a hasmenés az hagyján, azt mindig elkapom ha nem jutok hozzá az élőflórás joghurtomhoz és a mittoménmilyen védő bacikkal cuccolt italomhoz, ami ritkán fordul elő Svédország határain túl. Úgyhogy a vécére szaladgálás önmagában nem zavart, de az egész éjjel tartó hányinger annál inkább. Aludni nem sokat sikerült, ha feküdtem kavargott a gyomrom, ha felkeltem még rosszabb lett. Miközben a reggelt vártam (mert azt hittem addigra elmúlik) még azt is hallgathattam ahogy a szomszéd óránként intenzíven megszeretgeti a szomszédasszonyt. Ezeknek erre is van energiájuk, miközben én itt már azt hiszem kipurcanok. Aztán reggel hatkor nem bírtam tovább, felkeltem, leültem a hímzésemhez és nem egészen kettő perc múltán szembetalálkoztam a vacsora maradékával, csakhogy ezúttal nem a rendes úton távozott, hanem megfordult és előrefele indult. Évek óta nem hánytam és nagyon rosszul esett. Viszont kifejezetten jobban lettem utána.
No aznap én feküdtem a kanapén és koplaltam mert az ennivaló puszta gondolatára is felkavarodott a gyomrom. Ezek után már csak diétásan mertünk étkezni, aminek az a nagy előnye megvolt, hogy nem zabáltuk tele magunkat és nem nyögve távoztunk vacsora után.
Ezt a kellemetlen epizódot leszámítva jól sikerült a rodoszi kirándulás. Még kirándulni is eljutottunk ami nagy szó és ami még nagyobb, Noémi még élvezte is.
Lindósz városa kb egyórányi buszozásra feküdt. Noémi a buszban saját ülésen utazott, nagyon tetszett neki. A biztonsági övet nem szereti, azt a repülőn is utálja, fennhangon köveleti, hogy ”kinyiti, kinyitiiiiii” aztán ha szerencsénk van akkor rájön, hogy az övet kapcsolgatni is lehet, ekkor ”kapcsó kapcsó-t” mond és elfoglalja magát pár percre.
Meg nézeget kifelé az ablakon is mondogatja, hogy mit lát, tenger, ház, fa, fehér autó, dínó (minden ami elefántra, krokodilra, gyíkra hasonlít az dínó), aztán egy idő után ezt is elunja. Akkor jön a ”kiszász kiszász” azaz ki akar szállni ekkor megint elterelő hadműveletek zajlanak, majd amikor már kritikussá válna a helyzet mindig megérkezünk. Kiszász kiszász, aztán Noémi hátra fel, mert a babakocsi otthonmaradt, ezúttal véletlenül, szokás szerint az auótban a repülőtérre menet derült, ki hogy valami kimaradt, de sok hasznát úgysem vennénk az itteni macskaköves utcákon, az esernyőkocsiban tuti agyrázkódást kapna ha végigtolnám a kövezeten.
Az itteni akropoliszra meg nem is nagyon lehetne babakocsival felmenni. Vannak azért elszánt vállalkozók, de fent eggyel se találkozunk. Lent a városban annál inkább, tolják bele a nagyvilágba kifelé nézve a még ülni sem tudó, félülő helyzetben pihenő pár hónapos piciket.
A mi mászásunk sem indul zökkenőmentesen, mert amíg a vécén állok sorba a francia turisták között a szél lefújja Noémi rózsaszín kalapját és hirtelen fejfedő nélkül marad, a nap pedig eléggé süt. No de legalább lehet újat vásárolni. A kalapot felfedezzük pár méterrel alattunk egy fára akadva, onnan le nem szedjük az tuti. Szentségelek egy sort mert olyan aranyos volt abban a kalapban. Az első szuvenírárusnál veszünk neki egy kis fejrevalót. Ennek ugyan nincs karimája, inkább kendő mint kalap, de meg lehet kötni és most már ez is szempont. Úgy néz ki mint egy kis rózsaszín kalóz a kendőben és a helókittis felsőjében.
Az akropoliszra felmenni nem tart sokáig, Noémi a hátamon és melegnek melegem van, de viselhető. Ahogy felérünk, felhangzik a ”kiszász kiszász”. Javaslom, hogy olvadjunk bele az angol turistacsoportba és blicceljük el a belépőt, de a férjem jólnevelt és becsületes, vesz nekünk jegyet. Ezt később remek könyvjelzőként lehet használni.
Noémi kiszállt és innentől kezdve egyedül akar közlekedni, lépcsőt mászni, learatni azt az öt szál pitypangot ami valami csoda folytán megmaradt a nyár után, valamint macskákat simogatni. A sok ember nem zavarja, kavicsot gyűjt, nézelődik, még eszik is valamennyit. Norvég nénik szúrnak ki minket és kérdezgetik, hogy mekkora a kislány aztán elámulnak, hogy még két éves sincs. Mire lefelé indulunk elfárad a kisasszony és nem tiltakozik, amikor felveszem a hátamra. A városba érve a kirakodóvásár nagyon tetszik neki, főleg a rózsaszín ruhák nyerik el a tetszését, mert fogdossa őket és mondja hogy ”rózsaszín”. Felfedezi a hellókittys törülközőket is, ekkor heves ”helókiti”-zésbe kezd és mászna kifelé, hogy megszerezze magának a kittys cuccokat, elhangzik pár ”kiszász” is, de végül csak nyugton marad.
Jó meleg van, sikerül összeizzadnunk, de ezt már megszoktuk mindketten. Rövid buszozás után ahhoz a hét forráshoz érünk ami a sziget nagy büszkesége és állítólag ivóvíz tisztaságú. A parkolótól egy ötperces séta vezet a forrásokhoz, igazi természeti orgia, mindenféle fű-fa-virág fordul elő és mediterrán fűszerillat lengi be a levegőt. A krétai Szamária-szurdok volt ilyen, ott is hihetetlen jó illatú volt a levegő a különféle növényektől.
A források olyanok, mint amilyenek a források lenni szoktak, a turisták fényképeznek. Ami nagy látványosság még, az egy kb 150 méter hosszú töksötét alagút, ahol a víz folyik át és a bátor turisták át is kelhetnek. Állítólag aki azon átmegy az megszépül és megfiatalodik, továbbá megszabadul a fóbiáitól. Levente át is megy, nagy különbséget nem látok, bár ő az alagúton átmenés előtt is szép volt és fiatal, meg fóbiája sincs. Én a magam részéről kihagytam a sötétben botorkálást, elvégre alapvetően meg vagyok békélve a fizimiskámmal is, a korommal is és a fóbiáim mennyiségével is.
Noémivel inkább a helyi italmérést keressük fel, amíg az apja az alagútban botorkál. Ahogy beállok a sorba, Noémi leadja a rendelést, hogy ”gumma, gumma” azaz sült krumplit óhajt. Szerencsére rövid időn belül elővarázsolják neki a krumplit amit el is kezd hörcsög módra begyömöszölni a szájába. Néha nekem is ad, éhen ne maradjak. Kis jószívű.
Közben megérkezik Levente, majd rövid idő után indulunk is vissza a buszhoz. Most már indulunk haza amit nem bánok, mert már egy óra, Noémi buszon nem alszik, ahogy autóban sem és repülőn sem, kizárólag a hátamon.
Hazafelé a nyakláncomat szemeli ki magának, le kell vennem és azzal elvan egy jó ideig, majd megörül amikor meglátja a tengert. De a legjobban akkor örül meg amikor kiszállhat a buszból, és meg kell mondanom ezt én sem bánom különösebben.
A hét másik kirándulása nem volt ilyen nagy lélegzetvételű, a rodoszi óvárosba mentünk. Taxival nem tartott tovább tíz percnél az út. A gyerekülés luxusa ismeretlen, legalábbis a taxisoknak. Ilyenkor örülök, hogy nem vagyok született svéd, mert ők tuti gutát kapnának attól, hogy a gyerek nem gyerekülésben menetiránynak háttal utazik, hanem ölben.
Az óváros nagyon hangulatos, kis pici utcák, a változatosság kedvéért macskakővel. Noémi néha lekéreckedik, néha fel akar szállni ő se nagyon tudja mit akar. A mindenhol jelenlévő macskákkal játszana, de ez nem kölcsönös és elszaladnak. Noémi pedig csalódottan kiabálja hogy ”cicacica”. Kicsit sír is, de az apja hátán megnyugszik. Sétálgatunk, egyre melegebb van, a kislány betompul, én pedig az előző napi rókakoma és a következményes koplalás után elég ramaty fizikai állapotban vagyok. Így aztán elmarad a nagy sopingolás, nem veszek se kasmírsálat, se bőrtáskát, se szuvenírt, de még bundát se. Pedig a bundák nagyon-nagyon szépek és minden állatszeretetem dacára nem vetném éppen meg a bundit, de egy józanabb pillanatomban bevillan, hogy nekem nem bunda kell télen, hanem bélelt nadrág meg vízhatlan télikabát és harckocsizósapka ha igazán hideg lesz. Persze ettől még lesz bundám, csak nem most, hanem majd ha olyan helyen élek egész télen át ahol 10 fok alá nem süllyed a hőmérséklet és akkor a hűvös reggeleken majd felveszem a szép bundámat.
Hát ez se holnap lesz, de így egy csomó pénzünk megmarad és ez sem utolsó szempont. Majd jól befektetem ami megmaradt aztán kitermeli a bundimat.
Az óvárosban árnyékos játszótér van, hintával és csúszdával. Ez a csúszda a Noémi méretű gyerekekre van kitalálva. A szállodai elvileg nagyobb gyerekeknek való, de ez az én gyerekemet nem zavarja, ő fel akar menni a csúszdára és muszáj menni vele különben ordít. Van egy labirintus is, amikor mindenféle csövekben lehet ide-oda, fel-le mászni, elvileg minimum három évesnek kell lennie a gyerekeknek akik használják, mondanom sem kell, hogy őt ez sem zavarja, mászik be az angol kiskölkök után minden tiltakozásom ellenére. Remekül szórakozik, egyszer ugyan eltéved és elkezd sírni, mire az apja utánamászik, no akkor megörül a segítségnek, és többet nem mer egyedül bemenni. Egészen másnapig, mert addigra elfelejti és megint menne a labirintusba. Ha visszatartom visít, így aztán jobb híján utánamászom, közben rettegek, hogy leszakad alattam. De nem, Noémi pedig nagyokat derül, hogy együtt közlekedünk laposkúszásban mert olyan szűk a cső, hogy csak így lehet előrejutni. A csőben van vagy 35 fok meleg mert süti a nap, ahogy egyre feljebb mászunk úgy fogadkozom egyre erősebben, hogy beszögelem a bejáratát mert én még egyszer ide be nem teszem a lábam. Aztán lefelé mászunk és ez határozottan kellemesebb mert végre áramlik be a csőbe a friss levegő.
Akkor már inkább másszon a nagy csúszdára minthogy ebben a nyamvadt labirintusban bolyongjunk. A nagy csúszda lesz a kedvenc, de felmászni is csak egy éretlen citrommal a kezében mászik fel, mikor felér ledobja és utánacsúszik. És mindezt ötvenszer. Aztán séta a nagymedence körül, utána virágot szed, utána nyugágyakra mászik, utána meg a virágágyásba.
Közben megjelenik a dán famili ahol a Noéminél nem sokkal kisebb kisfiú édesdeden alszik a babakocsiban, majd később a gyerekmedence körül cígeli ide-oda a labdáját miközben eszik eszik és eszik. Noémi nem rajong a saját életkorának megfelelő cselekvésekért, a kisfiúval játszik egy kicsit, ez abból áll, hogy egymásnak adogatják a labdát, majd utána beszalad a játszóházba, be a babaházba, minket kicsuk és egy műanyag halat tesz a babatűzhelyre, csavargatja a gombokat, közben pedig magyaráz, hogy ”Mémi főz”.
Beleül a műanyag autókba, Frédi és Béni módra löki magát előre, a zsírkrétákkal rajzol, végül kinézi magának a lilát. A rózsaszín mellett most a lila a nagy kedvenc és a lila zsírkrétával végigszignózza a babaházat, az asztalt, meg az autókat. Szerencsére már mind ragad a krétától így nagy kárt nem tud tenni bennük.
A babamedencében is fürdik néhányszor, de virágokat, bogyókat és az éretlen citromokat a vízbe dobálni sokkal viccesebb.
Én vagyok az aki nem rajongok a medencékért így részemről csatlakozom a D-vitamint előállítókhoz. A hatvanas angol lédik monokiniben nyomják, a francia turisták csak fekszenek egész nap a nyugágyon, a hozzám hasonló kisgyerekes anyukák meg vagy hasbehúzva vagy hasdüllesztve napoznak, attól függően mi okozta a haskörfogat növekedését.
A tengerben azért én is fürdök, mert az igazi víz és sokkal jobb mint a medence. Nagyon kellemes, és igazán lazító a hullámok tetején ringatózni. Noéminek is tetszik, köveket gyűjt és dobálja a hullámokba, akkor meg nagyokat kacag amikor bevisszük magunkkal kicsit mélyebbre. Mallorcán még félt a tengertől, Tenerifén én se fürödtem mert hideg volt a víz, de most mindannyian tobzódunk. Nemsokára ki se lehet majd szedni a vízből. De nem baj, csak legyen elég meleg, akkor én se akarok kijönni.
Aztán egyszercsak letelik az egy hét, pedig a végére még a pincérek is megtanulták, hogy jobb ha kaja elején hozzák a gyerekszéket akkor kevesebb terítőt ken össze a gyerekem miközben enni próbál. Az üvegpoharat meg a villát azért akkor is odakészítették a kiscsajnak, a görög gyerekek lehet hogy ilyen szalonképesek egyévesen, én inkább műanyag pohárból itatom és a villával is csínján bánok. Bár a krumplit már egész ügyesen felböki a villára, aztán kézzel leszedi és berakja a szájába.
A hazaút sem múlik el izgalmak nélkül. Már odafelé kitaláltuk, hogy kicsit lelőjük a lányzót a gyerekeknek való leglazább csitítóval, hogy tudjon aludni a repülőn mert ő ott nem alszik, túlpörög és kínlódik nagyon. Legalábbis a legutóbbi nyaraláskor így alakult. No de most! Gyógyszer vízbe bekeverve, gyereknek odaad, aki egy korty után üveg visszaad és onnantól kezdve fintorog ha az orra alá dugom. A fene megette az amatőr gyártóját aki olyan sziruposan édesre csinálta ezt a nyamvadt cuccot, hogy 10 ml gyogyi két deci vízzel higítva is olyan édes, hogy nekem se lenne kedvem meginni. Az odaúti szedálás emigyen dőlt dugába. No nem baj, majd hazafelé tejbe keverjük-találtuk ki, hátha abban nem veszi észre. A kis naivak.....tejjel dettó. Megkóstolja és adja is vissza egyből. Ment az egész a csapba. Kettő-null neki. Olyan az orra mint a drogkereső kutyának.
Így aztán hazafelé sem aludt a repülőn, rajzolt az újságba, kipakolta a táskámat, puszilgatta a bibijeit a térdén, a ragtapaszokat egyenként összegyűrte majd visszatette a dobozukba, de főleg haverkodott és flörtölt mindenkivel, kiváltképpen a mögöttünk utazó két kisfiúval. Több mint félóráig még az a nyugalom is megadatott, hogy a két ülés közti kartámaszra állva figyelte ahogy játszanak valam nyomkodós játékkal és csak néha ugrott le ránk nagyokat sikongatva.
A Niklas nevű szőke legényke annyira rácuppant Mémire, hogy leszállás után a csomagkiadásnál is ott koslatott a lányom után. Az anyukájával még azt is megkérdeztette, hogy hívják. Hát meg kell hagyni télleg szép kislány, nem azért mert az enyém és mert a genetikai állományunk hasonló, de télleg gyönyörűűűűűű a csajszi.
Mire hazaértünk nagyon elfáradt, elvégre akkor már 11 órája ébren volt, a konyha közepére le is feküdt és mondogatta, hogy ”Mémi alszik”. Addig is majd meg pusztult a fáradtságtól, de el nem aludt volna, nehogy lemaradjon valamiról. De becsületére legyen szólva nem sírt, nem lett mérges, csak nagyokat ásított és dörgölte a szemét. Felvettem a hátamra, leültem és mikor egy fél perc után hátranéztem mi van vele, szájtátva, fejhátraesve aludt.
Ha valamit kihagytam volna ebből a nyaralásból akkor az a hányós-fosós epizód, ami viszont még ezt is megérte, az a napfény és az a kellemes meleg ami belülről járta át a testem és melegítette át a csontjaimat.
Most egy ideig ebből kell feltöltődni, mert a hideg már itt van, nappal öt fok éjjel már fagy. A sötétség két héten belül leszáll és itt is marad február végéig. De legalább lehet tervezgetni a következő nyaralást, a tervezés-álmodozás már önmagában az élvezet fele!

Már csak kettőt kell aludni.....

2009-10-02T20:36:00.003+02:00

és vár Rodosz!!!!
Annyira mehetnékem van már, hogy alig bírok magammal. Reggelente már mínusz 1-2 fok van és napközben sincs 11-12 foknál melegebb. Ha nem esik annak már örülök. Nagyon jól fog esni a 20-25 fok és a napsütés!
Annyi fetát meg tengeri herkentyűt és tzazikit fogok enni, hogy tuti kidurran a hasam, de üsse kő, végre végre emberi kajához fogok jutni!

Februári horror

2009-08-22T13:59:00.002+02:00

Ezt egy fél éve írtam, de csak most jött el az ideje, hogy újra el tudjam olvasni, szembesülni tudjak azzal ami történt és tovább tudjak lépni. Mindig velem fog maradni, de már nem vagyok szomorú ha eszembe jut.

Elvesztettem a kisbabámat. Nyolc-kilenc hetes lehetett amikor meghalt. Már megvolt a feje, a keze, a lába, a belső szervei is alakulóban voltak, amikor valahol valami gikszer történt. Nem úgy alakult ahogy kellett volna ahogy én vártam. Előfordul ilyen, állítólag nem is olyan ritkán, minden ötödik terhesség így végződik. Miért pont én voltam az ötödik, miért nem tudtam a negyedik, vagy a hatodik lenni????Erre sem fog soha senki választ adni, ahogy arra se, hogy mi volt a baj, miért nem tudott tovább élni.
Egyfelől ugye nagyon nehéz, mert az eszemmel tudom, hogy még mindig jobb, hogy most történt ez meg, mintha elkezd nőni, és később derül ki, hogy nagy a baj és nem lehet rajta segíteni. Akkor már inkább most mint később, inkább ez, minthogy halva szülessen, vagy a megszületése után nem sokkal derüljön ki, hogy életképtelen, vagy súlyosan beteg. Másfelől ezek az észérvek úgy szálltak el mint a sóhaj, amikor megláttam az aprócska, mozdulatlan testét az ultrahangon, és lezuhant az a monty pythonos 16 tonnányi súly és maga alá temetett.
Amikor várom, várom a 12 hetes ultrahangot, hogy kiderüljön, minden rendben van-e a nyaki redőjével, ugye nincs kromoszómarendellenessége, várom, hogy lássam ahogy ide-oda ficereg a még igen nagy szobájában, akkor nem is jut az eszembe ilyen szörnyűség, hogy esetleg nem is él. Miért ne élne? Hányingerem van, nem vagyok jól, kaját látni se bírok, nő a hasam, lassan áttérek a terhesnadrágokra. Ezen kívül semmi problémára utaló jel nincs, se fájdalom, se vérzés.
Szülésznő beizzítja az ultrahangot, összezselézi a hasam, Levente ott ül mellettem, Noémivel az ölében. Velem szemközti falon nagy képernyőn lehet figyelni a vizsgálat menetét, a baba mozgását.. Ha lenne....Ráteszi a hasamra a vizsgálófejet és hirtelen olyan nagyon hideg lesz a világ. Olyan baljóslatú, fagyosan hideg, ahogy belémmar a felismerés...nem mozog....és olyan nagyon pici....emlékszem Noémit is láttuk ebben a korában, nagyobb volt jóval és csápolt a kis kezével-lábával. Itt meg van egy kicsi ember, a mi gyerekünk, aki bizony halott.
Hihetetlen milyen gyorsan elért a tudatomig a felismerés, közben hallom, ahogy a szülésznő így-úgy próbálkozik innen-onnan nézegeti, de itt már nem segít semmi sem, akárhonnan nézzük, nincs szívhang.
Rámszakad a tizenhat tonna, még nem érzem a teljes súlyát, mert hirtelen összetörök és sírni kezdek. Levente csak ül és néz maga elé, Noémi meg az egyévesek nyughatatlanságával nem bír magával. Egyik szülésznő balra el az orvosért, a másik pedig a reakciómból kikövetkezteti, hogy ez egy tervezett baba volt de a biztonság kedvéért meg is kérdezi. Legszívesebben gorombán válaszolnék, hogy mégis mit képzel, hogyne lett volna tervezett, ha nem akarnék gyereket akkor vigyáznék, de nincs erőm gorombának lenni. A szomorú valóság az, hogy gondolom a szülésznő pályafutása alatt előfordult nem egyszer akivel hasonló történt és megkönnyebbült ugyanebben a helyzetben, mert nem akarta a terhességét...az meg nincs ráírva senkire, hogy akarta-e vagy nem.
Orvos előkerül, ugyanaz a csaj, aki két éve Noémi tarkóredőjét vizsgálta. Akkor lényegesen vidámabb volt a hangulat, mint most. Szülésznő csak annyit mond, hogy megmérte és kb 8-9 hetes, nincs szívhang. Megkérdezem mikor halt meg. Mintha lényeges lenne. Meg mintha nem tudnék számolni. Bár most ebben a pillanatban tényleg nem tudok. Két-három hét már eltelt valószínűleg amióta a baba nem él. És én ennyi ideje egy halott gyerekkel a hasamban járkálok ide-oda a nagyvilágban és nem is tudom, hogy nem él. Borzasztó érzés. De az igazán borzasztó csak ezután jön.
A doki kedves empatikus lány, azzal kezdi, hogy megkérdezi, lekapcsolja-e a nagy képernyőt, amin még mindig a halott baba képe figyel velem szemben. Nekem mindegy, épp elég rossz most, attól hogy ott van már nem lesz rosszabb, mindenesetre nagyon figyelmes, hogy megkérdezi. Azzal folytatja, hogy ami történt az egészen biztosan nem a mi hibánk, mondja azt, amit ugye én is tudok, meg mindenki tud, hogy valahol a fejlődése során valami baj történt és ez elég gyakori és sajnos nincs mit tenni ilyenkor. Tudom, meg elhiszem, hogy igaza van, de mindez nem segít semmit sem.
Miért nem jött ki akkor magától?-kérdezem. Elvégre a legtöbbször van egy vérzés, amiből aztán kiderül, hogy valami nincs rendjén. Nem tud rá válaszolni. Valamiért a testem még nem fogta fel, hogy nem él, még dolgoznak a hormonok és ezért érzem terhesnek magam. Ki fog jönni magától?-ez a következő kérdés. Azt mondja szerinte nem, mert ha ennyi idő eltelt és nem kapcsolt a szervezet akkor kétséges, hogy felismeri holnap vagy holnapután.
Mit lehet akkor tenni? Két lehetőség van, ezt is elmondja szépen érthetően. Az egyik, hogy kapok egy gyógyszert, amitől megindul a vérzés és akkor kiürül magától. A másik, hogy kiszedik ők egy műtéttel, ez ugye az úgynevezett küret. Elmondja, de ekkor már kialakulóban van az a buborék, amiben az életem következő pár napját fogom tölteni. Én is tapasztaltam, meg a betegeim is ugyan ezt írták le, hogyha valami hirtelen sokk érte őket, akkor mintegy belekerül az ember egy buborékba, ahová egy ideig be van börtönözve. A bubin belül kavarognak a gondolatok mindig ugyanazok a gondolatok, mert a buborék hermetikusan zár, semmi nem jut se be, se ki. Ebben az állapotban lehetetlenség érdemben beszélni az emberrel, javaslatot tenni valamiféle megoldásra, mert az agya egyszerűen nem fogadóképes az új információra, el sem jut az agyig semmi, mert a buborék mintegy árnyékolja a külvilágot. Nekem is teljesen elszállt, hogy miket mondott a nő, láttam a száján, hogy beszél, hallottam a hangját, de mintha nem is hozzám beszélt volna, nem maradt meg belőle semmi. Annyit tudtam, hogy mondott valamit, de nem tudom mit, megkértem mondja el még egyszer. Lehet, hogy ismeri ezt a buborék-érzést mert elmondta még egyszer még rövidebben. Én meg minden erőmmel rá koncentráltam, hogy nehogy még egyszer el kelljen mondania.
Nem könnyű döntés. Rettegek az altatástól. A vakbélműtétemkor arra ébredtem, hogy a torkom ahol a lélegeztető tubus megnyomta, jobban fáj mint a frissen felnyitott hasam. Ezért amikor egy évvel később a mandulámat vették ki, nem akartam aludni, helyi érzéstelenítésben csinálták, hogy ne legyen túl egyszerű, kaptam egy pánikrohamot műtét közben. A hátam mögött egy minimum 90 kilós ápoló, aki szorít le a a székbe, a szám tátva, a doki matat a torkomban, egyszercsak bennszorul a szusz. Nem bírtam levegőt venni, egyre kevesebb oxigén jutott az agyamba, éreztem, hogy most nagy a baj, én most meghalok, ez tuti. A doki is megijedt mert kezdtem lilulni és akkoris mintha olyan nagyon távolról, messziról hallottam volna csak ahogy mondja, hogy vegyél levegőt, Andrea, vegyél levegőt, majd még egyszer és még egyszer és végül már nagyon feszült volt a hangja, aztán valahogy áttört a szorongásom és hirtelen levegőm is lett, pedig már azt hittem, hogy ottmaradok. Nem, nem alszom semmiképp. Inkább a gyógyszer.
Megkérdezem, hogy szerinte melyik a jobb. Erre azt mondja, hogy ezt én döntöm el, hogy nekem melyik a jobb, ráadásul nem kell most döntenem, mert várhatunk pár napot, ha nem tudom most kitalálni.
Bennem viszont kezd gyökeret ereszteni egy új érzés. Azt akarom, hogy kint legyen. Nem érdekel hogy, de kint legyen. Meg akarok szabadulni tőle. Meghalt, már nincs rám szüksége. Felettébb fura, rossz érzés, mert csak a mi gyerekünk, de mégis.
Mondom is, hogy szeretném, ha valahogy kikerülne, nincs ezen mit gondolkodni. Erre elmondja hogy ha így látom, akkor szerinte a műtét biztosabb, mint a gyógyszeres próbálkozás, mert így kisebb az esély arra, hogy bármi is bent marad aminek nem kellene. Pont emiatt mondja azt is, hogy ne aggódjunk, az itt lévő élő, egészséges gyerekünk a bizonyíték arra, hogy lehet még babánk, ne higgyük azt, hogy most már lehúzhatjuk a rolót. Ugyanakkor azonban pont amiatt, hogy üres méhbe tudjon a következő baba beágyazódni, lehetőség szerint várjunk 1-2 ciklust, hogy kimenjen minden.
Igazából most nem úgy tűnik nekem, hogy valaha lesz még gyerekünk. Annyira elképzelhetetlen.
Ezek után átmegyünk egy másik szobába, telefonon beszél a tervezős nővérrel, aki a műtéti beosztást csinálja. Elmondja mennyire fontos beteg vagyok én itt és mennyire prioritálják az én esetemet, ennek ellenére úgy tűnik, hogy ezen a héten nem tudnak műtétre előjegyezni. Ma kedd van. De többet, nagyon okosan nem mond, hanem átküld a tervezős nővérhez a kórház másik felébe.
Mindeközben én változó intenzitással bőgök, Levente meg Noémivel birkózik, aki ha ölben van akkor a földre kívánkozik, ha viszont lekerül a földre akkor egyből visszakéreckedik. Mielőtt elindultak volna otthonról a kisasszonynak sikerült magára rántania a cipősszekrényt, az alatt a pillanat alatt, amíg az apja a babahordozót vette elő a szekrényből. Akkor nagy ijedelem, gyerek bőg, apa kisebb szívrohamot kap, ahogy a gyerek a szekrény alatt fekszik minden kiborulva, virág cserepestül földestül a földön. Még jó hogy a nagy bakancsok felfogták a szekrény súlyát és nem verte fejbe a kislányt....többek között ezért is nagyon jó ha Apa akut orvos, nem esik pánikba,, hanem gyorsan, szisztematikusan megvizsgálja a gyereket, meghallgatja, megnyomkodja itt-ott, nem érzékeny-e majd miután kiderült, hogy semmi baja és sikerült megnyugtatni a megrémült és ezért visító gyereket lehet is indulni, hogy találkozzanak Anyával, aki már türelmetlenül vár a nőgyógyászat előtt, mert időpontunk van és ugyan ha képen is, de találkozuk a Kistesóval, meglessük mit csinál.
A családi mozizás azonban emigyen fordult rémálomba. Eljövük a dokitól, rám még vár a tervezősnyanya. Mondom Leventének, hogy menjenek haza, mert Noémi kezd nyűgösködni. De ő nem akar egyedül hagyni, velem jön. Én viszont nem akarom, hogy bárki is velem jöjjön. Nem tudom miért, egyszerűen csak nem akarom.
Hazamennek, én meg átballagok a túlsó szárnyba a tervezősnyanyához. Van ugye itt is nővérpult, ahol jelentkezni kell, hogy jöttem. Mondom miért vagyok itt, a nővér kísérne be a tervezősnyanyához, aki nyitott ajtó mellett vadul telefonál és még vadabbul integet, hogy ne menjük most be. Jó, akkor várok. Jól esik, hogy megjelenik egy nagy hasú anyuka a férjével. Közben a telefonálás is abbamaradt, nem jönne ki ez a jóasszony, de feltűnik egy másiknak, hogy ott vagyok így sikerül bejutnom.
Itt kezdőnek a további borzalmak. -Hááát, nem a világ legmulatságosabb hírét kaptad ma, igaz?-kezdi. Valóban nem. (a jó édes anyádat, vazzeg....gebednél meg az ostoba humoroddal!) Ezután belekezd ő is abba, amit a doki is mondott, hogy a természet így meg úgy, lehet még gyerek, nem kell elkeseredni, van aki tüdőgyulladást kap, van aki agyvérzést és van aki elvetél stbstb. Csak ülök és nézek ki a fejemből, ülök a buborékomban és nem is érdekel, hogy mit mond. Akkor figyelek csak fel amikor mondja, hogy hétfőn, azaz HAT nap múlva van csak időpont a műtétre. Nem, az nem megy.-jelentem ki. Miért nem?- kérdezi. (Hát mi van????? Hülye ez?????? Nem érti hogy mit mondok????)
-Azt akarom, hogy kivegyék. Nem bírok még egy hétig egy halott gyerekkel a hasamban létezni.
-Régen, amikor nem volt műtét, akkor is vártak a nők.
-Nem érdekel. Most most van. Három hete meghalt és azóta nem jött ki. Mégis, mire kellene még várni?
-A tested még nem vette észre hogy meghalt. Adj neki időt.
-Nem akarok több időt adni!!!! Nem akarom hogy a hasamban legyen. A doktor azt mondta, hogy van akut időpont ha vérzéssel indul meg a vetélés. Ez ugyanolyan akut, mintha véreznék. Minden nappal egyre csak nő a kockázat, hogy nekem is bajom lesz.
Hirtelen világosság gyúlt a fejemben. Nem nagy, de most mintha ki tudnék látni a buborkomból. Ez a nyanya itt nem érti miről beszélek. Propagálja itt nekem a nagy természetességet, hogy várjak, mert régen is vártak és nem érti, hogy én mit akarok. És valószínűleg a halott magzat-szindrómáról sem hallott, hogy még nekem is bajom lehet belőle.
De nem tudok rá hatni. Makacsul azt ismételgeti, hogy mennyire sajnálja, de nem tud korábbi időpontot adni mint a hétfő két óra. Hétfőn koplaljak, ne egyek és déltől ne is igyak. Ad két gyógyszert, amit a műtét előtt három órával kell a hüvelybe helyezni méhszájtágítás céljából. Tájékoztatót, kutyafülét mindent betesz egy borítékba, mondja, hogy hívjam fel a szociális munkást, ha akarok valakivel beszélni.
Ez a találkozó azért lesújtott. Teljesen elbeszéltünk egymás mellett. Ő követte a protokollt, én meg szabadulni akarok a halott gyerekemtől. Most kezdődik csak az igazi szenvedés.
Fáj. Hihetetlenül fáj. Fáj, hogy meghalt, hogy nem él. Fájnak az álmaim is, hogy nem lesz augusztus végén egy kisbabánk, hogy nem lesz tesó. Közben elkezd dolgozni az agyam, hogy akkor mi lesz Noémivel ha nem leszek otthon, mert oviba még nem akarom adni olyan kicsi még. De nem bírok ezen gondolkodni, a buborék erősebb. Kiszorítja Noémit és visszatérek oda, hogy miért én? Miért pont én? Mi lehetett a baj? Miért nem derült ki előbb? És egyáltalán, ha ma nem megyek erre a tarkóredővizsgálatra, akkor mikor derül ki? Még később? Akkor is egy hetet váratnának a mútétre? Ezek után ne akarja nekem senki bemagyarázni, ahogy megpróbálták, hogy ez a tarkóredő-vizsgálat nem is olyan fontos...ha ma nem vagyok itt, ki tudja mennyi idő telik el amíg kiderül. Mert hogy lett volna akkor? Észreveszem, hogy nem nő a hasam, fehívom a szülésznőt, aki egy hét múlvára ad időpontot, találkozom vele, ő persze nem csinál ultrahangot, beszél a dokival, megint egy hét amíg történik valami, kiderül, és megint egy hét a műtétig. Na ez még a mostani helyzetnél is rosszabb. De ezt sem tudom most végiggondolni, csak később a buborék szétpattanása után. Nagyon groteszk, ahogy hirtelen ugyanazt érzem, mint Noémi születésekor. Egyet akarok, hogy kint legyen. És hogy ne fájjon ennyire. Ott a testem fájt, most viszont a lelkem sajog. Hazaérve beterít a 16 tonna, addigra telepszik rám teljesen. Se kép, se hang. Vége van mindennek. Leküldök két izmos felest a torkomon, és utána kicsit betompulok. Utána már nem fáj annyira. Vagyis fáj, csak nem érzem.
Estére kitisztulok annyira, hogy valamelyest gondolkodni tudjak. Egy hétig lehetek itthon anélkül, hogy dokihoz kelljen menni kiiratni magam. Ma kedd van. Hétfőn műtenek. Inkább utána maradok otthon mint előtte. Azaz holnap dolgozni kell menni. Ennek viszont az a feltétele, hogy tudjak aludni. Ha nincs alvás végem. Szerencsére van még itthon szorongáscsökkentő a régi céges időkből. Be is dobok egyet, hogy biztosan aludjak és ne agyaljak az éjjel.
Levente szerencsére átvállalja Noémit teljesen, mert most képtelen vagyok vele foglalkozni. Nem idegesít, nem zavar, csak nem bírok rá figyelni. Odamegyek, megpuszilom, megsimogatom, ő meg örül nekem, de nem különösebben fogja, hogy miért vagyok szomorú.
Reggel nagyon nehezen, de összeszedem magam. A gyógyszer már nem hat, és mégsem mehetek félrészegen a munkába, így várnom kell délutánig az öngyógyítással. Érzem is, hogy rosszabbul viselem a helyzetemet, mert nem nagyon tudok másra gondolni. Korán felhívom a tervezősnyanyát, hogy muszáj nekem egy korábbi időpontot találnia, mert nem bírom ki hétfőig. Tervezősnyanya nincs bent, Tervezősnyanya 2-vel sikerül beszélnem. Nem, sajnos nincs rá mód, hogy előbb műtsenek. Nem, a te állapotod nem akut, mert lehet, hogy megindul a kilökődés. Nem, hiába beszélsz a doktorral, ő sem fog tudni neked műtéti időpontot elővarázsolni. Sajnálom, ez van. Egyet tehetek, hogy felírom ide, hogy neked sürgős, és ha esetleg valaki visszamondaná a műtétjét, mert ugye itt nemcsak a meghalt babákat veszik ki, hanem az élőket is, akiket az anyjuk nem akar, akkor lesz előbb időpont. Ez is csak utólag jut majd el az agyamba, ez a faramuci helyzet. Az abortuszt is meg a küretet is ugyanaz a nőgyógyászat koordinálja és ugyanazon egynapos sebészeti ellátás keretében végzik el a beavatkozást. Ha lesz valaki aki mégis megtartja a babáját, akkor megkaphatom az ő helyét, hogy nekem ne legyen a halott baba a hasamban. Nincs más választásom, elfogadom ezt amit Tervezősnyanya 2 ajánlott.
Fél kilencre ott vagyok a munkahelyen, de csak lézengek. A főnök szerencsére ma egész nap nincs, valahová messzire ment. Most különben is egy új helyen vagyok, nem tűnik fel, hogy nem ég a kezem alatt a munka. Az idő nagy részében ülök a számítógép előtt, ki van nyitva egy beteg kórlapja, de nem tudnám megmondani, hogy mi van benne. Megpróbálok inkább a saját ügyemben előre jutni, az itteni kórház nőgyógyászati weblapját és telefonszámát nézegetem. Próbálom hívni őket, de csak egy női hang mondja be, hogy a tizennyolcadik vagyok a sorban, várjak türelmesen, amíg rám kerül a sor. Negyedórás várakozás során előrébb küzdöm magam a tizenharmadik helyig. Tovább nem bírom hallgatni és leteszem.
Délután, hogy elüssem az időt, kikeresek egy oktatófilmet az autizmusról, de vagy háromszor elbóbiskolok és leesik a fejem miközben nézem. Ennek így nincs értelme. Pedig olyan jó gondolatelterelőnek tűnt.
Hazaérve megint jön a feles, este meg a csitító. Ez így nagyon ki van találva. Nem fáj annyira. A túlélésre játszom, ki kell bírnom hétfőig. Mintha csak addig lenne nehéz. De ebben a buborékban most csak ez számít. Valamiért azt hiszem, hogy csak addig lesz rossz, holott, ha tudnám....de nem tudom, be vagyok szűkülve erre a hétfőre, miközben azon gondolkodom mi módon lehetne mégis felgyorsítani az eseményeket. Hazafelé jut eszembe, hogy amikor a volt évfolyamtársam megbabásodott az exétől és nem akart a küretkanállal közelebbi ismeretségbe kerülni akkor egészen Bécsig utazott, hogy gyógyszeres abortusza legyen. Valami ilyen gyógyszert nekem is szereznem kellene, hátha rajtam is segít, és elkezdek vérezni, akkor egyből találna nekem a tervezősnyanya egy időpontot a műtétre. Otthon elővezetem az ötletet Leventének, aki erre a világ legtermészetesebb hangján kijelenti: igen, ez volt a másik lehetőség amit a doki mondott. Ekkor pattan szét a buborék.
Annyira benne voltam, hogy el is felejtettem mit mondott két napja a nőci. Most eszmélek fel, hogy tényleg ezt mondta. De már este van, ma már nem történik semmi, de holnap felhívom ezt a dokit, hogy adjon ilyen gyógyszert, mert nem bírom ezt a morbid érzést, hogy ketten lakunk még mindig egy testben de csak az egyikünk él. Érzem, hogy önmagam gyógyszerelése ellenére meg fogok bomlani, de komolyan, ha ez így marad. Vagy lehet, hogy egyszerűen be kellene mennem a pszichiátriai akut ügyeletre és megmondani, hogy írjanak valami akut beutalót, különben kiugrom az ablakon?
Ez utóbbit elvetem, mert tudom, hogyha nagyon mondom ezt az ablakon kiugrósdit akkor még ottfognak a valóban megbomlottak között, én meg még azért egyelőre csak a jelöltek között vagyok.
Marad a doki, hogy adjon ilyen gyógyszert. Ha nem ad, akkor felírom magamnak, elvégre csak profitáljak valamit abból, hogy orvos vagyok.
Nagyon nyomasztó ez a várakozás, ez hogy tudom, hogy nem él, ők is tudják és érzésem szerint nem veszik elég komolyan. A tervezősnyanya is ilyenekkel biztatott, hogy hátha megindul magától a vérzés. Azt nem mondta miért indulna meg ha három hete nem indult meg. Ha nincs elég tudatmódosító a véremben azt érzem megbolondulok. Nem bírom ezt ép ésszel végigcsinálni.
Csütörtök délelőtt beszélek a főnökkel és tájékoztatom a helyzetemről, hogy volt a baba, de már nincs és hétfőn műtenek, akkor nem jövök, és utána se pár napig. Ő is nagyon jól áll hozzá, mondja hogy ne érezzem azt, hogy sietnem kell vissza, legyek csak otthon ameddig úgy érzem, hogy az nekem a jó. Ez azért jólesik. A délelőtt további részében szerencsére van elég munka és ez jó, mert nem kell saját magammal foglalkoznom. Délután meg egy mítingre kell mennem, na ez már veszélyesebb, mert ha nagyon unalmas lesz akkor óhatatlanul visszatérek a saját bajomhoz.
Amint elindulok a mítingre csörög a telefonom, tervezősnyanya 2 keres, hogy akadt holnapra egy szabad időpont a műtőben, ha jó nekem a holnap tíz óra, akkor várnak. Húúúú, de megörülök, természetesen igent mondok.
Ez az új lehetőség sokat segít a délutáni míting elviselésében. A mantrám, hogy hétfőig kell kibírni, arra változik, hogy holnapig kell kibírni. Délután a szokásos feles, este meg a csitító. Enélkül már nem is menne. Péntek reggel újra gyógyszerelem magam. Eddig kétszer műtöttek, egy vakbéllel meg két mandulával vagyok kevesebb az induláshoz képest és mindkettő előtt síkideg voltam, mert nem lőttem eléggé le magam a szorongáscsökkentővel. Ezt a hibát nem követem el még egyszer. Most az egyszer le leszek szedálva rendesen. Reggel a hosszú hatású megy le, nem sokkal műtét előtt meg a rövid hatású. Levente visz be a kórházba. Én addigra már a minden mindegy állapotba kerültem, ez bizonyítja azt, hogy most viszont jól találtam el a dózist, mert nem érdekel semmi. Nincsenek érzéseim. Már az altatástól sem félek. Észlelem a világot, de érzem, hogy be vagyok lassulva, meg főleg nem nagyon hoz ki semmi a sodromból. Béke van. Nyugalom van. Ez tényleg a ”leszarom”-tabletta, ahogy az egyik látogatott dokim mondta akit még a céges időkből ismerek. Az ember beszedi és tesz a világra. Legyen meg aminek lennie kell.
Levente hazamegy a kislánnyal. Én meg beballagok az egynapos sebészeti osztályra, sehol senki, de öt másodperccel azután, hogy belépek előkerül egy nővér és máris menedzsel. Mutat egy öltözőt, egy zárható szekrényt, kapok térdharisnyát, köntösszerű felsőt, aztán bemegyünk a kezelőbe, és elémtesz négy fájdalomcsillapítot meg kb fél deci vizet. Nem könnyű a feladat, én egy algopirint is két deci vízzel veszek be, de végrehajtom. Kapok egy tűt is a vénámba, ott megy majd be a gyógyszer amitől aludni fogok. Rámterít egy előmelegített takarót, egészen beleborzongok olyan jó érzés. Ebben a kórházban állandóan hideg van. Ha dolgozom, három réteg ruha van rajtam és úgy sincs melegem. Most meg itt egy köntösben ücsörgök, nem csoda ha nem ver ki a víz. Mondja hogy mindjárt jön a doki, utána megyünk is a műtőbe. Előkapom az olvasnivalómat és várok. Végül jön a nővér, hogy mehetünk-e a műtőbe. Hát éppen mehetünk, elvégre oda is jöhet a doki. Már tennék rám a maszkot, de akkor már csak megkérdezem, hogy mikor jön már a kolléga? Ja hogy még nem is beszéltünk? Óóóó, ők már azt hitték kezdhetik is....
Előkerítik a dokit, igazából nem is értem miért kell vele beszélni, mert semmi újat nem mond. Annyit, hogy számítsak egy 10-12 napos vérzésre, menstruációs fájdalomra, amíg vérzek addig se szex, se kádban ázás. Egyiket sem nehéz most megígérni. Azt mondja csak akkor találkozunk a műtét után ha baj volt, ha minden úgy megy ahogy annak kell akkor nem.
Itt a műtőben még hidegebb van. Szinte fázom a takaró ellenére mikor a dokit várom. Örülök, hogy csak 10-15 perc az egész mert ha tovább tartana bizisten idefagynék.
A dokival való gyors párbeszéd után az altatós nővér, mert nincs olyan luxus, hogy ilyen kisműtéthez orvos altasson, a nővér az orromra teszi a maszkot amiből először oxigént kapok. Amióta tudom, hogy nem lesz tubus a torkomban, mert kb 10-15 percig tart az egész, nem is izgat hogy aludni kell. Ránézek a faliórára, 10:55. Mondja az amúgy nagyon csinos, vékony kislány, hogy nemsokára vénásan fogok gyógyszert kapni, amitól nehéznek fogom érezni magam. Szól, amikor elkezdi adagolni, majd kis idő múlva megkérdezi, mit érzek. Nehéz vagyok- mondom. Kicsivel ezután filmszakadás.
Arra ébredek, hogy nagyon kellemes melegben fekszem. Hallom, ahogy a nővér megkérdez egy feltehetően idős beteget, hogy kéri-e a protézisét. Kéri. Hallom a nővér lépteit, ahogy hozza a fogakat, kinyitom a szemem és az ablakon át a lábamra ömlő napsugarak látványa fogad. Amióta visszajöttünk Teneriféről, hideg, szürke, igazi téli idő volt. De ma végre kisütött a nap. Nagyon élvezem a melegét, ahogy rám süt, hogy végre nem fázom. Eltölt ez a jó érzés. Mert kifejezetten jól érzem magam. Nem fáj semmim, és úgy érzem magam mint aki minimum 10 órát aludt és úgy igazán kipihente magát. Be is csukom a szemem, olyan jó itt lenni, pihenek még kicsit. Még előtte lecsekkolom az órát, 11:25. Félórát aludtam. Lebegek még egy negyedórát az álom és az ébrenlét határán, mire úgy érzem, hogy valóban felébredtem és érdekel a külvilág. Pislogok, körülnézek, egy nagy, fehér, de ugyanakkor szépen berendezett ébredőben vagyok, nem tudom hány beteg lehet, mert függönnyel vannak elválasztva egymástól.
Hozzám is odajön a nővér, kérdezi hogy vagyok és nem is tudok mást felelni, mint hogy jól, mert tényleg jól vagyok. Végre kint van-villan az agyamba. Most már nemsokára visszakapom a testemet. Már egyedül lakom benne és ez kezdetnek megteszi.
A nővér felemeli az ágy háttámláját, ebben a pillanatban érzem, hogy meleg folyadék ömlik a két lábam közül. Áttol egy kisebb szobába, és megkérdezi, hogy kávét kérek-e teát vagy kakaót. Szerencsére lehet kávét is és kakaót is. Teából tuti Lipton yellow label-t hozna, és arra vágyom a legkevésbé, a kávé is svéd kávé, de üsse kavics, jól fog esni, mert ma még semmit sem ettem, csak egy pohár vizet ittam, azt is a gyógyszerekkel együtt. Rövid időn belül megérkezik két sajtos szendvics, egy kávé és egy kakaó. Hihetetlenül jólesik enni és inni, régen ettem ilyen jót. Ha nem tudnám, hogy Levente főz otthon, tuti kérnék még két szenyát. Egy telefont is kapok, hogy felhívjak valakit aki hazavisz.
Mire megreggelizek és megittam a kávét is, elmúlik a gyors hatású szerek okozta bódulat. A nővér kikísér az öltözőbe, elismétli amit a doki mondott, kb 10 napig vérzés, ha nem marad abba vagy ha lázas leszek telefonáljak. Kérdezem van-e még valami teendő. Nincs. Magamra hagy.
Átöltözöm, és a szülés utáni vérzésre számítva hazaviszek egy eldobható bugyit meg két óriásbetétet amik ki vannak téve. Nem sokkal ezután elköszönök, kilépek a mínusz öt fokba a ragyogó napsütésbe és pár percen belül megérkezik Levente és felvesz.
Délután pihenek, jólesik feküdni a kanapén és semmit nem csinálni. Levente elcserélte a szombati ügyeletét és otthon marad velem. Nagyon jólesik, hogy ilyen figyelmes. Estére teljesen abbamarad a vérzés. Furcsállom, de végülis nem bánom.
Érzem, hogy tompika vagyok, de nemcsak az agyam tompa, hanem érzéseim sincsenek, illetve egy érzésem van, az, hogy milyen jó, hogy kint van. Semmi mást nem érzek. Nem is akarok. Most már vége. Most már minden rendbe fog jönni. Azért biztos ami biztos alapon lemegy este is a szorongáscsökkentő, mert aludni akarok, aludni, aludni.
Szombaton egész jól vagyok, molyolok otthon, sétálok a kutyával, Noémit tologatom a babakocsiban. Legszívesebben a hátamra venném, mert ő igazán ott szeret utazn és én is jobb szeretem ott vinni mint kocsiban tolni, de azt érzem, hogy ennyire még nem vagyok jól, hogy 10 kiló pluszt cipeljek magamon. Marad a kocsi.
Mintha megmozdult volna rajtam az a 16 tonna. Segítettek levenni a hátamról. Már nem nyomaszt, hogy a halott gyerekem a hasamban van, már vége. Sajnálom, hogy ez történt, de így alakult. Előre nézek, nem hátra. Tervezgetem, hogy hétfőn azért még otthon maradok, de keddtől megyek dolgozni.
Most február van, azt mondták várjunk meg 1-2 menstruációt mire újra próbálkozunk. Ki tudja mikor jön meg legközelebb, 1-2 hónap is lehet. Akárhogy is számolom, május előtt nem aktuális a babaprojekt. Ami azt jelenti, hogy legkorábban jövő februárban születhet meg a tesó. Noémi akkor két éves és két hónapos lesz. Kicsit bánt, mert szerettem volna ha ő kisebb a tesója születésekor. De most már mindegy, most már ez van, ezt a helyzetet kell elfogadni. Ha viszont legkorábban február, akkor még nyáron el tudunk menni valahová nyaralni együtt és az milyen jó lesz! Olyan jól sikerül minden ilyen utazás amióta együtt vvagyunk Leventével. Eddig még minden évben sikerült valahová elutazni.
Amikor hat éve, (el se hiszem, ilyen régóta együtt vagyunk?) nyáron Görögorszégban voltunk, busszal mentünk, hát az nem volt egy kéjutazás, de még mindig emlegetjük. Következő évben Horvátországban voltunk Attila barátjáékkal, majd megint Görögország, ezúttal Kréta következett. Azt követő évben a Mátrában voltunk egy röövid nászútton, majd a következő télen a Karib-tengerig repültünk a napfényért. Az igazán luxus volt, azóta is vágyom egy hasonlóra. Ugyanazon évben nyáron az Alpokban túráztunk, akkor már cipeltem Noémit is a hasamban.
Egy évvel később pedig a kislánnyal együtt utaztunk Mallorcára, olyan édesen pancsolt a szálloda gyerekmedencéjében, hogy csuda. A tengertől megijedt, de a babamedence tetszett neki, alig lehetett kiszedni a vízből. Most télen meg Tenerife volt az úticél, és úgy számoltunk, hogy most egy ideig nem utazunk sehová, ha augusztus végén meglesz a baba akkor nyáron már nem megyünk messzire, talán a baba születése után megyünk el valamerre még mielőtt Noémi két éves lesz és sokba kerülne neki a repülőjegy.
Most ezt is újra kel tervezni. Ez már csak ilyen, ember tervez, aztán ne mindig lesz úgy, ahogy eltervezte.
Jobban aggaszt, hogy mi lesz Noémivel, olyan jó tervnek tűnt, hogy augusztusig Levente lesz otthon vele, én meg addig dolgozom és augusztusban cserélünk,én leszek otthon a két babával. Ki kell találni valamit, mert nyolc órára nem akarom oviba adni, egyrészt helye sincs még,másrészt szerintem még kicsi ahhoz, hogy napi kilenc órára távol legyen tőlünk. Vagy még többre. Ha reggel nyolckor kezdek akkor legkésőbb fél nyolckor már az oviban kell lennünk, négy, fél öt előtt nem végzek és félóra az út vissza, az annyi mint minimum kilenc óra....utána szinte már alig látnánk, alig lenne idő játszani, mert már vacsoraidő van, azután meg a fürdés és alvás következik. Így is elég baj, hogy alig látom, amióta Göteborgban dolgozom, vagyis egy hete, azóta hajnalban megyek el, amikor a kislány még alszik és fél hat-hat körül érek haza. De nem lesz ez mindig így. Fél évet kell itt lennem, ezen az osztályon, ami a világ legnyugisabb munkahelye. Ideális lett volna itt gyereket várni, semmi izgalom, semmi stressz.
Ha sikerül most tavasszal összehozni a babát, akkor mehetek vissza nagy hassal arra a rémes gyerekosztályra....de ez sem izgat, ott is csak fél év van már, csak sikerüljön a baba! És lehetőleg ő már ne haljon meg....
De mi lesz Noémivel? Űgy tűnik bébiszittert kell majd keríteni. Nem bírok többet gondolni erre, túl megterhelő.
Ma este nem veszek be gyógyszert, nem is gurítom le az utóbbi napokban már nagy barátommá vált felest. Hiszen már vége. Most már nincs szükségem ezekre a cuccokra. Túl vagyok rajta.
Vasárnap Levente dolgozik, estére van egy vacsorameghívásunk az egyik munkatársához meg a feleségéhez. Mondják, hogy vigyük a kutyát is.
Szép napsütéteses az idő, sétálni megyünk, kezemben a kutya póráza, hátamon a gyerek. A szerencse pártol el tőlem rútul, mert összefutok a szomszédokkal. Na nem mintha valami különösebb baj lenne velük, azon kívül, hogy a lány 25 éves kora ellenére egy napot nem dolgozott, mert vagy iskolába járt, vagy gyereket szült, vagy munkanélküli volt. A férje, hasonló korú fiatalember már betört a munkaerőpiacra, egy fél éve dolgozik, előtte otthon volt ő is munkanélkülin. A kislányuk születése óta dolgozik, mondta is, hogy milyen rossz most, mert kevesebbet látja a gyereket. Amikor a nagyfiú született, akkor neki sem volt munkája és milyen jó volt otthon, a gyerek aludt, néha ugyan meg kellett etetni, de olyan ügyes fiú volt mindig, mert három hónapos kora óra csak kitámasztották neki a cumisüveget a macijával meg a párnájával és egyedül ivott....Le is van fényképezve, meg is mutatták. Ha más meséli nem hiszem el, de tényleg feküdt a gyerek a hátán, cuclizott, a cumisüveg meg frankón ki volt támasztva mindenféle kis állattal meg összegöngyölt törülközővel. Csak hüledeztek amikor mondtam, hogy én kiveszem az egyévest az ágyából ha éjjel megéhezik és eszik, mert nem merem csak beadni neki a cumisüveget és hagyni hogy egyedül megigya. Lehet hogy hülyeség, de nem merem és kész.
Amúgy rendes fiatalok, nincs velük baj, ők gyűjtötték a postánkat most, hogy nem voltunk itthon. Azért nem bántam volna ha el tudom kerülni őket, de nagyon bután jött volna ki így végülis a sorsom elé mentem.
-Óóóóó, milyen kis fehér vagy, mi van veled, beteg vagy???? Vagy nem volt elég nap Tenerifén?
Mondhattam volna, hogy felhős volt az idő, elvégre két napig felnős volt valóban, vagy azt hogy megfáztam, vagy akármit, de valahogy nem bírtam.
-Volt egy babánk, de maghalt-mondtam. Sok vért vesztettem, ezért vagyok fehér.
-Jesszus! Óóóó, drágám, -mondja a húgommal egyidős kislány és a nyakamba borul. Ő ilyen. Imád ölelkezni. Ha kell, ha nem kell a nyakamba borul. Még jó, hogy Leventét békén hagyja. Ha nem lenne két gyereke Istenbizony azt hinném érdeklem.
Megkérdezi hány hetes volt, Óóóó, csak nyolc hetes, ilyen kis korai volt még, (más ilyenkor még nem is tudja hogy terhes...) jegyzi meg, mintha ettől kevésbé lenne fontos. Majd elmeséli, hogy a barátnőjének a 25. héten halt meg a babája és milyen rossz volt. Dehát az élet ilyen-mondja ő, néha nehéz meg rossz, de nincs mit tenni, mint újra próbálkozni. Meg a rossz majd elmúlik és úgyis rendbejön minden. Most hogy témánál vagyunk azért elmondja, hogy nekik is gyerekük lesz, pont most nyolc hetes és szeptemberben fog megszületni., Mlyen jó lett volna ha az enyém nem hal meg, mert akkor majdnem egyszerre szültünk volna és megint együtt lehetnénk itthon milyen jó lenne! Mert ő már néha nagyon unja magát otthon, a kétéves fiút most kezdik beszoktatni az oviba, de a kislány még otthon van és olyan de olyan nehéz a két gyerekkel, meg ott a kutya is, meg a macska is, meg főzni is kell, meg takarítani. (Hm. A főzésről annyit, hogy állandóan készfagyasztott cuccokat esznek, amikor meg a postát hoztam el centi vastagon állt a kosz az előszobában. Néha amíg otthon voltam átjöttek játszani, utánuk kiporszívóztam és felmostam a nappalit, máshová nem engedtem be őket. Ha mi mentünk át, utána ruhacsere volt és könyékig kézmosás.) De ha már lett ez a harmadik illetve negyedik gyerek, mert a harmadikkal abortuszra ment, mert akkor úgy érezte hogy nem bír még eggyel, de most már úgy érzi, hogy bírni fogja elvégre a nagy már ovis, így nyugodjak meg, mert abortusz után is teherbe lehet esni ő a legjobb példa rá. Mondta-mondta-mondta aztán egyszercsak feltűnt neki hogy én meg nem szólok semmit sem, megkérdezte mikor történt.
Két napja, jesszus, azt hitte már régebben, hát akkor még nagyon nagy a sokk és akkor még nagyon rosszul érzi magát az ember, de majd elmúlik, higgyem el. A férje mindeközben nem szólt semmit, csak állt és nézett, a kisfiú bemászott a bokrokon át a fák közé és a földön a gyökerek között fetrengett a hóban. A kislány ült a szánkóban, fején a sapka félrecsúszva, úgy hogy az egyik szemét eltakarta az ellenoldali fülét meg szabadon hagyta. A számára érdektelen beszélgetés alatt az egyik csizmáját leszedte a lábáról, a testvére odament, felmarkolt egy adag havat és a kislány zoknis lábára borította. Danny, ilyet nem csinál az ember-mondja a szomszédasszony, leporolja a havat, visszaadja a csizmát, én meg kihasználom az alkalmat és mondom, hogy a kölykök már unatkoznak, ideje mennünk. Elköszönünk és megyek.
Összehordott egy halom hülyeséget, feltartott, de ez mind nem érdekel, milyen igazságtalanság már ez, hogy neki lesz gyereke nekem meg nem????? Neki, aki kitrancsíroztat egyet, mert úgy érzi, hogy nem bírna még eggyel? Akkor miért nem vigyáznak??? Nem ismerik a gumit? Amit mondott az nem érdekelt, mert azt hitte meg kell vigasztalnia, holott senki nem tud megvigasztalni. Nem is akarom, hogy vigasztaljanak, attól nekem nem lesz jobb. De ez a gyerek dolog, ez mindennél jobban fáj. Nem irigylem tőle, nem erről van szó, azt sem akarom hogy neki rossz legyen, csak azt sajnálom, hogy a miénk nem fog megszületni. Legalábbis EZ a gyerek nem, egy másik talán, de az már nem ő lesz hanem valaki más. Hiba van a mátrixban, megint vannak érzéseim. Repedezik a gát, de az önsajnálattól elvakulva nem veszem észre a közelgő vízözönt.
Hazaérve ott találom a szomszédasszonyt a házunk elé összetúrt hórakásnak támaszkodva.
-Napozol?-kérdezem nem minden irónia nélkül.
-Neeem, igazából rád várok-mondja, utólag úgy érezte, hogy mennyire bután fejezte ki magát és mennyire nem volt odaillő amit mondott és reméli, hogy nem haragszom, mert nem megbántani akart, csak ő előbb cselekszik és utána gondolkodik és sajnos most is így volt, de nem engem akart bántani, higgyem el és ugyeugye nem haragszom.
Az igazság az, hogy tényleg nem haragudtam. Azért nem, mert tudom milyen egyszerű lélek és tőle ennyit lehet várni. Elvégre csak nem feltételezhetek kifejezetten cizellált lelki életet arról, aki saját elmondása szerint az utóbbi időben kezdi észrevenni, hogy olvasni nem is olyan hülyeség, és aki ilyen elefánt a porcelánboltban módon viselkedik. Az csak szimplán nem tetszik, hogy a gyerekei amióta ülni tudnak kifele, menetiránnyal szemben ülnek a babakocsiban, séta közben sosem beszél velük az anyjuk. A kisfiú két éves, de összesen annyit mond hogy vuffvuff és közben mutogat a kutyára, a kislány meg még ennyit se, najó, ő kisebb, de még csak babanyelven se mond semmit, a hangját is csak akkor ereszti ki ha bőg, na de akkor izmosan. Mindig azt éreztem akárhányszor láttam ezeket a gyerekeket, hogy a kislány el van nyomva, a szülőket annyira lekötni a nagyobb gyerek szertelensége, hogy nem bírnak érdemben a kislányra figyelni. Mondanom sem kell, hogy ő is egyedül iszik fekve pici kora óta, neki is ki volt támasztva a cumisüveg, most is, ha megnyikkan éjjel, akkor a kezébe nyomják a cumisüveget és elhallgat. Napközben meg a cumi figyel mindkettő szájában, mert annak ott a helye. A kislány órákig képes elmatatni egy játékmacival, egy könyvvel, akármivel, leteszi az ember a sarokba és nagy valószínűséggel ott találja félóra múlva is.
Tudom, hogy hülyeség, de nem bírom megállni, hogy ne hasonlítsam Noémihez, mert majdnem egyidősek, de Noémi állandóan mosolyog, néha már tele szájjal vigyorog, kiköveteli magának a figyelmet, nem lehet egyedül hagyni, mert egy szempillantás alatt a fotel tetejére mászik, onnan meg az ablakpárkányra, meg nem szeret egyedül lenni sem. Babakocsiban kifele nézve idegesen fészkelődik, láthatóan nem érzi jól magát, ha nem lát. Ahol viszont nagyon jól érzi magát, az a hátam, ott órákig el tud csücsülni, néz ide-oda, ha elálmosodik alszik, ha elege van lekéreckedik.
Lehet persze azt mondani hogy irigy vagyok és szeretnék több időt magamra, meg szeretném ha könnyebben kezelhető gyerekem lenne, nem ilyen kismajom aki sokszor ölbe kívánkozik. Amíg Noémi kicsi volt addig tényleg sokszor nehezen viseltem hogy mennyire követelőző és mennyire nem szeret egyedül lenni. Hogy csak akkor nyugodott meg ha felvettem, ha énekeltem neki vagy ha vittem, vagy táncoltunk. Most már nem érdekel. Amióta éjjelente alszik azóta ki is tudom pihenni magam és nem zavar már, hogy ilyen ragaszkodó. Eleinte valóban nagyon furcsa volt, de szeretném, ha a következő is ilyen lenne, mert nagyon jó érzés magamhoz szorítani egy kicsi babát, magamra kötni, vinni, táncolni vele. Biztos vagyok benne, hogy többek között a kiskorában megkapott szinte állandó testsi kontaktustól ilyen kiegyensúlyozott, okos, érdeklődő és nagyon kíváncsi gyerek. Szinte sose sír, csak ha megüti magát, de akkorsem sokáig, mert mindig gyorsan meg lehet vigasztalni. Nekem nem opció az, hogy a gyerek a babakocsijában nőjön fel, az sem, hogy leteszem az ágyba és úgy adok neki inni hogy fel sem veszem csak a szájába dugom a cuclit.
Igaz, semmi közöm hozzá, hogy más hogy neveli a gyerekét, ezért nem szólok se a szomszédasszonynak se másnak, mert nem az én dolgom. Ettől még nagyon rosszul esik, ha babakocsiban bőgő gyereket hallok és látom, hogy semmi nem történik csak nagyobb amplitúdóval ringatják a kocsit, mire a bőgés nemhogy halkulna hanem még hangosabb lesz.
Nem, tényleg nem az én dolgom, nem is avatkozom bele, és nem fogom eltiltani tőlük a lányomat sem, csak nagyon igazságtalan ez a világ, hogy pont az én gyerekem halt meg, akit sosem hagynék sírni, akit hordoznék előbb elöl majd a hátamon, hogy megkapja azt a közelséget ami egy pici babának létszükséglet. Miért pont neki lesz gyereke és nem nekem, miért miért?
De ahogy a szomszéd gyerekek nevelése nem az én dolgom, ez az eszmefuttatás meg nem a szomszédasszony dolga.Annyit mondok neki, hogy nem rá haragszom, csak nagyon szomorú vagyok, hogy ez történt. Erre ismét elköveti ugyanazt a hibát mint az előző, véletlen találkozáskor, azt mondja hogy ő megért engem mert neki is volt abortusza. He???? Nekem nem volt, anyukám! Az enyém már nem élt, amikor kiszedték. A tiéd még igen. Illetve élt volna, ha hagyod....
Végül szabadulok a tényleg kínossá váló beszélgetésből és nagyon hálás vagyok Noéminek, mert a nap hátralevő részében rendesen eszik, alszik, rakosgatjuk a kockákat, nézegetjük a könyveket, de nincs hiszti, nincs rosszalkodás.
Estére meghívásunk van, sikerül is jót aludnia előtte, hol máshol mint a hátamon. Jól sikerül a vacsora, finom a kaja, jó a bor, Noémi csak egyszer kakil be és tüneményesen mondja, hogy pádipádipádipádi, elvarázsolva a háziasszonyt és a házigazdát is. Mindezek ellenére egyre rosszabb a kedvem. Amíg ott vagyunk addig még tartom magam valahogy, de mire hazaérünk, lefektetjük a kislányt, már eléggé leeresztek és eljutok a semmi se jó, a szar is keserű állapotba. Valami nagyon nincs rendben. Nem tudom mi a bajom, csak azt érzem, hogy egyre feszülétebb vagyok és mindjárt felrobbanok. Gyorsan lefekszem aludni, addig sem kell elviseleni magamat.
Másnap otthon maradok, elvégre a munkahelyen előre szóltam, hogy nem megyek, meg nem is érzem úgy, hogy képes vagyok mások baját a saját nyakamba venni.
Olyannyira nem, hogy elszabadul a pokol. Kezdődik már reggel. Azt álmodom, hogy Noémit elrabolták az ufók, látom, ahogy éjjel egy nyitva hagyott ablakon keresztül begomolyog egy halványkék felhő a szobába és utána látom, ahogy eltűnik a gyerekem, én meg le vagyok bénulva és nem tudom megakadályozni. Első dolgom, felkelés után, hogy pánikba esve megnézem, persze az ágyában fekszik, rajta az egyik macin és békésen szuszog.
Lehet, hogy érez valamit az engem eluraló feszültségből, mert egész délelőtt nyűgösködik, nem akar enni, semmi se jó és a nyűgösködésével egyenes arányban fogy a türelmem. Nem tudom sehogyse lekötni, a kockákkal nem akar játszani, a könyvek nem érdeklik, az állatait elhajítja. Ha altatni próbálom csak visít és kapálózik a hátamon. Végül minden elvem ellenére bekapcsolom a tévét, mert az biztosan leköti. Valami buta sorozatot nézünk, Noémi elhallgat és a szeme a képernyőre tapad, nekem viszont egyre rosszabb a kedvem. Levente is otthon van, most ő van gyesen, az én mai itthonlétem amolyan bónusz. Rá is haragszom, mert úgy érzem egyedül hagy egy kínlódó gyerekkel, miért nem viszi már el innét, nem bírok vele, nincs türelmem hozzá, egyedül akarok lenni! A szomszédasszonynak biztos több türelme van a gyerekeihez, ezért van neki már kint kettő, egy meg a hasában, az enyém meg ezért halt meg, mert türelmetlen, rossz anya vagyok....szép csendben elkezdek bőgni a tévé előtt, majd egyre kevésbé csendesen folytatom, Noémi először észre se veszi, majd odajön és elkezd nevetni, a kis ujjaival az arcomra mutogat, meg a szememet bökdösi, nem szoktam sírni, biztos érdekes, hogy valami jön a szememből. Eltolom a kezét, mert nem esik jól a piszkálása, ő persze nem ő lenne, ha feladná és azonnal folytatja. Átfordulok a másik oldalamra és nyerek egy kis időt amíg békében bömbizhetek. Nem telik el sok idő és átmászik erre az oldalra és ismét nevetgél, mondogatja hogy baba, baba és nyúlkál az arcom felé. Hát ez az hogy NINCS baba baba! Valami hihetetlen erővel sújt le rám a hiánya, eddig csak magamat sajnáltam, meg a terveimet, hogy mégsem lesz most tesó, de most, most már csak egy érzésem van, hogy elvesztettem őt végérvényesen. Ez annyira rosszul esik, hogy még inkább sírni kezdek, ahogy tudatosul a helyzet visszavonhatatlansága.
Levente nem hallja meg ahogy bőgök, fent van az emeleten, ez esik a legrosszabbul, nem elég, hogy milyen nyomorultul érzem magam, de ráadásul fel sem tűnik senkinek. Most már ezért is sírok és mérges vagyok az egész világra, de főleg magamra.
Eltart egy ideig amíg abbahagyom. A szőnyegről azonban képtelen vagyok felkelni, ott fekszem, és azt kívánom bárcsak meghalnék, mert akkor vége lenne az egésznek, akkor nem kellene erőt venni magamon, felkelni és tovább élni.
De nem halok meg, egy dolog történik, mintegy varázsütésre dőlni kezd a vér belőlem. Ez se izgat, napok óta bepelenkázva járok-kelek így ez nem ok arra, hogy felkeljek a szőnyegről.
Levente közben lejön, azt hiszi alszom, mert a könyveivel molyoló Noémivel együtt kimegy a konyhába és hagynak engem pihenni, holott semmit sem szeretnék jobban, mintha odafeküdne mellém, átölelne és nem hagyna egyedül. Ehelyett kimegy. Nekem meg nincs erőm hogy szóljak neki, akkor észrevenné hogy sírtam és megkérdezné, hogy miért nem szóltam neki? Mert azt akarom hogy észrevedd magadtól ha sírok!!!!!
De ebből csak veszekedés lenne és egyszerűbb passzívan fekve maradni mint bármit is mondani. Egy idő után összeszedem magam, bekapcsolom a számítógépet. Miért nem veszik észre, hogy szar kedvem van, hogy megszívesebben felkötném magam, hogy vörösek a szemeim a bőgéstől??? Miért??? Hát nem szeretnek??? Nem érdekli őket, hogy mi van velem? Noémi nem tehet róla ő még csak egy kis maci, na de az apja??? Miért nem jön már ide és miért nem veszi észre mi van???
Különben is, ő miért nem sír??? Miért csak én sajnálom? Az ő gyereke is volt, nem??? Miért csak én vetkőztem ki magamből és bőgök mint egy ovis?
Morcosan meredek a képrenyőre, ugyanabban a pillanatban, hogy betölt megjelenik Noémi az ajtóban és rám mosolyog. Képtelen vagyok visszamosolyogni rá. Most nem bírok vele foglalkozni. Nem akarom látni. A másik gyerekemet akarom, aki nincs, aki meghalt.
Odatotyog hozzám és felkéreckedik az ölembe. Felveszem és abban a másodpercben már gebeszkedik is a képernyő után, nyomogatná a billentyűzetet, nekem meg megint elborul az agyam és nem értem miért nem képes az apja vigyázni rá, miért nincs egy pec nyugtom sem???
Megfogom a kislányt, kicsit durvábban a kelleténél, leteszem a földre, a számítógépet a kanapéra hajítom, és kiabálni kezdek a kislánnyal is, meg az időközben bejövő Leventével is hogy elegem van belőlük is, meg mindenből és nem bírom tovább! Levente mond valamit, de nem igazán hallom meg mit,és persze megbánom amit mondok abban a másodpercben ahogy kiejtem a számon, de akkor már annyira pattanásig feszültem megint, hogy ismét kirobban belőlem a sírás, most én szaladok fel az emeletre, vágom be magam után az ajtókat és fekszem le a földre a gardróbban. Óóóó, csak dőlne be ennek a kicsi szobának a négy fala, csak temetne maga alá, itt ülök a sötétben, nem lesz nagy változás akkor sem ha leomlanak a falak, csak igyekezzenek már, meg megőrülök, nem megy tovább, nem bírom, meg akarok halni!!! El akarok tűnni innen és vissza sem akarok jönni mert túl nehéz, túl nehéz. Azt akarom, hogy vége legyen, MOST!!!
A falak nem omlanak le és most sem halok meg, ellenben miután kibőgtem magam hihetetlen szar anyának és embernek érzem magam ahogy azokkal ordibálok akiket a legjobban szeretek és akiken szerencsétleneken most csattan az utóbbi napok minden feszültsége.
Érzem, hogy ez még csak a kezdet és ha így folytatom akkor estig még rengeteg idő van, nem akarom se magamat, se a családomat kitenni a további kitöréseimnek. Napok óta nem vettem be se csitítót, se nem ittam alkoholt. Azt hittem én balga, hogy csak a műtétig kell kibírni, hogy utána már rendben lesz minden. Annyira fókuszáltam a tudatomat a túlélésre, hogy ép ésszel kibírjam a várakozás napjait, hogy teljesen elfeledkeztem arról, hogy a java csak utána jön. Hogy addig egy halott gyerek lesz a hasamban, de utána meg semmi sem. Miután kiszedték a babát is, meg a még valamennyire funkcionáló méhlepényt, az addigi terheshormon szintem hirtelen leesett. Azzal együtt, hogy nem szedtem gyógyszert, nem ittam, megtudtam, hogy a szomszédasszony gyereket vár, és tudatosult bennem a mi gyerekünk elvesztése, már túlcsordult a pohár és minden kis, máskor fel nem vett bosszúság szándékos sértésnek tűnt.Átszakadt a gát végérvényesen.
Közben elkészült a Levente-által főzött ebéd, összeszedtem magam a romjaiamból és lementem a konyhába. Noémi egymás után pakolta a sült krumplikat a szájába, nagy boldogan hogy végre ebédel.
Levente nem szólt semmit, illetve nem hozta szóba az előbbi dühkitörésemet, ebéd után szótlanul magához ölelt és akkor megint a helyére került minden, akkor megint azt éreztem, hogy minden rendbe fog jönni. Azért a biztonság kedvéért leküldtem egy csitítót ebéd előtt, a délutáni nyugalmat biztosítandó.
-Ugye te is sajnálod, hogy meghalt a baba- kérdezem a kávé felett
-Persze hogy sajnálom, miért gondolod, hogynem? -kérdezi Levente
-Mert nem látom, hogy szomorú lennél, vagy legalábbis nem mutatod és csak én vagyok az aki sír meg idegbajozik és úgy érzem egyedül vagyok.
-Én is szomorú vagyok cicám, de napközben itt van nekem ez a kis maci, nem érek rá ezzel foglalkozni, mert örülök ha nem pancsolja ki a kutya vizét és nem rántja megint magára a cipősszekrényt....sajnálom, hogy meghalt meg hogy így alakult, én is nagyon szerettem volna, ha megszületik és nem lesz semmi baja, de most már ezzel nem tudok mit csinálni, most már el kell fogadnom, hogy ez van....
Olyan okos és olyan racionális és annyira igaza van...belátom, csak olyan nehéz elfogadni, hogy így alakult és főleg, olyan rohadt igazságtalan, hogy pont velünk történik ez!!!
-De miért mi, miért? Miért nem a szomszéd, nekik már van két gyerekük! Olyan genyóság ez, hogy nekik lesz, holott ők trancsíroztatták ki az előző gyerkőcöt, aki lett volna. Meg ha most ez megszületik, akkor is bedugják a babakocsiba, cumi a szájába aztán néz majd ki a fejéből és ennyi....miért nem nekünk lesz? Én úgy szeretném, vinném őt is a kendőben, meg sosem hagynám sírni, olyan rohadt igazságtalan ez!!!
-Az, cica, de most úgy beszélsz, mintha nekünk soha többet nem lehetne gyerekünk, holott a szomszéd csajnak is lett az abortusza után...na gyere ide, kis maci...
Átölel és már hiába motyogom, hogy ”de nekem most nem úgy tűnik hogy lehetne még gyerekünk” mert már nem vagyok annyira meggyőződve ezen állításom helyességéről, mert tudom hogy amint lehet megint elkezdünk dolgozni rajta, mert nekem KELL még gyerek! Ha máshogy nem örökbefogadunk Kínából vagy Etiópiából, vagy akárhonnan, de lesz mindenképp!
Három hét telik el, mire valamennyire összeszedem magamat a romjaimból. Három hét kell ahhoz, hogy ne sajnáljam magam nap mint nap. Kezd kicsit világosabban derengeni a jövendő, elvégre már csak egy-két hónap és újra próbálkozhatunk a babával. Így nem is tűnik olyan borzasztónak és végülis akkor pont februárban születne a tesó, ami azért vicces mert Levente decemberi és Noémi is az lett, én februárban születtem, hátha a tesó is az lesz és akkor mi leszünk a téli famili. Nem kell például új terhesruhákat se vennem, mert azok amiket vettem pont téli terhességre voltak kitalálva, hosszú nadrág és társai. Jó lesz ez így is.
Ugyan felvetődik a probléma hogy mi lesz Noémivel, mert július végén lejár a gyes és vagy oviba adjuk vagy kerítünk neki bébicsőszt december végéig. Ha februárban baba lesz akkor januárban már nem biztos sőt, biztos, hogy nem lesz kedvem betegek közé menni.
Kezd az élet visszatérni a normális kerékvágásba. Élvezem, hogy beleférek minden nadrágomba, élvezem, hogy lecsúszhat a száraz vörös a biftszek mellé és úgy általában kezdek megbarátkozni az új helyzettel. Ekkor jön a már ismert Monty Python jelenet, a 16 tonna súly a delikvensre.
Kedd délelőtt van, Levente otthon a kislánnyal én meg a dolgozóban. Velem szemben a beteg és éppen kivizsgálni készülök, a zsebemben azonban szinte folyamatosan rezeg a mobil. Idegesítő egy idő után, még akkor is ha nem hallatszik. Tuti nem Levente hív mert ő tudja, hogyha nem veszem fel akkor beteggel vagyok és van annyi esze hogy később hívjon. Ez biztos valaki olyan aki nem tudja, hogy nem tudom bármikor felkapkodni a mobilomat. Mikor megnézem, hat nem fogadott hívásom van, természetesen nem írja ki a számot hogy vissza tudjam hívni. Telefonálok haza hátha otthon is kerestek, kiderül, hogy ott is kerestek a nőgyógyászatról. Basszus....tuti valami gáz van. Megint olyan jéghideg lesz a világ.
Kissé reszkető kézzel tárcsázok, és hallgatom végig párszor a menüválasztékot, majd az idegesítő zenét és bemondják tizenötször, hogy az én hívásom nagyon fontos nekik és mindent megtesznek, hogy gyorsan fogadják is a hívást. Na akkor csipkedjétek magatokat!
Végre fel is veszik, mondom, hogy ki vagyok és hogy onnan kerestek. Ez nem kis probléma elé állítja a dolgozót, mert ki kell derítenie hogy ki keresett. Végül előkerít egy szülésznőt aki lecsesz hogy nem veszem fel a telefonomat. Jó vicc, anyukám, kedd délelőtt én dolgozom, nem úgy mint mások akik otthon heverésznek a munkanélkülin meg a táppénzen. Mondom neki, hogy dolgozom és egész véletlenül beteggel voltam, erre némileg lecsihad.
De hogy engem mennyit hívott a főorvosnő, de én nem voltam elérhető. Majd a lényegre tér és igazolást nyernek a félelmeim mert tényleg gáz van, a szövettanból kiderült, hogy molaterhességem volt. Amire emlékszem az egyetemi tanulmányaimből az annyi, hogy ez bizony nem túl jó dolog, főleg azért nem mert ez egy jóindulatú daganata a méhlepénynek, ami minden jóindulatúsága ellenére áttétet tud adni a tüdőbe és koriokarcinóma azaaz egy rosszindulatú daganat lehet belőle akkor pedig rövid időn belül el lehet búcsúzni az árnyékvilágtól. Érzem szinte, ahogy fojtogat egy jéghideg kéz.....neeeeem, ez nem lehet.
A szülésznő ezután elrendeli, hogy márpedig nekem még a héten dokihoz kell mennem, mondjuk holnapután. Nem, az nem jó, jönnek a betegek hozzám. De holnap, azaz szerda délután egy képzés van, akkor inkább eljövök onnan és megyek a dokihoz. Nem ennyire egyszerű, mert két órával a dokival való találkozás előtt még vért akarnak venni, megnézni a humánkoriogonadotropin hormon, közismertebb nevén hcg szintjét. Vagy odamegyek holnap délre a laborba, vagy ma délután. Ez egyrészt logisztikai probláma, mert jelenleg egyórás buszutazásra vagyok a labortól, de ez még áthidalható. Amit azonban nem értek, hogy mitől lett ez hirtelen ennyire fontos? Hogyhogy most hirtelen van időpont a dokihoz, hogy már holnap találkozhatok vele és nem kell heteket várni? Asszem tényleg gáz van.
Meg is kérdezem hogy akkor ez most veszélyes? Hülye kérdés, mert tudhatnám hogy nem kapok korrekt választ. Ritkán kapni. Nem, nem veszélyes, csak gyakran kell ellenőrizni. Hiszi a piszi. Végül abban maradunk, hogy ma délután odamegyek a laborba, leveszik a vért és akkor meglesz másnapra az eredmény mire a dokihoz megyek.
Amint lerakom a telefont beütöm a gugliba a molaterhességet és bizony ott van fehéren feketén hogy mi is ez. A komplett molaterhességnél embrió nem alakul ki a méhlepény fajul el daganatosan és termel veszett mennyiségű hcg-t, a méh nő, pozitív lesz a terhességi teszt, csak éppen nincs baba a hasban. Ha túl sokáig fennáll ez az állapot és nem derül ki akkor szórhat a tüdőbe is és kialakulhat a koriokarcinóma. A részleges molaterhességnél már az elejénél valami gikszer történik, mert az embriónak nem 46 kromoszómája lesz, hanem 67. Ami azt jelenti hogy biztosan életképtelen. A lepény elfajulása itt is megfigyelhető, talán nem annyira kifejezett mint a komplett molánál. Mindazonáltal a részleges molánál is van bőven elég hcg, (ami így utólag már jól magyarázza a hihetetlen hányingeremet ami ennél a terhességnél sokkal kifejezettebb volt mint az elsőnél) és itt is van rá esély hogy rosszindulatú daganat lesz belőle.
Az is ott van, hogy küret esetén nagyobb a veszélye a méhfal kilyukasztásának. Na frankó, akkor még jó hogy nem lyukasztották ki és nem haltam bele.
Ahogyan az is, hogy minimum fél évig kell havonta nézni a hcgt, ami ha nő akkor az annak a jele hogy szóródott a daganat a testbe és akkor jönnek a kökemény daganatellenes szerek, amelyeknek a hányinger, hányás csak az egyik mellékhatásuk, de tönkrevágják a beleket is és még a haj is kihullik.
Nem kérdés, hogy ez alatt a fél év alatt nem lehet ismét teherbe esni. Utána igen, de megnő az ismételt mola kialakulásának a veszélye. Ergo lehet, hogy nem is lehet több gyerekem. Itt török össze végleg.
Mert azt elfogadtam hogy még 1-2 hónapot várni kell. De még fél évet várni, úgy hogy közben lebeg a fejem felett, hogy lehet hogy meghalok, na ez nekem túl sok így kedd délelőtt egy autista meg egy hiperaktív gyerek vizsgálata között.
Miért én, miért én, miért én???????????
Felhívom Leventét és hisztérikusan bőgve visítom bele a telefonba, hogy mi van és hogy nem akarok meghalni. Aztán meg azt, hogy nekem kell még gyerek és hogy miért pont engem ver az isten. Miért nem ver valaki mást? Mondjuk a szomszédasszonyt aki kitrancsíroztatja a gyerekét?Levente is lefagy.
Szerencsére délután már csak egy rém unalmas míting van, mert nem bírnék kellően empatikusnak lenni a betegekkel. Amúgy is legszívesebben átharapnám azoknak az anyukáknak a torkát akik idejönnek az autista meg a hiperaktív gyerekükkel és az anamnézisfelvételnél elmondják, hogy milyen jó volt a terhesség, milyen könnyen szültek, a gyerek milyen kis aranyos volt, evett, aludt, nem is vették észre, hogy született egy gyerekük. Tologatták a babakocsiban, a gyerek aludt, anyuka sétált vele, majd hazaérve tévézett, pihent majd amikor felébredt a kicsi akkor megetette.
Nekem ebből annyi jutott, hogy én sem voltam beteg a terhesség alatt, de kurva nehezen szültem, az én gyerekem is aranyos volt, de se nem evett, se nem aludt, a babakocsiban ordított, akkor érezte jól magát ha karban vagy az ölünkben volt és sétáltunk vele. Amint letettük vagy egyedül hagytuk kezdte a zenebonát.
Mostanra a világ legédesebb gyereke akit még mindig a hátunkon viszünk babakocsi helyett. Nem sokat aludtam az élete első tíz hónapjában, és fenekestül felforgatta az addigi szép, nyugodt életemet, de bánja már a fene, mert mostanra megtanult enni meg aludni.
Így amikor ilyen anyukát hallok akkor csúnya dolog vagy sem arra gondolok, hogy lehet hogy könnyen szült és nagyon jókat pihent otthon amíg gyesen volt, de nem az én gyerekem autista és nem én ülök a dokival szemközt mert beteg a gyerekem. Most viszont ez sem segít.
Megint megrendült a világ, pedig már éppen kezdtem összeszedni magam. Már éppen kezdtem kimászni a gödörből erre visszalöknek.
Aggódom magam miatt, ez tény. Nem akarok meghalni. Nekem még dolgom van itt. De ami még ennél is rosszabbul esik, az az , hogy eddig arról volt szó, hogy ez egy vetélés volt és egy-két ciklus után újra lehet gyerekem, most meg már arról, hogy minimum fél évig nem is próbálkozhatunk, és utána is nagyobb eséllyel lesz megint mola. Ezért lesz már koratehességben több kontroll meg vérvétel, hogy kiderüljön korán ha megint mola. Ez a tény önmagában jó, mert így legalább van esély rá, hogy kiderüljön, mert különben az itteni rendszert ismerve csak akkor derülne ki ha már nagy a baj.
Rohadt egy igazságtalan világ ez. Aki nem akar gyereket annak besikeredik aki meg akar annak nem lehet. Ez az igazi szemétség.
Szerda délután ott vagyok a dokinál. A vért még előző nap levették, és megpróbálták bemagyarázni megint, hogy nincs semmi baj és ne aggódjak, ezek csak kontrollvizsgálatok. Nem értem miért néznek hülyének. Nagyon nem szeretem ezt.
A doki egy görög fiú, aki pont annyira tud svédül, hogy megértesse magát, de finoman fogalmazni nem tud. Fél évig nem lehet gyereked jelenti ki, ami tökéletesen megállja a helyét, csak ne így mondaná, hanem valahogy máshogy. Mondjuk úgy, hogy fontos, hogy egy fél év alatt, amíg tart a kontroll, addig ne legyen gyereked, mert akkor nem derül ki ha baj van. Lehet, hogy csak az én érzékeny lelkem és a pszichiátriához szokott agyam teszi, hogy szeretem ha szépen fogalmaznak, de ez kicsit rosszul esik.
El is kezdek szép csendesen bőgni, doktorom erre megfogja a térdem, a szemembe néz (a szeme azért igen szép) és finoman azt mondja : ne félj. Nincs semmi baj. Rövid szünet után: utánanéztél a neten? Azért aggódsz?
Hát mit lehet erre mondani? Igen, utánanéztem és igen, aggódok. Aggódok, mert féltem a rongyos életemet. Mert nem akarok meghalni. Mert látni akarom, ahogy felnő a gyerekem. Noémi is meg az összes többi. Lehetőség szerint a sajátom.
De ez csak az egyik, a másik, hogy nagyon nehezemre esik még fél évet várni a következő terhességre. Meg is kérdezem mikortól számítódik az a fél év amíg nem lehet, mostantól vagy februártól? A doki rámnéz, néz, néz gondolom átfut az agyán hogyha azt mondja hogy mostantól akkor szomorú leszek, ezért így szól: februártól. És mosolyog egy kicsit.
Lehet, hogy a svéd nőcik nem állnak neki bömbizni a nődokinál nem tudom, nem érdekel mások mit csinálnak én nem fogom itt a kőkemény nőcit adni ha egyszer most itt ebben a pillanatban minden vagyok csak kőkemény nem.
Az ultrahang szerint nem maradt cucc a hasamban és ennek örülök. Ír egy beutalót a tüdőröntgenre, meg fogamzásgátló receptet. Azért ez még pihenhet a patikában ma biztos nem hozom el. Ez az elektronikus recept előnye, megírja a doki és egy hónapig érvényes, nincs papírfecni amit el lehet hagyni, vagy ami tönkremegy. A patikus beüti a gépbe a személyi számomat és már ott is van a szeme előtt a recept.
Két hét múlva megint labor, ismételt hcg vizsgálat. Odaadja a beutalót, majd kikísér, én kezet nyújtok, megfogja a kezem, majd átfogja a vállam és kicsit magához ölel. Ne félj- mondja. Minden rendben van.
Tudom....tudom, hogy rendben van, meg azt is tudom, mert láttam, hogy előtte van a kis protokollja, hogy milyen vizsgálatokat kell csinálni, tudom, hogy most már észre fogják venni ha baj lesz, de nagyon remélem nem lesz, csak olyan nehéz most.
Nagyon igazságtalannak érzem, hogy pont velem történik mindez. Tényleg, miért pont velem történik mindez? Talán rossz anya vagyok és nem érdemlek meg még egy gyereket? Valóban, nem vagyok tökéletes, ahogy senki más sem, de azt hiszem elég jó anyja vagyok Noéminek.
De akkor miért? Miértmiértmiért????

Meleg nyári napokra

2009-08-15T22:21:00.003+02:00

A forró napokra tudok egy nagyszerű frissítőt:
Egy kanna rooibos tea, bele egy citrom leve, ízlés szerint méz és néhány mentaág. A hozzávalókat még melegen kell a teába keverni, hagyni kihűlni, hűtőben lehűteni, majd jégkockákra tölteni és leküldeni.

122/2009

2009-08-03T14:09:00.000+02:00

Ez egy kormányrendelet. A legújabb kedvencem. Az egészségügyi felsőfokú szakirányú képzésről azaz a szakorvosképzésről.
Lássuk a tényeket.
Az orvosi egyetem hat éves. Ez a hat év a legkevésbé sem móka és kacagás, hanem piszok kemény munka. Az évközi gyakorlatokon kívül nyaranta pedig minimum négy hetet kórházban kell tölteni valamilyen gyakorlaton. Akinek van még utóvizsgája annak pechje van, tanulhat a napi munka után.
No de egyszer csak letelik a hat év is, szerencsés esetben a szóbeli és az írásbeli valamint a gyakorlati államvizsgát is abszolválta a hallgató és így jogosulttá vált a doktori cím használatára.
Ekkor még általános, azaz szakképesítés nélküli orvos. Preferenciájától függően választhat hogy fülész lesz, aneszteziológus, nőgyógyász, pszichiáter vagy éppenséggel patológus.
Az ifjú doktornak –hogy elkezdhesse a szakképzést- először rezidenssé azaz központi gyakornokká kell válnia és ebben a minőségében dolgoznia két évet, majd ez után következik a voltaképpeni szakképzés további három évig. Azaz ha 18 évesen felvették az egyetemre, nem ismételt évet, nem szült gyereket, csak tanult és dolgozott akkor legkorábban a hat év egyetem plusz az ötéves szakképzés után 29 évesen lesz valaki szakorvos.
Az orvosi fizetésekről hihetetlen mennyiségű tévhit és pletyka kering.
A közalkalmazotti bértábla szerint kapják az adózott fizetésüket. Jogállamban csak ez lenne, na de ettől Magyarország fényévekre található és él még a balkáni paraszolvencia rendszere, amikor a betegek vagy „hálából” utólag vagy a jobb ellátás reményében előre az orvos zsebébe dugdosnak x összeget. Ez az amit senki sem tud mennyi. Az azonban egészen biztos, hogy vannak, akik remekül megélnek ebből az adózatlan forrásból és vannak olyan orvosok is akik csak hírből ismerik.
Véleményem szerint már régen meg kellett volna szüntetni ezt a mutyizós rendszert, betiltani a paraszolvenciát és tanult emberhez méltó fizetést biztosítani az orvosoknak.
Erre a rendszerváltás óta egy kormány sem érzett indíttatást, miért is tette volna, egyszerűbb és költségkímélőbb ha a betegek fizetnek közvetlenül az orvosnak, mellesleg lehet propagandaszerűen szidni a burzsuj orvosokat akik ki se látszanak a pénzükből.
Aki olvasta a Keserű pirulát, az tudja, milyen fiatal orvosnak lenni.
Tudja azt is, hogy miért merül fel az emberben, hogy külföldön próbáljon szerencsét.
Mi van külföldön?
Jobb munkakörülmények, fizetett ügyelet, valódi orvosi munka (nem beteghordás-betegszállítás-zárójelentés saját kézzel írás mint a magyar kórházakban) semmi paraszolvencia, ugyanakkor emberi fizetés.
Mennyi az az annyi? Svéd számokat tudok mondani, egy egyetemről kikerült orvos 26-28 000 koronát kap havonta (bruttó) ez az összeg két év múlva 33-38 000 koronára nő, a szakorvosok fizetése pedig 50-60 000 korona havonta. Nettóban kb 20, 25 illetve 40 000 korona marad meg, tessék beszorozni az aktuális árfolyammal (1 svéd korona kb 27 magyar forint).
Ezért a pénzért pedig napi 8 órát kell dolgozni, nem tizet meg tizenkettőt. Az ügyeleteket szintén kifizetik és még a pihenőidő is biztosított.
Mielőtt bárki azt hinné, a külföld maga a Kánaán, nem így van, de orvosnak lenni lényegesen jobb Európa északi/nyugati részén.
Itt kapcsolódik be ez a kedves kis rendelet, amit nemrég hozott a kormány. Eszerint ugyanis az egyetemet végzett orvos a szakképzést követően négy évig köteles Magyarországon közellátásban (azaz nem magánrendelésen) dolgozni különben visszafizetheti a szakorvosi képzésére fordított milliós nagyságrendű összeget. (Amit őszintén szólva nem értek hogy hoztak ki, hiszen a szakorvosképzés alatt DOLGOZIK az orvos)
Jól van-e ez így? Igazságos? Szükséges?
Magyarország EU-tagállam, vagy mi a szösz…..hogy is volt azzal a négy alapszabadsággal (áru, tőke, szolgáltatások, munkavállalók szabad áramlása) t. kormány?
Mert ez EU-alapelvek szerint nem lehet korlátozni, hogy az orvos, a fodrász, a pincér vagy éppen a közgazdász ott dolgozzon ahol akar. Furcsamód mégis csak az orvosok nem mehetnek oda ahova akarnak.
Jaaaa, hogy a betegellátás államérdek? Ezért kell ilyen szovjet-ázsiai adminisztratív eszközökkel idekötni a dógozót, mert megpattanna?
Miért csak a piacképes diplomásokat tartják itt? Orvoshiány van? Úgy értem valódi hiány? Mert nagyon tudnak nyilatkozni, hogy ilyen meg olyan orvoshiány van, de arra még senki nem gondolt, hogy ha az orvosnak kizárólag a betegellátással kellene foglalkoznia, nem útiköltségpapírt írni (mert ehhez nem kell egyetem) meg a (volt) vizitdíjat beszedni, akkor több ideje lenne arra, ami a dolga, hogy orvos legyen.
Ha nem lenne a betegre-orvosra egyaránt megalázó, törvénytelen, igazságtalan paraszolvencia, hanem a beteg biztos lehetne benne, hogy jó ellátást kap anélkül, hogy csőre töltött borítékkal szalad orvoshoz, ha az orvos is tudná, hogy az adózott fizetése arányban lenne az általa végzett munkával akkor az ilyen rendeletekre nem lenne szükség.
Csakhogy ha valami, akkor ez legkevésbé sem a cél. Amíg össze lehet ugrasztani a betegeket az orvosokkal addig ne várja senki, hogy itt egyszer rend lesz.
A kormány meg magasról tesz az EU-elvekre. Azt nem feltételezem, hogy egy olyan koma sincs a kormányban aki ne hallott volna róluk, de hogy senkit nem érdekel az egészen bizonyos.
Külön csemege, hogy a rendelet nem kizárólag azokra vonatkozik, akik most végeznek, hanem jogkövetkezményeket ró azokra is, akik még csak most járnak az egyetemre. Ez is kifejezetten demokratikus.
Az egész helyzet nagyon emlékeztet 1999-re, amikor bevezették a központi gyakornoki rendszert, ott se nagyon izgatott senkit, hogy mit gondolnak az egyetemisták és milyen következményei lesznek az ötletelésnek. Egy biztos lett neki, hogy én nem dolgozom Magyarországon.
Az én széplelkemet az is nagyon bántja ahogy ezt az egészet a t. kormány elképzelte. A kormány elképzelése az én olvasatomban: a sok burzsuj orvosnak nem elég a paraszolvencia (pedig örülnének neki) ők külföldre mennek, na ezt nem hagyjuk, végzés után kilenc évig itt KELL dolgozzanak, különben fizessék vissza a rájuk fordított pénzt. Nem fognak ránk szavazni a betegek ha jönnek a hottentotta doktorok.
A dolog úgy fest, hogy egész Európában kevés az orvos. Nincs aki orvos akar lenni. Sok a meló. Kisebb felelősséggel járó munkából is kiválóan meg lehet élni. Aztán az európai doki is olyan hogy oda megy, ahol több a zseton, a brit, norvég, svéd doki megy jenkiföldre, a helyükre meg jönnek a pakisztáni, afrikai, lengyel, magyar doktorok. A brit, norvég, svéd választópolgár nem etethető azzal, hogy nem lesz orvos. Nem kreált ellensége az orvos senkinek, mindenki tudja, hogy szükség van rájuk. Továbbá ezekben az országokban a demokráciának hagyománya van, egy politikusnak sem jutna eszébe, hogy akár az orvosait, akár mást rendeleti úton megpróbáljon helyben maradásra kényszeríteni. Ott tudja mindenki, hogy az orvosi munkának értéke van, amit tetszik vagy nem, de meg kell fizetni. Ha nincs doki, akkor megveszik külföldről. Az állampolgár adóját többek között arra használják, hogy megtanítsák angolul-svédül a külföldi doktort. Tudja mindenki, hogy a pénz beszél a kutya ugat és ha akarnak valamit annak meg is kell fizetni az árát. Egy ilyen 122/2009-hez hasonló gyöngyszem el sem jutna a rendelet formáig, mert még a puszta gondolatára is kongatnák a választópolgárok a vészharangot és sikoltoznának a jogvédők, hogy micsoda elnyomásra készül a kormány és ez nem megengedhető.
Ehhez képest Magyarországon az orvosokat kivéve mindenki hallgat, talán még gratulál is, hogy végre egy jó intézkedés. Csak azt nem veszik észre, hogy miről is szól ez, az elvek és az igazságosság sárba tiprása csak egy dolog, a módszer meg a másik, hogy ebben az országban ezt is meg lehet tenni, mert hagyják.
Van-e megoldás? Van bizony, már elmondtam. Ajánlom a t. kormány figyelmébe. A fiatal kollégáknak pedig a következőt javaslom: menjenek külföldre rögtön végzés után, ne vágjanak bele a magyar szakképzésbe. Külföldön is lehet szakvizsgázni. Igen, nehezebb nem szakorvosként munkát találni (tudja ezt az is aki ezt a rendeletet kitalálta) de nem lehetetlen. Aztán aki nem bírja máshol elképzelni az életét az még mindig visszajöhet, de szakorvosként több esélye lesz jobb állást találni mint rezidensként.
Elfelé menni viszont úgy tűnik egyre nehezebb. Addig menjetek, amíg lehet. A szögesdrót határok ma is léteznek. A fejekben is és a kormány cselekedeteiben is.

Otletek

2009-07-23T13:28:00.002+02:00

Megbocsajtjatok, ugye, de most ekezetek nelkul irok, ez eppen nem az otthoni gepem.
Annyi de annyi mindent szeretnekirni, es ahogy kesz vagyok eggyel, mar ott is van a kovetkezo otlet a fejemben. Csak ugye az ido....meg a penz.....mert kizarolag a szamitogepnek irni nem nagy orom, sokkal jobb ha meg lehet osztani az olvasokkal. Ehhez meg ki kell adni, ami szinten nem ket filler.
De ha ettol eltekintek, akkor is megmarad meg, hogy majdnem kesz vagyok egy babas konyvvel, ami a kotodo nevelesrol szol, hogy miert ne hagyjuk sirni, miert ne hagyjuk egyedul a kisbabat, miert hordozzunk stbstb.
Hasonlo stadiumban leledzik a "Keseru pirula" folytatasa, az a konyv amely az elso sved evunkrol szol, hogyan kaptuk ossze magunkat, milyen nehezsegek voltak illetve milyen itt altalaban az elet.
Ezeken kivul tele a fejem ilyenekkel, hogy irnek egy neuropszichiatriai konyvet is, na nem szakkonyvet mert annyira nem vagyok nagy majer, meg professzor meg ilyesmi, de egy ismeretterjeszto szuloknek szolo konyvet tudnek irni.
Aztan meg gomolyog meg egy szerelmes tortenet is az agytekervenyeimben, igaz ugyan hogy ez a legkevesbe kikristalyosodott.
Ugyanakkor fogalmam sincs, hogy mikor lenne idom mindezt megirni.
Ha tehetnem akkor olyan helyen laknek ahol telen sincs plusz husz foknal hidegebb es a palmafak alatt koptatnam a billentyuzetet es abbol elnek hogy meselek mindenfelet.
Ehelyett hallgatom itt ezeket a kislanyokat, hogy megolik magukat mert az anyjuk hulye (es bizony meg kell mondjam sokszor igazuk van) vagy hogy milyen szar az elet es az se szamit ha meghalnak, vagy eppen 40 kilora akarnak fogyni mert az a szep akinek kilatszik az osszes bordaja.
Neha besokallok es most is ez tortent, meg masfel napot kell dolgoznom de ez a szabadsag elotti ido a legnehezebb.
De kitartok. Aztan meg majd alakul minden.

Tudtam....

2009-07-14T21:13:00.001+02:00

hogy valamit elfelejtettem a husit, meg a gummát (krumpli)!

Noémi magyaráz

2009-07-14T20:23:00.002+02:00

Noémi egyre többet beszél. A mama, papa, baba mellett azt is mondja már, hogy bébi, ajaaa (anya), apa, Mimmi (Noémi), nem, pátu (maci) vauvau , cica, bogár, ló, bari, boci, csipcsip, sáf (zsiráf), erdő, tó, fű, fa, vááá (virág),hold, fej, haj, szem, száj, orr, kéz, ujj, pocpoc, láb, nuni, popi, pisi, kaki, bugyi, tiszta, autó, ház, ágy, szék, tej, kávé, sajt, séta, kocsi, köpki (köpd ki) Mazsiiii na meg az elmaradhatatlan Viti (TinkyWinky), Dipsziiii (Dipsy) Láláááá (Lala) és Póóóóó (Po) a Teletubbiesból. Ők pedig svédül nyomják, így már tudja hogy hej (szia), hejdå (viszlát), nej (nem), titta (nézd).
Most hirtelen ennyi jut eszembe.

Svéd terhesgondozás&szülészet

2009-07-12T15:35:00.001+02:00

Otthon produkált pozitív terhességi teszt esetén felhívja anyuka az „anyakezelőcentrumot” ami a terhesgondozást és a szülés utáni kontrollt végző intézmény, a továbbiakban MVC a svéd rövidítés miatt. Itt a telefonban gratulálnak, megkérdezik van-e panasz, ha nincs, akkor az utolsó menstruáció napja alapján belövik kábé az időpontot, hogy valamikor a 10 hét környékén fáradjon be a kismama. Akkor találkozik először szülésznővel, akinek a képzettsége főiskolát végzett nővér plusz ráépített szülésznőképző.
Az első találkozáskor végigmennek az esetleges korábbi terhességeken, anyuka beteg-e, szed-e gyógyszert stb, kap mindenféle információs füzetet, érdeklődnek az alkoholfogyasztási szokásai iránt, vér, vizeletminta, súly, magasság, vérnyomás.
Ekkor van lehetőség az MVC-hez tartozó háziorvossal találkozni aki elvégzi a nőgyógy vizsgálatot, de aki nem akar vele találkozni annak nem kell.
Ezután havonta tali a szülésznővel, apukát is szeretettel várják ezekre a szeánszokra.
35 év felettieknek említik, hogy van olyan, hogy magzati diagnosztika, és ha anyuka kéri, akkor vizsgálják tovább, de semmi sem kötelező.
Nagy dolgok nem történnek ezután, elmondják, hogy milyen fontos a szoptatás, meg hogy mennyire nagy változás lesz a gyermek születése. Vérnyomásmérés minden alkalommal, súly bemondásra.
Egy ultrahang történik valamikor a 16-20 hét között, aminek NEM célja a genetikai szűrés, hanem hogy pontosítsák a szülés várható időpontját. Sok helyen nem mondják meg a gyerek nemét akkor sem ha a szülők kérdezik.
Terheléses vércukorvizsgálat nincs.
Asszem a huszadik héttől kezdik mérni mérőszalaggal hogy mennyit nőtt a has, majd valamikor ilyentájban kerül sor arra a vizsgálatra amikor egy doppler-készülékkel meghallgatják a baba szívhangját. Sok helyen fatölcsérrel hallgatózik a szülésznő a doppler helyett.
Ha jól emlékszem a harmincadik héttől van kéthetente vérnyomás+ súlykontroll. A 36.-tól meg hetente.
Streptococcus B tenyésztés nincsen kenetből. Vizeletminta panasz esetén.
Akinek nincs semmi baja az nem lát orvost az egész terhesség alatt. Ha a kiírt dátumot túllépi a kismama, akkor nem történik semmi, egy hét terminustúllépés után tali a szülésznővel, aki megint fatölcsérezik, és ír egy beutalót hogy egy hét múlva fogadja a kismamát a szülész, na nem szülésre, hanem kontrollra. Azaz két hetet kivárnak (addig nincs CTG) és az orvos dönti el, hogy hogyan tovább, beindítják-e, vagy várnak még.
Ha megindul a szülés, akkor először telefonálni kell a szülészetre, ahol feltesznek pár kérdést, abból eldöntik, hogy kábé hol áll a dolog és hogy be kell-e menni. Burokrepedés önmagában nem indok. Kórházba menni kialakult fájástevékenység esetén ajánlott, azaz háromperces fájásoknál. Be lehet menni előbb is, de vagy hazaküldik anyukát vagy mehet sétálni a kórház körül. Az éppen dolgozó, ügyeletes szülésznő találkozik anyukával, orvos ekkor még nem jön a képbe.
Ha kialakult fájások vannak akkor anya meg a kísérő kap egy szülőszobát és ottmaradnak, onnan csak akkor mennek el, ha megvan a baba. Sok helyen van kád is. Kórházi felvétel esetén csinálnak egy CTG-t, majd elvileg folyamatosan rajta van a hason a kütyü, de aki nem akarja mondhatja hogy nem kéri. Méhszájat felvételkor vizsgálnak illetve folyamatosan, de nincs szabály, hogy óránként vagy kétóránként. A kezdeti vizsgálatok után anyuka meg a kísérő egyedül marad a szobában és azt csinálnak amit akarnak. Néha benéznek hogy mi van, de különösebben nem zargatják őket. Csengetni lehet nekik, akkor jönnek, de előfordul hogy pár percet várni kell.
A személyzet ugyanis a nővérszobában ücsörög ahol nagy képernyőkön figyelik az összes CTG-t és időről időre referálnak az ügyeletes doktornak.
Lehet kádban ücsörögni, gázt szipuzni, akupunktúrázni, EDÁ-t is adnak, csak eltart egy ideig amíg előkerítik az anesztest aki belövi a hátba. Nem kell feküdni, mondják, is, hogy lehetőség szerint járkáljon az anyuka, de a szobából ne nagyon menjen ki, így elkerülik, hogy egymással találkozzanak. A folyosón nem látni se szülőnőt, se hozzátartozót, csak kékbe öltözött dógozókat.
Ha minden rendben van, akkor kitolásra is a szülésznő megy oda. Gátmetszés rutinból nincsen, ha van akkor a szülésznő végzi.
Ha a szülésznő azt észleli hogy valami nincs rendben akkor konzultál a dokival, aki ha úgy ítéli meg hogy szükséges, akkor beavatkozik. FejbőrpH mérés, vákuum, császár, a doki terepe, onnantól kezdve övé a felelősség.
Császármetszés orvosi indokra van, és csak a legvégső esetben. Imádják a hüvelyi szülést és a végsőkig (szó szerint) elmennek, hogy ne kelljen műteni.
Ha kijött a baba akkor ha rendben van akkor egyből odaadják anyának és lehet ismerkedni meg mellre tenni. Megmérni majd akkor fogják ha már mindenki kiörömködte magát. Két-három óráig van még megfigyelés a szülőszobán, utána átgurítják a familit a gyerekosztályra.
1-2 ágyas szobák vannak saját fürdőszobával. Enni ki kell menni az étkezőbe, a kaja jo, ágyneműt, anyukabugyit, köntösszerű ruhát adnak, de szinte mindenkin a saját ruhája van, nem hálóing, nem pizsi, hanem melegítőnaci, szoptatós felső, ilyesmi.
Bébi anya mellett egy műanyag lavórszerű kiságyban, de itt is csak akkor jönnek, ha anyuka csenget, ha nem csenget akkor néha benéznek, megkérdezik mizu és ennyi.
Szoptatni segítenek, tápszert nem adnak, ha éhes a gyerek és ordít akkor javasolják a mellre tételt, de nem propagálják a tápszert.
Hazamenni első babával két nap után lehet, másodiknál akár hat órával szülés után is ha minden okés.
Hazamenés után a körzeti nővér megy ki egyhetes korban, utána már anyuka/apuka viszi a gyereket hozzá. Nővér nézi a gyerek növekedését, orvost először a három hónapos kontollon lát a gyerek.
Anyuka meg hat héttel a szülés után visszamegy kontrollra az MVC-s szülésznőhöz, aki lecsekkolja a méhszájat és persze gratulál, na meg elmondja hogy aludjál sokat és ne idegeskedj.
Hát kábé ilyen. Először fura, de végülis van benne ami tetszik meg olyan is ami nem.
Mindezért cserébe nincs csak úgy táppénz terhesség alatt, csak akkor írnak ki ha nagy baj van. 480 napig lehet otthon lenni a gyerkőccel, utána (hacsak nem jön a tesó) bölcsi.

Az egyenjogúság nem egyformaság

2009-07-12T15:17:00.002+02:00

Van egy elméletem, (és ha megkapom a feminista jelzőt az se baj, pedig nem vagyok az) mely szerint a gyerekszülés-nevelés egy nagy asszonycsapda. Miért is? Mert lehet, hogy a gyerek előtt apa segített a házimunkában, akár fele-fele arányban is sikerült, mégis, ahogy meglesz az első gyerek és anya otthon marad, onnantól valahogy felborul az egyensúly és onnantól anya csinálja a házimunka oroszlánrészét, apa meg úgymond eltartja a családot. Ami lehet hogy sokaknak bejön és álmaik netovábbja, hogy ne kelljen dolgozni, lehessen otthon babázni, de nekem valahogy nehéz elhinni, hogy ez általánosan így van.
Aztán az otthon töltött idő mennyiségével arányosan romlik a karrierlehetőség (és most itt nem elsősorban csak a csilivili irodákra meg menedzsernőcikre gondolok) kevesebb lesz a nyugdíj, aztán sokszor (mindig) anya marad otthon ha beteg a gyerek.
Apa meg, ha dolgozik és sokat dolgozik, mert a gyes ugye nem sok, akkor alig látja a gyerekeit, anya fáradt, nyűgös, akkor az nem segít a házasságon sem.
Van-e alternatíva?
Én azt hiszem, hogyha apa jobban be van vonva az összes gyerek körüli és háztartási teendőbe akkor jobban látja, hogy ez mennyire kemény tud lenni és akkor többet segít. Arról nem beszélve, hogy a gyerekeknek is sokkal jobb kapcsolatuk lesz az apjukkal, ha nem csak hétvégén/késő este látják.
Részemről támogatom apa gyesre menését is, mert egy nagyobb gyereket gond nélkül el tud látni az apja is. Ahogyan meg tudnak tanulni géppel mosni, teregetni, porszívózni, ad absurdum főzni és mosogatni is ha nagyon muszáj és addig nem tudtak volna..
Így nem állandósul az a szerep hogy apa jár-kel a világban, sörözik a cimbikkel, anyát meg leharcolja a gyereknevelés/házimunka, hanem adott esetben anya is el tud menni meló után kicsit sopingolni/edzeni/barátnőzni, és apa fog este fáradtan bezuhanni az ágyba, hogy ne most szívem, fáradt vagyok…..
Nálunk ez nagyon jól működik és már rég a diliházban lennék, ha még mindig otthon lennék egész nap egy egyévessel. Ez is egy olyan gondolat amit úgymond nem szabad megfogalmazni, ami úgymond „nem korrekt” anyai érzés, mert a színes újságok szerint el kellene hogy töltsön az anyai szeretet és három évig otthon kellene ülnöm és szoptatnom a gyereket, ne is gondoljak arra, hogy nekem volt életem a gyerek előtt. Holott ki mondja meg, hogy másoknak mit kell érezniük?
Én nagyon nehezen hiszem el, hogy akinek van egy tolerálható munkahelye, ami mondjuk kihívást/pénzt/presztízst, akármit jelentett az csak úgy hipphopp le tudja ezt cserélni és nem vágyik vissza egy idő után. Azt már jobban elhiszem, hogy akinek nem volt ilyen munkahelye az, úgy van vele, hogy akkor legalább x évig otthon lesz, addig se kell a munkahelyen húzni az igát. Csak pont ez benne a csavar, itt jön be a csapda, hogy ha nincs hova visszamenni, akkor anya lesz akinek a nyakába zuhan otthon minden ennek összes következményével.
Ezért gondolom, hogyha apa a kezdetektől fogva minél többet jelen van és egy idő után tartósan otthon marad az csakis építő jellegű lehet a férfi-nő, apa-gyermek kapcsolatra nézve.
Persze előfordulhat olyan is, hogy valaki ezt választja, hogy otthon dolgozik a gyerekekkel meg a háztartással, és ha valaki ezt önszántából, jókedvvel csinálja és nem érzi, hogy kimaradt valamiből akkor neki valószínűleg ez a legjobb. Akkor már csak az kell, hogy mindig együtt maradjon a férjével, hogy legyen aki pénzt hoz a házhoz .
Vagy legyen saját tőkéje amiből finanszírozza az otthonlétet.
Nemtom, de én úgy érzem, hogy az egy beépített biztonsági lépés, ha mindkét szülő dolgozik és ketten együtt teremtik meg a famili költségvetési alapjait. De ha mindketten dolgoznak akkor az otthoni teendőket is együtt kell(ene) ellátni.
Lényeg a lényeg, nekem a mostani helyzetem tökéletesen megfelel, remélem ti is hasonlóan elégedettek vagytok a sajátotokkal!

Hihetetlen

2009-07-11T16:21:00.002+02:00

de már több mint két órája alszik a kis medve.Mondjuk nem nagyon bánom, hétközben az apja van vele és akkor az ő hátán alszik. Így meg én élvezhetem hogy melegít. Na nem mintha fáznék, mert most éppen itt is süt a nap (amikor éppen nem fúj elé felhőt a szél) de mindenképpen jól esik, hogy itt van a hátamon.
Kicsit aggódom mi lesz ha augusztustól megy a dagmammahoz és nála lesz napközben, hogy ott hogy fog aludni...de az öreglány esküszik rá, hogy az összes nála lévő gyerek jól aludt a babakocsiban amíg kicsik voltak...hát remélem igaza lesz, mert ahhoz még kicsi, hogy alvás nélkül pörögjön egész nap.
Mert pörög, jön-megy, intézkedik, pakol, rámol, táncol, mászik...csak bírja az ember energiával.
Ezek a pillanatok amikor alszik ritka értékesek.
Ennek ellenére azt hiszem nemsokára felkelek, hogy ne aludjon egész délután, mert akkor este nem lehet bírni vele. Na meg jön nemsokára egy barátja egy kisfiú aztán addigra ki kell dörzsölje az álmot a szeméből, ha játszani akarnak.

Valamikor el kell kezdeni....

2009-07-11T15:45:00.001+02:00

....és úgy gondoltam ennek most jött el az ideje. Noémi már másfél órája alszik a hátamon (a nagyszerű BamberooMT-nek köszönhetően), könyvet írni most nincs erőm, így összedobtam egy blogot. Most már csak erő kell, hogy írjam is. :)